Nagybánya és Vidéke, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1902-12-14 / 50. szám

50. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1902. deczember 14. (3) Az uj vasút. Legfrissebb értesülésünk szerint a Nagvbánya-felsőbányai vasút leljesen financirozva van. Nem állván tehát semmi akadály a megvalósulás út­jában, a munkálatokat már legközelebb, még a tél folyamán megkezdik. Nyár elején a megnyitás is meg­lesz. Hamarább fütyöl tehát nekünk Felsőbánya, mint sem gondolnók. Nyugtázás. Helyi lapunk legutóbbi számában eszközölt felhívásunk folytán, szegénysorsu iskolás növendékeinek karácsonfájára szives adományokat küldöttek: Nagys. Neubauer Ferencz k. bányaigazgaló ur 2 koronát; Szilvási József káplár 40 fillért; Mélt. Szatmári Béláné úrnő Budapestről 10 K. Kiknek a tantestület nevében, hálás köszönetét mond a községi tanintézetek igazgatósága. Gyászhir. Fodor Elek szilágy-ardói nagy birtokost súlyos csapással látogatta meg a sors. Neje a napok­ban elhalt hosszas betegeskedés után. Folyó hó 8-án temették általános részvét mellett. A család gyászlapja igy hangzik: Csikszentimrei Fodor Elek kir. tanácsos és gyermekei: Blanka és Irén, a maguk és az összes rokonaik nevében is mélyen megszomorodott szívvel tudatják, hogy a hűséges hitves, szerető édesanya és jó rokon Fodor Elekné, szül Herritz Bertha, folyó hó 6-án, 72 éves korában tüdőlobban jobblétre szenderült. Végtiszlességtélele a róm. kath egyház szertartása szerint folyó hó 8-ik napján délután 2 órakor lesz Szamos-Ardón, a tófői családi sirkertben. Az engesztelő szentmise-áldozat folyó hó 13-ik napján fog az Egek Urának bemutattatni a szilágycsehi róm. kath. templom­ban Szamos-Ardón, 1902. deczember hó 7-én, Béke lengjen a megboldogult áldott, hamvai felett! Értékképviselők figyelmébe. Nagybánya rendezett tanácsú szab. kir. város tanácsa által közhírré téte­tik, hogy a választás alá nem eső képviselőtestületi tagok 1903. évre érvényes névjegyzékének kiigazitá- sása a városi képviselőtestületi közgyűlés által kikül­dött bizottság nyilványos ülését megfelelőleg az 1886. évi XXII. t.-cz. 33. §-a értelmében 1902 év deczem­ber hó 14- én d. e. 10 órakor a városháza tanácster­mében tartja meg, mikorra is az érdekelt adófizető közönség jelen hirdetmény utján meghivatik. Városi tanács. Nagybányán, 1902 évi deczember hó 11-én. Gellért Endre polgármester. Tessényi Margit, magyar zongoraművésznőnk, mint megírtuk november 17-én Berlinben, a Bechstein- féle hangversenyteremben fényes sikerrel hangversenye­zett. Felette érdekes és tanulságos műsora a következő számokból állott: Rach-Bussoni »Chaconne« ; Beethoven »Sonate appassionata« F.-moll, op. 57. Allegro assai, Andante con moto, Allegro ma non troppe; Chopin a) Nocturne. H dur, b) Prélude, As-dur, c) Mazurka. As- dur, d) Mazurka C-dur, e) Scherzo, Cismoll; List a) »Legenda« (St. Erancois de Paule marchant sur les ílots) b) 13. »Ábránd«. Ezen remek műsorral hódította meg a felette előkelő és műértő közönséget. A hang­verseny iránt a nagykövetség és a »Magyar egyesület* tagjai valamint a művészvilág kivállóbbjai is érdek­lődtek. Örömmel konstatálhatjuk, hogy Tessényi Margit nagy hatást gyakorolt művészetével és bájos megjele­nésével; a magyar névnek pedig dicsőséget szerzett külföldön. azért keresztelte, hogy mintegy örökségül hagyja neki egyik legszebb költeményét: a »Szép Ilonkát«. Ennél szebb költői elbeszélést magyarul még most sem írtak. Szép Iluska, az ősz Peterdv leánya, ki lep­kéket üz Vértes vadonában, midőn a vadászó Mátyás őt meglepi. A leány beleszeret a királyba. A szűzies szerelemnek, a tiltott vágyaknak