Nagybánya és Vidéke, 1903 (29. évfolyam, 1-53. szám)

1903-02-08 / 6. szám

Nagybánya, 1903. Február 8. — 6. szám. XXIX. évfolyam TÁRSADALMI HETILAP A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK Ívd! ELTEL EIST T7-./M3 FESTST ^.E3 Előfizetési ára Ve;. Egész évre 8 Kor. Fél évre í Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20 fill. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők. Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 20-ik szám alá — küldendők. Nyilttér soronként 20 fill. Bomlott órák. Nem jól jár az óránk nekünk, szegény nagybányaiaknak. A két torony nemes ver­senyre kél egymással s mindegyiknek megvan • a maga saját külön ideje. Sokan egykedvűen napirendre térnek e felett, azt mondván, le­gyen kinek-kinek a zsebében órája s járjon az pontosan. Csakhogy ebből a kedélyes állapot­ból sok kellemetlenség származik ám. Az öreg torony jelenleg megelégszik ha 29 perczczel jár előbb a zónánál, a református torony rátarlóbb, neki már egy fél óra különb­ség kell, és mi csodálkozunk reggelenkint, hogy késik a hajnal, nem akar kivilágosodni, da­czára annak, hogy, már februárban vagyunk, tehát 6 hét távolságra a legsötétebb nappaltól. A vasútról érkezők bosszankodnak, a pos­tára menők elácsorogják kint az időt, mert mi­kor a torony szerint 8 órakor, vagy d. u. 2 órakor keresik fel a hivatalt, ott még csak 7 óra 40 perez, vagy 1 óra 40 perez van. Az egyik iskola az egyik szerint, másik a másik szerint, harmadik az ő saját külön órája szerint igazodik s a szegény szülőknek, ha min­dennek eleget akarnak tenni 5-féle óraszámi- tást kell vezetniük, u. m. zónát, városit, kálvi­nistát és 1 — 2 iskolait. Nagyszerűen egészíti ki mindezt az a kegyet­len intézkedés az elemi iskolában, hogy 3/4 8 óráig be nem eresztik oda a gyermekeket s 8 órakor pontban már becsukják a ka­pukat, mikor a pedellus lángpallossal odaáll: »lélek az ajtón se be, se ki.« »Hátha az isko­laszék jönne kopogni?« »Vissza neki!« Az apró emberkéket 20 fokos hidegben, vagy esős locs­pocsbán kényszerítik hazamenni, ha pontban 8 órakor be nem érkeznek, hogy ne zavarják az előadást. Valóban nagyszerű, humánus intézkedés, de a szegény ember, akinek órája nincs pl. kö­dös időben, ott a Veresvizen, vagy akár az Erdélyi utón, honnan tudja a pontos időt és mi akiknek óránk van, mihez igazodjunk, mi­kor a toronyórák valóságos farsangi tréfát űz­nek velünk? A tanítás nem monopólium, meg kell nyitni azokat a varkocscsal bekötőit kapukat a nép számára s az óra nem bostoni táncz, rendben keli azt tartani Tek. Tanács. Mi nem kicsi­nyeljük ezt a tárgyat még egy vezérczikk számára sem, mert az idegen ma biztosan azzal az íté­lettel megy el tőlünk: — Bizony nem jól jár a ti órátok! A kaszinó közgyűlése. Febr. 2-án délután 5 órakor tartotta a kaszinó évi rendes közgyűlését élénk érdeklődés mellett. A be- terjeszlett jelenlésekből értesültünk, hogy a kaszinó már 69 éve áll fenn s culturális hivatását a mull évben is elismerésre méltóan teljesítette. Az egyesület könyvtára a múlt évben 390 kötet­tel szaporodott, miket a múzeumok és könyvtárak fő­felügyelősége küldött ajándékba a kaszinónak. Lapokra annyit költ, mint egyik nagybányai egylet sem. A gyűlésen mintegy 50-i n vettek részt. Az anyagi ügyek terén élénk megbeszélés tárgyát képezte, hogy mintegy 1800 korona tagdíj hátrálék van, erre vonat­kozólag a gyűlés erélyesebb intézkedésekre hatalmazta fel a választmányt. A régi tisztikarnak és választmánynak Km. Pap S. és Lakatos Ottó mondottak elismerő köszönetét. Ezután megtartották a választást. Stoll Béla igaz­gató bejelentette már előzőleg is a választmánynak, hogy az igazgatói állást, elfoglaltságára és családi kö­rülményeire való tekintettel többé nem fogadhatja el. Ezenkívül voltak még mások is a régi tisztikarból, kik végleg leköszöntek. A tisztikart ezek után Így alakították meg : Elnök : Stoll Gábor (régi). Igazgató: