Nagybánya és Vidéke, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1904-02-14 / 7. szám

1904. Február 14. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE Összegezés. 1. A gyümölcsfák monilia betegsége elleni per­metezéseknek (bordói lével) gyakorlati értékük nin csen, mert mint a fentiekből látható, permetezések­kel egyetlen egy esetben sem sikerült gyümölcs­fáinkat megvédeni e gombabetegséggel szemben. 2. A körte, alma ragya-betegsége ellen, melyet a fusicladium idéz elő, a bordói lével való perme­tezések kitűnőnek bizonyultak, valamint a szilvale­vélen fellépő piros foltosság ellen is. Melegen ajánlhatom tehát a permetezéseket a gazdák figyelmébe, melyet okvetlenül ki kell egé­szítenünk a czikkem folyamán említett munkála­tokkal. ' Közli: a G. K HETI KRÓNIKA. Képzeletben még mindig ott vagyok a kálvinista bálban. A zene andalitólag huzza, hogy »Fejérváry sürü pincze Ritkának van teteje. De bor ugyan jó van benn, Galambommal ittam benn Tegnap este !* Az ifjú párok aprózzák a lépési, ugrálnak, fo­rognak, szép asszonyok, daliás férfiak és megifjodott öregek ott ülnek a görnyedező asztalok mellett, igény­telen, derűs, póz nélküli a hangulat, bármerre te­kintünk. A karczos rohamosan fogy, sistergő mala­cunk, pulykák szabályosan leitálait sonkák eltűnnek, c úgy reggel felé a tésztákra is rá kerül a sor. Sokszor gondolkoztam rajta, mi az oka annak, v ezek a batyubálok oly jól sikerülnek, inig má- a nagyon gyengén mosolyog a szerencse Islen- onya s reá jöttem, hogy ennek oka tisztán az szerűség, a háziasság. Mily üdvös dolog volna, ha az egyszerűséget má utt is divatba tudnák hozni, lakásban, ruházatban, társas érintknzésben. < sakhogy ezen már, ugylálszik, túl vagyunk, a haladó kor letörölte a régiségnek minden zománczát. Egyben régiek vagyunk. Egy német püspök szí. István idejében ugyanis azt irta a magyarokról, hogy nagyon szerelnek gvülésezni, ezt ma is megírhatná akár Körber is rólunk. Nálunk is volt a héten és lesz holnap is, meg holnap után is gyűlés elég, Talán azért is nem tud­nak egyetérteni a magyarok, mert mindig gyülekez­nek. mert a kik nem gyülekeznek annyit, azok tény­leg jobban ragaszkodnak egymáshoz. \z összes gyűlések között legkedvesebbnek tar­tom azonban azt, mely ma délután van összehiva, ennek meghívója pedig hangzik a következőképen: »Folyó hó 13-án, szombaton d, u. 5 órakor a városi nagyvendéglő nyári söröző csarnokában tar­tandó borkóstolásra a legmélvebb tisztelettel meg­hívja. RUMPOLD GYULA. vendéglős. Mintegy ölvenen hivatalosak erre a az alka­lomra. Nem tagadom, részemről is jobban szeretem a bort kóstolgatni, mint a vizet. A vízvezetéki forások- hoz annak idején csak nyolezan zarándokoltunk ki, de ha borforrásokat kellene fölkeresni, azokhoz, hiszem, valóságos bucsujárás lenne. Ez az összejövetel különben úgy tudom az uj vendéglős bemutatója akar lenni. A premier sikeré­ben legkevésbbé sem kételkedik s borkóstolásra más vendéglők és termelők meghívását is szívesen látja a krónikás. Különfélék. Az uj főispán.A Budapesti K. febr. 12. száma hozza a következő hirt: A belügyminisztérium vezetésével megbízott magyar miniszterelnököm élőt erjesztésére Kristóffy József országgyűlési képviselőt Szatmár- vármegye és Szatmár-Németi szabad királyi város főispánjává kinevezem. Kelt Bécsben 1904. évi február hó 7-én. Ferencz József s. k. Gróf Tisza István s. k. Ember Károly kitüntetése. A magyar népnevelés egyik buzgó harezosát, Ember Károlyt, a budapesti kir. kalb, elemi és polgári tanítóképző pedagógiai tanárát, a kalb, tanügyi tanács világi elnökét, a bibornok herczegprimás felterjesztésére X. Bins pápa a Szent Gergelyrend lovagkeresztjével tüntette ki. Előléptetések. Sántha László kir. főmérnököt a pénzügyminiszter a Vili. fiz. osztály 2-ik