Nagybánya és Vidéke, 1903 (29. évfolyam, 1-53. szám)
1903-12-20 / 51. szám
(2) 1903. December 20. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE. 51. szám. minden illúziója azonnal szétfoszlik, (bár a piszkos suf- fitálc fosztanának szét már végleg) A súgó gyakran emberfeletti munkát végzett, egyszer-e^yszer nem súgott, hanem kiabált, miért is valaki a közönség köréből nem késett őt elnökileg meginteni, összhatása a darabnak annyira kitűnő volt. hogy időben érdemes volna megismételni. Pénteken, deciember 18-án »Kéz kezet mos« czimü újdonságot hirdettek, helyette azonban a »Végrehajtót« adták elő Sylvane bohózatát zónaelőadásban, félhely árakkal. Szombaton, decz. i9-én Drótos Tót. Leon Viktor hires operettéje. Újdonság. Vasárnap decz. 20-án d. u. 7*4 órakor ifjúsági előadás. Potemkin Petőfi-je. Félhelyárakkal. Vasárnap decz 20-án este Csikós. Szigligeti Klassikus népszínműve. Hétfőn zónaelőadás. Kedden. Kéz kezet mos. Csütörtökön és szombaton ne n lesz előadás. A társulat valószínűleg január első napjaiban távozik el s Erdélybe fog menni. Heti krónika. Mar látom, hogy karácsony lesz. Szekereken és gyalogszerrel levágott fenyőágakat szállítanak az ut- czákon s a kapuk alatt, mint máj. 1-én a nyírfa, úgy búvik el most a karácsonyfa, mig valahogy illetékes helyére lehet becsempészni. Hivatalnok ember elsején igyekszik beszerezni mindent. Az alföldi gazdálkodó decz. 24-én kimegy a piaczra, ott felkeresi a »tót furmányosokat«, a kik messzefóldröl leereszkednek az alföldre, kiválasztja a fát, bemegy a a boltba s azután teli érzelemmel és üres zsebbel hazatér, befejezvén mindent. Nálunk már a holnap elején telve vannak a játék-boltok, s a fákat is némely angyalok hetekkel előre lefoglalják. Hírlik, hogy ezúttal közvélemény őnagysága, a városi magistratusnak is fog egy nagy fát állítani s azon kinek-kinek pompás ajándékkal kedveskedik. A polgármesternek hoz a Jézuska királyi tanácsosságot, a főjegyzőnek 1000 előfizetőt a lapjához, a főkapitánynak 12. újdonatúj rendőrt pompásan kiöltöztetve, mintha skatulyából húzták volua ki; a mérnöknek villanyvilágitási, csatornázási terveket bőven és részletesen, a főorvosnak egy rendelö-szooát, az ügyésznek 5000 zöldojtást, az erdötauácsosnak a kákás- mezön egy őserdőt körfürészszel egybekötve, közepén egy tengerszem, benne verespettyes pisztrángok, kép- zelhetöleg nagy öröm lesz Izraelben. A hideg is derekasan viseli magát, azt hallom, hogy az éjjel 8 fok volt, s hogy a karácsom hangulat teljes legyen, a nyomdászok tekintettel a karácsom számokra pompásan sztrájkolnak, szóval adventi és keresztyéni hangulat uralkodik mindenfelé, békesség és szeretet. Csak a muzeum nem vesz részt a karácsom örömben, az ö sorsa olyan, mint a sorozásé volt az idén, t. i. hatszor Írták ki cs hatszor halasztották el. így a muzeum is megígérte hatszor, hogy most, most »már kitárom reszkető karom« és megnyitom magamat, de a vége mindig csak halasztás. Vagy olyan mint a színészek programmja. Va laki bejött tegnap direkt azért Kapnikról, hogy a előre hirdetés alapján megtekintse azt, a mint »Kéz ke zet mos« s a helyett talált »Végrehajtót«. A megle petés nem lehetett kellemesebb, mint amily kelleme sen ir a krónikás. Különfélék. Lapunk legközelebbi száma decz. 24-én fog megjelenni egy iv tartalommal. Decz. 27-én a rendes vasárnapi szám, az ünnepek daczára, szintén megjelenik. ____ El őléptetés A vallás és közoktatásügyi minister Schönherr Ilona helybeli polg. isk- tanítónőt a XI. fiz. oszt, második fokozatába és Szentkereszty Jolán szeg- szárdi polg. isk tanítónőt a X. fiz. oszt. első fokozatába léptette elő. Gyászhir. Madán Ferencz kir. bányakapitány édes anyja özv. Madán Jánosné, élete 85-ik évében meghalt Abrudbányán. A boldogultál Verespatakon