Nagybánya és Vidéke, 1903 (29. évfolyam, 1-53. szám)
1903-12-20 / 51. szám
Nagybánya. 1903. Deezember 20. — 51. szám. XXIX. évfolyam. Előfizetési órait: •. Egész évre 8 Kor. Fél évre 4 Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20fill. Szerkesztőség és ltiadólrivatal Felsőbányai-utcza 20 sz Jótékonyság. Közel a szeretet ünnepe. A jótékonyság terjeszti angyalszárnyait s óhajtana körülölelni mindent. A tél hidegével, a nagy természet élettelenségével oly csodálatra méltó ellentétben áll az ember-szivek melege, a vallásos élet fokozódása. Bámulatos is ez a mi városunk ! Látszólag ellenségek az emberek. Sok borsot törnek egymás orra alá, pletykálni, gyanakodni is tudnak s mondják, hogy a gyanú megöli a társadalmi életet: de mikor jót kell cselekedni, akkor megszűnik a gyanú, a pletyka, ellenségeskedés, a társadalom nemes munkájában vetélkednek a jó emberek, férfiak és nők, szegények, gazdagok, külömböző vallásuak, nemzetiségűek. A nöegylet kér, kunyorál, megalázva magát, hogy másnak adhasson, s az öreg város régi szellemű lakói, összeküldenek ruhát, ételt, pénzt. Örül a ki részt vehet a nyomor enyhítésében, Az iskolák felhívásokat bocsátanak ki. Az 6 esdő szavuk semmi ahoz a nélkülözéshez, miben a szegény gyermekek sínylődnek. Tekintsétek meg ti gazdagok, a mint deczemberben is mezítláb fut egyik-másik apró ember az iskolába, téli kabátja talán csak minden másodiknak van, sok kerit valami nagy ócska czi- pót, de harisnya már nincs benne, fejébe huzza szalma kalapját s dideregve rohan megtanulni, hegy milyen szép ez. az ország, tejjel és mézzel folyó Kánaán, milyen gazdag itt hegy, völgy végtelen síkság. Az egyházak szintén igyekeznek jót tenni, a róm. kath., az ev. ref., az ág. ev. egyházak a múlt karácsonkor is sok gyermeket ruháztak fel s bizonyára fognak tenni az idén is. A nemes város kiád vagy 2000 forintot évenkint a szegényeknek, tűzifát osztogat, a mennyit csak lehet, még odafuvaroztatja a házhoz is, de mindez kevés, még mindig kevés. Éppen most olvasom, kogy a magas kincstár is megmozdult, 4050. számú átiratával a társpénztári igazgató-tanács 200 koronát küldött Robelly Lajosnénak, a nöegyesület elnökének kezeihez. Köszönet, elismerés érette, majd megköszönik áldó fohászukkal a jótékony egyesület didergő szegényei. Az újévi üdvözletek megváltását évtizedek óta gyakorolja lapunk utján a nagy közönség, ez is a nyomorgók könnyeinek felszáritására, sajgó sebek gyógyítására megy. Miként a viz, ez a hatalmas öserő igyekszik folytonosan kiegyenlíteni a hegyeket és völgyeket e földön, úgy simitgatja, egyenlitgeti a szeretet e földön küzdő halandók között az élet kirívó ellentéteit. A legnagyobb elismeréssel és mely hálával emlékezem meg rólad, Nagybánya város jószivü közönsége. Az alföld állig begombolt disz magyarjai szégyenkezve húzódnak meg hátad megett, a te áldozatod, mint a szegény özvegy- asszony fillére becsesebb, ragyogóbb. Legyen szabad hát nekem is nálad kopogtatnom. A te seregeid számát szaporítanom egykét alakkal, kiket a szegények gárdájában első hely illet meg. Bömbölt az ágyú, villogott a szurony, csörgött a kard, mikor ók, az ifjú daliák tüztenger- ben végig száguldottak az országon s beírták nevüket honfivérrel a történelembe. Ma megtört aggastyánok, kiknek szeme a földet keresi, azt a 6 láb mély sirgödröt, mely mindegyikünkre várakozik. 12-en vannak még Nagybányán. Apostoli szám, szent szám, glóriát érdemel. >A hosszú szolgálat jutalma egy érdempénz és rongyos öltözet.