Nagybánya és Vidéke, 1903 (29. évfolyam, 1-53. szám)
1903-04-12 / 15. szám
15. szám. Heti krónika. — Tiltakozunk! Igen! Tiltakozunk! — Nem kell. Elég volt. Eféle kitörések visszhangzottak a Főtér épület sorai között vasárnap. Öt-hat ezer ember összegyűlt és egyhangúlag kijelentette, hogy pénzt és fiút nem szavaz meg a »nimetnek.« A zeneszó, a beszédek elhangzottak, de az irás megmaradt s örök jele lesz Nagybánya hazafias gondolkozásának. — Hát ha éppen tiltakozni kell, tudunk mi azt is, mondá egy öregebb urambátyám még akkor is, ha a félváros beteg, ott lesz a másik fele. Tényleg sok a beteg, az influenza székére uralkodik, (jó hogy még csak ez) én is beleestem ebbe a folyományos betegségbe. Az orvos levegőváltozást ajánl, elmentem tehát a kaszinóba, ott egészen más levegő van, »toulestrois« «Uhu« »Fedák Sári« »pagát ultimo reszket folyton a levegőben, s én hiszem, hogy ennek gyógyító hatása van a magam féle halandóra, elmentem a polgáriba, ez szintén levegő változás, mert a füst majdnem haraphatóvá teszi a léget sokszor. De ez sem használt. — Mondj le a szivarozásról. Tanácsolta az orvos Én azonban egyszerre nem tudtam megtenni s fölfedeztem egy uj módszert : vesz az ember másfél krajczáros szivarokat és fölteszi magában, hogy ezután csak ilyeneket szív, de ezt határozatlan föl kell tenni, Harmatos Egek! minő szivar ez, minden 25 másod- perczben kialszik, élő lény meg nem marad körülötte, s hozzá tartós, mint az izületi csuz, elpusztíthatatlan. Én hiszem, hogy ilyen önkinzással eléri az ember azt, hogy egyszer csak átokkal súlyt minden szivart és megvan a gyógyulás. Az idő telik. A nagy hét gyászát átéltük, itt a husvét öröme is. Kinek-kinek meghozza a magáét, kitudja az országnak mit hoz? Mindenki érzi, hogy nagy változások előtt állunk, a küzdelem végső felvonása következik, és többnyire úgy van, hogy a nézők többet látnak a játékból, mint a szereplők magok. A kibontakozás, formula, ex lex nem a mi dolgunk, mi a mai viszonyok között okosabbat alig tehetünk, mint ha egymásnak boldog ünnepeket kívánunk s ezt ime az olvasókkal szemben egész ünnepélyesen megteszi a krónikás. Különfélék. Személyi hir. Bay Lajos orsz. gyűl. képviselőnk a napokban, a húsvéti ünnepekre városunkba érkezett. Az országos nemzeti szövetség május 10-én, d. e. 11 órakor, Budapesten, az uj városháza termében tartja közgyűlését. Emlékeztető.. A dalegyesület április 13-án este 8 órakor a kaszinóban tagdijilletményes estélyt tart. Eljegyzés. Litteczky Endre szatmári nyomdatulajdonos leányát Erzsikét, a napokban jegyezte el dr. Lénárd István törvényhatósági jegyző Szatmáron Dr. Winkler Jenő helybeli körorvos, a tiszti orvosi vizsgák orsz. bizottsága előtt megtartott vizsgálatokat sikerrel letette. A m. kir. igazságügy miniszter a miskolczi kir. törvényszék területére vizsgálóbírói állandó helyettesül dr. Zelenka Lajos kir. törvényszéki birőt, Szabó Adolf kir. erdőigazgató vejét rendelte ki. Olyan nyugodtan beszélt, mintha őtet nem is érdekelné, pedig a szive meghasadt a boldogságtól. Tudta jól, hogy Faragó Sándor el nem hagyja őtet soha. Többet nem is beszélhettek, mert az öreg Dió Gábor belépett a kert ajtón. Magda eléje sietett s mosolyogva állott meg előtte, pedig a szive hangosan vert az ijjedtségtől, félt, hogy az ura meghallotta az előbbi beszédet. Nem szerette, ha Faragó Sándornak még a nevét is kiejtették. Féltette a menyecskét. A falu vén asszonyai til- tul példálózgattak Dió Gábor uram előtt, hogy igy, meg úgy vigyázzon, mert a kiszolgált huszár ólálkodik a menyecske körül. Régen is szerették egymást, hát még most? Épen ott állott az alatt a szilvafa alatt, ahol ezelőtt két hónappal Anikó néninek elpanaszolta szive fájdalmát. Eszébe jutott.