a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. Béke hamvaira. A tárogató estélyre a készülődések nagyban folynak, Sylvester estéjén fogják a polgári körben megtartani. Muzsik Jakab több gyönyörű kuruez dallal szented föl a tárogatót. Révész János szólót fog tárogató mellett énekelni. Bemutatja a Rákóczi kesergőnek egyik legszebb formáját: a »Jaj régi szép magyar nép« kezdetű dalt és a »Darvak nótáját« ezt az igazi nemzeti színű nótát, a mely mellett búsultak a szegény bujdosók a Rákóczi fölkelés leveretése után. A Kurucz- estély iránt széleskörű érdeklődés mutatkozik. A műsort csütörtöki számunkban fogjuk hozni. Elhalasztott megnyitás. Mint annak idejéo^meg- irtuk, a muzeum egyesület múlt hó 30-ikán tartott válásvfmáűyi ülése akként határozott, hógy-a'sríirc»si muzeum megfelelő ünnepségek mellett karácson-másod- 11 apján adassák át a nyilvánosságnak. Most arról értesítenek bennünket, hogy habár a rendezési munkálatok már csak nem egészen befejeztettek — fölmerült ujab'o akadályok miatt a megnyitást el kellett halasztani. A megnyitás uj határnapját az elnökség legközelebb nyilvánosságra hozza. Kitüntetés. Ötször volt eddig kiadva a Lipót ; városi kaszinó művészi jutalom dija s négyszer nagybányai festők nyerték el. Grünvald, Réthy, Ferenczy s legújabban Thorma részesült benne, akinek »Október 1-e« — czimü müvét kívánta a hazafias kaszinó ezen ezer koronás jutalommal honorálni. Az ipartestületben holnap d. e. 11 órakor dr. Kádár Antal fogja szabad előadását folytatni. Gyümölcsszállitók figyelmébe. Figyelmeztetjük a gazdákat, hogy a vasút az olyan árukat, melyek a tél fagya miatt veszélynek vannak kitéve bérmentet- lenül nem szállítja. Ha tehát almát szándékoznak a téli hónapokban szállítani, köteles a feladó a szállítási bért előiegesen megfizetni. A posta karácsona. Múlt számunkban hoztuk az utasítást, hogyan kezelendők a postacsomagok, most arról értesítjük a közönséget, hogy holnap decz. 20-án egész napon át rendes postai szolgálat lesz délelőtt és délután úgy mint hétköznapokon szokás. Karácson első és második napján azonban a közönség részére csak délelőtt van nyitva a posta. Táviratok 25-én és 26-án nemcsak délelőtt, de délután 2—3 óráig is feladhatók. i Tisztujitás volt Szatmáron hó 14-én, egyhangúlag megválasztották a régi - tisztviselőket élükön Pap Géza polgármesterrel, a ki választói tiszteletére fényes bankettet adott. Szinórváralján január 9-én a Korona-szálloda nagytermében, a szinérváraljai ev. ref, templom javítási költségeinek fedezésére zártkörű tánczestelyt rendeznek. Belépődíj: személyjegy 2 K, családjegy 5 K. Felülfizetéseket a jétékony czél érdekében köszönettel fogadnak s hirlapilag nyugtáznak. Kezdete este pontban 8 órakor. Rendező-bizottság : Mándy Zoltán, Böszörményi Zsigmond, Koroknay Károly ,Szabó István elnökök. Ilosvay Gusztáv, Szilágyy Tihamér alelnökök. Tóth Károly pénztáros, Bárány Béla czigánybiró, Nagy 1 Dezső ellenőr, Aáutal Alajos, Bajnóczy Sándor, Baum Károly, Bay Miklós, Bányász Zsigmond, Boér Károly, Boros Béla, Czekh Aladár, Domokos István, Dr. Ember Elemér, Fábián István, Dr. Fényes Antal, Fodor József, Gyarmati Sándor, Jákó Pál, Jenei Ferencz, Kaba Tihamér, Katona Elemér, Dr. Katona Sándor, Korczér Béla, Kuglér János, Lacheta Béla, Lányi Lajos, Lányi Sándor, Leitner Emil, Losonczy Gyula, Mándy Árpád, Mártonffy Gyula, Nagy Sándor, Neu • pauer János, Papp István, Ifj Papolczy Béla, Pingiczer István, Rhédey István. Stecz Sándor, Szentiványi László. ■&rhrrtk Sándor, Takács László, Dr. Tatár János, Téglássy Sándor, Tóth Tibor, Tröszt István, Ujfalussy Lajos, Uray Bertalan, Várhelyi Károly. Egészségügy Nagybányán A múlt hét óta egyetlen egy ragályos megbetegedés sem fordult elő Felsőbányán. 