Nagybánya és Vidéke, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-10-09 / 41. szám
(2) 1904. Október 9. 41. szám NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE A nevezetes eset még jobban megedzette hazafias érzelmeit, miknek életében azután is nem egyszer adta tanujelét. 1861. október 6-án megalakította a jóté- konyczélu nöegyesületet, az okt. 6-iki dátum sem volt épen véletlen, mikor a német a legsúlyosabb sebet ütötte, ók éppen azon a napon kezdték az ország sebeit gyógyitgatni, a szegényeket istápolni. Negyven éven át elnöke s az óta is disz- elnöke volt annak egész haláláig. Az 1863-ik súlyos évben már nagy segítségül volt az egyesület a köznyomor enyhítésében, 1866-ban az olasz hadjáratban megsebesültek számára hónapokon át tépést készítettek. 1872-nek telén népkonyhával istápolták a szegényeket a kolera idején. 1879-ben első segítséget küldöttek a szegedi vizkárosultaknak, s e mellett nagy gondot fordítottak az itteni házi szegényekre, 1879. óta pedig minden évben nyertek egy-egy babért a házi ipari kiállításokon a munkaház készítményeivel. Mindezekben Svaiczer Ilka szelleme működött, az ö eszméi valósultak meg, az ö tervei szerint s az ö vezető képessége fejlesztette és erősítette az egyesületet fokról-fokra. Az ö ,,neve, szive egészen egygyé lett ezen kulturális intézetté fejlődött egyesülettel.“ Lemondott bár állásáról két év előtt, azért diszelnök maradt s nem vett, mert nem is tudott búcsút venni a nőegyesülettöl. Utóbbi években sokat szenvedett aszthmája miatt s csakis az ö rendes, pedáns életmódja mellett tarthatta meg még életét. A múlt héten állapota súlyosabbra fordult s a leggondosabb ápolás és orvosi kezelés daczára e hó harmadi- kán elhunyt. Egyszerűséget szerető természetére nézve jellemző adat, miszerint övéinek meghagyta, hogy koszorút ravatalára csak azokból a virágokból tegyenek, a mik kertjében termettek. Hogy a tömjénezést és dicséreteket menynyire nem szerette, annak igazolásául csak azt említjük meg, hogy mikor 1856-ban a nöegye- sület 25 éves ünnepet ült, meg akarták lepni egy jelentéssel, melyben őt az elnököt érdeméhez mérten dicséretekkel és elismerésekkel halmozták el és Svaiczer Ilka megsemmisítette az ösz- szes kész nyomdai termékeket, s kiadta újra saját költségén a jelentést minden dicséret el- hagyásával. Kedden d. u 4 órakor volt temetése ligeti nyaralójából. Ott volt a város apraja-nagyja, de nemcsak a város, hanem a vidék is s a vidékiek között a Telekyek, de ott voltak a szo- morkodó, nélkülöző szegény alakok is, siratva a jótékonyság ezen kiválló képviselőjét, aki életét úgyszólván egészen nekik szentelte. A család a kővetkező gyászlapot adta ki: Alulírottak mély fájdalommal tudatják a jó testvér, gyöngéden szerető nagynéne és rokon Svaiczer Ilkának folyó hó 3 án reggeli fél 4 órakor, áldásdus életének 79-ik évében, hosszas szenvedés és az álta^ lános feloldozás után történt gyászos elhunytát. A felejthetetlen drága halott hült teteme e hó 4-én d. u. 4 órakor fog a róm. kath. egyház szertartása Szeirnt nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szentmise-áldozat e hó 5-én reggel 8 órakor fog a plébánia templomban az Urnák bemutattatni. Nagybányán, 1904. október 3-án. Imádkozzanak érette mindazok, kiknek jót tett életében ! Nyugodjék csendesen ! aranyidkai id. Svaiczer Gábor nyug. h. huszár ezredes, ifj. Svaiczer Gábor és neje Balogh Mariska és leányok Magda, özv. Svaiczer Aladárné Heley Janka és leánya Boriska, özv. Svaiczer Miklósáé Fanta Klementin és fia László, Svaiczer Xandrin és férje Mándy Zoltán és gyermekeik Gizella, Irén, Zoltán, Svaiczer István és neje Hatfaludy Ilona s gyermekeik Béla, Xandrin. Neubauer Hermin, A nőegylet külön gyászlapot adott ki, mely igy hangzik : A nagybányai Jótékony Nőegylet mély fájdalommal jelenti, hogy megteremtője, negyven éven át elnöke aranyidkai Svaiczer Ilka a nöegylet tiszteletbeli elnöke f. hó 3-án a hajnali órákban csendesen jobblétre szenderült. Életét a jótékonyságban töltötte: akkor volt boldog, ha alamizsnát osztogathatott. Emléke