Nagybánya és Vidéke, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1904-12-04 / 49. szám

Nagybánya, 1904.

Deczember 4. — 49. szám.

XXX. évfolyam.

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE

TÁRSADALMI HETILAP. /* * i,

.... X2l 5 I

A NAGYBANYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE U*, z4

YVEZECKTdBiLIEdNrXIN: UNIÓDÉ INT

Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felsőbányai-utcza 20-lk szám alatt.

A festőkolóniáról.

A fővárosban kiállítás nyílik, kiállítás zárul, már egv hónap óta. Néma küzdelem folyik e tárlatokon. Különböző fajtájú és értékű talentumok, tudás és felületesség, konvencziók és originalitás vívják versenyüket. A czél a siker, a szellemi és anyagi. Az előbbit a hivatalos Ítélkezők, nagy és kis ábrázalu juryk, nyájas és harapós ujságkntikák osztják, Ítélvén elevenek s halvaszülöttek fölött. Az anyagi siker osztója a közönség, amely vásárol. A magyar vásárló közönség, e kullur-kisded, mely még annyi — istenem, de mennyi — nevelésre szorul!

A számos kritika, ujságczikk, százféle vélemény zűrzavarában évek óta refraineként csendül meg Nagybánya neve. Nagybánya szerepe az újabb magyar művészet kialakulásában immáron befejezett tény. A nagybányai név a magyar művészetben súlyt és értéket képvisel, s legtöbb művészeti diskussiónak alapját vagy kiinduló pontját képezi.

Ez idén Ferenczv, Grünvald s a fiatalabb ge- neráczióból Mikes Ödön, Gáli Emma és Czóbel Béla képviselik a kolóniát a műcsarnokban. Majdnem egyhangúlag amazok az elsők közt is elsőkként, emezek pedig a fiatalok legkiválóbbjaiként vannak emlegetve. A nehány év előtti gáncs és nevetés elnémult és a teljes, némelyütt exaltált hangú elismerésnek adott helyet.

Kilencz év munkásságának, kitartásának eredménye ez. A siker egyaránt vet fényt a küzdelmet vívó" művészekre és az intelligens városra, mely falai közt otthont nyitott nekik.

Pihenni a kivívott eredményeken azonban nincs idő. A küzdelem, az előrehaladás kötelessége örök. A kivívott pozicziót meg is kell tartani s az elismert lobogót uj harczba, uj s nagyobb diadalokra vinni.

E munka ezután se kviet egyoldalú. Művé szeink melleti a város közönségére is van szükség. A közönség a művészetre nézve oly fontos, mint a növényzetnek a környező lég. Világosság és meleg itt, intelligenczia és szeretet amott, életföltételek.

Elcsépelt dolog lenne a művészetnek kulturális jelentőségét fejtegetni, ép azért csak a tényre utalunk, hogy morális és anyagi támogatás nélkül művészet sehol sem fejlődött.

Ébren tartani ennek a tudatát, nem árt, sőt fejlesztenünk is köteleségünk épen nekünk; a sajtónak. Ezen soraink is e czélból Íródtak. Nem mellőzhetjük ezért, hogy pár szóval ne utaljunk a körülményekre, melyek a kolónia fönmaradását a jövőben igen nehezítik.

Midőn kilencz évvel ezelőtt a kolónia megalakult, a vállalkozás úttörő volt. Példa csak a külföldön létezett rá s ezeket a magyar közönség nem ismerte, a művészet hivatalos kertészei pedig nem is hittek se lehetőségükben, se hasznosságukban. Önerőnkből példát állítottunk. És ma már mindenfelé hangoztatott elv a művészet deczentralizálása, nemcsak a produkálás, de az értékesítés terén is. Vidéki kolóniák s vidéki kiállítások igyekeznek ez ideákat megvalósítani, persze nem mindenütt egyforma sikerrel. Elég az előbbiben Győr, Temesvár, Técső, Szolnok neveit, a kiállításokban pedig Debreczent, Nagyváradot, Kassái, Miskolczot, Szegedet fölemlíteni.

Legérdekesebb és legtanulságosabb ránk nézve Szolnok esete. A társadalom és hivatalos körök buzgalma. lelkes tevékenysége és az e néven biztosított hathatós anyagi támogatás Szolnokot rövid három év alatt a többi hasontörekvésü város fölött első helyre emelte és épen a hivatalos körök pártfogását, majdnem kizárólagos kegyét biztosította magának. 1901-ben megalakították a vármegyei képzőművészeti egyesületet, ez aztán gyűlések, depulácziók s a propaganda minden eszközével kivitte a vármegye, a kormány, a város és magánosok nagyarányú támogatását.

Nagybánya- természetesen nem irigységgel, de örömmel s szeretettel tekii ti ifjabb testvérét, a művelődés munkájában, a versengés nem egyszersmind ellenségesség is.

