Nagybánya és Vidéke, 1903 (29. évfolyam, 1-53. szám)

1903-01-18 / 3. szám

Nagybánya, 1903.

Január 18. — 3. szám.

XXIX. évfolyam.

Előfizetési áralí- Egész évre 8 Kor. Fél évre 4 Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám áOfill. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők.

Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 20-ik szám alá — küldendők.

Nyilttér soronként 20 fill.

Utczák és közterek szabályozása.

Nem ringatjuk magunkat utópiákban, tudjuk, hogy Nagybánya modern, szép város száz év múlva sem lesz, de azért ósdi házaival, öreg tornyával, régiségre valló beosztásával és hegyvidékével mindig érdekes marad.

Valami nagyot nem is várunk tehát a szépészet terén az arra hivatott vezetőktől, csak annyit, a mennyit a rend és a gyakorlati szempont megkíván.

Rövidesen kimondjuk, mi azt szeretnők, ha a város az utczák és terek szabályozásának s uj utczák és terek kihasitásának tervét előlege- sen elkészíttetné s azt miniszterileg jóváhagyatná, hogy ne minden egyes uj építkezés vagy utcza vonal kihasitása alkalmával kelljen tárgyalni és alkudozni az érdekeltekkel, sőt nem egyszer és többnyire a köznek kárára engedni is, hanem adandó alkalommal csak a szabályozás tervét kelljen végrehajtani.

Ismerek városokat, hol ez a tervezet készen áll. Ott minden utczában megvan egy m2 telek értéke külön állapítva és pedig úgy, hogy a város többet fizet, ha területet kap, mig az egyes kevesebbet fizet a városnak, ha telkéhez hozzá igazitnak egy-egy darabot, hogy igy a magánosok kedvet kapjanak építkezni, illetve ne féljenek az építkezéstől.

Nagybányán, hogy csak egy pár példát említsünk, legújabban épült a Szatmáry Béláné háza s 1—2 méterrel belegörbül a Felsőbányái utcza déli vonalába. Ugyancsak most, pár év előtt épült a Thoma-féle ház a Kürl-utcza szegletén, a melyből mintegy 3 métert le kellett volna vágni Ezek már most nehány száz évig úgy maradnak.

A járásbíróság épületét czélszerütlen volt a főgymnasium mellé engedélyezni, egy ilyen diszes palota, szép köztérén, igen emelte volna kis városunkat.

Mindez azonban semmi, a mi Kőrútunkhoz a Kispiaczi és a Gyarmat-utczai handalhoz képpest, a hol boldog, boldogtalan bele építkezik

abba az ősi vonalba, mely minden teleknél majdnem hatszor görbül.

Pedig a Pénzverő-, Fazekas-, Uj-, Kigyó- utczákból előre gondolt czélszerü tervvel igen érdekes körutat lehetett volna teremteni, melyhez fogható kevés volna a vidéki városokban.

Azok az idők elmúltak, mikor a mérnök által kijelölt karót éjjel a tulajdonos egy lépéssel kijebb vitte, hogy lásson messzire az utczán ablakából s nyerjen egy-két arasz földet, ma ez a rendszer már le árta magát. Azért feltétlenül nagy szükség volna az általunk említett tervezetre.

Ugyebár egy egyszerű kertnek sincs előnyére az, ha százan renciezik, különböző Ízlésű és korbeli emberek különböző időszakokban, nincs biz az egy város szépségének sem, a hol szintén más és más időben, más és más emberek, szeszélyük szerint intézkednek.

Az is baj, hogy a városnak nem minden kisajátításra van meg a joga, csak arra, a mit az utczák, utak, közterek feltétlenül megköve telnek, mig a szabályozás tervében a szépészeti szempontok mind érvényesülnek, sőt egyes telkeket össze is lehet foglalni s építkezést 8—10 méter széles telkeken nem engedélyezni.

Újabb időben egyes esetekben igyekszik a város szabályozgatni a mit lehet (pl. Eskstein ház, Vár-ut, Gellért-utczai átjáró) ez azonban nem elég. Biztos, nyugodt és előre meggondolt szépészeti haladást, csaKÍs a jóváhagyott szabályozási tervezettől várhatunk.

A magyar pénzügy fejlődése*

Ez a czime annak, a munkának, a mely Nagybányán a napokban egészen frissen hagyta el a sajtót, még szinte érzik rajta a nyomdafesték. A Molnár Mihály féle nyomda sok szép dolgot adott ugyan már ki (igy pl. hogy csak a legutóbbi időket emlitsük, a nagybányai ref. egyházmegye története szintén itt jelent meg egy nagy vaskos kötetben,) de kevés olyat, a mi hazafias, tudományos és gyakorlati szempontokból is olyannyira érdekelne minket, mint ez a mű.

