Nagybánya és Vidéke, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1902-03-30 / 13. szám

TÁRSADALMI HETILAP

A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE

2wEE <3-TIE LESÜTI 3wCI2;TIDEi3lT

Előfizetési árak:-. Egész évre 8 Kor. Fél évre i Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20fill. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők.

Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 20-ik szám alá — küldendők

Nyilttér soronként 20 fill.

' *’W ■ V (

Husvét ünnepén, b

Korán beköszöntött az idén, de a természet mintha lépést akarna tartani az egyházzal, mely meleg napokkal, tavaszi langy szellővel, rügyfakadással kedveskedik s a feltámadás ünnepét vonzóvá teszi.

Dicsőség, megalázás, emlékezés, halál, élet s annyi sok szép eszme tanít minket a nagy héten gondolkozásra, magunkba szállásra.

A keresztény családok két ünnepet ülnek meg ki valló érdeklődéssel és odaadással, ezek a karácson és a husvét. Melyik nagyobb, melyik vonzóbb bajos volna megmondani. A karácson-é hóval, jéggel, zúzmarával, csikorgó hideggel s aztán a betlehemi csilaggal, meg a ragyogó tündérfácskával, vagy a husvét a nagy hét komolyságával, a feltámadás örömével, a tavasz ébredésével, a himes tojás, az öntözés ősi szokásaival.

IJgy tetszik nekem, mintha az emberek ünnepkor jobbakká válnának, több a szív, több a jóakarat a halandó lelkekben, csak az a kár, hogy a mint vége a húsvéti hangulatnak, oda sülyedünk ismét a mindennapiságba, a hol éppen nem mondhatnánk, hogy a jobb rész uralkodik.

Irigység, áskálódás, gyanúsítás, gyűlölet, kárörvendés, elfogultság stb, napi renden vannak, gyönyörködhetünk bennök eleget.

Milyen jólesik, hogy az egyház legalább az ünnepen, ha. egy-két napra is, jó lelküekké, nemesekké varázsolja át az izgága, önző embereket

Katona Lajos.

A városházán gyászlobogó leng. Oly sok a halottunk, kiket el kell siratnunk, annyi derék embertől kell megválnunk, hogy nincs úgy szólván az utóbbi időkben képviseleti közgyűlés, melyet az elnök ne parenlálással kezdene.

Katona hét év óta nyugdíjban volt ideg- belegsége miatt, közéletünk jelenében tehát már nem szerepelt, de a múltban annál bővebben kivette részét a közügyek iránt való érdeklődésből.

Udvariban született, Szatmár vármegyében 1829-ben, jan. 17-én. Elemi iskoláit olt végezte, gymnasiumi tanulmányait a VI. osztályig Szat- máron. Ekkor 1848. megzavarta az ifjút iskoláztatásában s a VII., Vili. osztályt Sárospatakon már csak 1850-ben és 1852-ben fejezhette be.

A theologiai pályára ment; Sárospatakon végezte a hittudományi szakot 1855. junius 30-án.

Akkoriban a lelkészek egyszersmind tanárok is voltak s tanári képesítést is szerezlek. Ö is mint tanár kezdte meg pályáját Marosvásárhelyen, hol 1858. szeptemberig a latin nyelvet és irodalmat tanította. Ez év nov. 1—2. napjain Debrecenben segédlelkészi vizsgálatot tett s Felsőbányára ment segédlelkésznek, hol ilyen minőségben 1863. febr. 9-ig működött.

Régi vágya volt, hogy Nagybányán a városnál levéltáros legyen s ezért lépett át városi szolgálatba, itt persze eleitől kellett kezdeni a dolgot s előbb kisebb állásokkal megelégednie. 1866, nov. 1-én a fogyasztási adók kezelőjévé nevezték ki, 250 frt évi fizetéssel és 10 öl laposerdei fa illetménynyel.