11—15-ig 3 ragályos megbetegedés történt, azóta a mai napig újabb eset nem fordult elő. A városi képviselet választott tagjainak egy része, mivel megbízatása lejár, kiesik a képviseletből. Az újon választás alá eső képviselők névsora ez: Dr Kádár Antal, Spinetti Sándor, Szirti Vilmos; Gellert Béla, Molnár Mihály, dr Tf. Papp Elemér, Szűcs Károly, Beregszászy Samu, Szervirt János, Virág Mihály, Kupás Mihály, Virág Lajos, Vig János, Szász József, ifj. Incze József, Wienerberger Géza, Sipos Géza, Petky Károly, dr Harácsek Imre, Steinfeld Samu, Hudoba Gusztáv, Weinberger Samu, Galló Antal, Körösi Károly, Glavitzky Károly. — Mivel Nagybányának az uj népszámlálás szerint 11183 lakosa van, ennélfogva az 1886. XXII. t.-cz. 32. §-a alapján képviselete 112 tagból áll. A 25 kiesett tag helyett tehát ezúttal 31-et kell választani. A választás jan. 5-én lesz. Az alispán az igazgató választmányba Révész Jánost és dr Weisz Ignáczot nevezte ki. Nyíló virágok. A gazdasági egylet telepén ki- nyillott gyöngyvirág és más virágok cseréppel vagy anélkül bármikor kaphatók. Uj állatorvos. Felsőbányán folyó hó 18-án Nagy Sándor vármegyei tiszteletbeli főjegyző elnöklete alatt tartott városi közgyűlésen az 5 pályázó közül Thurzó József Guta Komárom megyei községbeli okleveles állatorvost, választották meg F'elsöbátiya állatorvosául. Az újévi üdvözléseket lapunk utján a nöegylet javára ez évben is meg lehet váltani, miként az már régi idők óta gyakorlatban volt. A hozzánk beküldött összegeket nyugtázzuk és rendeltetési helyére juttattjuk. Az újévi üdvözléseket a nőeg/let javára eddig megváltották : Révész János és neje 2 koronával. Sztrájk mindenfelé. A szegény nyomdász segédek különösen Szatmár megyében megunták a régi fizetésüket és többet kívánnak. Szatmáron a Liteczky lapja j (Szamos) csak miniatűr kiadásban jelenhetett meg e miatt, Morvay Jánostól még a tanulókat is elvitték magukkal sétálni a szomszédos falvakba, hogy azok ki ne segíthessék a bajból a gazdát, Nánásy nyomdájában is sztrájkoltak a betűszedők, azonban Nánásy csakhamar teljesítette kérésüket s Így szent a békesség az egész vonalon, legfellebb az a baj, hogy nemsokára a nyomdatulajdonosok fognak sztrájkolni s ez rosz- szabb lesz az ifjúságra nézve, mint a mostani sztrájk a gazdákra. Nyilvános nyugtázás. A dalegyesület zászló-alapja javára Vass Sándor budapesti lakostól a 7-ik számú gyűjtő iv alapján befolyt 10 K 80 f. Az ivén adakoztak Gellért Izidor (Bécs), Faragó Sándor (B.-pest), Ormai Iván (B.-pest), 3 —3 koronát, Bállá Sándor (B.-pest 1 koronát és Horváth A. (B.-pest) 80 fillért. Ez uttóbbi gyűjtéssel a nagybányai dalegyesület zászlóalapja mai napig 441 K 17 f-t tesz ki. F'ogadják az adakozók és Vass Sándor ur a nemes czél érdekében az egyesület hálás köszönetét. Nagybányán, 1903. decz. hó 9. Beregszászy Kálmá 1 d. e. pénztáros. A tisztviselők fizetésének fölemelése mellett a sajtó oly erős közvéleményt teremteti:, a melyei számolnia kell a kounánynak. Ha a javaslat tényleg törvénnyé vá'ik, az állami tisztviselői kar ezt elsősorban a sajtónak, kiváltképpen pedig az Egyetértés (Főszerkesztő : Fenyő Sándor, főmunkatársak : Kossuth Ferencz és Eötvös Károly) megalkuvást nem ismerő agitácziójáuak tudhatja be érdemül, a mely lap 37 év felé, a mely mögött, a távoli hegyoldalon ott ragyogott a déli verőfényben falucskám tornyának bádog-teteje. A szivem hevesen dobogott s homlokomon megdagadtak az erek az izgatottságtól és félelemtől. Úgy tetszett nekem, mintha a messze távolból tisztán hallanám drága fiacskám fájdalmas kiáltozását, a mint a halállal vívódva, segítségért esdekel. Mintha a szellőrázta lombok mind-mind azt suttogták volna körülöttem : — Siess, rohanj! Fiaddal a halál. Segíts rajta tudományoddal; űzd el ágya mellől a halált! Kétségbeesetten kiáltoztam a kocsisra, hogy hajtson sebesebben, habár a lovak úgy vágtattak