Nagybánya és Vidéke, 1903 (29. évfolyam, 1-53. szám)
1903-03-29 / 13. szám
13. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE A katonai javaslatok ellen tüntető nép gyűlés, melyet mull számunkban jeleztünk április 5 én lesz. A polgárság igen népes értekezletet, tartott e tárgyban márczius 26-án, hol a részleteket megbeszélték s a költségek fedezésére szükséges pénzt összeadták. Az iv igen népszerű volt, több gyűlt be, mint a mennyire szükség van. Már ebből is következtetni lehet, bogy a gyűlés iránt nagy lesz az érdeklődés. Az ideiglenes elnökséggel Szerencsy Józsefet bízták meg, a ki a 1 gyűlést összehívja, bejelenti. A Főtéren tartandó | gyűlés lefolyása következő lesz: 1. Megválasztják az eínököt, jegyzőt és a hitelesítőket. 2. Elnök megnyitója. 3. Szabó Miklós, 4. Kupás Mihály beszéde. 5. Elnök kimondja a határozati javaslatot. A gyűlésre a Lendvay- j térről vonulnak fel zeneszóval. Azon hirlesztelés, i mintha Budapestről egy független képviselő jönne le ez alkalomra, nem felel meg a valóságnak, Bay Lajost választó kerületünk orsz. gyűl. képviselőjét, azonban értesítették és meghívták a gyűlésre. Vízvezetéki bizottság. Még 1902. évi julius 16-án volt egy közgyűlés, melyen Bay Lajos, Stoll Béla, Molcsány Gábor indítványozták, hogy válaszszon a közgyűlés ad — hoc bizottságot a vizhasználati szabály- rendelet elkészítésére, avval az utasítással, hogy a nevezett bizottság a közgyűlés napjáiól számítandó 8 napra alakuló gyűlését tartozik megtartani és 60 nap alatt a tervezetet elkészíteni. A közgyűlés elfogadta az indítványt s a polgármester elnöklete alatt dr. Lovrieh Gyula, Bay Lajos, Stoll Béia, Molcsány Gábor, dr. Makray Mihály, Neubauer Ferencz, dr. Kádár Antal, Szellemy Geyza, dr. Miskolczy Sándor tagokat ad — hoc bizottságul megválasztja. Tekintettel arra. hogy a 8 nap is, meg a 60 nap is rég eltelt, az ad — hoc bizottság összehívása — az ügy különben is napirenden lévén — talán most nem volna elhamarkodott dolog. Emlékeztető. Holnap, vasárnap d. u. 3 és l/a órakor Myskovszky Ernő felolvasást, tart a főgimnásium természettani hallgató termében. Tárgya: »az ujabb- kori (modern) lakásberendezés művészete.« Fölkérik a gazdák a városon levő összes iskolákat, a főgimnáziumot, polgári iskolát, központi, felekezeti intézeteket stb. hogy szíveskedjenek az éneklő madarak védelmét hathatósan lelkűkre kötni a növendékeknek. A hol sok a madár, ott nincs hernyó, s boldogul a gazda, nálunk ebben a hernyós esztendőben, minden lelőtt kis madárt meg kellene siratni, épp igy a fészkeket bolygatni embertelenség s kiszá- mithatlan kár a gazdákra. Általánosan reméljük, hogy a tanügy vezető emberei meghallgatják kérésünket. A Kereszthegy tűzveszélyben. Tegnap márczius hó 27-én este 7 órakor az u. n. »bányi oldalon« a Rásky-féle szőlőben meggyűlt a giz-gaz a fák alatt s mintegy 3 holdnyi területen égett. Ember Elek szomszéd birtokos észrevette a bajt összetoborzott egy pár embert s hirteienében körül árkolták észak felől az égő területet, ott volt a városi erdővéd is és nehány gazda. A vész a Kereszthegyen fölfelé kezdett terjedni s ha ideje korán észre nem veszik, vidékünk egyik legszebb büszkesége, a formás Kereszthegy leégett volna. A városi erdőtanácsos tudomásunk szerint 20 legénynyel őrizteti az erdőt, tel intettel a száraz időre s igy az intézkedéseket részéről kellő időben megtette. Hibások csak azok lehetnek, kik ilyenkor leveleket, almot égetve, a tüzet őr nélkül ott hagyják. Figyelmeztetjük tehát a lakosságot, hogy óvakodjék a tűzrakásoktól, mert a törvény igen szigorúan bünteti azokat, kik az ily nemű erdő károknak esetleg okozói lesznek. Az orsz. gyűl. képviselő választók jegyzékét az 1904. évre, április 1-én d. e. 9 órakor a városháza tanács