és a halálos bánatnak rajza megkapó A liliomhullást, Szép Ilonka he.vadá- sát mélyen megható színekkel festi Vörösmarty. A magyar leénynak vonzó, bájos, mesteri rajza ez. Az ellenkező képet, a hazájáról megfeledkező, idegen bálványokért hevülő nőt is mesterileg festette Vörösmarty. Szemére hányja, hogy gyöngéd ott, hol annak lenni árulás és szívtelen ott, hol égnie kellene. Elnevezi gőgös Gonerilnek, a kin az apaátok fogni fog. Egy másik költeménye, »Az elhagyott anya« inkább a szelid kérlelés hangján fordul a magyar nőkhöz, hogy szeressék a hazájukat, melynek oly sokat köszönnek. Oly nők, kikhez e költemények szólnak, a mi napjainkban is élnek és hivalkodnak ezek előtt nem lehet elégszer ismételni a költő hazafiságra buzdító, lelkes tanításait, melyeket ő oly szép versekbe öntött. Vörösmarty nagy költeményeiben fenséges nőala­kokat találunk. Hajnaról és Etelkéről már szóltam, de j meg kell említenem Enikőt, ki a »Két szomszédvár­ban szerepel. Gyönge leány, ki harczos férfiak között nő fel; mig a férfiakat harag és gyülölség vezeti, Enikő megszokva szeretni, atyját és testvérét árasztja el gyön­géd gondjával. Szelid érzelmek és szent akaratok töltik el lelkét. A szomszédvár birtokosa, az ifjú Tihamér boszut esküdött az ő családja ellen, megöli bátyját és egy későbbi támadásnál véresen ront be Enikő aty­jának, Káldornak várába, Mikor Enikőt meglátja, kit nem csupán a mennyei arcz és a deli termet tett szépé, de a legszebb lélek, mely mint tükörben mutatkozik szép te-tében, a bánat — csak vonzóbbá teszi őt És a győztes Tihamért a szép leány látása mélyen meg­Az önkéntes tűzoltó csapat megalakítása iránt 98 aláírással a tanácshoz kérvényt adtak be. Népmozgalom. Folyó évi november havában szü­letett 29, házasság köttetett 12, elhalt 27. Az év ele­jétől november hó végével bezárólag született 364, házasság köttetett 87, elhalt 397 Hasonlítva az előző év ugyan ezen időszakával; akkor volt a születések száma 360, most 364, több 4. A házasságkötések száma 90, most 87, kevesebb 3. Az elhaltak száma 277, most 397, több 120. Születtek. 353 november 19 Bornyacz Rózának »Béla« 354. november 19. Weisz Manónak, »Erzsébet« 355. november 16. Vásárhelyi Lajosnak »János István« 356 november 16. Horgos J ino-nak »Mihály« 357. november 22. Szeleczky Jánosnak »György« 358 no­vember 18. Kotócz Jánosnak »Márton« 159. novem­ber 21. Sámsomdi Kis Bélának »Ferencz« 360. nov. 21. Petritschek Kálmánnak »Berta Etelka« 361. 362. november 22. Juhász Károlvnak »Katalin« és »Mária« iker. 363 november 24. Lupán Jánosnak »Miklós László« nevű gyermeke. 364. nov. 26. Néhai Gyirászin Sándornak »Juliánná« 365. nov. 26. Pongrácz Lajos­nak »József« 366. decz. 3. Botos Sándornak halva­született fiú gyermeke. 367. Decz. 2. Kopesyuk Péter­nek »Francziska.« 368. Decz. 4. Balázs Lászlónak »Miklós.« 369. Decz. 5. Zelesnyik Jánosnak »Etelka.« 370. Decz 1. Lenenósuk Illésnek »Demeter.« 371. Decz. 4. Sesták Gézának »Géza.« 372. Decz 5. Pájer Sán­dornak »Károly « 373. Decz. 5 Gsolti Jánosnak »Mik­lós« nevű gyermeke. Elhaltak: 390. nov. 27. Tornczkai Gizella, róm kath 18 hónapos, kertész gyermeke, torokgyík. 392. nov. 28. Berlinéi Záli férj. Brunbin Jakabné, izr.t, 47 éves, czipész neje, méhüszök. 392. nov. 28. Kiss Sán­dor, róm. kath. 45 éves, pinczér, tüdőgümőkór. 393. nov. 28 Bülöni Márton, róm. kath. két hónapos, sza­kácsnő gyermeke, rángások. 394 nov. 29. Gyal y Ká­roly, ev. ref. 4 éves, csizmadia gyermeke, vörheny difleritis. 395. nov. 29, Debreczeni Márton, róm. kath. 2 éves. bányaács gyermeke, torokgyík. 396. nov. 29. Sebők Piroska, róm. kát. 8 éves, bánya felvigyázó gyermeke, vörheny difteritis. 