Nagybánya és Vidéke, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1904-06-12 / 24. szám

Nagybánya, 1904.

Junius 12. — 24. szám.

XXX. évfolyam,NAGYBÁNYA ES VIDÉKÉ

VI V3

‘TiTÁRSADALMI HETILAP.

A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE

MEGJELENIK IMIIISrrXBIKr 'VA.SÁ-IIISTA.E'

Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felsőbányai-utcza 20-lk szám alatt.

Zárszó.

A múlt esztendőben 34-7 volt a halottak száma, 1902-ben még ennél is nagyobb, ameny- nyiben 423-an haltak el. Egy 12,000 lakossal biró városban ez majdem 40%-ot jelent ezerre. Minden ezer emberből 40-nek kell tehát itt évenként meghalnia. Ez sok. Azt mondhatnák rá némelyek, hogy a bányászati foglalkozás is belejátszik a dologba, hihető és valószínű, de elenyészően csekély ennek a halandóságra való befolyása, mert a halottak túlnyomó része nem is bányász, hanem egyéb foglalkozásbeli, vagy gyermek és nő, akik a szabad levegőn élnek.

Ma már tudjuk azt, hogy a halandóság számarányát közegészségügyi intézkedésekkel apasztani lehet. Vannak városok, ahol öntözik az utczákat, jó vízről, jó levegőről gondoskodnak, a tisztaságra gondot fordítanak, csatornákat építenek stb , ahol 25% ezer után a halálozási számarány, de lehet ennél még kedvezőbb is. Budapesten pl. a közegészégügyi helyes intézkedések behozatalával 47*röl 22-re szált alá.

Aki üdülőhelyet keres, aki egészségét helyre• állítani akarja, az bizonyára oly helyre fog menni, ahol kisebb a halálozás aránya, mert hiszen ö nem meghalni, hanem élni akar. Ha tehát Nagybányán idegen forgalmat akarunk, akkor szállítsuk le itt a halálozási százalékot.

Erre közrehatni lehetne azokkal az intézkedésekkel is, miket 6 előző czikkünkben hangoztattunk. Nagyon sokat tenne a főbb utczák- nak sima burkolattal való ellátása, a rendszeres gyakori öntözés, de nem vágtatva haladó szekérrel, hogy csak éppen a neve legyen meg az öntözésnek, hanem komoly és eredményes munkával.

Eszembe jut itt mellékesen az is, hogy a városi fürdőben, a közös szabadfürdők mennyire elhanyagolt állapotban vannak. A korlátok inognak, a gerendák elrothadtak, az árnyékszék ma is a kabinok közt van, holott azt a viz mellett ki kellene helyezni egy hozzávezető fedett folyosóval, a burkolat repedezett, az ajtók letörve stb. és itt van Junius, mikor helybeliek és idegenek mindennap fölakarják — pénzért! — keresni ezt az egyetlen nyilvános fürdőt. Most nem gondolunk vele majd akkor jut eszünkbe, mikor

már a közönség a nagy forróságban zúgolódni fog.

De befejező közleményünknek nem ez a mottója. Valami csattanóssal, lényeges dologgal szeretnék zárni sorainkat. És ez nem lehet más, mint minden szükséges reformok között a legeslegszükségesebb a vízvezeték és csatornázás kiépítése. Ez volna egyenlő a halálozás számarányának leszállításával.

Hasztalan követelik, hogy a szenyvizeket ne bocsássuk az utczára, zsebre nem vághatjuk, menedékes udvarunkból csak kifolyik az, hiába próbálunk szemétben, férhelyekben, mosóvizekben, állatokban rendet tartani, csatorna- és vízvezeték nélkül nem megy az

Az ivóvizén még segíthetünk; pl én 36 koronát fizetek évenként forrásvízért s meg vagyok vele elégedve, de az én iglói házigazdám tavaly 20 szobás és nem tudom én hány istállós lakásának összes vízszükségletéért csak 24 koronát fizetett évenként. Én kapok 3 liter vizet naponként, ő pedig 100-at, vagy amennyi kell.

Hej! ha itt minden házban vízvezeték volna, tiszta, egészséges jó vízzel s minden utczán egy 'nehány bővizű öntöző-csap, a tündéries formájú hegyek alját de sokan keresnék fel! Most leghívebb látogatóit is elriasztja az a piszkos főtéri kút, melyben szabad szemmel is lehet látni a létért küzdő bacziliusokat.