« Enyhítsük meg aggságuk keserveit, tegyük elviselhetővé ünnepüket. Adakozzunk a szegény négyvetiny olc/.dS honv-eucSviick ! Két oltáron áldozik, a ki a honvédnek ád, az Isten és a haza oltárán. Van-e ennél szebb, értékesebb áldozat? Adakozzunk a nagybányai szegény négy vennyolezasöreg honvédeknek! Színészet. Szombaton, deezember 12-én Sulamithot adták elő ezt a kedves zenéjü keleti operettet és pedig oly sikerültén, hogy Nagybányán talán alig ment ez jobb előadásban, mint most. Fül'áp Riza pompás hangjával és kitűnő játékával teljesen megnyerte a közönséget. Absolon is jeles alak volt ma (Fehér Vilmos) szépen énekelt, orgánuma kellemes. Erdélyi Kornéliának ma jó napja volt s játéka igen tetszett. A kar azonban gyenge s a jeru- zsálemi szüzek énekeit nem lehetett hallani, úgy látszik, csak maguknak énekeltek, F. Szabolcsi Jozefin tiszta csengőhangját kiemeljük. A közönség egészen megtöltő a termet és sokat tapsolt. A darabot úgy fogták fel, mint Budapesten : Sulamit meghal és neméli vígan tovább az életet. így siralmasabb ugyan, de igazabb a darab. Vasárnap, deczember /J-án d. u, fél 4 órakor A zsidó honvédet adták gyermekelöadásban annyira telt ház előtt, hogy a gyermekek nem láthattak semmit, de azért el voltak ragadtatva. Este a »Falu Rózsája« Fintér népszínműve ment, a mely azonban nem nagyon tetszett. Hétfőn harmadszor félhelyárakkal »Bob herczeg« a már ismert sikerrel. Kedden, deczember ÍR-én a »Csókon szerzett vőlegény« ment Szigethy József énekes bohózata. A darab elavult már, azóta a közönség igénye és Ízlése fejlett. Ma már nem elégszünk meg azzal, hogy egy gyámoltalan nagybácsi állandóan kénytelen, kelletlen csókolózik és egyéb szerepe nincs, az ő unokaöcscse pedig szintén minden jelentősebb mozzanat nélkül ol- dalog a színpadon. M. Erdélyi Kornélia Ábrái Irén szerepét igen jól játszotta, ügyes eleven alakítása kifogástalan volt, sajnáljuk, hogy ugyanezt énekéről nem mondhatjuk el, sok szép dalt el is hagyott. A többi szereplők mind csak stafage, ahoz a hihetetlen csínyhez, hogy a bácsi drótostótot, epres lányt, czi- gányasszonyt összecsókol s benne ugyanazt az ifjú színésznőt föl nem ismeri. Nagyon jó volt a szinész- trupp. lóváry a színigazgatóban remek mintaalakot produkált, Miklósy Gábor is meggyőző igazsággal mutatta be Ripacsot. lóváry né szintén teljesen beleillett a sikerült triászba. Meg kell még dicsérnünk Pilisi Lajost, a ki a házasság közvetítő szerepében kaczag- tató alak volt s nagyszerűen játszott. A jelenvolt elég szép számú közönség jól mulatott. Szerdán, deczember 16-án Nebántsvirágot jó előadásban mutatták be, azonban ez a darab sem tartozik már az újdonságok közzé. Csütörtökön, deczember 17-én Maeterlineck hírneves drámája került szilire: .Honná Vau mi. Az esős idő miatt csak kis számú közönség nézte végig a különben jó előadást. A darab témája és kiindulópontja abszurdum. Fikáns, érdekfeszitö, de lélektanilag meg nem okolható, sem a lélekkufár apa, sem a készséges asszony, sem az aljas áldozatot követelő férfi. Kovács Kálmánt meg kell dicsérnünk, a ki Guidú nagy és nehéz szerepét egészen átérezte, lelkesen, igazán játszotta s ezért sürü tapsokat aratott, A babér ma az övé. Ungvári az atya ellenszenves helyzetében derekasan forgolódott s inkább a szerző, mint a színész ellen lehet kifogásunk. Szirmai) Jozefin kedves jelenség volt, diskrétül játszott. Prinzivalle (Szigetin Antal) mozgásában és gyors beszédében van némi kifogásolni való, ettől eltekintve azonban, ö is rászolgált a tapsokra, mint a többiek. Meg kell említenünk, hogy a színpadi díszletek s a korhű jelmezek nagyban hozzájárultak a darab hatásának emeléséhez, az igazgató elismerést érdemel, hogy ebben a keretben mutatta be ezt az uj darabot. Arról persze ö nem tehet, hogy a suffiták botrányos rongyok, melyeket a városnak már régen újakkal kellett volna helyettesítenie, ha ezekre ránéz az ember A „NAGYBANYA és VIDÉKE“ lárczája. „ Vasárnap délután. Száguld vasparipánk ki