már, mintha megbokrosodtak volna. Mikor az erdőbe érkeztünk, egyszerre keserves jajgatás ütötte meg a fülemet. Néhány pillanat múlva rettenetes kép tűnt a szemembe- Az országút mellett egy kidőlt vastag fatörzs alól egy ember feje és véres karja látszott ki. Nem volt nehéz kitalálni, hogy itt egy szegény favágó jutott halálos veszedelembe; a fatörzs, a melyet kivágott volt, rázuhant és nem tudott alóla megszabadulni, lorka- szakadtábói kiabált segítségért kínjai között. Mintha én lettem volna az ő helyében, mintha rám zuhant volna az a vastag fatörzs; olyan rettenetes érzés lepett meg ebben a pillanatban. És ez az egy pillanat — ma is borzalommal gondolok rá — hosszabb volt nekem egy óránál, egy napnál, egy esztendőnél is! Ebben az egyetlen pillanatban esztendők gyötrelmét éltem át, küzködve magammal, hogy mit tegyek? Otthon haldokló gyermekem kiált segítségért, s talán még megment- hetem az életét, ha idejében ott leszek mellette. Itt meg egy szegény felebarátom vivődik a halállal s ezt is megmenthetném. .. Jaj, de ezzel eltelhetik az idő, s egyetlen gyermekem, drága fiacskámon tudok-e még akkor segíteni ? Hátha már késő lesz minden segítség ? Es ezt a szegény, szerencsétlen embert itt’hagyjam a fatörzs alatt, mely rövidesen í kiolthatja lelkét hatalmas súlyával? Hiszen az ő 1 élete is oly kedves lehet valakinek, mint nekem az I én gyermekemé? Egy rövidke pillanat sem telhetett el azalatt, a mig e küzdelmes gondolatok végig villámlottak a lelkemen. Egyszerre zokogásba törtem ‘ki s rákiáltottam a kocsisra : — Állj meg! Állj meg! Segítsünk ezen az emberen! Győzött bennem a kötelességérzet és az emberszeretet, s mialatt szivem majd megszakadt a gyötrelemtől, leugrottam a kocsiról és a kocsis segítségével nagy nehezen kiszabadítottam a szerencsétlen embert a fatörzs alól, majd gyorsan bekötöztem a kezén levő nagy sebet, hogy el ne vérezzék,azután feltettem őt a kocsimra. Ezalatt sok idő telt el s én a rémülettől remegve ösztökéltem a kocsist, hogy lóhalálában folytassuk utunkat. Vágtattak a lovak eszeveszetten s hiába maradt el mellőlünk perczről-perczre az erdő, a nádas, a messzelátszó kutgém, a kukoriczacsősz kis kunyhója, a karcsutornyu templom, az én remegésem mértföldekké változtatott át minden lépést, s azt hittem, hogy sohase érünk már haza. Végre szemembe tűnt az öreg diófa, mely kertem kerité'^nát az utczára nyújtotta ki egyik szellőrázta, lombos ágát, ■ mint óriási hívogató kart: siess! siess! Majd magam előtt láttam fehérre meszelt, zöld ablakos házamat is — és a kocsi végre megállóit. Se látva, se hallva, egyenesen fiacskám ágyához rohantam, de nyomban visszatántorodtam onnan. Szavam elakadt, halantékomat verejték verte ki s szemem előtt forogni kezdett a világ. Gyakorlott szemem az első pillanatban megismerte — a holttestet. Fiamban már nem volt élet. Magam sem tudom, mikor ocsúdtam fel megdöbbenésemből, csak arra emlékezem, hogy azután ott zokogtam, az ágyra borulva, fiam holtteste felett, miközben gyötrelmesen szakadt ki mellemből a panasz: — Későn érkeztem hozzád, fiam, későn, későn ! Körülettem zokogva gyűlt össze házam népe ; beszéltek hozzám, de nem értettem meg egyetlen szavukat sem. Jó időbe telt, mig annyira összeszedtem magamat, hogy gondolkodni tudtam. Agyam működésének első megnyilatkozása gyanánt önkéntelenül — s talán szokásból —. az a gondolat merült fel lelkemben, bogy mit tehettem volua fiam megmentésére? Felébredt bennem az orvos, második természetem erőt vetf az elsőn. Leemeltem a halottról a lepedőt, a mellyel le volt terítve, azután kutatni kezdtem a halál okát és diadalmaskodásának idejét. Nyomban megtudtam mindent, de mégis kételkedve kérdeztem meg mellettem zokogó feleségemtől : — Mikor halt meg szegényke ? Most már nem titkolta többé a valót. Mama-