-minden I Mikor egyedül maradt nehéz fájó gondolatával, mint ölelte őtet át egy daliás legény s mint borította el forró csókjaival. Oh ez az édes emlékezés! S most? Ez a kiaszott öreg ember, ki néki majdnem nagyapja lehetne, ez áll most mellette a szilvafa alatt s ez szorongatja őt bágyadtan, erőtlenül s fakó fénytelen szemével álmosan pillantgat reá. E perczben Magdában elhomályosult a no s csak a nőstény villogtatta fehér fogait. Ez a pillanat mindkettőjük sorsát megpecsételte. Másnap reggel nagy lárma és kiabálás verte föl Magdát édes álmából. Az ő drága, szeretett ura Dió Gábor ott csüngött az egyik szilvafán; ugylátszott fölakasztotta magát. Senki sem tudta meg soha, hogy mi vitte reá a gazdag embert, ki olyan boldognak látszott; csak Anikó néni beszélt a faluban olyas valamit, miszerint ő előre megjósolta, hogy dió fog teremni a izilvafán .... NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE Uj kamarai kültag. Néh. Molnár M. debreczeni ipar és keresk. kam trai kültag halálával megüresedett helyre a kamarai elnök által Glavitzky Károly póttag helybeli kereskedő hivatott be. Apr. Il-ike van ma a 48-as törvények szentesítésének ünnepe: Ezt, azonban külsőleg bajos észre vennünk, mert a hivatalos lobogókon kívül, atig látni egy-két zászlót a városon, a templomokban is nagy hetet és nem ápr. 11-et ünnepelnek, az iskolák meg szünetelvén, iskolai ünnepélyek sincsenek. Általában az uj ünnepet többnyire elnyomja a nagyobb : a husvét. Az egyházak Ünnepe. A rom. kath. főtemplomban holnap husvét. első napján reggel 6 órától kezdve 9-ig kis mise, ezen idő alatt szentelik az ünnepi kalácsot stb. 9 órakor Lakatos Ottó szent beszédet tart, utána mise. Délután 3 órakor vecsernye. Husvét másodnapján délelőtt 9 órakor szent mise, mely után szent beszédet dr. Csókás Vidor tart. Mindkét ünnepnapon az ének és zenekar gyönyörű egyházi dalokat fog előadni. Az dg. h. ev. templomban első ünnepen délei jtt 9 órakor ünnepi beszéd. 10 órakor úrvacsora osztás. Az ev. ref. templomban fél 10 órakor beszéd, fél 11 órakor úrvacsora osztás. Műsorváltozás. A dalárda husvét másodnapi estélyének 3-ik pontja felolvasás lesz, tartja Glanzer Gyula s a dalárda által előadandó 4. számot zongorán B. Rácz Anna fog kisérni. Lemondott az állásáról Csokonay Árpád állami állatorvos, akit Nagybányára városi állatorvossá még az eimult évben megválasztottak, tegnap beadta lemondását Gellért Endre polgármester íél s igy azon szerencsés helyzetben leszünk, hogy rövid idő alatt, Pethe távozása óta negyedszer fogunk állatorvost választani. Tanárnő. Gondos Eszter özv. P. Kovács Árpádné, dr Gondos Mór helybeli járás-orvos leánya, ki pár év előtt a nagybányai középiskolában érettségi vizsgálatot tett, most Budapesten a tanári vizsgálatot tette le s igy tanári oklevelet nyert. Gyászhir. Megemlékeztünk múlt számunkban özv. Ember Jakabné haláláról, közöljük most a család gyászlapját, mely következőleg hangzik: Alulírottak mély fájdalommal tudatják, felejthetetlen emlékű édesanyjuk, testvérük, illetve rokonuk özv. Ember Jakabné született thurapataki és komjáthnai Thuránszky Mária folyó hó 3-án, hosszas szenvedés és a halotti szentségek ájlatos felvétele után, élete 68-ik évében történt gyászos elhunytál, A megboldogult hült tetemei folyó évi április hó 5-én délelőtt 11 órakor fognak a róm. kath. egyház szertartása szerint örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szentmise-áldozat pedig folyó hó 6-án fog a helybeli plébánia templomban az Egek Urának bemutattatni. Gyermekeinek mindvégig erős