Nagybánya és Vidéke, 1903 (29. évfolyam, 1-53. szám)
1903-06-07 / 23. szám
r> \v Nagybánya, 1903. Junius 7. 23. szám. XXIX. évfolyam. TARSAPALHI HETILAP A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE musteen •v.a.s.a.ket.a.x» Előfizetési árak: Egész évre 8 Kor. Fél évre í Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20fill. Szerkesztőség és kiadóhivatal Felsőbányai-utcza 20 sz. 1867. jun. 8-án I. Ferencz József az egész nemzet lelkes hódolatától környezve megkoronáztatok Leírhatatlan lelkesedés uralkodott e napon nemcsak a fővárosban, a tündérszép Budapesten, de az egész Magyarországon. Mindenki egy jobb jövő reményével tekintett a fejlemények elé s a nemzet jobbjai bizton remélték, hogy a sok küzdelemnek, szenvedésnek vége s az ország a haladás utján biztos léptekkel megindul. Azóta 36 esztendő telt el s a király népei szeretelétől környezve, erővel, kitartással és igaz alkotmányos érzékkel valósítja meg szünes-szü- netlenül nehéz uralkodói hivatását. És bár olykor-olykor nehéz idők, bonyodalmas körülmények ejtik aggódásba a királyt s a honfiakat, de kicsoda tagadná, hogy ezen 36 év alatt Magyarország annyit fejlődött, mint azelőtt századokon keresztül. Az országgyűlés maga súlyos helyzetben van de azok, kiknek kezébe tétetett törvény, jog és igazság, bizonyosan megfogják találni Ariadne fonalát, mely a tömkelegből kivezet. A szép júniusi nap emléke feléled előttünk, látjuk a büszke magyar daliákat felvonulni, a királyt Szent István koronájával fején, kardjával kezében, amint a világ négy tája felé vág s esküszik, hogy »a törvényt megtartja és megtartatja.« És mi bízunk a magyar nemzet jövőjében hisszük, hogy a dicső múlt után, még dicsőbb jövő következik s hálaadó érzelmek közt száll fel könyörgésünk az Egek Urához, áldást kérve a királynak, első Ferencz Józsefnek fejére s a mi édes drága magyar hazánkra! Erdösi Sylvester János Írói működéséről. fForrások: Hibán : Világtörténet. Szilágyi S.: Magyar nemzet története. Révész Imre : Erdösi Sylvester János élete. Szilády Áron : Hégi magyar költők tára.) Mélyen tisztelt közönség! A szív nemesebb érzései: tisztelet, kegyelet és hála gyűjtöttek össze bennünket, hogy kiemelkedve a köznapi életnek a lelket oly sokszor lenyűgöző hatalma alól a szellemi világ magasabb tereire repüljön át emlékezetünk. A régen elmúlt időnek varázsa ragadja magával lelkünket, hogy snnak itt köztünk csak homályosan ismert egyik nagy alakjáról alkossunk magunknak szellemi képet. A lelkesedés fáklyája hint fényt arra a hosszú útra, rmlynek egyik végén ünneplésünk tárgya, másik végén mi a mai kornak gyermekei állunk. Csak e fáklya lényénél ismerhetjük fel abban a tőlünk csaknem .00 év által elválasztott korban azt a lelki nagyságo , ki önzetlenül nemzete javára munkálni, innen az a!;kor város jelleget viselt Szinérváraljáről indult el. Nehéz — lelkesedés nélkül — a mai kor gyermekének meginteni azt a 400 év előtti kort, a mikor idegen nyelv: a latin, — idegen hatalom : a török — volt ur e hazában, a mikor nyomtatott könyv egy év alatt sem került forgalomba annyi az országban, mint most egy hónap alatt; a mikor a hírlap, mit ma a küzügyek iránt csak kevéssé érdeklődő polgár sem tud nélkülözni, teljesen ismeretlen volt. Szinte hihetetlenül hangzik füleinkben mind ez, ha elfelejtjük, hogy mint az egyes egyének, úgy a nemzetek szellemi ételének is a fejlődés fokozatain kell átmennie. Ne a mai kor tudományos műveltségével mérjük azt a kort, hanem csak tekintsük a czélt, mely felé nagy odaadással igyekezett. Az ismeretnek, a művelődésnek nemzeti nyelven minél szélesebb körben elterjesztése volt az a czél, melynek oltárára mindegyik úttörő, Erdösi Sylvester Jánosunk is lelki kincseit áldozta. A mohácsi vész a magyarság életében minden téren uj időszakot alkotott. Megingató t, halomra döntött