áldott lesz minden időkben! A felejthetetlen halott kihűlt tetemeit f. hó 4-én délután 4 órakor fogják beszentelni a róm, kath. egyház szertartása szerint. — Nagybányán, 1904. október hó 3-án. Isten áldása kisérje utolsó útjára ! Végrendeletét 1898-ban jan, 5-én sajátkezűig irta meg, határozott vonásokkal, mintegy két ivén, nem reszketett keze még akkor sem, mikor temetéséről rendelkezett. A bevezetés igy hangzik: Végrendeletem. Isten kegyelméből ép elmével kérem az Istent* engedje, hogy ezen végrendelkezésem igazságos és örököseim megnyugvására legyen ! Mindenek előtt testvéreimnek ezen alkalommal is szívből eredő köszönetemet fejezem ki azon igazi testvéri szeretet és gyöngédségért, melyben engem minden alkalommal részejtettek, s kérem őket, hogy ezen ép lelki egészségberf alkotott végintézkedésemet hátrahagyott csekély vagyonom felett foganatosítsák. Bár egész vagyonát legközelebbi rokonai között osztotta szét, nem feledkezett meg az általa egész életében segélyezett nőegyesületről sem. Az a) pontban igy emlékezik meg róla : a) A nagybányai nöegyletnek természetben átadandó ezennel hagyományozott egy darab szatmári gözmalrai törzsrészvény, egy darab szatmái megyei takarékpénztári törzsrészvény, két darab nagybánya — szatmári vasúti részvény. Ezenkívül a nöegyletnek tartott fenn még egy jogot a kórházben alapítandó ágy felett való esetleges rendelkezésre. Az ide vonatkozó c) pont igy hangzik : c) Meghagyja, hogy a városi kórházban egy ágyat alapítsanak. »Ezen ágyhoz első sorban Svaiczer családi tag tarthat igényt, maga vagy pártfogoltja részére, ha pedig ily családi tag nem találkoznék, a nagybányai jótékony nöegylet által ajánlott egyénnek legyen joga azt igénybe venni. Az alapítandó ágy felett egy márványtábla jelezze, hogy az a Svaiczer- család alapítványa. A ki életében is annyira szerette a puritán egyszerűséget, az halálában is irtózott a pompától, igy fejezte be tehát végső rendelkezését: Temetésem, mint a hogy azt szóval is minden alkalomkor nyilvánítottam, a lehető legegyszerűbb legyen. Koporsóm vagy ravatalomhoz virág senkitől el ne fogadtassák, naponta csak egyszer harangozzanak, egy pap temessen, de szeretném, ha a kriptába temetnének, hol szülőim, testvéreim és más sok rokonaim nyugosznak. László testvérem mellett még van üres hely. Előbbi végrendeletem hatálytalan. Nagybánya, 5 január. 1898. Sváiczer Ilka. ,,Szeretetét az emberiségnek, részvétét a szegényeknek, egész életét a közjó szolgálatának szentelte 11 Legyen áldott emléke közöttünk! A községi iskolák államositása. Minden valószínűség szerint ennek az ügynek fonalát ott fogják fölvenni, ahol az megszakadt. í9.01. julius 8-án ugyanis már ki volt mondva a nagybányai iskolák államositása a minisztérium részéről bizonyos feltételek mellett s a város erre vonatkozólag meg is hozta a maga határozatát, a feltételeket elfogadta. 1901. májusban az akkori orsz. képviselőnek, Láng Lajosnak vezetése alatt a vallás- és közokt. miniszternél járt egy küldöttség ez ügyben s arra válaszul jött le a jul 8-iki leirat. Ezután a dolog megakadt azon, hogy a miniszter 1902. elején kijelentette, hogy neki nincs fedezete erre a czélra. Most hogy ismét napirendre került ez a kérdés, Gellért E polgármester a régi nyomon akar megindulni. Nem lesz tehát érdektelen a két idevonatkozó okmányt ismertetni a képviselet tagjaival és a nagy közönséggel. A miniszter a kir. tanfelügyelőség utján küldte az államosítást kimondó döntését a városhoz, hangzik ez pedig eképpen: M. kir. vallás és közoktatásügyi miniszter 40089. sz. Szatmármegye kir. tanfelügyelőségének f. é. jun. hó 4-én 1612. sz. a. kelt jelentésére a közlemények visszazárása mellett értesítem a kir. tanfelügyelőséget, hogy tekintettel Nagybánya város anyagi helyzetére és nemzeti szempontból figyelmet érdemlő központi fekvésére hajlandó vagyok — amennyiben a törvényhozás a szükséges fedezetet rendelkezésemre bocsá- fandja, az 1902. évi szeptember 1-től kezdődőleg állami kezelésbe venni az ottani községi elemi népiskolákat azon esetre, ha a város a tőle telhető áldozatkészséget tanúsítja; nevezetezen : 1. gondoskodik a város az áll. el. népiskolák állandó elhelyezéséről most és a jövőben és a külterületeken egyszersmind szükséges tanítói lakásokról; e végből a meglevő és a tanítói lakásokat örök használatra átadja, az alkalmatlan tantermek és mellékhelyiségek helyett jóváhagyandó tervek szerint újakat épit és szükséges bútorzattal ellát. 