termében kezdik összeírni, az érdekeltek jogaik megvédése végett személyesen jelenkezhetnek. Az iparos ifjúság önképző körében a könyvosztás holnaptól kezdve mindig vasárnap délelőtt 11 —12 óráig lesz. Ipari munkások jutalmazására a debreczeni kamara területén 5 drb százkoronás jutalmat fognak kiosztani. Pályázók : magyar állam-polgárok, 15 éve ipari munkások s keresetük 2000 koronát meg nem haladhat. Határidő junius 30. Kapniki levél. Tekintetes Szerkesztő úr! Kapnik- bánya két nevezetesebb eseményéről akarok megemlékezni. Egyike hogy az állami iskola hazafias tanítói kara márczius 15-ét az ifjúsági egyesületben ünnepelte A hymnus és Kossuth nóta éneklése után Szaucsek Dániel áll. tanító lelkesítő szavakban méltatta a nap jelentőségét melyet az egybe gyűlt nagyszámú hallgatóság megélyenzett. Majd egy ifjú munkás szavalta el a »Talpra magyart« s több alkalmi ének után az ünneplő közönség eloszlott. A másik ünnepély 25-én folyt le. Ekkor történt ugyanis a királyi kitüntetést ért Lányi Ferencznek érdemkereszt átadása. Gyönyörű tavaszi reggel 8 órakor indult a menet felsőkapnikról, a bányász zászlót vivő egyenruhás munkások és a zenekar élén az altiszt személyzet A'sókapnikra, hol isteni tisztelet után a kohó telepen sorakozott tisztek altisztek és nagy sokaság előtt remek beszéd kíséretében tűzte fel a kitüntetett mellére a koronás ezüst keresztet Oblalek Béla főmérnök a nagybányai bánya igazgatóság kiküldöttje. Kiemelve beszédében a becsületesen teljesített munka mindent nemesitő hatását, s hogy e kitüntetés nemcsak Lányit érte de része van benne az egész bánya és kohó hivatal személyének. Őfelsége a király éltetése után a keresztet felfűzte. Mélyen megindulva mondott a kitüntetett köszönetét ő felségének, a bányaigazgatóságnak és Kapnikbánya bánya és kohöhivatalának, mint aki kieszközlé e kitüntetést. Majd rá zenditett a zenekar a hymnusra, melyet a jelenvoltak éneke kisért. Ezek után villás reggeliré tért a tiszti kar az ünnepelihez, hol barátságos hangulatban töltött egy órát. Kívánjuk hogy a kitün tetett 3 valóban meg érdemelt királyi kegyet sokáig büszkén viselje, kapnikbánya 1903 márczius 26. Veisz József. Elárvult helyek. Ha Erdély felől Bányára jön az ember, a legelső benyomást egy megrokkant épület teszi reánk, t. i. a tégla-égető Ez már a múlt év őszétől fedél nélkül, kidőlt, bedőlt oldalokkal díszeleg. Igazán elszomorító, hogy a városnak ilyen épülete van. Vele szemben a régi hires »Bodonkut« szégyenli magát, azelőtt ugyanis folyt belőle a viz, most le kell hasalni s ugv meríteni, pedig nálunk minden forrást meg kellene becsülni. így tehát ezt is jó volna régi dicsőségébe visszaállítani Tanuljunk Felsőbányától, a hol minden forrást gondoznak s egy-két ülőkét sem sajnálnak mellé tenni. Utunkban befelé, a Széna-téren az Eckstein-féle ház következik, mely oly kaczkiá^an átlátszó, mint egy csipke függöny Ez az a ház. melyet az utcza vonalába akarnak kisajátítani, de Istenem mikor, hiszen már őszülni kezdünk! Ezeket az árva pontokat a tanács figyelmébe bátorkodunk ajánlani. A dalegyesület felhívása. Még azok is, a kik negélyezésből nem szeretik a dalkarokat, kénytelenek beismerni, bogy dalegyesületre minden művelt városban szükség van Nemzeti ünnepélyeken, a templomokban, a termekben, a piaczokon, ki zengi el a himnuszt, a szózatot, a talpra magyart nekünk. Ha vendégeink jönnek, ki üdvözli dallal, vagy ha a mieink költöznek el messze idegen hazába, ki búcsúztatja el őket: a dalárda és ismét csak a dalárda. »A gárda meghal, de magát meg nem adja « Csakhogy a gárdának zászlóra van szüksége, mely őt összetartsa, lelkesítse, a nélkül nem mehet küzdelembe. A mi dalkarunk sem mehet versenyre soha s nem aczélozhatja meg izmait a nemes országos