1868. május 1-én az első irnoki állomásra

választották meg s időközben helyettes ajte volt. 1872. ápril 19-én tartott tisztujitásfsí?1 mával Nagy lgnácz főispán levéltárossá nevezte ki. Ekkor nyerte el a hivatásának valóban meg- felő foglalkozást 600 frt fizetéssel. Mint levéltáros sokat és nágy szeretettel búvárkodott Nagybánya gazdag levéltárában s tömérdek jegyzetet állított össze, miket tőle a város pár év előtt nehány száz forint jutalomdijért megvásárolt. Bő forrástanulmányok ezek úgy a város, mint a prot. egyházak történetére nézve.

1877. január 11-én közfelkiáltással levéltárossá választották, 1883-ban ismét kinevezte őt ez állásra az alispán s ugyanekkor mint aljegyző is működött, de már 1883-ban a közgyűlés elvonta a neki megfelelő szaktól s pénztárosi helyettesként alkalmazta 1884-ben választották véglegesen pénztárossá s ez állásában ment nyugdíjba 1895. márcz. 23-án.

Katona Lajos lapunknak sok éven át hivatott munkatársa volt, a lap alapításában részt vett s kifogyhatatlan volt a jobbnál-jobb történelmi czikkekben, melyek lapunknak legértékesebb közleményei közzé tartoznak.

A család következő gyászlapon tudatja a szomorú esetet:

Fájdalommal tudatjuk a jó barátok és ismerősökkel, hogy a szerető férj, testvér, apa, nagyapa és rokon Katona Lajos városi nyugalmazott pénztáros élete 73 ik, házasróga 39-ik évében márczius 26-án hosszas szenvedés után elhunyt. Vallásos, tudománykedvelő, igaz, hű ember volt. Temetése az ev. ref. vallás szertartása szerint folyó hó 28-án d. u. 4 órakor lesz. Legyen emléke örökre áldott! Nagybánya, 1902. márczius 26-án. Özv. Katona Lajosné szül. Szo- bonya Karolina, neje. Katona Róza férj. Eszlári Józsefné, testvére. Katona Melinda férj. Horváth Mihályné, Katona Lajos, Katona Lenke férj. Székely Árpádné, Katona Erzsébet, Katona Margit, gyermekei. Horváth Mihály, Székely Árpád, vejei. Horváth László, Horváth Lenke, Székely Árpád, Székely Gábor, Székely Balázs, unokái.

A „NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE” tározója.

rr nT-rxrc—raxrrr.v. • r ...'

Az érem.

Megütötték a kolompot ma reggel,

Baj történt egy szegény munkás emberrel, Elvesztette örökre azt a kezet,

A melylyel a családjának keresett.

A műorvos orvosságot se adott,

»ügy sem éri ez meg már a holnapot,« Imádkozva siránkozik az asszony,

Hogy az ura valahogy meg maradjon.

Sietve jő a főnöktől egy szolga,

Bronz érmet hoz lepécsételt dobozba,

Láttára a beteg arcza felderül,...

»Im jutalmad, mert szolgáltál emberül.«

Temetésre a banda is kirukkol,

Bányászokból jobra-balra hosszú sor S ne mondhassák, hogy küzködött hiába Beteszik az érmet is a sírjába.

Jeney Gyula.

A meghívás.

Irta : Szőke Károlyné Kelemen Katalin

Husvét hétfőn történt, hogy egy jámbor földmi- ves nagy áhítattal hallgatta a templomban az evangéliumot, melyet a község plébánosa Sz. János evangélista könyvéből olvasott fel híveinek.

A derék és vallásos embernek különösen emlékezetében maradtak belőle Jézusnak azon szavai,

melyeket a tengerpartról intézett egy ott ácsorgó fiúcskához:

— Gyermekem! Nincs semmi ennivalótok?

