Nagybánya és Vidéke, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-04-20 / 16. szám
Nagybánya, 1902. Április 20. 16. szám. XXVIII. évfolyam. u* NAGYBANYA ES VIDÉKÉ TÁRSADALMI HETILAP A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEG-J-ELEiTIK Előfizetési árak: Egész évre 8 Kor. Fél évre 4 Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20fill. Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 20-ik szám alá — küldendők. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők. Nyilttér soronként 20 fill. Az uj vasút. A „Nagybánya és Vidéke“ hetilapban év és hó 13-ról olvassuk az uj vasútról, hogy annak kiépítése már legközelebbi időben megvalósul, a nyomjelzési munkák folyamatban vannak, a vonal vezetésének tanulmányozása végett több irányban nyomjeleztek, ezek között a legutóbb kitűzött irány, mely szerint a vonalnyom, a jelenlegi állomásból kiindulva, a görög kath. eklézsia kertjén, a volt Vásárhelyi kerten, a Virágféle üres házhelyen, az úgynevezett szénapiaczon és igy tovább a temetőn át haladna, utóbbi piaczon állomással (valószínűleg csak megállóhelyivel) bírna, mint legczélszerübbnek és legkényelmesebbnek jelöltetik. Hogy a felsorolt vonalirány egyeseknek felfogása és Ízlése szerint előnyös, azonban a nagy közönségre illetve a városra nézve káros befolyással volna, az tagadhatatlan, minél fogva kötelességemnek tartom, a szénapiaczon átvezető vonalirányban létesítendő Nagybánya- felsőbányai vasul építése ellen óvást emelnem és Nagybánya város igen tisztelt közönségének becses figyelmét a következőkre felhívni: Mindenek előtt fontos és szem előtt tartandó, hogy a városnak idővel való fejlődése, melyik város részben lehetséges, legegészségesebb és legczélszerüDb; mindnyájunk előtt tökéletesen ismeretes azon tény, hogy a Gellért- utcza. Szénapiacz, Gozsen-utczák és ezek által szelt Erdélyi és Agyag-utczákat magában foglaló terűlet, felel meg minden tekintetben a követelményeknek, különösen még inkább, hogy ha a tervbe vett uj utczák, melyek a Szatmár-utczából a Gellért-utczába, innen a Gozsen-utczába vezetnének,keresztül vágatnának ennélfogva kívánatos, különösen a város fejlődésére, hogy a létesítendő uj vasút vonala, ha már nem is a városon kívül a Bodonkut felé, de legalább a Gozsen- utczán túl lehetőleg az evvel párhuzamosan és a gazdasági telephez közelebb fekvő utcza melletti telkeken keresztül vezettessék, igy a város övezete tágasabb marad, a városnak korlátlanabb terjedése kifelé (bent úgy sincs már hely) tágasabb övezettel a jövőre biztosittatik és a létesítendő vasútnak aránylag csekélyebb akadályokkal illetve költségekkel (drága kisajátítás stb.) való építése is lehetővé, tétetik; továbbá vegyük figyelembe azt is, hogy a szénatéren át vezetendő vasút által e térnek terjedelme csökkentetnék, holott az már is elég kicsi, az erdélyi utón és az agyag utón felállítandó vasúti sorompók, a vonatnak közlekedése már a városban és pedig két egymáshoz igen közel, körülbelől 180 méter távolságra eső fő utczán korlátoztatnék. Állomás, mondjuk megá lóhely a Szénatéren éppen nem szükséges, meit hogy ha ez szükséges volna, akkor a poron .ioson, a felsőbányai- utcza végén (esetleg Blendgyárnál is), de még a Fritschféle vashámornál is kellene megállóhelyeket létesíteni, ne hogy a mellőzés által az egyes személyi érdekek csorbát szenvedjenek Ezek uián bátorkodom határozottsággal kijelenteni, hogy a józan ész és felfogás parancsolja, hogy az uj vasút, tekintettel az általános érdekekre, Nagybánya város összes lakosai megsértése nélkül és jólétének előmozdítása czéljából, nem a városon keresztül, mint azt egyesek óhajtják, de a mire egyáltalában szükség nincs, hanem igen is lehetőleg a város belterületén kívül építtessék; a külső Gozsentelkek és a városi legelő erre a czélra elég szabad térrel bírnak és a legolcsóbbak. Nagybánya, 1902. ápr>!is 17 Bátory Gusztáv. Egyházmegyei gyűlés. A nagybányai ev. ref. egyházmegye április hó 14-én és 15 én tartotta