Nagybánya és Vidéke, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1902-07-20 / 29. szám

29. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1902. julius 20. (3) Csendesen libeg a hőség a város felett, porzik az utcza s oda lent az alföldön talán már peng a sarló is, nálunk kevés az aralni való, de még arra se ke- rülhelett rá a sor, sőt a szabad fürdés szezonja se érkezett el, de legyünk türelemmel, őszig majd csak meg — megérkezik, ha a múltak tapasztalataira épít­het valamit a krónikás. Különfélék. A Lendvay szobor ügye végleges befejezést nyert. A tanács a megvizsgált számadásokat elfogadta, jóvá­hagyta s a képviseletnek 1901. jun. 20-án hozott határozata értelmében Verő László szobrásznak a még hátrálékos 300 frtnyi összeget kiutalta. T. Pap Zsig- mondnak a tanács köszönetét és elismerését fejezte ki az ügyben kifejtett buzgalmáért, valamint azért, hogy a város részére Lendvaynak jól sikerült arezkép- festményét szives volt adományozni. Jul. 11-én a tanács megkereste az alispánt, főispánt s az egész ügyet minden irányban befejezte. Eljegyzés. Strasser Sándor, a kassai áll. felsőbb leányiskola tanára f. hó 19-én jegyezte el Köhler Irmát, özv. Köhler Jánosné, szül. Strasser Emilia kedves leányát. Szatmárvármegye törvényhatósága folyó hó 23-án délelőtt 11 órakor rendkívüli közgyűlést tart követ­kező tárgysorral : 1 Az önkormányzati hatáskörben követelt közigazgatási eljárás megvizsgáltatásának ké­relmezése. 2 Vármegyei alispán indítványa Láng La­jos kereskedelemügyi miniszter üdvözlése iránt. 3. Alispáni jelentés br. Vécsey József és Ujfalussy Miklós elhalálozásáról. 4. Alispáni jelentés dr. Schlauch Lőrincz bibornok elhalálozásáról. A nagybányai dalárda aug. 2-án, Felsőbányán hangversenyt rendez, az ottani nyaraló vendégek tisz­teletére. Felsőbánya részéről a rendezés élén Farkas Jenő és Pap Márton állanak A hangverseny iránt mind a két város részéről már is nagy érdeklődés mutatkozik. Köszönet nyilvánítás. Néhai boldog emlékezetű férjem elhalálozása alkalmával annyi bensőséggel s oly nagy arányban nyilatkozott meg rokonaink, bará­taink, ismerőseink részéről az igazi részvét, hogy kü- lün-külön arra válaszolni megtört szivemmel nem tudok, nem bírok, engedjék meg, hogy a nyilvánosság felhasználásával fejezzem ki legmélyebben érzett köszö • netemel mindazoknak, kik igaz részvétükkel bánato­mat s fájdalmamat enyhíteni kegyesek voltak. Debre- czen, 1902. julius 7. Özv. Torday Gáborné és családja. Az adófizető közönség és általában minden ér­dekelt figyelmébe ajánljuk a következő hirdetményt: A nagybányai kir. adóhivatalnál a tatarozások miatt reggel 7 órától déli 1 óráig tartott hivatalos órák a n.-károlyi m. kir. pénzügyigazgatóság engedélye alap­ján 1902. augusztus hó végéig folytatólagosan ekkép lesznek tartva s ez idő alatt az ünnepnapok kivéte­lével az adóhivatal reggel 8 órától 12 óráig fogad el befizetéseket. Nagybányán, 1902 julius 19-én. Szűcs Károly adópénztárnok. Nyilvános számadás. A nagybányai dalegyesület által f. hó 12-én tartott estélyen befolyt 121 K 60 f és pedig személy és családjegyekből 112 K, felülfize- tésekből 9 K 60 f. Felülfizettek • Bay Lajos 3 K, Ni- kodém János 2 K, Pityik Györgyné 1 K 60 f, dr. Winkler Jenő, Tóth Bálint és Kupás Mihály 1—1 ko­ronát Ugyanez alkalomból befolyt még tagdijak fejé­ben 9 K, összesen tehát 130 K 60 f. Fogadják a fe- lül fizet ők a nemes czél érdekében az egyesület hálás köszönetét. Nagybányán, 1902. julius hó 16-án. Bereg­szászi Kálmán d. e. pénztáros. Pályázati hirdetmény. A nagybányai kerületi bányaegylet az általa magán bányászati altisztek czél- jából létesített 200, kétszáz korona összegű alapít­ványra ezennel pályázatott hirdet. Pályázhat minden szegénysorsu s oly egyén ki a felsőbányái bányaiskola hallgatója közzé