támasza, őrző angyala volt, kit soha nem szűnnek meg szeretni és szivük mélyéből gyászolni. Nagybányán, 1903. évi április hó 4-én. özv. Nyirő Sándorné szül. Ember Gizella és gyermekei. Dr. Ember Elemér és neje nagykállói Kállay Paula, Palmer Kálmánné sz. Ember Irén és fia. Thuránszky Ferencz és neje udvardi Kossuth Ida. Thuránszky Paula. Áldott legyen emléke! A nagypénteki vátári zaj, mint égbekiáltó ünneprontás hat el füleinkhez Jézus híveinek valljuk magunkat mi magyarok s ime azon a napon, midőn ő legszentebb véráldozatát meghozta mi érettünk, mi kalmárkodással zavarjuk fel a nagy nap csendjét. Sokszor elmondtuk már, hogy épp igy meglehetne azt csütörtökön is tartani, de már belefáradtunk a küzdelembe. Annyi bizonyos, hogy ez a vásár is szomorú mértföld mulatója a vallási érzék kihalásának. Az általános zsivajjal szembeu dicsérőleg kell megemlileFe/támadás. Örvendjetek! Már a szem födelet, Levonta a mosolygó kikelet A zord főidről’, már többé nem holott: Itt a tavasz! a föld feltámadott. Az illatos szája kis ibolyák, Mind meg annyi apró apostolkák, Illathangon azt hirdetik legott: Itt a tavasz! a föld Jeltámadott. Kis pacsirta zengő énekéből; S búgó gerle csókos szerelméből Nem értünk mást, csak ezt a szózatot: Itt a tavasz! a föld jel támadott. Ölében az örvendő pataknak Egymást űzve, csókot-csókra raknak S viyan lejtoe susogják a habok: Itt a tavasz! a föld Jeltámadott. Viruló mező, fényes napsugár, Harmat, édes lég s a mászó-bogár, Versenyre hívják a zöld ágakat.- Itt a tavasz! a föld jeltámadott. Örvendjetek! Már a szemjödelet, Levonta a. mosolygó kikelet, A mit a tél oly durván rárakott : . . . Itt a tavasz! a jóid. Jeltámadott. Szabó István. nünk Nagybánya város takarékpénztárát, hol r kereszténység ezen nagy ünnepén, a keresztnek napján, hivatalos szolgálatot nem tartottak. Persze az egyesekről, jól tudjuk, magoktól mit sem tehetnek, azonban a hatóságnak kellene szabályrendeletileg kimondani, hogy ha a hetivásár valamely ünnepnapra esnék, akkor mindég az előtte való napon tartandó meg. Ez már sok igazi keresztény városban kipróbált, jó rendszer. Felhívás a szülőkhöz. Minden szülő tartozik 12 éven alóli gyermekét újra oltani. Figyelmeztetem tehát a szülőket, hogy a közegészségügyi törvény értelmében gyermekeiket hozzák a Főtéren levő volt járásbirósági épület helyiségébe, a hol folyó hó 19-től kezdve minden vasárnap délután 2 órakor lesz az ingyenes oltás és egyidejűleg oltási bizonyítványt is fognak kapni, mely bizonyítvány, úgy az iskolai beiratások, valamint iparos tanonczoknsk és cseléd-könyv megváltásához is okvetlenül szükséges. Első oltásra kötelezettek az 1902. évi márczius 1-től 1903. év február 28-ig szülöttek Az oltás minden egyes esetben friss tehén-himlő anyaggal lesz foganatosítva, a karról karra való oltást teljesen mellőzöm. Más orvos által beoltottak tartoznak oltási bizonyítványt nálam felmutatni. Nagy János oltó orvos. Ragály Szatmáron. A kanyaró, difteriiisz, vörheny, torokgyík nagyon el van lerjedve. Márczius. hóban 70 megbetegedés és 6 halál eset fordult elő. A polgármester külön rendeletben szigorú óvintézkedéseket tett. Többek között minden oly ház elé, hol ragályos beteg fekszik, őrt állítanak a közlekedés megakadályozására Révész János ev. lelkész nagy csütörtökön Szatmáron Istentiszteletet akart tartani, mivel azonban az énekes gyermekeknek innen kellett volna odautazniok, a ragály miatt az 'Istentisztelet tartást elhalasztotta. Köszönetnyilvánítás. Fogadják mindazok, kik sokat szenvedett jó anyám, özv. Schmid Mihályné végtisztes- ségtételén április 3-án megjelenni kegyesek voltak s családunk bánatát