Oblatek Béla (uj) Titkár: Myskovszky Ernő (régi). Pénztárnok : Penti Albert (uj). Giller Ede (uj). Ügyész : Dr. Harácsek Imre (régi). Választmányi tagok: Gellért Endre, dr. Kádár Antal, Kondor Sándor, Lakatos Ottó, Madán Ferencz, Moldován Antal, Neubauer Ferencz, Km. Papp Sándor, Schönherr Antal, Stoll Béla, Szabó Adolf, Vida Aladár, Veisz Lajos. Póttagok: Weisz György, dr. Makray Mihály, Dienes Dezső. Tudomásunk szerint ez állásokat a megválasztot­tak mindannyian elfogadták. Gyűlés után a tagok még együtt maradtak s esti 8 óráig szórakoztak a kaszinó termeiben. Az ev. egyház tombola-estélye. A nagybányai ág. h. ev. egyház csekély népességű ugyan, (a legutóbbi népszámlálás adatai szerint, a kör­nyékbeli szórványokkal együtt 959 lelket számlál) de ősrégi egyház, melynek eredete 1547-be nyúlik vissza. Barkóczy Ferencz egri püspök 1755-ben Gróf Károlyi Ferenczhez intézett levelében említi, hogy egyházme­gyéjének, mely akkor sokkalta nagyobb kiterjedésű volt, tiszántúli részében, (»ha Nagyhányát kiveszem«) Luther Mártonnak eretneksége sehol sincs elterjedve. Egyike tehát ez a legrégibb magyar protestáns egy­házaknak. Ezzel a kis gyülekezettel szemben Nagybányá­nak finom udvariassága és elákelő nemeslelküsége a napokban oly bámulatra méltóan nyilatkozott meg, hogy valósággal lebilincselő hatással van a szemlélőre. Az egyház ódon és kezdetleges oltárképe helyett, művészi uj képet s szúette gyergyatartói helyébe, stil- szerü fémgyertyatartókat óhajt beszerezni. Össze is küldöttek már erre a czélra nehány forintot, mi­vel azonban ez csekélynek bizonyult, az egyház es­télyt rendezett erre a szent czélra. S az estély 439 K. 60 fillért jövedelmezett. Most tehát biztosítva van mindkét beszerzésnek a lehetősége s az uj oltárképet, melyet Grünvald Béla Siciliában már munkába is vett, husvétkor fogja az egyház felszentelni. Sokat köszönhetünk e részben különösen a min­den szépért és nemesért lelkesedő hölgyeknek. Biltz Valéria, Jamnik Etelka, Kunay Anna, Marosán Anna, Mikes Anna, Szokol Jerta, Szokol Margit, Takács llus, Torday Gizella kisasszonyok voltak kegyesek a tom­bola tárgyakat összegyűjteni. A lelkes közönség egész kis kiállítást küldött össze. Nem lehet ezélunk minden egyes tárgyat leírni, megvan az az egyháznál elhelyezett jegyzékekben, csupán azok névsorát hozzuk, kik ilyen adományaik­kal elősegítették a czélt. Tombola-tárgyakat küldeni szívesek voltak: Alexa Tivadarné, Alexy Kornélné, Bónis Istvánné, Bá­lint Imréné, Beregszászy Kálmánná, id. Bay Józsefné, Biltz Istvánné, Bittsánszky Edéné, Báthy Juliska, Bu- day Károlyné, Bertalan Miklósné, Baumert Károlyné, B. Rácz Anna, Csomós Áronné, Dittrich Erzsébet, Die­nes Dezsőné, Delhányi Zsigmondné, Fizely Sándor, Fá­bián Lajosné, Fritsch Samuné, Ferenczy Károlyné, Gállffy Pálné, Giller Edéné, Grünvald Béla, Géressy Jánosné, Gellért Endréné, György Gusztávné, Gellért Béláné, Glaviczky Károly, özv. Gábor Józsefné, Hullán Jánosné, Hudoba Etelka, Homola Gyuláné, Harácsek Vilmosné, Halmay Imréné, Hunteszhagen Ödönné, Ha­rácsek Józsefné, Hámory Nándorné, Jancsovics József A „NAGYBANYA ES VIDÉKÉ” tárczája. Luther bál. — 1903. február l-én. — »Emlékezet te múlt idők varázsa Jövel, szállj el hozánk e nagy napon. Hogy a léleknek ihletett szavára, Dicsének zengjen minden ajakon ! Dicsének egy ifjú nemzedéknek, Mely féltékenyen őzi hírnevét. — Mosolyg a nap, a tánezterem világos — Ott nem hagyná, a tánezot és zenét ?