tartozik, vagy a folyó évben hallgatói közzé be fog iratkozni. A pályázati kérelmek iskolai, szegénységi, egészségi és erkölcsi bizonyitványnyal szerelendők fel és ez év augusztus hó 1-ig alólirott egyleti elnökhöz adandók be. Az Ösztöndíj az iskolai év kezdetétől végéig, vagyis havonkénti utólagos részletekben, tehát 10 hóra felosztva fizettetik ki az egylet pénztára részéről. Az öszlöndij élvezete addig tart mig annak tulajdonosa a felsőbányái bányaiskolát hallgatja s bizonyítványa a kívánalomnak megfelel. Az ösztöndíj nyertese a bányaiskola befejezte után tartozik a kerületi bányaegylet kebelébe tartozó vala­melyik bányatársulatnál a megfelelő szokásos javadal­mazás mellett altiszti állást elfoglalni, ellenesetben az élvezett ösztöndíjnak fele összegét tartozik az egylet­nek az idegen szolgálatba lépés napjától 8 nap alatt visszafizetni. Felsőbánya, 190 . julius 8. Farkas Jenő s, k. nagybányai bányakerületi elnök. Egészségügy. Az elmúlt héten julius 17-ig ösz- szesen 11 uj megbetegedés fordult elő, mindannyi ka­nyaró, a betegek 1—5 év körül vannak. Újabban a betegség szokatlanabb formában is előfordul igy pl. kanyaró skarláttal párosulva. Tífusz eset a héten nem fordult elő. A 11 újabb kanyaró beteg közzül 1 meghalt. A nagybányai polg. temetkező társulat jun. 27 én d. e. V2 11 órakor a városháza tanácstermében köz­gyűlést tart. Tárgy az alapszabályok módosítása a miniszteri leirat szerint. A jelenlevők határoznak. Szemetes szekerek Nagybányán. A szemetek ki­hordására minden rendes nagyobb városban, a hol a közegészség iránti érzék ki van fejlődve, a hol tudják, hogy mily fontos közegészségi jelentősége van a köz- tisztaságnak, ott a szemét kihordására nem csak sza­bályok vannak, hanem gyakorlatilag meg van oldva az által, hogy az utezákon naponkint a szemeteket házról-házra menve a szemétszekerek eltávolítják. Mi nem kívánjuk e naponkinti takarítást, hanem mege­légszünk azzal is, ha hetenként minden háznak sze­métjét egyszer elviszik. Egy napra rendesen 4—5 ut- czát takarítana ki. így rendesen beosztva az egész város tiszta lenne. A szemetekre a büntető törvény- könyv kihágási részletének 125 §-a ezt mondja: »A ki városban vagy más községben a szemét kihordásra vagy a pöcze gödrök tisztitására fennálló szabályokat megszegi, vagy a hatóság tilalma ellenére házában, udvarában vagy annak közelében nagyobb mennyiségű szemetet, trágyát vagy más könnyen rothadó anyagot összegyűlni enged, húsz forintig terjedhető pénzbünte­téssel büntetendő. Járvány esetén 100 forintig emelhető fel.« A törvény végrehajtása örökös bünte­tést vonna maga után, ha a hatóság mint Bpest és más város nem oldaná meg a kérdést, a szemét szekerek létesítésével, a mely ép oly fontos kérdés, mint a vízvezeték kérdése, hisz a bűzös levegő meleg­ágya erjesztő, fejlesztő és terjesztője minden féle bak­tériumnak és a fertőzött légből a legtisztább ivóvízbe is száll vagy néhány baktérium és az fertőzi a vizet még akkor is, ha a Rozsoly tetejéről is szállítják. A város közegészségi kérdése sürgősen követeli a törvény végre hajtását. A Bikszádi-fürdöben a szokásos Anna-bál f. hó 26-án fog megtartatni, melyre külön meghívók nem lesznek szétküldve, hanem ez utón hívja meg a nagy­érdemű közönséget — a fürdőigazgatóság. A pozsonyi mezőgazdasági országos kiállítás szep­tember 7-től 20-ig fog tartani. Az elszállásolás két­féle. Egyénenként szállodák, magán lakások és városi hajlékok állanak olcsó árban rendelkezésre. A lakást czélszerü az utazás előtt 10 nappal lefoglalni Mitter- hauser városi tanácsosnál. Lakás közvetítésért előre 1 korona fizetendő. Csoportonként is elszállásolják a vendégeket. A csoportos elszállásolási közvetítésért dijat nem kell fizetni. A csoportos lakás dija egy egyénre, egy éjjelre 50 fillér, miért fekvő