397. nov. 28. Neagu Si­mon, gör. keleti 40 éves, péksegéd, veselob 398. nov. 30. Pap Lajos, gör. kath. 3 hónapos, bányász gyermeke, gyermek-aszály. 399. decz. 3. Botos Sándornak halva született fin gyermeke. 400. Decz. 3. Olaszin Teréz, gör. kath. 1 hónapos fuvaros gyermeke, bélhuru'. 401. Decz. 6. Pap Erzsébet, Katalin, gör. kath. I hónapos bánya-kovács gyermeke, veleszületett gyengeség. 402. Decz. 8 Zegrán Katalin férj Reisz Pálné, gör. kath. 20 éves bányász neje. tüdőbél-gümő 403 Decz. 9. Gyirá­szin János, gör. kath 6 éves napszámos gyermeke, bélhurut. 404. Decz. 10 Stoll Margit, Elza. Teréz, róm. kath. 6 éves ügyvéd gyermeke, agykérlob. 405. Decz. 11. Szepocher György, róm kath 33 éves ács-mester, tüdővész. Löfkovits Arthur debreczeni órás- és ékszerész k trácsoni és újévi ajándék-tárgyakról szóló árjegyzéke lapunk jelen számához mellékletül van csatolva. Gazdátlan milliók. A kihúzott sorsjegyek, részvé­nyek, záloglevelek stb nyereményei révén sok millió korona hever gazdátlanul az illető pénztárakban, egy­szerűen azért, mert a kisorsolt értékpapírok jogos birtokosai mitsem tudnak arról, hogy sorsjegyük ki van huzva. Hogy ezt példával is illusztráljuk, felem­lítjük, hogy a Jósziv-sorsjegyeknél a 279. sor. 15. sz. sorsjegy 20,000 koronás az 1630. sor. 70. sz. sorsjegy 40,000 koronás, az 5660. sor. 99. sz. sorsjegy 30,000 koronás nyereményét, a 4°/o Magyar jelzálog bank sorsjegyeknél a 180.. sor. 5. sz. sorsjegy 100,000 ko­ronás, á 388. sor. 17. sz. sorsjegy 70 000 koronás nyereményét mind e mai napig senki sem reklamálta, jóllehet-e sorsjegyeket évekkel ezelőtt húzták már ki. Ennélfogva, a kinek sorsjegyei és egyéb értékpapírjai vannak, arra nézve rendkívül fontos egy megbízható sorsolási lapnak a járatása. Ilyenként ajánlható a »Pénzügyi Hírlap«, a melynek sorsolási melléklapját a Pénzügyi Útmutatót a nagymélt. tn. kir. belügymi­niszter 32495. szám. alatt mint teljesen megbízható szakközlönyt az összes törvényhatóságoknak, rendezett tanácsú városoknak és a gyámhatósági jog gyakorlá­sával felruházott községeknek, a nagymélt. m. kir. pénzügyminiszter 341. sz. a. mint szakértelemmel és pontosan szerkesztett közlöny a pénzügyi tisztviselők­nek és a nagymélt. tn. kir. kereskedelemügyi miniszter 11041. sz. a. a szerkesztéssénél követett irányelveknél fogva a hazai közforgalmú vasutaknak hivatalosan ajánlott. A lap előfizetői a januári számmal ingyen és bérmentve megkapják a Pénzügyi és Tőzsdei Évkönyvet, a melv sok hasznos tudnivalón kívül tartalmazza a kezdettől fogva az 1902. év végéig kihúzott, de kifi­zetés végett bemutatni elmulasztott sorsjegyek, köt­vények és záloglevelek hiteles kimutatását, úgy, hogy e könyvből bárki azonnal megláthatja, ki van-e sors­jegye huzva, vagy nincs. A »Pénzügyi Hírlap« előfi­zetési ára egy évre, a Pénzügyi Útmutatóval és a Pénzügyi és Tőzsdei Évkönyvvel együtt ó korona, a mely postautalványon küldendő be a kiadóhivatalba, VII. Kerepesi-ut 44. szám. Kihirdetés alatt állanak: 1. Sipos Lajos Miklós és Onicza Irén, nagybányai. 2. Wohlberg Herman és Strasznof Aranka, nagybányai. 3. Miszti Lajos és Miszti Ida, Nagybányai. 4. Brezóczki János és Kalina Berta nagybányai lakosok. »Henneberg selyem« Csak akkor valódi, ha egye­nesen tőlem van rendelve, blousoknak és ruháknak, 60 krtól 14 frt 65 krig métere Mindenkinek bér- és vámmentesen házhoz szállítva! .Minták forduló postá­val. Kétszeres levéldij. Sváiczba Henneberg G , selyem­gyáros (cs. és kir. udvari szállító.) Zürich. Felelős szerk.: Révész János. Kiadótulajdonos: Molnár Mihály. Selyem blousok 2 frt. 35 kr. és feljebb — 4 mé­ter — ép úgy, mint a „Henneberg-selyem“ fekete, fehér és színes 60 kr.