szokásos tavaszi nagy gyűlését városunkban a városháza tanácstermében. Jelenvoltak: Bencsik István főesperes, gróf Degenfeld Sándor főgondnok, mint elnökök. A tanácsbirák közül Balogh István, Széli György, Szabó József, Molnár Lajos, Sátor Dávid lelkészi, Böszörményi Zsigmond, Torday Imre, Tóth Mór világi tanácsbirák. Jegyzői kar: Szabó József, Torday Imre, Magos Ferencz. Lelkészek: Soltész János, Melegh Albert, Gaál Péter, Nagy Elek, Nagy Lajos, Tóth Dátliel, Balajti Károly, Joó Kálmán, Vajda Mihály, Papolczy Zoltán, Hajdú Albert, Szentgyörgyi Zsigmond, Kálmán Sándor, Sollész Elemér, Ferenczy Imre, Szabó Károly, Kiss Sándor, Bartók Károly, Bottyán Pál. Barkász Albert, Makai Elek. Tanítók: Sinka Lajos, Hajdú Ambrus, mint tanitótestületi képviselők. Világi képviselők: Sepsy Miklós, Szőke Sándor, Doby Ervin, Jakó Antal, Katona Zoltán, Benedek Dániel, Szentpéteri Jenő, Tóth Gáspár, Hajdú János, Osváth Elek, Krakkó Károly, Medgyesi László, Bozsó István, Varga Imre, Székely Mihály, Fehér Sándor, Tóth János, Bajnóczy Géza, Pap Márton, Csomay József, Bagoly Albert, Rettegi Károly, Csonka József, Imre Károly. Főesperes 14-én d. e. 10 órakor buzgó imával nyitotta meg a gyűlést, majd felolvasta jelentését az őszi gyűlés óta történtekről s meleg szavakban emlékezett meg Tisza Kálmánról a ref. egyház nagy halottjáról, kinek emlékét jegyzőkönyvben megörökítették s a családhoz rószvétiratot intéznek. A kiosztott tárgysorból látni lehetett, hogy csendes gyűlés lesz, nagyobb vitákra okot adó tárgy alig van. A belhivatalnoki változásoknál sajnosán tapasztalta a gyűlés, hogy több lelkészi állás, (mint pl. a józsefházai) pályázók hiányában betöltetlenül áll. Szomorú, nehéz idők jele ez. A »Magyar szó« szerkesztőségét az egyházmegye az 1848. XX. t. ez. végrehajtása ügyében kifejtett buzgó működéséért táviratilag üdvözölte. Kedves meglepetés volt, hogy a nagybányai ifjak budapesti köre átiratban üdvözölte a ref. egyházmegyei gyűlést, az üdvözlő iratot jegyzőkönyvbe vették s a ifjakat megéljenezték. Sólyom Ferencz helybeli kántor-tanitó ez alkalommal tette le a tanítói esküt. Most került tárgyalás alá a nagybányai templom mellett való köz szabályozása is, melyre vonatkozólag egvesek fellebbbezést adtak be. A gyűlés Molnár Lajos és Tóth Móricz tanácsbirákat küldötte ki helyszíni szemlére, a kik visszatérve jelentést tettek, hogy a dolgot úgy szépészeti, mint anyagi szompontból a nagybányai egyházra nézve előnyösnek találják. A fellebbezés tehát, mint alaptalan elutasittatott. Nagy vitát keltett, hogy 600 korona rendkívüli segélyt hova fordítsanak, kinek adják? Valóban itt látszott, hogy az állam az ilyen morzsalékokkal mit sem segít, egyedüli eszköz a protestantismus megmentésére az 1848. XX. t. ez. A keddi gyűlésen két érdekes tárgy volt, az egyik, hogy Nagy Elekné, mint papné (Kis-Palád) nem akar egyházi adót fizetni a birtoka után, a gyűlés elfogulatlan gondolkozását bizonyltja, hogy bár többnyire papok Ítéltek felette, mégis az adófizetés mellett döntöttek. Második ilyen tárgy az, hogy Balajti Károly lelkész elment idegen községbe a sógorát megesketni, persze stóiát nem kapott. A helybeli lelkész illetéktelen esketés miatt panaszt emelt ellene. Kétségtelen, A „NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE” tárczijja. Gergely Károly emléke. Szabó József beszéde április 15-én a sirkövet megkoszorúzó ünnepélyen. Tisztelt közönség! A tavasznak éltet adó lehellete, napsugaras melege, ismét elővarázsolta előbbeni szépségében, a természetnek a tél halálában elhervadva feküdt életét. Az enyhe szellő s ujiló napsugár elhatott ide is e temető kertbe, rügyeket, leveleket, virágokat fakasztott s azokból koszorút font, mintegy a természet ke gyelete jeléül az itt nyugvók sirhalmára. Az emlékezet visszfénye szivünk meleg érzelme lelki szemeink elé varázsolja nekünk is — kik e sir- halomnál megjelentünk — ennek halottjában az élő Gergely Károlyt. Elővarázsolja az ő nemes vonásaival, vonzó