helyet és takarót adnak. A csoportos látogatók száma, az érke­zés ideje, 15 nappal előre bejelentendő, valamint az is, hogy mely pályaudvarra, vagy hajóállomásra érkeznek. A gyümölcs kivitel előmozdítása érdekében Da­rányi fóldmivelésügyi miniszter ez évben is úgy intéz­kedett, hogy az országos gyümölcsészeti ministeri biz­tosság a hozzá érkezett termés jelentések alapján a nagyobb eladó készlettel biró gyümölcstermelőkről épugy mint a kiilföldről'jelentkezett gyümölcs keres­kedőkről nyilvántartási jegyzéket vezessen s a keres­kedők jegyzékét a hazai termelőknek, a nagyobb ter­melőkét a külföldi kereskedőknek megküldje s igy az érdekletteket egymással összehozza. Ebből kifolyólag az országos gyümölcsészeti ministeri biztosság ez utón is felhívja a hazai termelőket, a kiknek nagyobb eladó gyümölcs készletük van, avagy lesz, hogy azt a kül­földre küldendő időszaki jegyzékekbe való bejegyzés végett nála (Budapest, fóldmivelésügyi minisztérium) jelentsék be. A bejelentésekben nem csak a gyümölcs neme, s monnyisége, hanem a gyümölcs fajtája, vala­mint a termelőnek a saját érdekében a pontos czime (az utolsó posta, vasúti állomás, megye) is feljegyzendő. — Közzétettük e hirdetményt, de nem hisszük, hogy nagy eredménye lenne, mert az idén nálunk nyomo­rúság lesz ugyan, de gyümölcs nem s igy nincs mit bejelenteni. »Az élet csalódás« czimü, Hóra és Kloska láza­dás idejében játszó s azt hiteles kútfők nyomán, haza­fias szellemben tárgyaló eredeti történeti regényemet könyvalakban kiadni szándékozván, irodalmi munkássá­gom iránt eddig tapasztalt szives, jóindulatú érdeklő­déstől felbátorítva, azon édes reményben fordulok a nagyérdemű hazafias irodalmat pártoló közönséghez, hogy munkám kiadását nagyrabecsült pártfogásával, felkarolásával lehetővé teendi. A regény tetszetős kiállításban folyó év szeptember havában, körülbelül 16 nyomtatott iv terjedelemmel fog megjelenni s igen tisztelt megrendelőimnek keresztkötés alatt, bérmentve megküldetni. Fűzött példány ára 3 korona. Gyűjtőknek minden tizedik ingyen. Az előfizetési pénzeket, vala­mint megrendeléseket (egyszerű levelezőlapon is) szept. 1-ig kérem czimemre megküldeni, hogy a kiállítandó példányszám iránt magam tájékozhassam. Szives támoga­tást kérve, vagyok kitüntetett hazafias üdvözletem kifejezésével Baranya-Vaszar, 1902 julius hó 10-én Hegyháti- (Albert István.) Születtek: 234. jul. 8. Rimmer Mártonnak »Már­ton, József«; 235. jul. 10. Torna Demeternek »Péter«; 236. Jul. 8. Augusztin Ferencznek »László« ; 237. Jul. 11. Schvarcz Izraelnek »Simon« ; 238. jul. 12. Kárdos Lászlónak »Aurél« ; 239 jul. 13. Májer Ferencznek »Ádám« ; 240. jul. 14. Grenczner Józsefnek »Teréz« nevű gyermeke. Nyilvános köszönet. Dobi Ervin nagybányai ref. egyházi gondnok ur a misztótfalusi ref. toronyára ja­vára múlt héten tartott mulatság alkalmából 4 koro­nát adományozott, mely szives adományért köszönetét mond : Kiss Sándor lelkész. Pályázati hirdetmény. Budapest székesfőváros közönsége által József föherczeg ur ő cs. és kir. fen­sége honvéd főparancsnokságának 25-ik évfordulója alkalmából s annak emlékére a m. kir. honvédség árvái részére az illetőségre való tekintet nélkül léte­sített alapítványi helyek közül f. évi szeptember hó 1-től a József fiárvaházban 2 hely, az Erzsébet leány árvaházban pedig 1 hely kerül betöltés alá, melyek­nek betöltése czéljából ezzennel pályázat hirdettetik. A József fiárvaházba, valamint az Erzsébet leányárva- házba valá felvétel kellékeiképp igazolandó: a., az, hogy a felvétetni kért gyermekek tényleg a m. kir honvédség kötelékébe tartozott, vagy tartozó apának törvényes lészármazója; b., a vagyontalanság ; c., fél­árváknál, (a kik tudniillik apátlanok, vagy anyátlanok) az életben levő szülő vagyontalansága; d., hogy az árva a 6-ik