-tól 14 frt. 65 kr.-ig méterenkint. Min­denkinek bérmentve és elvámolva házhoz szállittatik. Minták postafordultával, Sweizba kétszeres levél-dij. Henneberg G. selyemgyáros, (cs. és kir. udv. szállitó.) rendíti. Nem örül többé győzelmének és midőn Enikőt a családjának pusztulásán érzett fájdalom sirba viszi, Tihamér mint az űzött vad, bujdosik világgá. Oly eszményi alakokkal, minő Enikő, találkozunk Vörösmarty drámáiban is. Ilyenek Rózsa, Kont Miklós hitvese a bujdosókban, Lenke a Vérnászban és Vilma a Fátyol titkaiban. Sőt Marót bán hitvesét, Idát, a ki megtántorodik, bünbánata és önfeláldozása tisztítja meg Legtöbb lelkesedéssel festette a költő Tünde alakját, gyönyörű tündérjátékában a Csongor é« Tündében, melyet az idén is nagy sikerrel adtak a Nemzeti Szín­házban. E fényes siker hirdeti, hogy Vörösmarty mü­vei a mi prózai korunkban is mennyire megőrizték frisseségüket. Tünde tündérleány, kire tündérhazában üdvnek századai vártak volna, de őt a föld szerelme a földre csábította és itt sok viszontagságon megy át, mig Cson­gor királyfié lehet. E szem és arcz, E kar és a rózsaujjak, E sugárból alkotott test És e minden oly dicsőén Egy tökélybe összevéve, Egy van ily kép, mindörökké Tünde, Tünde, ah te vagy! mondja neki Csongor. Mig e darabot nézzük, vagyis ha olvassuk is, legszebb ábrándaink elevenednek meg erre az időre, Vörösmarty fantáziája kiragad minket a közönsége-; élet gondjaiból és költészete csodás or­szágába emel. A ki ennyi alakban és ily fönségesen tudta a magyar nőket, dicsőíteni, az méltó, hogy Magyarország minden hű honleánya őrizze emlékezetét. Minél szo­morúbb időket élünk, minél komorabb a valóság kö­rülöttünk, inn rí iukibb v in I sl'cii íknek szüksége oly üdítő, edző, magasztos költészetre, minő Vörösmarty Mihályé. Gróf Kreith Béláné MCarkovits Natália ■ 3973 — 1902. tkv. sz. Árverési hirdetmény. A nagybányai kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Kádár Onucz és Kádár György végrehajtatónak Medvecz Károly és Medvecz Vincze végrehajtást szenvedő elleni 13 korona 50 fil­lér tőkekövetelés és járulékai iránti végrehattási ügyé­ben a felsőbányái 748. sz. tjkben fetvett I. 844. hr. 283. sorsz. házas telekre és 1183. hrsz. rétre az ár­verést 697 korona ezennel megállapított kikiáltási ár­ban elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1902 évi deczember hó 30-ik napján d. e. 9 órakor Felsőbánya városházánál megtartandó nyilvános árve­résen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10°/n-át készpénzben, vagy 1881. LX. t -ez. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügyminisz­teri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpa­pírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-cz. 170 §-a értelmében a bánatpénznek a bíró­ságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Nagybányán, 1902. évi szept. hó 24-én. Dr. Makray, kir. aljbiró. "" ■ 1,111 11 ... • 14. számú házban egy, esetleg két jUlMlTCZa bútorozott! szoba kiadó. Értekezhetni özv. Harácsek Bélánéval. 1-8 LegcZélszerübb és legizlésesebb karácsonyi es újévi aj ándék tárgy ak mindennemű elképzelhető játékárukban, úgy fiú, mint leány-gyermekek részére nagy választék érkezett és mélyen leszállított árakért kapható Oestreicher Tóbiás üveg, porczellán és játékáru kereskedésében Nagybányán, Felsőbányai-utcza 5. szám, Stoll Gábor közjegyző ur házában. i—? árak mellett Mindennemű órák és ékszerek vrr: ^ —1- kaphatók J** Riesenbach Gyula órás- és ékszerész-üzletében Nagybányán, Főtér.

Next

/
Thumbnails
Contents