Nem' tudom, hol akadt meg ez a vizkérdés, talán már meg van érve annyira, hogy elő lehet venni ismét. Vájjon van-e ennél nyomosabb, nagyobb kérdése a városnak, talán még az iskola sem az, mert az egészségügy minden előtt való.

Ne riadjunk vissza a felelősségtől, ne ijedjünk meg a nagy összegtől\ busásan visszatéríti a kiadott pénz és ha létesül a vízvezeték és csatornázás, nem lesz lakója ennek a városnak, a ki annak kimondhatatlan előnyeit élvezve, ne áldaná a hatóságot, a képviseletet és mindenkit, a ki létesítésében részt vett. Vádolni senki sem fogja.

Hogy az idegen forgalomnak ez volna a leghatalmasabb emeltyűje, azt, úgy hiszem, kétségbe vonni a nagybányaiak közül senki sem fogja.

Az ipartestület Lxűköuese.

(Folyt, és vége)

Ezen legfontosabb kérdések megoldása után az elöljáróság az ipartestület működésének határidejét 1903. évi május hó 3-ára tűzte ki, mire nézve az I-ső fokú iparhatóságtól a megbízatást megnyerte s 1903- május hó 3-án díszközgyűlésen vette át a jogosultságot, hogy a törvényben az ipartestületek hatáskörébe utalt teendőkben eljárhasson. A díszközgyűlésen részt vett Gellért Endre Nagybánya szab. kir. r. t. város polgármestere, kinek az iparügyek iránti meleg szeretetét egy év leforgása alatt is számtalanszor volt alkalmunk tapasztalni — részt vettek a városi tanács tagjai teljes számban s az iparosok igen nagy számmal.

Ezen időtől kezdve az elöljáróság ügyrendsze- rüleg havonként tartotta üléseit. Jegyzőjét a debre- czeni ipartestülethez kiküldvén a békéltető-bizottsági tárgyalások menetének tanulmányozására, minek befejezése után záros határidő mellett felhivattak iparostársaink, miszerint törzskönyvezés végett jelentkezzenek ; ezen törzskönyvezés a törzskönyv alapját képező törzslap alapján történt, mely azonban nem minden nehézség nélkül volt foganatosítható, egyrészt azért, mivel a czéhrendszerbeli iparosoknak lajstromai egyáltalában nincsenek, másrészt azért, hogy az 1872. évi VIII. t.-cz. alapján vezetett lajstromok nem tartalmazzák azon adatokat, mire a törzskönyvnek szüksége van. Ezen munkálatunk könnyebbithetése végett egyes ipartársulatok készséggel adták át a kötelékükben állott iparosok névsorát. A miért e helyen hálás köszönetünkkel adózunk érte.

Az összeírás befejezése utáni időbe esik a szakosztályok megalakulása. Itt említjük meg, hogy a tímár ipar szakosztály ez idő szerint még nem alakult meg, daczára annak, hogy sem autonómiájukat, sem pedig vagyoni érdekeiket ez által nem veszélyeztetik.

Örömmel konstatáljuk azonban, hogy kérelmünkre az iparkamara kieszközölte, miszerint 1904. évi julius havában czipész- és szabóiparosok részére külön-külön, a nagyméltóságu miniszter ur szaktan- folyamot állíttat fel.

Részt vett az ipartestület a debreczeni V-ik országos czipész kisiparos gyűlésen kiküldöttjeivel, valamint ez alkalommal összekötött országos czipész kiállításon. Czipész iparosaink közül 6 czipész iparos állitott ki versenyképes férfi és női lábbelit s hogy e szakmabeli iparos tagtársaink versenyképessége a hazai e szakbeli iparosokkal szemben is megfeleltek, örvendetes tudomásul szolgál, hogy Kupás Mihály kiállított munkái éremmel lettek kitüntetve. Részt vett továbbá ipartestületünk kiküldött által Budapesten tartott országos sütő iparos kongresz- szuson is.

Szellemi erőnk gyarapítása és közművelődés

Vallomás.

Ismered a szerelmet ? . . . vagy talán Ajkad e szót játékból mondja csak ? .. . Vigyázz! a nagy isten nem tűri el,

Hogy nevével könnyelműn játszszanak.

Mert isten a szerelem, — szent, örök S mindenható, amely alkot, teremt;

Egy végtelen mindenséget betölt S magába zár egy véges-végtelent.

Lakása — a mennyország —: a kebel.