életévét már betöltötte s hogy a fiú árva a 10-ik, a leány árva a 12-ik életévét még túl nem haladta; e,, hogy éptestü és elméjű, a himlőn átesett, vagy ellene sikerrel beoltatott. Az árva kora és a szü­lők elhalálozása hiteles anyakönyvi kivonattal, a testi és elmebeli állapot, a himlőoltás és a vagyontalanság közhatóságilag hitelesített orvosi és helyhatósági bi­zonyítvánnyal igazolandó. A kellően felszerelt bélyeg- felen kérvények, melyekben a szülő vagy gyám neve, állása és lakhelye (város, megye, utolsó posta) is fel­említendő, f. évi augusztus hó 1-ig a m. kir. hon­védelmi miniszterhez nyújtandók be, a honnan Bpest székes főváros hatóságához fognak küldetni s a kije­lölési jog gyakorlása végett József föherczeg ur ő cs. és kir. fenségéhez fognak felterjesztetni. Az alapítvá­nyi helyek az 1902/900. tanév kezdetén lesznek be­töltendők, s a felvételről vagy fel nem vételről az árvák hozzátartozói Budapest székes főváros tanácsa által hatásági utón fognak értesittetni. Felhívom en­nélfogva a törvényhatőságot, hogy ezen pályázati hir­detményt a törvényhatóság egész területén a szokásos módon a legszélesebb körben azonnal tegye közhírré. Budapest, 1902. junius 8-án. A miniszter helyett Örö­mön s. k. államtitkár. Elhaltak: 235. jul. 10. Pap János, gör. káth. egy éves, fuvaros gyermeke, tüdőlob; 236. jul. 10 Rimmer Márton József, róm. kath. két napos, bányász gyer­meke, veleszületett gyengeség; 237. jul. 11. Karmazsin Erzsébet özv. Kis Józsefné, ev. ref. 52 éves, mosóné tüdőbélgümőkór; 238. jul. 11. Kozma Sándor, gör. kath. két éves, napszámos gyermeke, szamárhurul; 239. jul. 11. Pável Róza, gör. kath. 14 hónapos, nap­számos gyermeke, szamárhurut; 240. jul. 12. Stoff Verőn, róm. kath. 15 hónapos, bányász gyermeke, ka­nyaró; 241. jul. 13. Kerekes Mihály, ev. ref. csizsmadia 51 éves, gutaülés; 242. jul. 13. Tatár Illés, János, róm. kath. 5 éves, napszámos gyermeke, idültbélhurut; 243. jul. 1-4. Marosán Mihály, gör. kath. 9 hónapos, nap­számos gyermeke, tüdőlob; 244. jul. 14. Fogéi Izsák, izrael. 58 éves, órás, tüdőgümő; 245. jul. 14. Langer Izabella özv. Nemesovics Antalné, róm. kath. 50 éves, szivhüdés; 246. jul. 14. Májer Ádám, róm. kath. egy napos, kovács gyermeke, veleszületett gyengeség; 247. jul. 14. Kosztin István, gör. kath. 11 hónapos, bányász gyermeke, hörggyuladás, 248. jul. 15. Pável Lőni, gör. kath két éves, fuvaros gyermeke, hökhurul. »Henneberg selyem« Csak akkor valódi, ha egye­nesen tőlem van rendelve, blousoknak és ruháknak, 60 krtól 14 frt 65 krig métere Mindenkinek bér- és vámmentesen házhoz szállítva! .Minták forduló postá­val. Kétszeres levéldij. Sváiczba Henneberg G , selyem­gyáros (cs. és kir. udvari szállító.) Zürich. C S A R N. O K. A misztótfalusi bál. Bár nem tartozik szigorúan véve a heti esemé­nyekhez, még sem lesz érdektelen róla megemlékezni, mert azt Írja Plinius, hogy semmiféle esemény vagy könyv nem lehet annyira tartalmatlan, hogy abból va­lami tanulságot le ne vonhatnánk A Misztótfaluban állomásozó felm. mérnökök jöt­tek arra a szerencsés gondolatra, hogy egy olyan zártkörű lánczmulatságot. rendezzenek a toronyóra ja­vára, a mely a környék intelligentiáját oda vonzaná. Ez nagyrészt sikerült is. Bár az anyaváros, a honnan legtöbbet reméltek, kevés, de előkelő családdal képviseltette magát, hanem ezt a mulasztást a vidék kárpótolta. Már a kora délutáni órákban sorra szemléltük a falu nevezetességeit: Simon és Rényi hires capsula-, tükör- és kerti üveggömb gyárait, a Casino helyiségeit, hol a népszerű tiszteletes elnöklete alatt éppen gvü- léseztek. Majd a leendő mulatság színhelyére mentünk, Itómíennemtt órák és ékszerek * legputáuyosafeb árak mellett kaphatók in Riesenbach Gjfllia órás- és ékszerész-üzletében Nagybányán, lőtér.

Next

/
Thumbnails
Contents