Nagybánya és Vidéke, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1904-12-18 / 51. szám

(2) 1904. Deczember .18. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE. 51. szám. nászok orvoslása végett a szükséghez képest az igazgató meghallgatásával az igazgatóság, a felügyelő bizottság a közgyűlés igénybevételével intézkedik s ha az igazgató vagy helyettese, úgy a felügyelő­bizottsági elnök intézkedése által a szövetkezet ér­dekét sértve látja, azok intézkedését felfüggesztheti, sőt hűtlen eljárás esetén magát az igazgatót vagy helyettesét is felfüggesztheti, de köteles 24 óra alatt a közgyűlést összehívni s ennek előterjesztést tenni, a további intézkedés ezt illetvén. d) Köteles a szövetkezet helyiségében meg-* jelenni, az ügymenetet ellenőrizni, azt megvizsgálni, miért is az összes könyveket, számlákat, levelezése­ket megtekintheti, az igazgatóság és felügyelő bizott­ság gyűlésein részt vehet, tanácskozásaikba befoly­hat, pénztárt vizsgálhat. e) A czéget ő is jegyzi. Az igazgató vagy helyettese, úgy a felügyelő bizottság ellen a szövet­kezetei képviseli. Az elnököt működése vagy mulasztásáért, amennyiben a szövetkezetre káros lenne, felelősség terheli. 16. §. Az igazgatóság áll: az igazgató, aligaz­gató, a nagybányai gazdasági egyesület elnöke, tit­kára és hat igazgatósági tagból és a 15. §. szerint az elnökből. Az igazgató, aligazgató és igazgatósági tagok 2 évre választatnak, még pedig úgy, hogy az első év utáni közgyűlésen az igazgató vagy helyet­tese, úgy 3 igazgatósági tag kisorsoltatik és helyük uj választással töltetik be s igy jövőre évenkint tör­ténik az uj választás, de a volt tagok újból meg­választhatok. Ha időközileg az elnök, igazgató vagy aligazgató állása megürül vagy az igazgatóság 3 tagra apad, úgy időközi választásztásra a közgyűlés özszehivandó, de ezen választás érvénye a pótolt tag idejére terjed. 17. §. Az igazgatóság az ügyek elintézését saját belátása szerint az alapszabályok figyelemben tar­tása mellett önmaga által a tapasztalatok alapján al­kotott ügy- és üzletrend szerint s a szükséglethez képest tartandó gyűléseken végzi, hol is az igazga­tón vagy helyettesén kivül négy tag jelenléte szük­séges. — Ez ülésekről rövid jegyzőköny vezetendő. Az igazgatóság tagjainak lemondása csak a köz­gyűlési felmentéssel lép érvénybe. Harmadik sze­mélyek irányában az igazgatóság tagjai a társaság nevében teljesített cselekményekért és kötelmekért nem felelősek személyileg, de épp ezért igazgatósági érdekeltségűk tartama alatt a szövetkezet ügykörébe eső üzletekkel nem foglalkozhatnak s ha tennék, az abból eredő haszon a szövetkezetét illeti, de a netáni kár nem; ezt az eljárt igazgatósági tag szen­vedi. Az igazgatóság a szövetkezettel szemben kö­teles a törvény, jelen alapszabály vagy közgyűlési határozat korlátáihoz alkalmazkodni csakis ezen kor­látok közt képviselhetik a szövetkezetét. Az igazga­tóság határozataiért nem felelősök azon tagok, kik annak meghozatala ellen kifogást tettek, ha a kifo­gásaikat a jegyzőkönyvbe vétették vagy ha azt, amint tudomásukra jött, a felügyelő bizottságnak bejelentik, az igazgatóság tagjai a 10. §. szerinti ülési díjban részesülnek a jövedelemből, a százalék szerinti javokra jutó összeget önmaguk oszthatják meg a munka aránya vagy tetszésök szerint. 18. §. 1. Üléseit a körülmények és üzleti vi­szonyok szerint osztja be, de kötelesek havonkint legalább egy igazgatósági ülést tartani, de az elnök vagy igazgató, esetleg helyettese, ha szükségét látja, bármikor összehívhatja, sőt ha egy tag írásban kí­vánja, összehívni köteles. ban oly szépen énekli: »Apród koromban . . . Tria­nonban. . .