De jelenvan mindig minden helyen, — Mert lényével televan mindenütt A föld s az ég s az órjás végtelen.

A hajnal és szellő' szerelmet hirdet;

A kis madár szerelmet énekel;

A holdvilág az éjfél kedvese,

S virág és nyár együtt enyésznek el. —

Ismered a szerelmet? . . . Hogyha nem : Tanuld meg azt ismerni igazán, —

Mert hitetlen, mert istentagadó,

Ki nem sovárog az isten után.

Vagy ismered már ? .. . Óh! ha ismered, Úgy ne tagadd, úgy valid meg azt nekem, S akkor megvallom én is, hogy : soha Nem ismertem, de most már ismerem!

Pataki Béla,

A varázs-forrás.

Irta: P. Lázár Turia Febrónia.

Ősrégi vadonban, öreg bükkfa alatt, fehér köveken reszketett a varázs-forrás. Körülötte buja pázsittal benőtt tisztás, a tisztás közepén egy mohába burkolt szikla volt: az óhaj sziklája.

Tündöklő éj vala.

Nesztelenül léptem a tisztásra, mezítláb valék s a hűvös fű jól esett meleg lábaimnak. Az óhaj sziklájához támaszkodva egy szép ifjú állott. Feje szürke fátyollal, a visszaemlékezés fátyoléval lebontott jobb kezére vala hajtva. Haja hasonló volt a legjobb aranyhoz; finom álián szőkén ütközött a gyönge szakái. Nagy, kék szemei nyugodtak és tiszták valának, mint a kristály-vizben tükröződő csillagos ég. S a csodálatos, mozdulatlan szemek bus, mondani hideg tekintete a varrázs-forrás redőin nyugodott. (Az ifjú szép volt s engem vonzott!) Hozzá mentem s az óhaj sziklájához simulva leültem lábainál ; de ő nem vett észre. Felsóhajtottam, mire ő meglepetten felém forditá tekintetét. Hosszan, hosz- szan nézett le reám ; szemeiből a bus, hideg kifejezés csendesen eloszlott: tekintete édesebb s édesebb vala. Árnyas pillái egyszerre megrezzentek s bűvös mosolylyal előre hajolva megsimogatta hajamat. (A szürke fátyol lesiklott kezéről.) Ujjainak érintése szivemet járta át s úgy néztem őt, mint pogány nő szerelme istenét.

Madár-kurjantás szállt fel a varrázs-forrás felett, eszembe jutott beteg anyám, ki a varázs-vizet várja. Szent áhítattal csókolám meg a szép ifjú le- csüggő bal kezét, aztán fölállottam, a varázs-fórrá sZMIai számunk © oldal I

hoz mentem vontatott léptekkel s ott megmeritém korsómat.

*

# #

A következő éjjel, menyegzőm éjjelén ismét el kel le mennem a varázs-forráshoz, hogy varázsvizet hozzak vőlegényemnek. S én menyasszonyi díszben, a nász-korsóval kezemben — nesztelenül léptem a tisztásra, mezítláb valék s a harmattól nedves fű jól esett forró lábaimnak.

A szép ifjú az óhaj sziklájához támaszkodva állott, haja, mint dicsfény ragyogott a tiszta éj fényétől. Nagy, kék szemeiben, melyeknek tekintete felém vala fordítva, a szerelem lángja égett, mint a kristály-vizben fürdő rejtelmes holdsugár. (A szürke fátyol a földön hevert!)

Az ifjú szép volt s engem vonzott! Hozzá mentem s az óhaj sziklájához simulva leültem lábainál. Tekintetünk egymáséba mélyedt: nem láttunk egyebet szemeink sugaránál, nem éreztünk egyebet a szerelem bűbájánál, melynek hatalma megringatta lelkemet s én felsóhajtottam, mire ő észtbontó mosolylyal elére hajlott, hogy megsimogassa hajamat. Fejemre tévé kezét, de rögtön visz- sza kapá azt, miközben egész testében megrendült, mert a menyasszonyi leplet csak most vette észre; szemei elborultak, mint a búskomorság titka, összevonta homlokát s elforditá tőlem arczát. Azt hittem, halálom jön! — s úgy néztem őt, mint pogány nő haragvó istenét.

Madár-kurjantás szállt fel a varázs-forrás felett, s én szent félelemmel csókolám meg az ifjú lecsüggő bal kezét, aztán felállottam, a forráshoz vontam magam s ott megmeritém korsómat.