fokozatába; Mády János s. mérnököt a X. fiz. oszt. 2-ik fokoza­tába léptette elő. Az ev. ref. egyház bálja. Mit Írjunk a kálvinista bálról, erről a népes, mozgalmas és mégis kedélyes összejövetelről ? A mi ott történt, azt mindnyájan előre tudtuk, t. i„ hogy szives vendéglátás, sok jó étel-ital, lánczos kedv lesz, hogy 100 pár fogja tán- czolni a négyeseket, azt azonban a mai rendkívül lanyha farsang mellett nem mertük reményleni, hogy a tavaly inál is jobban fog sikerülni. Tény pedig az, hogy jobban sikerült, mert az idén már 709 korona 38 fillért tisztán jövedelmezett, holott a tavalyinak csak 700 korona volt a jövedelme. 1397 korona 77 fillér volt a bevétel, 028 korona 39 fillér a kiadása. A tömérdek felülfizetésen és jegymegváltáson kívül utólag megváltották jegyüket ifj. Incze József 4 kor., Darnay József 2 kor., Szűcs Károly kereskedő 2 kor., Szerencsy József 5 kor., Szellemi Geiza 2 koronával. Minden kedves és szép volt ezen a bálon ; elégedett, jóizü hangulat uralkodott s talán még most is tartana, ha nem csak 6-ikára de több napra lett volna hir­detve. Reminiscenciák. A veres kereszt nőegylel mostani helyi fiókegyletének alakulása kapcsán időszerűnek tartjuk felemlíteni, hogy a nevezett egylet 1879. decz. 15-én kelt jelentését feledhetlen királynénk 0 felsége 1880. január 27-én megelégedéssel vette tudomásul s működése iránt elismerését azzal nyilvánította, hogy nem mellőzheti hallgatással a közérdekeltség azon szerény mérvét, mely a fiókegyletek addigi alakítá­sánál jelentkezett s minthogy az egylet üdvös mű­ködése feltétlenül a fiókegyletek minél terjedtebb alakulásától függ, felhívta a központi választmányt, hogy a nagyközönséget a fiókegyletek alakítására j buzdítani igyekezzék. Az egylet Őfelsége legkegyelmesebb leiratát hódolatteljes tisztelettel fogadva, 1880. február 16-iki választmányi gyűlésen 1000 aláírási ivet bocsátott ki­Ilyen aláírási ívvel lelt a helybeli jótékonvnő- egylet is fiókegylet alakítására megkeresve, mely alkalommal a nőegylet akkori intézőkörében hossza­san és részletesen lett ez tárgyalva s miután ember- baráti részvét-kötelességét jótékony nőegyletünk min­dég szivén viselte, készséggel alakította meg az uj fiókegyletet Nyirő Sándor jegyzőségével. Az első évben elszámolt s beküldte a befolyt dijakat, de a második évben már csak 3 írt fizettetett be s igy bebizonyult, hogy kellő eredményt nem vagyunk képesek biztosítani; miért is, tekintve, hogy béke idején ápolónők oktatására itt alkalom nincs, a többi helyi segélyezéseket pedig a nőegylet amugyis lehe­tőleg teljesíti, háború esetén vidékünk a harczterektől távol esvén alig tehet közvetlen segélyezést; ellen­ben alkalom adtán, ha a szükség előáll, egyéb ellátmányok gyűjtését és küldését a nőegylet mindig szívesen közvetítette, miért is a kulturális czélokra amugyis túlterhelt közönségünknél nem látván és nem remélvén állandó pártolást, a fiókegylet felosz­lását a központnak bejelentette, megköszönve a fel­hívást, tudatta hasonló irányú helyi működését azon ajánlattal, hogy ha alkalom adtán helyi eljárása szükségeltetnék, készséggel áll a központi egyletnek, mint jótékony nőegylet, szolgálatára. Gyászhir. néh. Gergely Károly sógorát Jaskó Károlyt, a magas műveltségű tanárt és irót sokan ismerték városunkban, hiszen Jaskó a nyarat rende­sen itt töltötte. Most arról értesülünk, hogy rövid szenvedés után e hó 7-én meghalt. A család gyászlapja következő: Jaskó Géza és neje Török Emma, továbbá Mandula Lajos és neje Jaskó Etelka, a távolabbi rokonok nevében is, mély fájdalommal tudatják, hogy hőn szeretett atyjuk Jaskó Károly nyugalmazott állami tanitóképző-intézeti tanár folyó hó 7-én reggel, életének 66-ik évben rövid szen­vedés után elhunyt. A temetés folyó hó 9-én, kedden délután 4 órakor lesz az