« Anyja leveszi a keppet, üditö bonbonnal kínálja, de mindezt nem veszi észre. Csak akkor tér magához, midőn a függöny legördül s elfedi azt a szép vi­lágot. Felvonások közben udvarlók veszik körül a szép s gazdag leányt s versengenek a kegyéért. De nem hall­gat bókjaikra, szórakozott elmélázó. Arra gondol, vájjon mit csinál most Guzun f Hátha szeret valakit a színésznők közül s az a boldog szerelem, mely előbb a színpa­don játszódott le, most folytatódik a színfalak mö­gött. Csak akkor mosolyog, ha valaki Guzunt dicséri. — Bizony szép hangja van, majd tapsoljanak, hogy megismételje énekszámait. A szezon mindinkább vége felé közeledett s a szegény leányka aggódva gondolt arra, hogy nemso­kára megszűnik boldogsága : többé nem látja Guzunt, ha elmennek a színészek, reá nézve meghalt az, kit annyira megszeretett. Az utolsó estén megkérte szüleit, hogy menjenek előadás után a vendéglőbe, hogy a meddig csak le­het még láthassa Guzunt. Óhaja teljesült, ott volt Guzun, egy kis asztalkánál vacsoráit barátjával. De sajnos, egy félóra múlva már felállt s távozott. Matild szeretett volna felugrani, odarohanni s azt mondani neki: ne menj, maradj, szeretlek, gaz­dag leány vagyok, nőd leszek s gondtalan életet biz­tosíthatok neked. De hogy merjen ilyet tenni. Midőn Guzun az ajtóhoz ért, megfordult s meghajolt azon asztal felé, melynél a színigazgató ült nejével s mely az ő aszta­luk mellett volt. Matild fájdalmasan nézett reá. mintha mondta volna : Isten veled, szeretlek. S ekkor Guzun ismét meghajolt, nem tudta, hogy az igazgatónak szólt-e az vagy talán neki. Nem merte külsőleg viszonozni. A színészek másnap hajnalban elmentek. Városi közgyűlések. A képviseletnek deczember 14-én cl u közgyűlése volt, melyen felolvasták és elfo­gadták a csendőrséggel kötött szerződést. Észerint a városnak mintegy 5000 koroná­val többe fog kerülni a rendőrsége, de min­denesetre megfelelőbb lesz az állapot a mai­nál. Az uj rendszer 1905. április 1-én kez­dődik. Ma ismét egy óráig tartó gyűlése volt a képviseletnek, a mely azonban nagyobb hullámokat nem vert, olyan jól pergett, mint a legkészségesebb orsó s egy disszonáns hang nem vegyült bele. Ma állapították meg az értékképviselők névsorát s azt alább a 6-ik pont alatt találja meg az olvasó. A gyűlésről tudósításunk következő: Elnök: Gellert Endre polgármester. Jegyző: Égly Mihály főjegyző. Hitelesítők: Torday Imre, id. Smit Sándor, Szőke Béla. Hitetesités ideje: deczember 31. d. u. 3 óra. 1. A belügyminiszter a város köztisztasági sza­bályrendeletét jóváhagyja: Tudomásul szolgai. 2. A törvényhatóság a vízvezeték és csatorná­zás ügyét jóváhagyta és a belügyminiszterhez felter­jesztette. Tudomásul szolgál. 3. Marosi)’ Dezső számvevőnek a város szolgá­latában dijnoki minőségben töltött éveit a város nyugdíjigényébe betudni határozta. A vármegye ezt a határozatot őszi gyűlésén jóváhagyta s a közgyűlés most tudomásul vette. 4. Svaiczer Gábor köszönetét fejezte ki nővé­rének, Svaiczer Ilkának elhalálozása alkalmából a város képviseletének átiratban kifejezett részvétéért Tudomásul szolgál. 5. A polgármester jelenti, hogy a raktári kész­leteket számba vette és azokat rendben találta. Tu­domásul. 6. Főjegyző olvassa a bizottságilag megállapí­tott értékképviselők névjegyzékét. Rendes tagok. 