Csak fölhoztuk a pék át, hogy mily hatalmas eszközökkel dolgoznak immáron az országban több helyen, hogy a művészetük által legyen nevük, hírük messze földeken ismertté, f ölhoztuk a példát, nehogy egy perezre is lankadjon érdeklődésünk és buzgalmunk, mert elfogy — a gárda. A fiatalabb generáczió- nak most már alkalma var több felé mehetni az országban, — a művészetet már sok helyütt igyekeznek meghonosítani. Főleg ennek tulajdonítható, hogy az utóbbi években az iskola hígjainak száma nem üti meg a korábbi évek számát. Erre nézve tanulságosnak tartjuk a következő kis statisztikát közölni.

1896. májusától kezdve körülbelül félezer festő töltött Nagybányán évente huzamosabb időt, mint a kolónia, illetve iskola tagja. 1896-ban 33, 97-ben 41, 98-ban 67, 99-ben 73, 19t)0-ban 65, 19ül-ben 62.

Ekkor alakult át az iskola szabad iskolává, mintán az iskola addigi '■>??■ fje máshová vitte el tanítványai egy részét. — Ekkor kezdődött a tulajdon- képem nagybányai festőiskola, s azóta működik minden reklám, minden segélyezés nélkül. Ennek léte nem függ esélyektől s léte az egész kolónia exisz- tencziájaval kapcsolatos. Czélja, alapja tisztán művészi — menten minden anyagi érdektől s ezért bízunk biztos fejlődésében. A számok is bizonyítják ezt. 1902,1903 és 1904-ben tanítványok harminczan, negyvenen s ismét negyvenen voltak.

Ezen számokba nincsenek beleértve a kolónia iskolán kívüli művész-tagjai, kik minden évben voltak, hatan, nvolczan, tizen. Úgyszintén a családtagokat, valamint a kolónia rövid időt itten töltő látogatóit sem soroltuk bele. Félezernél még igyis nagyobb szám jön ki. A külföldiek száma az utóbbi évben ismét erősen növekedőben van.

Tavasszal a tizedik év kezdődik. Hegyeink zöldjét, napsugarunk tüzét, levegőnk fényességét ismét sokan fogják vásznakon elbeszélni jövendő tárlatokon és mind többen kapnak majd kedvet idejönni meglátni, megcsodálni és megszeretni ezeket.

Bizalommal és reménységgel nézünk a jövő elébe.

Szinészet.

»Nyolcz előadás minden héten«, ez a Szalkay programmja, ebből nem enged semmit, volt tehát e héten is előadás bőven, estéről-estére folytonosan.

Vasárnap kettő is. Délután 4 órakor Klárné Angyal Ilka »Árendás Zsidó«-ját zónázták el, Azaz hogy a játék jó volt, csupán az bosszantott, hogy igen sokat kihagytak a darabból, dalt csak egyet hallottunk Pápaytól. No de annak a kaczagó gyermekseregnek eleg volt ez is 15 krajezárért, igy gondolkozhcrtítí'" a rendezőség, mi azonban a szerző ellen való merényletnek tartjuk a színműnek összevagdalását és megrövidítését. A czimszerepben Baróthy jeleskedett, Kövy Kornélnak (Betti) sem volt egyéb hioája, mint hogy nem énekelt.

Este a Dróbostótot adták elő, ezt az ism'ert kedves operettet. Tábori Frida igen szép tót. leánynak bizonyult s Szalkay az igazgató (Pfefferkorn) irigylésre méltó humoru komikusnak.

Hétfőn a Bajusz (irta Verő György) került színre. A »Szalkay vendégfelléptével,« »zónahelyárak- kal« és a darabnak »operette«-é való kinevezésével édesgetett közönség oly számmal jelent meg, mint eddig még soha. Megmozdult a Kereszthegy és a Vö- rösviz, sőt még a haute volée is leereszkedett, hogy megnézzen egy zónaelöadást.

A színészeken meglátszott a telt ház hatása, kedvvel játszottak. Az est érdemének oroszlánrésze Szalkayt illeti, János huszár szerepében számtalanszor kaczajra fakasztotta a nézőket, — jutalmazta Jis a ki-kitörő tapsvihar. Tábori az elkényeztetett, nyakas Matild szerepében kedves játékával, gracziózus mozgásával igen tetszett, énekszámai igen szépen sikerüli tek. Holéczy kis szerepét iparkodott érvényre juttatni s megjelenésével is h itott, úgy hogy »gyönyörre- éiveztük minden mozdulatát.« Ügyesen alakított Tömbömé, Kövi pedig János huszár szava szerinti ennivaló kis német liba volt. Kovács szokott intelligencziá- jával játszott; Pápai a szórakozott diplomatából groteszk figarát csinált, talán helytelenül; Gózonnak oly szerep jutott, melyet még neki is lehetetlen „volt rosszul adnia. Jók voltak a többiek is (Pálfb, Tábory Imre, Gabányi) kis szerepükben.

Kedden Suppé bájos muzsikáju Boeeaceio ja volt műsoron. Színészeink játszani jól játszottak, de meglehetős indiszpoziczióval énekeltek ; különösen a kardalok nem sikerültek, (pedig — szemrehányás nélkül mondva — eleget hagytak ki, pl. a kuldusdalt az I. felvonásban, a comédie de l’arte előadását a III, felvonásban.) Miklós Dórát azonban ki kell emelnünk, ki valósággal brillirozott. Az I. felvonásban a templom előtti duettje Sipos Gizellával, nemkülömben a III. felvonásban az olasz dal duettje Táborival igen szépen sikerült.