versenyben, ha nincs lobogója. Erre a czélra szerkesztőségünkhöz gyűjtő ivet küldöttek, melyen a gyűjtést szívesen megindítjuk s minden adományt hétről-hétre közölni fogunk. Az iv szövege következőleg hangzik: Kérelem. A nagybányai dalegyesület közgyűlése elhatározta egy zászló beszerzését az egyesület részére, de miután pénztárunk a legmostohább anyagi viszonyok között van, ez utón fordul a zenét- és a dalt kedvelő mélyen tisztelt közönséghez, szives támogatásért, kérve, hogy adományaikkal kitűzött czélunk elérésében segíteni szíveskedjenek. Úgy hisszük feles leges mondanunk, hogy egy művelt s haladni akaró városnak czéljaiban, haladásában Dalegyesületünk segítője lehet, ezért azon édes reményben bocsátjuk ki ezen kérő ivünket Nagybánya művelt és lelkes műpártoló közönségéhez, hogy Dalegyesületünket szives adományaikkal pártolni, nemes törekvésében elősegíteni s a dal művelésének fejlesztésében ez által előmozdítani kegyeskednek. Nagybányán, 1903 márczius hó 1-én. Torday Imre elnök. Szentkirályi József titkár. Az ivet a szerkesztőség részéről 2 koronával nyitjuk meg s Ember Elek ur volt szives 2 koronát adományozni. Az eddig begyült összeg 4 korona. Kérjük a dalnak kedvelőit és pártolóit, hogy az önkéntes adakozást lapunkban folytatni szíveskedjenek. A legolcsóbb újság ma kétségtelenül a Pesti Hírlap ; olcsóbb minden krajczáros lapnál, mert tízszer nagyobb terjedelemben jelenik meg, a legváltozatosabb tartalommal s egy hónapra mégis csak 2 korona 40 fillér a? ára. A Pesti hírlap ma már naponként 28, vasárnapokon 40—44 oldal terjedelmű. (Egy-egy vaskos kötet pár fillérért!) Ez már minden versenyen felül van. — Vezérczikkirói elsőrendű pub- liczisták; tárczairói elsőrendű szépirod ilmi erők Országgyűlési rovata a legkimeritőbb — mindennap szellemesen megirt csevegéssel. Színházi rovata a legterjedelmesebb. Hírrovata a legváltozatosabb. Szerkesztői üzenetei révén napról-napra a . legélénkebb érintkezést tartja fenn olvasóközönségével. A most következő sport-saisonban a legbővebb és leghitelesebb értesítésekkel fog szolgálni. A Pesti Hírlap regénycsarnoka kitünően megválasztott regények tárháza. Szóval csupa superlativusokban kell beszélnünk, ha a Pesti Hirlap előnyös oldalait akarjuk ismertetni t. olvasó- közönségiipkkel, melynek nem ajánlhatjuk eléggé ezt a kitünően szerkesztett napilapot. Aki a Pesti Hírlapra előfizet, az kedvezményes, azaz épen feleáron kapja a Divat Salon czimü pompás és igen praktikus divatlapot. (Uj negyedéves előfizetők még a Pesti Hirlap naptárát is megkapják ingyen.) A Pesti Hirlap előfizetési ára negyedévre 7 korona, egy hóra 2 kor. 40 fillér. A Divat-Salonnal együtt negyedévre 9 korona. Előfizetési pénzek a kiadóhivatalba (Budapest, V., Váczi- körut 78.) czimzendők, ahonnan mutatványszámokat is lehet kérni. A városi nagy szálló ellenőrzésére kiküldött bizottság a hó 26-án vizsgálta meg az épület összes helyiségeit Gellért Endre polgármester elnöklete alatt s mindent a legszebb rendben talált, kifejezvén Komcsik Lajos jvendéglős előtt dicséretét a tisztaság és csin felett, mely a nagyvendéglőt valóságos szállodává emelte a régi korcsmái színvonalról. Önműködő hordó tápláló készülék. Minden boros gazda tudja azt, hogy a bor feltöltögetés sok munká val és vesződséggel jár. Kun látván . nagykárolyi lakos olyan készüléket talált föl, a mely minden feltöltöge- tést fölöslegessé tesz. Négy literes űrtartalom légmentes üvegből a hordó felső akonáján keresztül jön be a bor, hogy pótolja a hordóban levő bornak elpárolgását. 