1. M. kir. bányakincstár 48792 K 10 f adóval; 2. Cala- santi József bánya 8600 K 09 f. 3. Részvénytakarék- pén?tár 7064 iv 11 f. 4. Incze Sándor és testvérei 7423 K 04 f. Leopold bánya 3012 Iv 01 f. 0. Városi takarékpénztár 3051 K 83 f. 7. Borpataki Miksa bánya 2009 K 73 f, 8. Dr Lovrich Gyula 1954 Iv 00 f. 9. Ember Elek 1713 Iv 78 f. 10. Steinfeld I.ipót 1582 Iv 22 f. 11. Molcsáuv Gábor 1510 Iv 12, Pokol Elek 1498 Ív 04 f. 13. Stoll Béla 1494 Iv 80 f. 14. Almer La­jos 1241 Ív 62 f. 15. M. kir. erdőkincstár 1240 Iv 40 10. Minorita társház 1121 Iv 89 f. 17. Gróf Degenfeld Sándor 1010 Ív 64 f. 18. Stoll Gábor 950 Iv 28 f. 19. L Bav Lajos 812 Iv 80 f. 20. Harácsek Vilmos 795 Iv 73 f. 21. Szabó Adolf 784 Iv 40 f. 22. Steinfeld Sámuel 705 Iv 60 f. 23. Moldován László 047 Ív 07 f. 24. Svaiczer Ilka örök. 017 K 20 f.f25. Neubauer Fe- Ferencz 594 Iv 80 f. 26. Wass Lajos 580 Iv 40 f. 27. lovag Berks Leó 560 Ív 24 f. 28. Hanzulovics Kristóf 503 Ív 85 f. 29. Bittsánszky Edéné 531 K 42 f. 30. Dr Gondos Mór 492 K 38 f. 31. Turman Olivérné 490 Ív. 44 f. 32. Grillusz Emil 481 K 80 f. 33. Platthy Géza 404 K 26 f. 34. Szathmáry Béláné 404 Iv 17 f. 35. Robelly Lajos 463 Iv 07 f. 36. Szőke Béla 444 Iv 64 f. 37. Rumpold Gyula 443 K47f 38. Husovszky Matild egész nap arra gondolt, vájjon most hol vannak, már élértek Debreczenbe, estére Nagyszom­batban lesznek. — Oh anyám — mondá — szeretnék elmenni Nagyszombatba a nagynénémhez, hogy ismét szín­házba járhassak. — Nem lehet gyermekem, már is kimerített a sok éjszakázás, oly sápadt, oly gyenge vagy már is. S Matild napról-napra haloványabb lett: a testi kórhoz lelki fájdalom járult s mindjobban emészté, sorvasztá az amúgy is gyenge leánykát. Hónapok múlva ágyba dőlt. — Mit kívánsz kedves gyermekünk, mivel sze­rezhetnénk örömet ? — Semmit kedves szüleim, semmit, az én fáj­dalmamat csak a halál enyhítheti. Pedig volt egy forró kívánsága, azt szerette volna; ha szülei megtudakolják, hol van most Guzun s elhívják, hogy még egyszer lássa s még egyszer hallja elbűvölő énekét, melyben oly sokszor gyönyörködött. Lassan hervadt el, mint az ártatlan liliom. »Her- vadása liliomhullás volt, ártatlanság képe s bánaté.« — Síromra babérfát ültessenek s ha mégegyszer eljön ide az a társulat, melyben Guzun énekelt, juta­lomjátékára koszorút fűzzenek a síromon nőtt babér­ból s nyújtsák át neki, mert sok kellemes estét szer­zett nekem, úgy szerettem ... a hangját. Még most sem mondta, hogy öt. Óhaj i teljesült. Igénytelen babérkoszorút nyújtot­tak fel a gazdag szülök annak, kinek hangja egyetlen gyermeküknek napjait megédesité, de az igénytelen koszorú gyönyörű aranytokban volt, mely ezre­ket ért. Anonymus. József 436 Iv 84 f. 39. Bay József 436 Iv 38 f. 40. Berghammer Mihály 418 Iv 20 f 41. Ajtai Nagy Sándor 412 Iv 21 í. 42. Csomós Áronné örök. 403 Iv 81 f 43. Virág János 402 Iv 89 f. 44. Bernhardt Adolf 401 Iv 04 f. 45. Madán Ferencz 391 K 20 f. 46. Szendy Antalné 387 Iv 45 f. 47. Szerencs)7 József 380 Iv 77 f. 48. Drumár János 372 Iv 12 f. 49. Km. Pap Sándor 371 Iv 40 f. 50. Sziklaváry Adolf 369 Iv 12 f. 51. Penthy Albert 363 K 26 f. 52. Petky Gyula 353 Iv 56 f. 53. Mihálcsek István 347 K 41 f. 54. Oblatek Béla 337 Iv. 55. Schück Izidorné 332 K 44 f. 56. Dr Dragos Theofil 332 K 20 f. Póttagok-: 1. Dr Harácsek Imréné 322 Iv 84 f. 2. id. Element Károly 304 K 18 f. 3 Spinetti Sándor 302 Iv 02 f. 4. Farkas Lipót 300 Iv 29 f. 5. Koretkó Ludmilla 294 Iv 09 f. 6. Bottyán Géza 287 Iv 64 f. 7. Simav Tivadarné 286 K 30 f. 8. Veres László 282 Iv 62 f. 9. Szirti Vil­mos 282 K 48 f. 10 Bónis István 277 Iv 26 f. 11. Dittrich Erzsébet 200 Iv 11 f. A képviselet megállapítja, hogy az 56 legtöbb adót fizető rendes tag s a következő 12 póttag. 15 nap alatt e határozat fellebbezhető. Az erkölcsi testüle­tek és nők felhivatnak, hogy 15 nap alatt megbízot­taikat az alispánnál jelentsék be, ugyancsak azok, kik választott tagsági jogukat óhajtják megtartani, e szándékukat 15 nap alatt a tanácsnál bejelenteni tartoznak. 