« Biz úgy volt az! A jótékonyság harmat könnyes. Isten asszonya csodákat miveit, megfordította az idők járását, ide varázsolta szentelt berkeidet édes Árkádia egy arasznyi időre. Mesébe illő s kiket nem a bálteremben csókolt homlokon a rózsaujju hajnal, tán el sem hiszik, hogy a kedves társaság örök időkre áldja a sorsot, mely egy éjen át tündérálmot szőtt a sivár valóhoz! . . . . ...........A bálterem szokott méltóságos, büszke ké pét jótékony női kezek patriarchális, családi otthonná varázsolták. Édességek alatt görnyedező asztalok hosszú során földi tündérek osztják az illatos theát s elég egy észbontó mosoly, hogy a tisztes japáni import — olympusi ambróziává — váljék s most már egy engedelmes rabszolgahad áll a kecses Istennők parancs szavára 1 Háromszinü, táblácskák fekete rajvonalán ott tombol galambszelid lelkűk minden zsarnoksága, mely fekete számok özönével proskribálja a hajthatatlan szivek légióját ti rideg férfi lelkek! De ez is »csak egy kis ámítás, egy kis számítás;« mert a csengő harang, az Ur Aranyszálpapjának kezé­ben átváltoztatja a komor számok százait lündérujju kezek drága kincsévé. Édes bóditó játékot űztek itt a szívvel, mert még a sors is az Angyaloknak kedvezett s nekünk a gyengébb nemmel szemben nem maradt csak emlé­kezteid egy örök életre a nagy adósságról, melylyel nékik úgy is tartozunk? . . Egy-két sarjadzó legénykét ugyan montecarlói láz epeszt s nem is hiába, mert *a sors páratlan sze­rencsét zudit nyakukra s igy akarva — akaratlan megfosztanak néhány kedves tündért Fortuna kegyeitől, de erre az elhibázott választásra maga sors nenő is megharagszik, nagy sebtiben nyugovóra tér, hogy átadja helyét mostohagyermekeinek, Fáraó siró népének! .. ...........S egyszer csak felhangzik a Jóska vig si ralma s zeng a nóta: »Sólyom madár rakja fészkét a sziklán!»........... S ott a dobogó előtt fészket keres és rak a sze­relem magának, mig a hosszú asztalok homályos zugában egy-egy viharverte, szárnyaszegett vadász­sólyom kesereg a múltakon, mikor még, nekik is oly kék volt az ég s a sziklaszál oly közel a fészekrakás­hoz! ...........És siró keservük búgó kurjongatásba ze ndül és szól a dal régi szerelemről, régi dicsőségről: »Én a vajdát nem bánom, Csak a lányát sajnálom !« És sajnálják szegény Cziprát halálig s a furmin- tos pohár nektárjában ott remeg egy-két gyöngyöző könycsepp............. If júság, szerelem ! Te egy test, egy barát! Miért is oly kurta e rohanó arasznyi lét, hogy elveszítünk, mikor még alig öleltünk magunkhoz! . . . Érett kor, megnyugott szív ! . . . De jó is vissza­sírni a múltat s könynyel öntözni poharunk borát, ha köntösödbe bújtunk aranyfátyolu képzelet! .... ...........S a pergő homokóra im lejárt ! . . . A ha jnal kandikát az ablakon s a vig sereg, mely együtt volt, legott eltűnt, rohan a nagy vendég elől! .... De nem................Egy édes bohém sereg, szilaj ke dvét a kelő nap sugára tüzaranyra váltja, mely mellett Borpatak csillogó aranyja elsápadhat csupán! S a fiatalok érezik, hogy szivük egyre tágul s milliószorta több szerelmet, érzést, rajongást képes befogadni; az öregek is érzik, mint lüktet át rajtuk elemi erővel elsuhant ifjúságuk s most mindnyájan egyek vagyunk, egy akol, egy pásztor, egyek szívben, érzésben, gondolatban s hullámzó keblünk egyik rej­tett zugában ott sziporkázik a teremtés szikrája, mely- ivei uj világot alkotunk most magunknak, mely érzel­meivel, hangulatával, minden alkotásával csupán a mi szolgálatunkra áll. . . . S szeretnök átölelve tartani egy örökévalóságig ezt az uj világot, melyből pedig szemünk elé csak egy aranyporban úszó fellegraj vonult, melynek sugárzatá- ban nem látunk mást most csak egymás mosolygó arczát, csillogó szemét s halljuk világ megváltó szivünk omboló verését. . . . Tüzes bor, szép szemek, szilaj czigány kesergő lelkek .... te isteni chaos feledteted egy perezre a holnap, borongó fellegét s a társaság dalra gyújt, a pohár összecseng s a zene viharzó jókedvre hangol, a színpad szüztavasz coulissái pirulva fordítanak hátat ennyi pajzánság, kitörő öröm, szilaj tűz s vakmerő őszinteség hallatán 1 De nézd a társaságot magát! . . . ... A legkedvesebb anyósnak szeméből is el­röppent az álom s János barát s az erdők vig, deli vitéze tánezot ropnak véle szinte vészesen . . .

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents