Nagybánya és Vidéke, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-08-03 / 31. szám
(2) 1902. augusztus 3. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 31. szám. A gazdasági s pénzügyi bizottság javaslatának elfogadásával a közgyűlés a kérelemnek helyt adott. 5. Steinfeld Béla malombérlő kérvénye időközben visszavonatván, a napirendről levétetelt. 6. Olvastatott a városi tanács jelentése Holczer Lajos állatorvos lemondása tárgyában. A lemondást a közgyűlés tudomásul vette, nem különben a tanácsnak a helyettesités s az uj választás kitűzése tárgyában tett intézkedéseit. 7. A tanácsnak azon javaslatát, hogy a város kérje a nm. m. kir. belügyminisztertől egy bábaképző intézetnek Nagybányán leendő felállítását, a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. 8. A közegészségügyi bizottság beterjeszti a prostitúcióra vonatkozó szabályrendelet tervezetét. A tervezetet egyhangúlag elfogadták. Ülés vége 12 órakor. Kossuth felakasztott szobra, A magyar nemzetre nézve drága relikviákat vett át az Országos Történelmi Ereklye Muzeum képviselősége Nagybánya sz. kir. város és a helybeli honvédegylet képviselete mellett néhai Kovács Lőrincz komáromi 1848/49-beli honvéd őrnagy, az ereklye muzeum tiszteletbeli tagjának hagyatékából. A relikviák között legértékesebb a Kossuth Lajos szobra, a melyet Kossuth helyett akasztatott fel az önkényuralom. Az ereklyék átvételére vonatkozó jegyzőkönyvei itt adjuk : Jegyzőkönyv felvétetett Nagybányán, 1902. jul. 26-án. Jelen vannak az alólirottak. A kolozsvári Orsz. Történelmi Ereklye Muzeum részére Kovács Lörincz 1848/49-beli komáromi őrnagy hagyatékából és ereklyéiből, átvétetnek a következő tárgyak: 1. Kossuth Lajos vasszobra, melynek talapzatán „Munkáts“ olvasható. E szoborhoz a Nagybánya sz kir. város levéltárában őrzött 3150—1899. sz. irat szerint is történet fűződik. E szobrot u. i. miként azt a néhai családtagjainak és ismerőseinek többször elbeszélte, az osztrák haditörvényszék ítélete alapján Munkács várában Kossuth Lajos helyeit felakasztották. A felakasztott szobrot huzamos ideig hagyták függve a közönség részére hozzáférhetővé tett helyiségben; erről Kovács Lőrincz értesülvén, megbízta Riedl Ignácz nagybányai vaskereskedői, ki Munkácsra szokott vásárokra járogatni, hogy a szobrot őrizetlen pillanatban keritse birtokába és hozza el. Riedl Ignácz e megbízást pontosan teljesítvén, igy került e szobor birtokába az őrnagynak. 2. Garibaldi szobra, mely gipszből van bron- zirozva, a talapzaton *G. Garibaldit felirattal. A néhai őrnagy nyilatkozata szerint e szobor előtt tárgyalták meg a hazafiak az elnyomatás éveiben a nemzet ügyeit Budapesten a mai Koronaher- czeg-utczában levő Kispipa vendéglőben tartott titkos gyűléseiken; e szobor előtt tettek fogadalmakat. 3. Egy tálcza, mely három krajczárosokból és egy krajczárosokból van összeállítva. E pénzek veretési ideje 1849. és helye: Nagybánya. 4. Tiszti kardbojt és 3 drb sujtás, melyet Kovács Lőrincz a Budavár bevételénél való küzdelemben használt. (Kovács Lőrinczet ez ostrom alkalmával léptették elő őrnagygyá.) 5. Egy kardkötő, melyet ugyancsak Budavár ostrománál használt és haláláig kegyelettel őrizett az elhunyt. 6. Az elhunytnak egy mentéje, melyet hazafias ünnepélyek alkalmával szokott viselni, melyet magára öltött, midőn az aradi Golgotát több Ízben felkereste s Petőfi és társai fehéregyházai sírjánál megjelent. 7. Kovásznai Kovács Lörincz őrnagy gyászjelentése. E gyászjelentést az elhunyt sajátkezüleg irta. 8. »Nagybánya és Vidéke« ez. társadalmi hetilap 1901. május 5-iki száma; tartalmazza Kovács Lörincz haláláról, temetéséről szóló adatokat és az elhunyt végrendeletét. 9. Kovács Lörincz négy darab arczképe, melyet azonban csak kölcsönképen vett át a Muzeum képviselősége, kötelezvén magát arra, hogy 14 napon' belül visszaszolgáltatja. Ezzel a jegyzőkönyv felolvasás után helybenha- gyatott és aláíratott. K. m. f. Kuszkó István, Ozv. Kovács Lörinczné, az orsz. tört. erelye férj. Hikl Imrénk, muzeum őre. mint átadó. Dr. Konrádi Dániel, mint átvevő. Nagybánya sz. kir. város részéről: Torday Imre, n. polgármester. Az 1848—49-es honvédek nevében: Beregszászy Samu, Szabó Lajos, honv. egyl. elnök. 48/49-beli tizedes költői ev. ref. lelkész. Mint tanuk: Bay László, Hikl József, ny. honv. százados. áll. főgym. tanár. Hikl Imre. Id. Kuszkó József. A jegyzőkönyvet vezette: Osváth L,ajo$, ev. ref. lelkész. Az Orsz. Ereklye Muzeum most a legmesszebb menő kutatást eszközli, hogy a felakasztott Kessuth- szoborra vonatkozó történelmi részleteket összegyűjtse. A Kossuth-szobor súlya 3 kgr. Magassága 27 ctm. Talapzata szélessége mindeh oldalon 10 ctm. Vice krónika. Három nagy szenzáczió tartja kínos izgatottságban városunkat. Az első megdöbbentő hir az, hogy egy szörnyű csörgő kígyót láttak a ligetben, a mint elmerengett a bányász-banda hangjai mellett, az árnyas fák alatt fürkésző szemekkel lesvén az áldozatot. Egy másik, még ennél rémítőbb hir az volt, hogy egy óriás elefántot is láttak a nyomában, a mint a fák friss lombjait kényelmesen eszegette. A harmadik hir — nó, már ez más, nem is megdöbbentő — az, hogy krónikásunk elutazott Fiúméba ; a kamcsatkai bálna-vadásztársulat hivta meg kongresszusra, hogy a nagy kánikulában ismét fölmerült emberevő czápát mi uton-módon lehetne örökre viz alá sülyeszteni. Ugorka-szezoni kacsának tartottuk a két első hirt. De utána néztünk a dolognak és valóban e sorok Írója maga is látta és hallotta a rémitő csörgést és nyomában a hatalmas elefántot, a mint nagyúri finy- nyásságga! ropogtatta az üde lombokat. — Bizony édesem ! rossz napokat élünk. Sok a leány, kevés a kérő — sóhajt fel egy több leányos anya egy még több leányos anya társaságában. — De mit gondolsz édes, elveszi mégis az a Béla ezt a szép Hedviget? — Ugyan, mire gondolsz, csak bolonditja. Hisz a mint mondják, a hány városban csak megfordult, mindenütt hagyott maga után egy-egy reménykedő menyasszonynak valót. — Ne mondd. Gyalázat! — Azok várnak szegények, ő meg a markába nevet. — No, ugyan most éppen jó helyen válogat. — Hisz nagyon gazdag párthinak tartják. — Te, (körülnéz, hogy nem hallja-e valaki) hisz azt mondják, hogy nincs ott egyéb egy nagy csomó adósságnál. Örüljön szegény leány, ha addig elkapja valaki, mig meg nem szólal a dob . . . — Hogy-hogy, úgy állanak ? — Bizony szerencse lesz, ha egy közepes staffi- rungot kap, azt is lefizetésre. — De csitt, ép erre tartanak, még azt hiszik, róluk beszélünk. — Kezeiket csókolom! — Pá! lelkem ! — Sétálnak maguk is, szivem ? — Te, aztán nem is megvetendő gyerek az a Béla, olyan jó arcza van. — Persze, hogy nem. Én még derék vöt tudnék faragni belőle, ha hozzánk járna. — Ugyan, kutyából szalonna .... — Édesem! Jerünk a kioszkba. — Nem látod, ki ül ott egy pohár sör mellett ? — Egy pohár . . . He-he-he!. . Van már az tiz, húsz is. Fogadni mernék az életembe, hogy tegnap dél óta ott iszik. — Igaz, hallom, hogy hétről-hétre nincs otthon. Csak hébe-korba néz haza. Szegény asszonyka egész éjjeleket átvirraszt sírással. — Akkor meg szörnyű patáliál csinál, ha hazavetődik. — Pedig olyan jó, szolid embernek mondták ezt az előtt. — Mondják, hogy csalódott, nagyon csalódott az asszonyban. — Az ám, mintha én is hallottam volna. — Te, nézd csak, milyen gaz kópé az a Niki, még Bella felé se fordítja a fejét, mintha nem is ismerné. Pedig, hejh!... — No, mit pedig? — Hát te nem tudod, nem hallottad ? No, neked megsúgom, de csak mély titok pecsétje alatt: Keményen udvarol titkon a menyecskének. Itt meg a világ előtt úgy tesz, mintha nem is látná, nem is ismerné. Azóta a menyecske kutyába se veszi az urát. A meg, szegény jámbor, majd meg bolondul utána. — De nézd csak, milyen kedves az urával. Két térdre vetettem magamat s leggörcsösebb zokogásomat szedtem elő. ' — Oh én nyomorultnak nyomorultja! Áruló! Oh én Judás! — tördeltem kezeimet és hangomat. Zavarodottan és érthetetlenül nézte az észbontó fájdalomnak e vulkánikus kitörését. — Elárultam, megtagadtam őt, ki lelkemnek lelke, szivemnek szive, folytatóm. — Engemet, kérdezte krétafehéren. — Iszonytató . . . Téged te angyal! Te jóknak legjobbika! Azt hazudtam, hogy nőtlen ember vagyok, csakhogy azt a hitvány méltóságot elnyerhessem. — Tehát csak fürdőzhetik az ember, de nem fürdözhetünk, vágott hirtelenében a szeg fejére. — Oh büntess, tiporj el engem, megérdemlem. Mialatt félszemmel lestem, hogy iczike fehér papucsával mikor fog eltiporni, Bibulusné asszonyban nemes elhatározás érlelődött meg. Úgy, mint azt a Nemzetiben Márkus Emíliától látta, egy remek fejmozdulattal dús aranyhaját szétomlaszlá vállaira s azután sebbel lobbal hozzám lépve, egy-két pillanatig tartó belső küzdelem után suttogva, gyorsan röpité ki villogó egérfogai között e szót: »Megbocsátok!« * E bünbocsánattal tarsolyomban és sok pakli vadonatúj kártyával indultam pár nap múlva útra, hogy eleget tegyek fürdőbiztosi méltóságommal járó kötelességemnek. Cudarul hazudnék, ha eltagadnám, hogy azok a bucsucsókok, melyekkel feleségem vett tőlem érzékeny búcsút, szörnyen égették az arezomat, mintha minde- nik egy-egv fájó szemrehányássá vált. volna s a válás első perczeiben ugyancsak csafargatták a szivemet. — Csúnya dolog! Hogy becsaptad azt a szegény asszonyt! — csenget minduntalan fülembe s ezt a vádat olvastam le a vasúthoz menőben a kufferom fogantyújáról, a kocsisom hátáról, az eltűnő boltok siltjeiröl, az első krigliről, melylyel az indóháznál háborgó lelkiismeretemet iparkodtam lecsendesiteni. Utóvégre is a főbünös nem én vagyok, hanem az az ördöngös Ajtai Sándor. Az ő lelkét terheli. Ö eszelte ki, én csak engedelmes eszköz voltam az ő bűnös kezeiben, csittitgattam nagy vállvonogatások között lelkiismeretemet. Én nem tudom, a vállvonogatásoktól-e vagy a habzó krigliktől e, de a háborgás a lelkemben csakugyan elült s ezt az egész csúnya bűnt minden következményeivel együtt a magam itélőszéke előtt a Sándor nyakába varrlam. Még utóbb jót nevettem a egész fürdőbiztossági histórián, melyet a Sándor komám koholt; ő hamisította a kinevezési okiratot is, csakhogy pár hétre ősi domíniumába csalogathasson a kalabriászhoz negyedik partnernek. (Hármasban fabatkát sem ér.) El kellett ismernem, hogy ötlete, melylyel szemben feleségem Árgus-szemei is csődöt mondtak, zseniális volt s midőn ezt konstatáltam, olyasmit gondoltam, hogy nó, ennek az embernek sem adnám feleségül a leányomat, ha volna. Miután imigyen sikerült helyreállítanom lelki egyensúlyomat, vidáman fütyörészve kapaszkodtam föl a vonatra, mely fürdőbiztosi minőségemben hivatalosan Rahó gyógyvizeihez vitt, inkognitóban pedig Ra- hótól félnapi járóföldre eső, nagy úri módra berendezett legénytanyára, melynek félszerje sohasem állott egy-két vendégkocsi nélkül s amelynek hires vendégszerető uránál a czigánybanda Szent Mihálylól szent Mihályig volt felfogadva, akárcsak más földesuraknál a cselédség. Ah, azon a kúrián volt csak vidám, zajos az élet nap-nap után. A klarinét még akkor is a fülembe kesergett, midőn a pezsgővel felhigitott tentába mártott tollal adtam tudtára Bibulusné asszonynak háromnapi időközökben, hogy abban az egyhangú fészekben, hol csupa beteges és göthös népség kergeti az egészségét, holtra unom magamat s nem is bírnám tovább kitartani, ha erőt nem kölcsönözne a méltóságommal járó kötelességérzet s ha magános óráimat meg nem édesítené a reája való emlékezés .... Rózsaszínű lapokra irtain, hogy a fehér levélpa- papir el ne pirulhasson. E leveleimet azután egy lovaslegény beszállította a rahói postahivatalra s elhozta onnan a fürdőbiztos czimére érkezett leveleket, melyekben édes női csacsogással biztat arra, hogy csak legyek erős, ha kelletlenül is, csak tartsam ki már állásom tekintélye érdekében azt a pár napot, a mi még hátra van. * A viszontlátás édes és megható volt. Ami legelőbb is szemembe ötlött, az ajtónkon csillogó réztáblácska Volt. I-----------------------------------------BI BULUS fürdőbiztos. A második kellemes meglepetésem az volt, hogy feleségem meghagyására a Marcsa szolgálónk nagyságos urnák titulázott. Ha csak éppen ranggal jár az uj állásom, hát miért ne aknáznék ki is ? Bibulusné asz Mindennemű utazó bőröndök y —’ —- nagy raktára ===== 1^* Ráció Andor czipő- és férfidivatára-üzletében Nagybányán, Főtér 9, sz.