2. A város sajátjából köteles úgy az átadandó, valamint az ezután építendő iskolai épületek, tanitólakások, mellékhelyiségek, kerítések, kutak, bútorok és felszerelések stb. állandó jó karban tartásáról évenkénti tisztogatásáról, az épületek tűzbiztosításáról, a tanhelyek fűtéséről és tisztogatásáról sajátjából gondoskodni. 3 Az összes tanítói állások után, a melyekre kinevezett tanítók az orsz. tanítói nyugdíjintézet tagjai a 24 koronás és az összes tanítók után a 30 filléres nyugdijjárulékot fizetni, a I tanítói nyugdíjintézet ügyét az orsz. tanítói nyugdijNánásy István Bemenet a Lakatos-utczán, Spinetti Sándor ur kereskedése mellett. szeme vau, kiveheti a hegyormon a világosi várat. Itt végződött hát a dicső küzdelem. Itt lehelték ki nemes leikeiket. A forró nyárközépen langyos szellő zizegteti a szárazság miatt elaszott tengeri kórókat, s beszél az ő utolsó sóhajukról; az obeliszk felett, fenn a levegőben nehéz szárnyú madarak repkednek, igy károgtak a hollók akkor is az ö holttestük fölött I Az ég derült, szinte haragos kék, mintha haragját még ma sem feledte volna el, a kegyetlen hiénái munka miatt ! Boruljatok imára, csókoljátok meg lábaik nyomát, kik arra jártok, mert szent föld az, a melyen állunk, kiben csak egy csöpp érzés van, az lehetetlen, hogy ne érezze a legnagyobb meghatottságot e helyen, hol egy oroszlánként harczolt vitéz nemzet lelketlen megaláztatása kergeti arczunkba a vért, Oh! menjünk tovább. Merengeni a dicső múlton s látni a sivár jelent: az obeliszket és a kukoriczát csupa keserűség! • Pihenjetek hát hivek, jók, szerettek ! S kiknek a föld keservvel fizete. Hull a levél, de az emlékezetnek Örök zölden mosolyog ligete. Hull a levél . . . alvó félben az élet . . . Boldog, boldog ... Ki tudja még se félhet I S a halál és pusztulás közepett: Uj életnek szentelhet ünnepet!« Révész János. Az 1848—49-es öreg honvédek között. Meleorkövek, mik távol égitestek Izzó világából e földre leestek . . . Egykoron ti ezt a földi félvilágot Lelki lángotokkal bevilágitátok. Ifjú népem, kár hogy nem láttad e lángot Mely besugározta ezt a félvilágot . . . Azt a lángot, melylyel ez öreg honvédek Egykoron hazát és szabadságot védtek. Ezek: a szent tűznek már ma csak az üszke S ifjú magyarom te nem vagy erre büszke! Sőt kicsinyéivé s tán mosolyogva nézed: Hogy’ támolyognak e megrokkant vitézek . . • Ennek Isaszegnél veszett el a karja S vinni tovább már a lába sem akarja ; Annak jobb lába nincs, mankó van helyette; Jobb lábát a váczi csatában feledte. Nem is vette ő sok hasznát a lábaknak, Mert helyette is az osztrákok szaladtak. Ki hinné, hogy ezek voltak, kik az osztrák Aranyos kabátot szörnyen kiporolták ? I Közöttünk egynek csak két karja s a törzse, Lábait a kartács Pisidnél letörte. A halál egyszerre legyűrni nem bírta; Darabonként kezdé szállítni a sírba. Egy sincs itt, kit a sir készületben talál . . . Egy vén huszárral most alkuszik a halál, Melylyel ezerszer is farkasszemet néze Szabadságharczunk e haldokló vitéze. Eredj 1 üdvözletünk’ add át öreg gyermek A rég előre ment dicső százezernek. Mondd nekik, hogy őket kétség ne epessze . . . Vérük hullásából már sarjad az eszme. * Azóta félszázad szállá el felettünk, Mely alatt borzasztón okosokká lettünk. Az égi lángból ma gyenge szalmatüz lett, A jog, az alkotmány s az elv is csak üzlet. A hazafiság most szabadelvű jelmez, Azért viselik csak, hogy jól jövedelmez. De ne mondd ezt, mit itt fájó szívvel Írtam, — Erre megfognának fordulni a sírban. Csak mondd hogy megtettük a kötelességet S tán holnap már mi is követhetünk téged. A mi világunk már úgyis rég véget ért. Miért várnánk tovább! — a szivarvégekért ? Tót Márton.