*Irta: Lukács Ferencz. Nyomatott a Molnár Mihály féle könyvnyorntató intézetben. Ára fűzve 7 K. 25 f. Kötve 8 K. 25 f.

Szerzője uj évre Ígérte a mű megjelenését s szavának állott, a 19 nyomtatott ivre terjedő hatalmas munka ime előttünk fekszik, s valóban dicséri mesterét Lukács Ferenczet, a kit a szaklapokból a pénzügy terén már régebben ismertünk.

A munka természetesen a pénzügyi emberek s első sorban a pénzügyőrségek számára készült, s hisz- szük is, hogy a magas minisztérium méltányolni fogja a szerzőnek önzetlen fáradozásait, de mint történelmi munka, minden müveit magyar embert érdekel, s igy közmüvelődé-i egyleteink könyvtáraiban is méltán helyet foglalhat.

Négy részre oszlik I. Vázlatok a magyar adórendszer és pénzügy történetéből az 1000-ik évtől kezdve. II. A pénzügyi közigazgatás fejlődése. III. A pénzügyvám, adóőrség szervezete. IV. Vázlatok az adók egyedaruságok, jövedékek történetéből. Az egész műből látszik, hogy Lukács ennél löbbet is tudott volna nekünk előadni, de a hirdetett kerethez és árhoz kötve volt.

A műhöz mely Dr. Venczel Gusztáv központi főfelügyelőnek van ajánlva városunk szülötte, Liszkay Kálmán irt meleghangú előszót.

Részemről, ki a múltak poros aktái között, szintén szeretek kutatni, legjobban szívelem Lukácsnak ezen végesteien végig érdekes és nagy szorgalommal, jó sikerrel, sok tudással megirt munkájában az első részt, mely a régi korról szól s azért is választottam mutatványul a II. Mátyás és a Lipót korszakát, jól tudván, hogy a legszebb ismertetésnél többet ér az, mikor a szerzőt magát szólaltatjuk meg.

A műnek eme részlete következő:

II. Mátyás kora alatt alkotott 1608. évi törvények a pénzügyet az idegen befolyás alól felszabadítják, a magyar kir. tanácsot visszaállítják és a régi kincstartói állás visszaállítását sürgetik, ki az ország összes jövedelmeinek gondviselője s a pénzügyek önállóságának védelmezője lett volna. Ezekre törekedik az 1609. évi országgyűlés is, de az idegen befolyás tényleg nem szűnik meg s a kincstartói állás iránti törekvésnek sincs eredménye. A király ugyan 1609. május 18-án Vizkelethy Tamást adminisztrátornak, a kincstartó helyettesének kinevezte, hatáskörét, mely a két magyar kamara s az egész pénzügyigazgatás szerkezetét meg nem zavarta, megállapította s kimondotta, hogy ő és a melléje rendelt tanácsosok egyetértsenek a nádorral és az udvari kamarával, de tőlük függetlenek. A kincstartó működési körének ezen meghatározása tehát a bécsi udvari kamara beavatkozását nem szüntette meg.1

Illésházy nádor, ki az államvagyon éber őre volt, tervbe vette, hogy a portákra kivetett adót ne a ka1 Angyal Dávid, M N. T. VI. 43. ot al.

A „NAGYBÁNYA ES VIDÉKÉ" tárczája.

A nemzetiségi kérdés megoldási módja.

A hírhedt memorandumpör idejében két irányt láttunk élesen kidomborodni. Akkor a nemzetiségek mind sorompóba léptek a magyar zsarnokság ellen, a latin rokonságtól mámoros Románia felfújja magát, s fenyeget, hogy ő, mint a műveltség keleti hirdetője minket, barbárokat visszakerget Ázsiába. Földrajzi formájának megfelelően mintha csak egy törzsnélküli száj lett volna, mely bekapni készül Erdélyt. Vagy a bukaresti Mihály szoborhoz híven, kivont karddal mutatott a kárpátokra, a melyek mögött megkezdődött a hires harcz. 19 napig tartott az ütközet, írásként tragikomédia a magyar állameszme és a nemzeti ügy martyrjai, vagy a mint náluuk mondták : szegény legényei között. A budapesti kulturliga Rácz, Lukács László főmártyrok keresztre feszitett képével Golgota czimen 50000 példányban hirdette a világnak zsarnokságunk ez ékes szóló bizonyítékát. És nem hiába, mert a jószivü román nép s a szabad Europa polgárai előtt igen jó politikai és pénzügyi reklámnak bizonyult.