Ezen szavak lelke mélyéig hatottak és megrendítették egész valójában

Mély keserűséget érzett szivében s az evangélium után igy kezdett imádkozni:

Én édes Jézusom! Hát igazán azt kérdezted azon fiúcskától, hogy van-e valami ennivalójuk ?

Ó, hát ha csakugyan éhezett, úgy alázattal kérlek, légy a jövő vasárnap az én vendégem és üdítsd fel magadat az én szegényes asztalomnál.

Igaz, hony én csak egy szegény gyarló ember vagyok, s nem sok jót nyújthatok neked. De azt is tudom, hogy a te kegyelmed, a melylyel a bűnösök iránt visel tetei, nagy és végtelen, azért hiszem, hogy az én szerény asztalomat sem fogod megvetni.

A sz. mise után haza ment s egész héten, naponta megújította imádságát s kérte az üdvözítőt, hogy vasárnap délre legyen vendége.

Az egész hét folyamán nem szólt senkinek a meghívásról, de lelke repesett örömében, ha elgondolta, hogy Jézust az ő szegényes házában megvendégelheti.

Mert igen szilárd volt a meggyőződése, hogy az Üdvözítő az -ő meghívását nem fogja visszautasítani.

Szombaton reggel azonban már oly lelki öröm szállta meg szivét, hogy nem birt tovább hallgatni, hanem felkereste feleségét és azt mondá neki :

— Asszony! öld meg a legjobb tyúkodat; takaríts meg mindent; hozd rendbe az egész házat; virágcsokrot is tégy az ablakba, mert tudd meg, hogy holnap délben magas vendégnek kell az ebédet felszolgálnod.

Öltöztesd gyermekeinket ünneplő ruhába, csinosítsd fel a lakást, tégy mindent rendbe, mert az érdemes vendég illő fogadtatásban kíván részesülni.

Ezen szavak után a gyermekek örömujjongva sereglettek apjuk köré s azt kérdezték :

ZBold-og- li-asvéti -ünnepelhet I

— Édes apánk ki az ? Hogy hívják azt a kedves vendéget ?

Az anyjuk is kérdezte:

— No, édes apa, mondd meg nekem, talán bizony valami urat hívtál meg ebédre ?

Az apa mosolyog, arcza ragyog a boldogságtól, de kiállja az ostromot, nem mondja meg.

Vasárnap reggel, szokás szerint, amint az ünnepi harangszó megkondul, valamennyien sietnek az istenházába. Ott is az atya folyton igy fohászkodott :

— Ó, édes Jézusom! jöjj, látogass meg bennünket. Hiszen te éheztél, azért, jó uram, nagyon szeretnélek megvendégelni.

Amint a szent mise után haza mentek, az édes anya ismét sietett a tűzhelyhez, hogy a már puhára főtt ebédet egészen elkészítse.

Azután megtérítette az asztalt, szép hóféhér piros csikós térítővel. Virágot is helyezett reá.

Már minden készen volt.

A déli harangszó után azt gondolta magában :

Vájjon hol maradhat á vendég olyan sokáig ?

Már az ételt is felhordta az asztalra.

Az óra már egyet is elütötte.

Ekkor aztán aggodalom fogta el a jó édes anyát, a szorgalmas feleséget.

S megkérdezte férjét, hogy hol maradhat oly soká a meghívott vendég? Aggodalommal mondta neki, hogy a leves már egészen megsürüsödik, a gyermekek már nagyon éhesek, s még mindig nem látni hogy jönne.

Hogy hívják azon urat — kérdezte tovább — én azt hiszem, mondá, hogy hiába hívtad meg őt, mert nehezen fog eljönni.

Az apa azonban intett a gyermekeknek, hogy csak legyenek türelemmel, mert nem sokára jönni fog.

Azután ég felé emelte tekintetét, kezeit össze- téve, ájlatosan imádkozott:

— Uram, Jézusom, jöjj! légy a mi vendégünk, s áldd meg azt, mit nekünk adtál.