ágostai hitv. evang. egyház szertartása szerint a vereskereszt egylet Erzsébet közkórházából (Budapest, 1., győri ut) a farkasréti temetőben. Budapest, 1904. évi február hó 7-én. Áldás emlékére. Jaskó Sándor, Huszár Vilmosné szül Jaskó Lujza, Graff Lajos mint az elhunyt test­vérei. Jaskó Ilonka, Mandula Etelka mint unokái. Húsz Vilmos, György Endre, özv. Gergely7 Károlyné szül. György Ilona, Nagy Gyula mint az elhunyt sógorai, illetve sógornője. A magyar tanügy sókat vesztett a derék férfiúban, korai elhunytál széles körben sajnálják! Legújabb. A debreczeni iparkamara méltánylandó azon kivállóan szép és eredményes tevékenységét, melyet a nagybányai nőegyesület a háziipar fejlesz­tése terén már évek hosszú sora óta kifejt, egyhan­gúlag elhatározta, hogy a nőegyesület alapitó tagjai sorába 100 korona tagdíjjal belép s az összeget posta- takarékpénztári utón kiutalványozta. Az értesítés erről a mai déli postával érkezeit a nőegyesület elnökéhez. Néh. Gulyás Lajos sírjára helyezett koszorunah költségeire adakozni szívesek voltak: Nagybánya vá­rosa 20 koronát. Dr Lovrich Gyula, Szendyné, 3 -3 K. Vásárhelyi Gyula, Révész János, Soltész Elemér, Almer Lajos, Torday Imre, dr Miskolczy Sándor, Mólosány Gáborné, Szerencsy József 2—2 K. Szűcs Károly, Darnay József, Tóth Sándor, Deák Károly, Szenlpéteri András, Langer Sándorné, Szűcs Károly, Gálffv Pál, Mátéfy Ferenczné, Beregszászi Samu, Pelróczy, Petky Károly, Balog Károlyné, Dobi Ervin, Tburzó Ferencz, Maday Pál. Hanzulovics, Gyöngyösy Gyula, Kiss Gábor, Incze Lajos, Géresy János, Szirti Vilmos, Bomersbach Péterné, Iblauerné, Ponti Al­bérlőé, Smit Sándor, Rébai Károly 1—1 koronát. Kinálué 80 f. Orosz Lajosné, T. Pap Zsigmond 60—60 f. Boda Gyulané 50 f. N. N., N. N, György Mihályné, Nagy Sámuel, Kádas Julianna 40 10 f. —- Vásár­helyi Gyula az egyház és a város koszorúját igen szép kivitelben eleven babérból, pálmából és élő vi­rágokból 70 koronáért készítette cl. Ezenkívül föl­merült még a szállítás költsége. A Lajos György né családja 10 koronát küldött koszorú megváltás czi- mén a kisújszállási egyháznak valamely jótékony alapra. A koszorúra adakoztak még: Sloll Béla 1 K. N. N. 50 f. Smaregla Pálné 1 K. Molnár Antalné 80 f. Wiennerberger Géza 60 f. Vigb János 60 f Ta kács Józsefné 40 f. Virág Bálint 1 K. Giavitzkyné 1 K. A 48-as függetlenségi párt városunkban febr. 7-én megalakult. Itt ugyanis Wekerle Sándor fellépte óta a független párt majdnem teljesen feloszlott, illetőleg actióba nem lépett. A követválasztásoknál legu­tóbb kétszer is szabadelvű-szabadelvűvel állott szemben s hogy mégis legyen valami különbség a két párt között, az egyik »független szabadelvűdnek nevezte magát plakátjain, a másik agárnak stb. Most a füg­getlen párt egyszerre erős szervezettel lepte meg Nagybányát. Mondják, hogy már mintegy kétszázan vannak. Elnökké Szerencsy Józsefet, alelnökké Bónis Istvánt és Szász Józsefet, jegyzővé dr. Vass Gyulát, aljegyzővé Vladár Albertet és itj. Senkálszky Mihályt választották s megalakították a választmányt is 30 taggal. — A párt táviratilag üdvözölte a parlamenti küzdő ellenzéket. Vármegyei gazdasági hírek. Márczius 2-ikán Szatmáron bikavásár lesz, melyre a bejelentések már megindultak. A vármegyei gazdasági egyesület febr. 17-én, d. e. 11 órakor választmányi ülést tart. Korponay Kornél feketefalusi földbirtokos be­lépett a vármegyei gazd egyesület tagjai közzé. A muzeum egyesület választmánya, e hó 8-án a múzeumi közgyűlést febr. ‘21-én d. u. 5 órára tűzte ki. Szabad előadás. Az iparteslület helyiségében holnap, február 11-én, d. e 11 órakor Gnrncsenits Lajos fog »Vörösmarty Mihály és a modern költé­szet» czimen közérdekű és tanulságos szabad elő­adást tartani. Hogy az előadás pontosan megkezdhető legyen, felkérjük a