egyéniségével, szeretetet, tiszteletet, közbecsü lést keltett jeles tulajdonaival, mindenek felett pedig közhasznú, tevékeny, munkás — a közjóra való áldásos hatásban érdemessé lelt életével — s felfakasztja sziveinkben e nemes élet emléke iránt a hála és elismerés virágait, hogy azokat koszorúba fonva, letegyük, kegyeletes megemlékezésünk jeléül ez emlékoszlopra, melyet az érdemei iránt való közelismerés állított sirja felé. Tisztelet-oszlop e sírkő az elhunyt emlékének; nekünk élőknek pedig intő és buzdító jel arra nézve, hogy úgy éljünk hivatásunknak, miként Gergely Károly élt, hogy életünkben szeretet, tisztelet és közbe- csülés kisérje lépteinket, jutalmazza munkásságunkat, halálunkban pedig kegyeletes megemlékezés hódoljon emlékünknek és koszoruzza sirhalmunkat. De hogy miként élt ő hivatásának, micsoda szolgálatokat tett a közjónak, milyen volt élete s mik voltak érdemei?: hadd olvassam én le gyenge szavakkal ez emlékkövén levő titkos Írásról nektek élőknek s hadd írjam fel oda az emlékezet szavaival a késő utódok számára, hogy mindenki hallja, mindenki ki e sírkőre néz lássa az ő életét, lássa hogy e sírkő alatt egy olyan élet találta nyugalmát, a ki hiv volt mindhalálig a reábizottakban; a ki a jóért, szépért, igazért, a nemes eszményért lángolt mindenkor; a ki azokat a talentumokat, melyeket Istentől nyert a közjó oltárára áldozza, a ki a fényt, mely elméjében sokakénál nagyobb mértékben gyujtatott, nem rejté véka alá, hanem sokak világositására, a józan felvilágosodás a közműveltség terjesztésére világoltatta ; a ki azt a meleg érzést, azt a jóakaratot, azt a szeretetet, mely egészen s úgy betölté szivét, hogy nem hagyott ott helyet az önzésnek, irigységnek s más gyarló emberi szenvedélyeknek, mely őt igazán jó emberré a »jó Gergely Károlylyá« tette, mindenekkel boldogitólag éreztette. Egy szóval: lássa mindenki, hogy e síremlék egy jótettekben, érdemekben gazdag életet Pjelez és sugároz vissza. Nem föladatom nekem t. k. hogy azt az életpályát nyomon kövessem és rajzoljam előttetek, mely az almási pásztormezőkről kiindulva e sirhalomnál lelte befejezését. Csak annyit mondok e tekintetben, általánosságban, hogy ez életpálya a belső hivatás érzésének, a külső mostoha viszonyokkal való harczában nagy lelkierővel diadalmaskodott, későbben is éppen a mostoha viszonyok miatt elmulasztott idő s tanulás utánpótlásában, ezen lelki erő mindvégig megtartott; tehát nagy akadályok és nehéz küzdelmek között kezdett és folytatott, azonban előhaladásban, sikerekben, elismerésekben, közhasznúságban és köztiszteletben mindig felebb emelkedett nemes életpálya volt. Az én feladatom, mellyel megbizattam csak az, hogy a nagybányai, evangyéliom szerint reformált egyházmegye részéről, melyben a boldogult több bizalmi állásokat töltött be s melyekben egyházmegyénk ügyei körül igaz érdemeket szerzett magának, felírjam ez emlékkőre, vagy is inkább leolvassam az azon levő titkos írásról ezen érdemeit, s letegyem azokért erre a hálás megemlékezés az elismerés koszorúját. Ha úgy veszem t. k. hogy minden egyes lelkész a ki mint ilyen a maga gyülekezetében jánosi szelídséggel és pálias buzgósággal forgolódik a reá bizott- takban s igazi krisztusi pásztorhüséggel gondját viseli a nyájnak, melyben őrtállónak tétetett; a ki a békének, szeretetnek, egyetértő munkálkodásnak hiv ápolója a családban, egyházban és társadalomban; a ki gyülekezetét a szellemi és anyagi virágzás fokára emeli, a ki tudományával a közműveltséget, tiszta erkölcsével a közerkölcsiséget — egyesek és népek jóllétének legbiztosabb alapjait — szilárdítja, nemesíti és terjeszti; a kinek hite, hitet, jócselekedete — jócselekedetet szül: a közegyháznak tesz szolgálatot, mert hiszen egyes gyülekezetekből áll a köz: akkor szótanom kellene nekem Gergely Károly lelkészi működéséről legalább egyháztnegyénkbeli két állomásán, Kras- són és Nagybányán. De az idő, melylyel rendelkezem kevés. Csak annyit mondok hát röviden, hogy mind-