íme a merészen támadó nemzetiségi irány, mely nem véd, hanem vádol, támad.

A másik oldalon pedig látjuk Wekerle Sándort, a népszerű demokrata miniszterelnököt, a ki éppen Nagybányán, az egyik mártyr szülőföldjén kijelenti, hogy hazánkban nemzetiségi kérdés nincsen. Magyarország minden izében nemzeti állam, minden lakosa egyenlő jogú és kötelességü magyar állampolgár. Nem tartjuk többnek a magyart sem a többinél, de a haza egységéből nem engedünk.

A kiegyezés óta ez minden miniszterelnök álláspontja pártatlanul, több esetben a magyar faj rovására ez álláspont oly idős, mint a magyar haza Ez a föld mindig M gyarország volt azóta, azaz magyar uralom alatt állt. A világ első kormányát viselő Habsburg ház sem tudta állandóan megtörni, csak meggy mgiteni.

Éppen e tervszerű gyöngitésből fakad a nemzetiségi kérdésünk. A magyar társadalom a bécsi udvar világuralmi vágyai ellen sokat veszített, viszont a főbb nemzetiségi szervek s álmok Bécsből sokat nyertek. 1867-ig a bécsi udvar, a régi kamarilla a nemzetiségek igazi reménye, a kiegyezés óta az orosz czár, »az északi fény« a mi ijesztő mumusunk, meg a »latin hangok.*

Mi pedig nem fordulunk senkihez, csak az átvitt értelemben használt »magyarok istenéhez« — a magyar géniuszhoz.

Átkutatjuk az 1000 éves múlt igazságait, iskolába el-eljárunk a műveltebb népek mindenikéhez, dolgozunk s próbálunk haladni a korral saját lábunkon, küzdünk, mint eddig a szabadságért s ennek keretébe igyekszünk igazságot, emberséget bevinni.

Látókörünk bármily szempontból elég tágas. Fa- jilag a világ két legszámosabb népfaját, az árját és mongolt kötjük össze, nyelvileg az egytagú és hajlító, nyelvek köze jutunk, mint ragozok, vallásilag a múlt és jelen mindig állandó érintkezésben tartott s tart Enropa, sőt a világ főbb vallásaival, felekezeteivel, ereinkben is folyik az összes Európai népekéből.

Az egynemübb eredetű népek elfogultabbak, ke- vésbbé türelmesek. Az osztrák németek és csehek harcza eléggé jellemző példa, a horvátok a testvér

szerbekkel viaskodnak, a bolgárok szinte, a románok történetén veres fonálként húzódik végig az idegenek tömeges kivégzése vagy kiűzése.

A magyar politikai érettségét legjobban bizonyítja hogy 4-5’/o számával az 50-es, 60-as évek elnyomását kiállotta s nemzeti államát újra visszavivta.

Éppen ezt akarja a nemzetiségi kérdés megbolygatni. A Dákórománia, Nagyszerbia, Nagy-Horvátország »aranyos« álmok, de komoly politikusa ma már nincs, még a külön szerbvajdaság, a román fejedelemség gondolata sem kisért többé, csak nyelvi, közoktatási, bíráskodási stb. téren óhajtják minél biztosabb alapra helyezni a faj vcdelmét.

Holott a nemzetiségi vidékek magyarsága már most is abban a szomorú sorsban van, hogy minden téren az államhoz kiált segélyért s feliratokkal ostromolják a képviselőházat, hogy a nemzetiségi törvényt változtassa meg.

Tény az, hogy korunk demokratikus iránya árt nemzetiségi vidéten a nemességet, úri elemet képviselő magyarságnak, de az egész országot tekintve mégis neki van legtöbb haszna belőle.

A magyar társadalom feladata, hogy gyöngébb részeit megvédje szükség esetén állami segélylyel is.

Szervezni kell minél több kultur intézményt, minél több előőrsöt, amint nemrég mondá Apponyi.

Mert. a nemzetiségi kérdést nem úgy oldjuk meg, a mint sovinisztáink hirdetik, hogy ö-szes nemzetiségeinket megrnagyarositjuk. Ez a felfogás bosszulta meg magát leginkább 1848—9-ben több helyen s idéz elő sajnálatos összetűzéseket ma is.

A nemzetiségi kérdés addig meg nem oldható, mig a nemzetiségek úgy nagyjábban egyforma általános műveltségre nem tesznek szert, amikor az ábrándok, a régi előítéletek helyett egymás ellentéteinek elsimításán dolgoznak, nem pedig templomi s körme-