mindent a régiből s uj élet magvait hintette szét. Sok egyébbel a régi állam és egyház működési intézeteit is magával sodorta. Így az ország egyetlen főiskolájára, a pécsi egyetemre is halálos csapást mért. A régi társadalom műveltsége idegen volt, de tartalmában már nemzeti érzés kezdett lüktetni s minél inkább lehatolt a főúri körökből a kis emberek közzé, annál inkább nemzeti jelleget öltött magára s ledobta a lalinság béklyóit. A nagy tudósok, bármi valláshoz tartoztak, irodalmi működésűkben a latin nyelvet használták, de a kis emberek a nemzeti nyelv szolgálatába léptek, mely épen ez időben emelkedett a több, mint fél ezredéves állam közéletében hozzá méltó jelentőségre. Nem az erőtelen, két darabra oszlott, egymást folyton emésztő állam — de a magyar nép emelte nyelvének ügyét diadalra. Ugyan akkor, a midőn az állam egysége elveszett, két királya lévén az országnak — alkotta meg helyette -— a nemzet saját kimerít hetlen lelki erejéből a- .nemzeti nyelvrgységet, azt az irodaimat, mely a darabokra szaggatott országrészek között az össze la ctózand óság érzetét táplálta. A magyar nyelv felül kéreRedése ~s a nemzeti irodalom megszületése eá komor, időszak egyik legjelentősebb eseménye, mely a' magyarságot a megsemmisüléstől mentette meg Volt magyar irodalom már az előtt is, de ez csak egyes kiváltságosoknak szolgált lelki táplálékul. Hogy közkincscsé váljék, hogy nemzeti irodalommá fejlődjék, ahoz az irók nagyobb számán kívül még magyar iskolákra, melyekben a nép fiai megtanulhassák az irás, olvasás tudományát s kiképeztessenek arra, hogy a mit olvasnak, azt megérthessék — és e mellett, hogy az irók szellemi termékeit közkincscsé tehessék, magyar könyvnyomdászatra volt szükség. Mert abban a korban megtörtént még az is, — bár az inkább már kivétel számba ment, hogy a legmagasabb hivatali állást betöltők közt is voltak olyanok, kik irni, olvasni nem tudtak. Az ilyen kivételek mellett azonban sokan voltak tudomány kedvelő, igen müveit emberek, kik : gondolataikat papírra vetették, sőt könyvet is írtak, de csak maguknak, legfeljebb utódaiknak szereztek vele | élvezetet. Azokat az írókat, kik könyveiket már ez időben közzétették, a nép maga szülte, nevelte. A köz-népből kerültek ki a nemzeti művelődés apostolai, kik mint : irók, költők, könyvnyomtatók, papok, tanítók léptek fel az ország minden részében s lettek a nemzeti nyelv : és nemzeti eszme fáradhatatlan napszámosai. Ezek a I hivatásukhoz szükséges tudást legnagyobb részben j külföldről hozták haza. Ez időben a tanulni vágyó magyar ifjúság figyelme Német- és Lengyelország felé kezdett fordulni. Becs, Krakkó és Wittenberg egyetemei nagy vonzerőt gyakoroltak a magyar ifjúságra, még első magy; r nyomtatott könyveink is mind ott jelentek meg, mert a magyar földön még ekkor nyomda nem volt. Gondoskodni kellett tehát magyar iskolákról és magyar könyvnyomdákról. Általánosan tudott tény, mélyen tisztelt közönség ! hogy ebben a korban különösen Németország egyetemeinek szelleme a vallás terén a megtisztítás elvének hódolt, mely hogy minél biztosabb alapot teremtsen I jövőjének, a néphez mindenütt a saját édes anya nyelvén szólott. Ezt a szellemet, hogy ezen egyetemeRévész János felolvasása. — A dalkör junius 1-sői estélyén — (Bevezetés.) Hölgyeim és Uraim! Azt hiszem felesleges hosszasan bizonyítgatnom, hogy én náthás vagyok. Előkelő főúri hangom azonnal elárulja a m. t. közönség előtt ezen irigylendő állapotomat, melyről a francziák azt tartják, hogy a nátha oly kellemes betegség, hogy a németek meg sem érdemlik. A sors kímélte önöket s hogy mennél kevesebben hallhassák felolvasásomat s igy ne legyenek kénytelenek egészben, csak részben unatkozni, azért küldte pünkösti ajándékul nekem a náthái Mert a bicziklista, ha a lábát eltöri, nem biczikli • zik, a szabó, ha a kezébe