a Rákosról Palotára, Alomként repül el egy kazal, egy facsoport. Messzire terjed a sik Jól illik néki az égbolt Fátyolos arcza; ez is és az is oly szomorú. Itt tartottak az ősmagyarok gyűlést, meg a hősök Itt haltak hónukért: templom ez és temető. És a modern unalom fáradtan nézi a rónát. Mily nagyok ők. az apák! Mily kicsi lett az utód! Bár sokat érjen is el: fog-e könnyeket ontani érte, Fogja-e áldani őt, a haladás, a jövő ? Lélek nem jut azért, mit nem hoz létre a lélek. Csak szerető szívnek része örök kegyelet. — íme, megáll a vonat, s kimegyünk ama ritka berekbe, A hol a mérges urak vívnak a becsületért. És haladunk Palotára egy elhanyagolt kocsiuton, És egy-egy áldott ház már is élénkbe tűnik Békés emberek itt, mosolyogva, csevegve, csoportban, Hisz’ ma vasárnap van: jól esik a nyugalom. Kék-zöld, sárga-piros, vagy nemzetiszin kapufélnek Támaszkodnak a jó, tüzszemü, nyalka fiuk. Széles, sokszínű és szalagos szoknyában a lányok Jönnek a templomból, szép hamisan, pirosán. — Otthon a nénike vasvillával tengeri szalmát Hány az eresznek alá’: nem dolog az. szabad azt. Benn meg, a tányérral, bögrével teli bízodalmas Konyhában szaporán fői az erős vacsora. A szoba festve van és tulipántos az asztal, a szék is S a vendégszeretet jele: a sok kanapé. Nálatok oly szép minden; a nagyszemü riskatehénkék, A gémes kutak és egyszerű templomotok. Meg jön az est az alatt. Korcsmákban harmonikáznak. Messze kisér el a hang, mint szerető búcsúszó. Elhagyatott utón, csupa emlékkel kebelemben, Járok a nyárfák közt, álmadozón, szomorún. Egyszerű sziveteket jól értem s szívből irigylem: Ép az, ezért neki jó minden, — egész a falu! Élelem és szerelem — magyaromnak elég ez a kettő; Munka csak eszköze ; csak támogatója a hit. Én meg dolgozom egyre s az Égnek lázasan élek, Mert menedékem nincs — munka csupán s a kereszt! — Ott van a boldogság, ama kunyhókban, hol a gyertya Fénye körül a család, s árnyban az ifjú s a lány. — Virrad-e nékem is egykor egy édes, drága vasárnap, Mely nagy sziveket ád, nagy diadal jeleül ? Nem,nem! Sorsom a harc hete, s ünnepe nincs, pihenőn nincs! Jő a babértalan est és ama végtelen éj! fíujdossy Miksa, Megpróbáltatás. Irta: Londesz Elek. Az öreg orvos valóságos füstfelhőt eresztett a levegőbe öblös pipájából, azután megszólalt: — Jól mondjátok, mindenkinek a lelkében megmaradta múltból egy-egy olyan emlék, a melyet nem tehet elmosódottá az idő múlása, s a mely végigkísér bennünket az egész életen. Az én lelkemben is van ilyen emlék . . . Az öreg orvos egy ideig gondolataiba merülve meresztette szemét az előtte lebegő füstkarikákra, majd ismét megszólalt: — Mintha tegnap lett volna, olyan tisztán emlékezem arra a napra, a melynek története az én elmosódhatatlan emlékem forrása volt. Kíváncsian lestük az öreg orvos ajkáról a szót. — Egy napon a szomszéd faluba kellett mennem egy súlyos beteghez. Délfelé járt már az idő a mikor magára hagytam a beteget s felültem kocsimra, hogy hazatérjek. Egy lovas-ember vágtatott be e pillanatban a ház udvarára s a mikor megpillantott, már messziről lihegve kiáltotta felém : — Siessen haza, tekintetes ur, a fiacskája nagyon beteg. Osszeszorult a szivem és sietve kérdeztem: — Mi baja ? Mikor betegedett meg ? Emberem zavartán motyogott valamit, nem értettem, hogy mit, de ezzel még nyugtalanabbá tett. Nagysietve faggatni kezdtem őt s ezeket a rettenetes szavakat vettem ki belőle : — Nagybeteg szegény . . . Azt mondották, hogy talán haldoklik is már . . . Többet nem mondott, de kellett volna-e többet mondani egy apának ? Kétségbeesetten kiáltottam rá a kocsisra: — Siessünk haza! Ne kíméld a lovakat! A kocsis a lovak közé vágott s repültünk kifelé a kapun, végig a göröngyös országúton az erdő