9. A város takarékpénztára beterjeszti első fél­évi zárószámadásait. A közgyűlés a választmány ál­tal beterjesztett számadásokat helybenhagyja és el­fogadja. 8. Ivrusnyiczky Elek és özv. Török Istvánná il­letőségi ügyében a képviselet azt határozta, hogy Ivrusnyiczky Eleket és Török Istvánnál nagybányai j illetőségüeknek el nem ismeri. 9. A főtéri 24. sz. bérletére a feltételeket a tisztiügyész beterjeszti. Kikiáltási ár 3000 Iv, idő 3 év. 1Ö. A ligeti vendéglő bérletére a tisztiügyész a feltételeket beterjeszti. Kikiáltási ár 720 Iv, bér­idő 3 év. 11. A szénatéri hídmérlegre nézve beterjeszte­tik a feltételek jegyzéke. 12. A felsőujfalusi korcsma bérletére nézve tisz­tiügyész a feltételeket beterjeszti. Kikiáltási ár 170 Iv, béridő 3 év. 13. A városi sertéskonda tartásra nézve a be­terjesztett feltételek szerint kikiáltási ár 150 K, bér­idő 1 év. 14. A lapos- és bérczeserdei lágyfütermés bér­lete 3 év. Kikiáltási ár 120 K. 15. A verespataki malom kőfejtésjog bérideje 3 év, ára 80 Iv. A közgyűlés ezen 9—15. pont alattiakat elfo­gadja azzal a hozzáadással azonban, hogy Stoll Bein indítványára a ligetnél kiköti azt, miszerint azon eset­ben, ha a város vagy magán vállalkozás ott szállo­dát épit, akkor a bérlőnek félévvel előzőleg a város felmondhat, a városi hotelre nézve pedig a bértő elsőbbségi joggal bir. Továbbá, bogy a 11. pont alatt a hídmérleg eddigi bérletét (449 K) meghosszabbí­tották s utasították a tanácsot a kötelező hídmérlegre nézve szabályrendelet készítésére. 10. A városi gyámpénztár módosított uj szabály- rendeletét a t. ügyész belerjeszti : A képviselet az»l elfogadja. 17. Tizenöt kiskorú árvának segélyezésére az árvaszék 1080 korona kiutalását kéri! Kiutaltatik s jóváhagyás végett felterjesztelik a belügyminiszterhez. 18. A házi pénztár az árvapénztárnak 1492 ko­rona 24 fillért előlegezett, ezt a gyűlés visszautalta. 19. A város tanácsa az állami és husfogyasztási adók beszedési jogának további biztosítása tárgyában szerkesztett megváltási jegyzőkönyvet (32000 K évi összeg) jóváhagyás végett bemutatja. A közgyűlés ezt jóváhagyólag tudomásul veszi s a fogyasztási adókat ezután is házilag kezeli. 20. A fogyasztási adó pótlékok szabályrendelete csak 1904. év végéig hagyatott jóvá, a tanács java­solja, hogy ezeknek hatálya 1905—1907. évekre is kiterjesztessék. Elfogadtatik. 21. Bárány Márton 1 korona közmunka tarto­zásának leirását kéri. A tanács megbizatik, hogy be­hajtása iránt intézkedjék, mivel közmunkát élő em­bernek leírni egyátalában nem lehet. 22. A városi tisztviselők napidijainak megálla­pítása áltétetik a szervező bizottsághoz. 23. Özv. Nvirő Sándornénak a 42 m:i tűzifa a jövő évre is megadatik. 24. Özv. Homola Gyuláné néhai férjére községi kötelékbe fölvételi dij czimén kivetett 50 korona le­irását kéri. — A közgyűlés a kérelemnek okainál fogva helyt ad s az 50 koronát elengedi. Gyűlés vége 11 órakor. Színészet. Éppen négyheti tartózkodás után Szalkay tár­sulata tegnap, decz. 16-án eltávozott városunkból s Nagyszombatba ment, hol ma tartja megnyitó előadá­sát. Műsora az elmúlt héten is változatos volt, játéka a kellő szinvoualon állott s közönségünk a pár­tolásban nem kevésbbé volt bőkezű, mint eddig. Vasárnap délután a »Bort« adták, Gárdonyi köz­kedvelt falusi történetét, ugyanaznapon este a »Hét Slézingert« Feld Mátyásnak kaczagtató bohózatát ját­szották. A sokat Ígérő czim nagv közönséget vonzott, s nem is állítjuk, hogy jól ne mulattunk volna, de azért a darab egy kicsit — nagyon ostoba. Hétfőn közkívánatra zónahelyárakkal a Hajdúk hadnagyára

Next

/
Thumbnails
Contents