részvéttel enyhítették, fogadják hálás köszönetünket. A család nevében : Schmid Paula. A szépség hatalom! És ez könnyen elérhető a bajai dr. Lehman kenőcs használata által. Ezrekre menő elismerő levél bizonyítja, hogy Lehman arcz- kenöcsöm "Vm nehány napi használat után meg- ifjitja az arczbőrteltávolitnczok rá, at, szenlőt, májfoltot, bőratkát, pattanásokat stb. Egy tégely ára I korona, hozzávaló szappan 80 fillér, púder I korona, mosdó-viz I korona. Valódiságát a tégelyeken beégetett arczkép és nevem igazolja. Óvakodjunk az utánzatoktól, melyek semmi hatással nem bírnak. Készíti és postán szétküldi: Gyarmati Emil városi gyógyszertár a »Szentháromsághoz« Baján. A posta és táviró hivatal ápr. 11-én a nemzeti ünnep miatt, ápr. 12-én és 13-án a husvét miatt csak vasárnapi szolgálatot teljesít, ma d. e. 8—ll-ig lesz nyitva a hivatal. Táviratokat azonban d u. 2—3 óráig is lehet feladni. Nagybánya 1903. ápr. 7-én. Vetter postafőnök Érdekes tudni, hogy ezt a rendeletet Felülről ápr. 11-re nézve előbb kiadták, aztán visszavonták s végül mégis fenntartották a szünetet április 11 ikén. Síremléket állítanak Nagy Gusztáv volt veresvizi bányanagynak. Valóban megható a bányásznép kegyelete szeretett régi főnöke iránt, mikor a saját filléreiből gondoskodik arról, hogy a város szerte kedvelt derék Nagy Gusztáv sírja jeltelen ne maradjon. Hallomás szerint a síremléket májusban fogják felállítani. A debreczeni ipar-muzeum pünköst ünnepén vásárt szándékozik rendezni, részben, hogy a közönség figyelmét az ipar-múzeumra felhívja, részben pedig, hogy a kerületbeli házi ipari készítményekkel a fogyasztó közönséget megismertesse. A kiállítandó tárgyak közé a rendezőség fölvette a nagybányai gyékény- kosarakat is A kiálli'ásra vonatkozó intézkedésekkel a kamarai elnökség van megbízva. A vizkérdés legújabb megoldási módja. A Nagybánya és Vidéke 13-ik számának vezérczikke a vízvezetékről általános föllünést keltett. Azok, kik a viz minősége és mennyisége iránt teljes bizalommal voltak, láthatják, hogy maga a miniszter is beismeri a rozsályi forrás zük voltát. Ebből kiindulva legújabban fölmérték a vascsatorna vizét, mely állandóan 60000 liter kitűnő ivóvizet képes szolgáltatni naponként, ez 104 méterrel feljebb fekszik a városnál, távolsága 2 km. tehát könnyen és olcsón bevezethető. A vizet a hid nielletti Szent Jánoshoz akarják bevezetni s több zárható csappal ellátni, a város ivó viz szükségletét ez teljesen kielégítené, addig inig a nagy vízvezeték műszaki, pénzügyi stb. oldalait az érdekeltek jól megtárgyalják. A terv olcsó és tetszetős, valószínűleg legközelebb szőnyegre kerül a képviseletben. Gyászhir. Szatmáron Berghoffer István tegnap, gyógyíthatatlan súlyos betegsége miatt 48 éves korában meglőtte magát. Temetése ma, 11-én délután lesz. Nagybányán és a megyében is kiterjedt rokonsága van a boldogultnak, a kinek ily szomorú kimultát általánosan sajnálják. Vármegyei hírek. Folyó hó 7-én közgyűlés volt, hol Felsőbányának ismeretes kölcsön ügyét jóváhagyták és engedélyeztek. A Nagykárolyban felállítandó Kossuth szoborra a megye 4000 koronát szavazott meg, ezt azonban a belügyminiszter nem hagyta jóvá, most a közművelődési pótadóból akarják ezt fedezni s Nagy László alispánt bízták meg javaslattétellel. Láng Lajos kereskedelmi miniszter 20000 korona ínséges segélyt engedélyezett s kilátásba helyezte, hogy még többet is fog kapni a vármegye. A Nagybánya-füredi útvonal csak akkor készülhet el, ha ez a többlet ínséges segély megérkezik. Kollár Lajos dr. panaszát a felsőbáuyai főorvos választása ügyében levették a napi rendről, ________ 1003. április 12. {3)