áll a rheuma, nem varr, az asztalos, ha megvakul, nem rajzol, a paripa, ha meg- sántul nem fut, de az iró, ha bereked, azért mégis kénytelen felolvasni. Midőn a dalegyesület megtisztelő felhívása engem ért, azonnal elhatároztam, hogy a »város jövőjéről« fogok komoly felolvasást tartani, illő erkölcsi prédikácziókkal fűszerezve. Közbejött akadályok miatt azonban ez másképpen történt. Egy gyönyörű májusi napon ugyanis azt olvasom a »Nagybányában«, hogy én »humoros felolvasást« fogok tartani. Ez volt a közbejött akadály. Képzeljék önök azt, mikor nehéz álom és gyötrődés után arra ébrednek, hogy humoros felolvasást kell tartaniok, a mai nyomott anyagi viszonyok között. Enyhítő körülmény azonban, hogy elsején az ember vigabb hangulatban van s igy könnyebben átszenved egy tréfás előadást, hogy miért van elsején mindenki ne''e!.ősebb kedvében, annak okát találja ki a nyájas hallgató. Lássuk tehát milyen az a náthával egybekötött humoros felolvasás. A czime: Hol a boldogság ? — Irta : Révész János. — Csendesen borult az alkony a tájra. A nap már aláhullott rövid futása után. Az évnek utolsó esthajnal pírja mégegyszer megaranyozta nyugaton a felhőket s mig a kopár sötét hegyek ormai erős határvo- ! nalakkal emelkedtek ki a búcsúzó fénytengerből, a város fölött erőt kezdett venni a szürkület. * Egyszer a bárdfalusi asszonynál jártam s kérdezősködtem tőle jövőm, boldogságom felől. Ez volt vá- i lasza: — Sylveszter napjának alkonyán vágjon le egy fenyőfaágat, abból amily gyorsan csak lehet készítsen fakanalat, aztán mikor az első csillag feltűnik, menjen Ön egy félreeső utczába, lesse meg mikor gyújtanak az emberek gyertyát s amely háznak ablakán keresztül legelőször veszi észre a gyertyavilágot, siessen oda, kopogtassa meg a fakanállal az ablakot, háromszor, de úgy hogy odabent meg ne hallják és hallga- tódzék, amit akkor hall, abból kitalálhatja, hogy hol keresse boldogságát. A fent jelzett, hideg, csípős alkonyaiban a titkos fakanállal kezemben remegve kerestem a házat, végre megtaláltam Majorok 13b/I. számnál az első gyertyalángot. 234. hrsz. és 119. tkv. alatt. Szivem hangosan dobogott a gondolattól, hogy mindjárt megtudom a jövendőt., ereim lüktettek, sze mem elhomályosult, reszkettem, mint Byzancz a múltban és izgatott voltam, mintegy 56 éves menyasszony a jelenben. Kopogtam háromszor halkan s aztán — szégyen, nem szégyen — én bizony hallgatództam, mig félszemmel körültekintettem az igénytelen házikó kis szobájában. Az apjuk az asztalnál ült, előtte egy bikszádi vizes üvegben pálinka és üres pohár, az anyjuk a kemencze mellé kuporodott s máié kenyeret majszolt, miközben egyet-egyet rúgott az előtte ringó bölcsőn. Egyelőre csak gyermeksirást hallottam, ez jövendőnek elég boldog ugyan, de még sem teljesen kielégítő, kell hozzá egyéb is. Később az apjuk törte meg a csendet. — Fiam ! Olvastad a Nagybánya és Vidékét ? — Nem biz én. Hát mi áll benne? — Az hogy kemény telünk lesz és hogy a Lu- pucz Péter meghalt, — No lám, pedig tegnapelőtt még ott verekedett az Istenadta a regália előtt. Hát ilyen is az élet. De tudod apjukból én nem igen szeretem az elhaltakat olvasni a lapból, inkább a krónikást veszem elő, az vígan csinálja a maga dolgát. — Mán mikor hogy. Pedig az volna a boldogság, ha már egy jó uj viccet hallanék ezen az unalmas világon. — Hopp! megvan gondolám. Itt van a kutya eltemetve. Itt az én boldogságom Akkor leszek én boldog, ha egy jó, uj viccet fogok hallani ezen az unalmas világon. Ez a bárdfalusi asszony jóslata. Megtaláltam. Keressünk tehát egy jó élczet és boldogok leszünk. * Ettől kezdve valósággal éheztem az adomákra, élezekre, jóizü mondásokra s mindenütt ott voltam, a hol csak ilyet lehet hallani. És Nagybányán ne lehetne, itt, ahol olyan pompás bor terem, (különösen a 902-iki.) Fel is szólitottam Junius 8.