Pedig a Firenze egyik szép asszonyától a másikig, az egyik kinyílt virágtól a másikig röppenő édésszavu, pajkos Boccaccio iránt, ki végre is egy bimbónak esik rabjául, ki mindenütt csábit és hódit, végre öt igázza le egy szép donna, — oly nagy volt az érdeklődés. Tombor karmester minden tudásával

Uj élet.

— Irta: Révai Károly. —

Súlyos betegség rágta életfámat.

Ágyhoz szegezve vártam a balált;

Könyes szemekkel néztem leánykámat, Kire árvaság nehéz sorsa várt.

Ó, hányszor sirtam hosszú éjszakákon, Midőn szememet kerülte az álom !

Még átok is kelt fájó lelkemen.

S az istenségben megrendült hitem!

Aranyos Erzsi gondtalan kedélylyel Futkározott bus kórágyam körül;

Virágot hintett vánkosomon széjjel, Mintha halottnak szórná díszéül.

Jaj, mint 'benyilalt sokszor a szivembe. Mikor benézett fénytelen szemembe!

Mint a mikor a fényes napsugár Sötét erdőnek lombja közt leszáll.

Eszembe jutott életem folyása,

Mely olyan, mint egy zavaros patak,

Hová az élet fénye, csillogása Le nem hatol a hullámok miatt.

Pedig talán volt gyöngy is a fenéken,

Mely lehetett vón az én kincsem, ékem; De gyűlt fölötte szenynyes habra-hab,

És eltakarta a sötét iszap.

Be jó lett volna imádkozni néha,

A Gondviselést hívni támaszul;

Ha nem lett vón a szív könnyelmű, léha, Hová emésztő szenvedély tolul.

De a legfájóbb gyötrelemre, kínra Imádság nem jött aszott ajkaimra.

Csak tévetegen néztem szerte-szét,

S nem láttam Isten áldó két kezét !

De egyszer aztán lázas pillanatban Harangzúgás szállt csöndesen felém :

S mint a mikor egy titkos szó kipattan, A »Miatyánkot« imádkoztam én.

Aranyos Erzsi térdre hullt mellettem, Forró kezemet kis kezére tettem, ügy érzém szállók mind elé, elé :

Az én kis lányom vitt az Lg felé! . . .

Nikbán-ezsder .*)

így nevezte el Nagybányát az 1661-ben Kemény János erdélyi fejedelem üldözése végett Temesvár felől bejött s felső-magyarország felé tartó törökhadsereg és annak krónikása: Évlia Cselebi hires török utazó. Az utóbbinak köszönhetjük az akkori Nagybányáról szóló alábbi leírást, a melynek magyar fordítása a magyar tudományos akadémia támogatása folytán Dr. Karácson Imre tollából csak e napokban jelent meg.

Temesvárnál kezdi meg E. Cselebi az utazást s miután Lugos, Karánsebes, Hátszeg, Alvincz, Gyula- Fehérvár, Nagyenyed, Kolozsvár, Szamosujvár és

*) V. O. lapunk 1903. decz. 21-iki számában Révész János »Régi Nagybánya« ez. közleményével.

Dés nevű városokon át Kővárhoz értek s miután a falvak felgyujtásában, foglyok szerzésében ugyszólva világ-rekordot csináltak, elérkeztek Nagybányára is.

A vártól — írja E. Cselebi, t. i. a kővári vári tói, 3 órán keresztül város formájú falvakat gyújtogatva rombolva mentünk tovább. Tővár (Kővárremete) falu meghódolt s azért egy »janicsár« oda (zászlóalj:) helyeztetett el benne s nem lett felégetve. E helyen, hogy hire neve legyen ezer juhot foglaltak le s minden juh 16 ákcsén (2 frt 40 kr.) kelt el. Ramadán Effendi hadbíró számítása szerint egy hadjáratban sem lett a sereg ilyen gazdag.

Onnan 5 órán át menve az 1661 év augusztus 4-én »alláhom lebbejk« (ha Isten akarja) mondással fegyveresen Nikbán-ezsder várához (helyesebben várfalához) értünk.

JVilcbán-ezsder vára foglyaink azt beszélték, hogy Adsemországból (Persia) "Menucséhez (a vallás alapító Manes közvetlen utódjainak egyike) gyermekei közzül Nikbán vagyis jó király erre a földre jött, sőt egy sárkányt (ezsder) ölt meg és rólla nevezték el Nikbán-ezsdernek. (Én pedig azt hiszem, hogy a sárkány história csak az Evlia fantáziájának a szüleménye a Nikbán pedig a helytelen másolásból szár- mazhatik s lehetett az Nigbán vagy nagbánnak írva, a mi egy értelmű a mai Nagybánya szóval.)

Jelenleg az erdélyi királyok székhelye. Az Ilidse I (hévviz) partján 4 oldalról magas hegyek által kö-