t. közönségei jóval 11 óra előtt gyülekezni! Nyilvános köszönet. Mindazok, kik édes jó leányomnak, Sopp Maliidnak végtisztesség tételén e hó 9-én, megjelenni s fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni kegyesek voltak, fogadják őszinte köszö­netemel. Nagybányán, 1904. febr. 11-én özv. Sopp Mihályné. iüura Máté fővárosi költőnek Hajh Rákóczy czirnü hangulatos dalára Wagner Riszdorfer Erzsiké irt ropogós, kuruez zenét. A mű megjelenése előtt közöljük Dura Máté kis versét mai számunkban. Vagner R. E. legutóbb a fővárosi néptanítók ott­honának nagy konczertjén aratott kiváló sikert Áb­rányi »Magyar raprodiájával.« A nöegyleti »Sváiczer Ilka alap« jelenleg 900. koronát tesz ki. Es pedig album alapból 119 90 Rész­vény-takarék adománya l0o korona. Ezenkívül adakoztak még: Meszlényi Gyula püspök 40 K. Teleki Géza grófnő 30. Tháisz Domidoff Kornélia 25. Robelly Thaisz Fanny 20. 10 f. Dégenféld Sándor grófné 20. Blomberg Apor Biri bárónő 20. Bittsánszky Bodner Lotti 20. Szatmáiy Béláné 20. Winkler Jó­zsef 20. Vécsei Józsefné bárónő 20. Bayné Kun Margit grófnő 20. Sváiczer Ilka 40. Péchy Degenfeld Má­ria grófnő 10. Szaicz Incze Janka 10. Teleki Sándorné grófnő 10. Teleki Jánosné grófnő 10. Gellért Endréné 10. Turman Olivérné 10. Szendy Antalné 10. Mol- csány Gáborné 10. Moldován Lászlóné 10. dr. Mis­kolczy Sándorné 10. Teleki Gizella grófnő 10. Hosszú nővérek 10. Neubauer Ferenczné 10. Kádár Antalné 10. Fodor Elekné 10- Bay Józsefné 10. Nagy Győrgyné 10. Korponay Kornélné 10. Stoll Gáborné 10. Rizdorfer Boitner Irma 10. Széki Mik­lós 10. Pelion Incze Luiza 10. Korponai 10 Hará- csek Vilmosné 10. Szőke Károlyné 10. Szabó Adolfné 10. Lovrich Gusztávné 10. Lovrich Gusztáv 10. Dr. Lovrich István 10. Dr. Harácsek László 10. Pokol Elekné 10. Moldován László 10. Ötömösy Gyuláné 10. Simkó Humzer Kornélia 10. Szőke Béla 5. Rákóczy Fülöp Mária 5. Kerekes Mihályné 5. Csomós Aronné 5. Papp Józsefné 5. Újhelyi Hugóné 5. Harácsek Józsefné 2. Mikó Béláné 2. N. N. 1. Péchv Zsigtnondné 5. Hanishné 5. korona, összesen 900 korona. Valóban igen szép megörökítése ez a tekintélyes alapítvány a nőegyesület derék elnöke, különben is elévülhetlen nevének s őszinte örömünkre szolgál, hogy az eszme az elnök barátai és tisz­telői körében ily csoportos támogatásra tatait. Igen szép penzüyyi műveletet csinált a héten a felsőbányái takarékpénztár. A városnak szüksége van 120000 korona kölcsönre s ezt a földhitelintézettől akarta fölvenni. A felsőbányái takarékpénztár úgy gondolkozott, hogy minek volna oly messzire menni, ad ő kölcsönt ugyan oly feltételek mellett a város- nák, mint a földhitelintézet. Es értékpapírjait erre szánva felajánlotta 47x0 °o‘ra 50 évre a 120000 ko­ronás kölcsönt, melyet a város örömmel fogadott el, mivel a szokásos levonások itt elmaradván, mintegy 4000 koronát megtakarít a kölcsönön, a takarék szin tén jobb üzletet csinál, mintha az esélyeknek foly­ton kitett értékpapírokban kis kamat mellett hever­ted pénzét. A szolid, tie mégis kisebb vidéki pénzin­tézettől tanulhatnának a nagyobbak is. A néegylet múlt évi forgalma. Ez a jótékony- czélu egyesület 1903, évben a következő bevételekkel és kiadásokkal zárta le számadásait: I. Bevételek ja­nuár 1157 93, február 87068, márczius 66533, ápri­lis 51L61, május 51908, junius 640 12, július 825 52. aug. 111338, szeptember 113518, október 105204, november 91563, deczember 220331. Összesen 11610 K 17 f. Pénztári maradványa az év végén 1101 K 55 f. Megjegyezzük, hogy a fenti összegben mindig az előző havi pénztári maradvány is bevétel­ként bent foglaltatik. Ezek nélkül a bevételi főösszeg 783320, a kiadás 673165. Most fáradoznak az évi jelentés összeállításán, nemsokára szét fogják kül­deni. __== 7. szám. (3

Next

/
Thumbnails
Contents