5 — 7 száz literes hordónak a táplálására ez 1—2 évig elégséges, mivel ilyen készülék mellett kevesebb párolog el a borból. A találmány szabadalmazott s Pozsonyban díszoklevéllel tüntették ki. Ára mindössze 7 korona. Megrendelhető a feltalálónál Nagykárolyban. Mindenki tudja, hogy a Mauthner-féle impregnált takarmányrépamag a legnagyobb termést adja, hogy a konyhaker i magvaiból a legjobb főzelék és zöldség terem és hogy virágmagvaiból fakad a legszeb virág. Szóval a Mau'hner-féle magvak a legjobbak, készletei a legnagyobbak és árai igen olcsók. Kihirdetés alatt állanak. 1. Venczel Ferencz Kálmán alsófernezelyi és Sztamona Julianna nagybányai. 2. Tóth Sándor Balázs és Tvergyák Gizella nagybányai. 3. Bárok Alajos és Strosz Róza nagybányai. 4. Kiss Márton és Marosán Mária nagybányai íakosok. Beküldetett. Napirenden vannak az ulczai botrányok és csendháboritások. F. hó 25-én, valamin« 26-án is a főtéren és főbb utczákon este nagy lárma, verekedés orditozás volt. Némely jól elkészült emberek veszélyeztetik a járókelőket és a békés polgárok nyugalmát. Szigorú intézkedésekre kérjük a rendőrkapitányi hivatalt, mert úgy látszik a szokatlan tavaszi meleg sok embernek arczába kergeti a vért s az olasz kiimával együtt olasz szenvedélyek is hara- pódz mk el csendes kis városunkban. Születtek. 85. márcz. 17. Debreczeni Mihálynak »József.« 86. márcz. 16. Elek Eszternek »Ilona.« 87. márcz. 17. Gora Jakabnak »József Sándor«. 88 89. márcz. 15. Feldmann Jánosnak »Róza« és »Anna« iker. —- 90. márcz. 20. Pohlk Gyulának »József«. 91. márcz 21. Hotka Mihálynak »Mária«. 92. márcz. 21. Csókáti Demeternek »Mária«. 93. márcz. 20. Freind Jeziknek »Regina«. 94. márcz. 22. Kása Dánielnek »József« nevű gyermeke. Foulard selyem 60 krajczártól 3 frt 70 krajczárig méterenként blúzoknak és uszályos ruháknak való. Bérmentve és vámmentesen házhoz szállítva. Gazdag mintaválaszték forduló postával. Henneberg G, selyemgyára Zurich Hölgyek öröme! Ezrekre menő levél bizonyítja, hogy a legjobb szer a szépség ápolására az általam készített hires Dr. Lehman-féle Iggf* arczkenöcs. Egy tégely ára 1 korona, hozzávaló szappan 80 fillér, púder 1 doboz 1 korona. Csak nevem és arczképemmel ellátott tégelyt kérjünk és fogadjunk el! Kérem egy próba- rendelményt tenni. Készíti és szétküldi: Gyarmati Emil városi gyógyszertára a »Szent-Háromsághoz» Baján. Viszonteladók kedvezményben részesülnek. Értesítés. Van szerencsém a t. közönség tudomására hozni, hogy a »Fonciere« pesti biztositó intézet helyi főügynökségével megbizattam. Felhívás utján eszközlök élet-, tűz-, jég-, baleset-, betörés-szállitmány biztosításokat. Egyszersmind kérem az intézethez szóló összes dijnyugtákat és dijkötelezvényeket nálam beváltani. Tisztelettel Steinfeld Andor. 1903. márczius 29. JfflL Nagybányai piaczi árak. (Hivatalos kimutatás.) Márczius 20-án. Búza — — — 75 kg.-os egy mázsa 15 K. 50 f. Rozs — — — 68 » > 12 « — » Tengeri — — 70 » > 15 « — » Zab — — — 40 > 12 « — » Széna egy mázsa minőség szerint 350—4.50 Burgonya 1 zsák 5 K. egy mázsa 7 » — » Felelős szerkesztő: Révész János. Kiadótulajdonos: Molnár Mihály. Felsöbányai-utcza 39-ik számú házban 5 szobából álló lakás, melléképületek kel, tágas udvarral, julius l-töl kiadó Értekezni lehet a tulajdonos Ötömösy Gyulánéval Keil-lakk legkitűnőbb mázoló-szer puha padlóaszámára. Keil-féle viasz-kenőcs kemény padló számára. Keil-féle fehér »Glasur«-fénymáz 45 kr. Keil-féle arany-fénymáz képkereteknek 20 kr. Keil-féle szalmakalap-festék minden színben. Mindenkor kaphatók : Harácsek Vilmos utódai czógnól Nagybányán. Árverési hirdetmény. Vagyonbukott néhai Molnár Mihály volt nagybányai kereskedő hagyatékának könyv- és papirüzletében leltározott és csődtömegéhez tartozott alábbi ingóságok zártajánlaii verseny utján fognak eladatni a következő feltételek mellett: Az értékesítés alá kerülő áruk azok, amelyek a csődleltárban 467—1720, 1908—1934 1950 _1955, 1963, 1965, 1969—1984, 2009,