Nagybánya és Vidéke, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-07-06 / 27. szám
Nagybánya, 1902. Julius 6. 27. szám. XXVIII. évfolyam NAGYBÁNYA ÉS YIDÉKE \ TÁRSADALMI HETILAP A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖmfE- \ ME&TELENIS: MIUDEIT ^7-.A.S.A.E3:isr.A.E= ftL Előfizetési árak Egész évre 8 Kor. Fél évre 4 Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20íill. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők. Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 20-ik szám Nyilttér soronként 20 fill. uldendők. A mi tanintézeteink. Az iskolai év be van fejezve. A múzsák csarnoka kihalt. Beállott az általános szünet, mikor a szellemi munkától mindenki tartózkodik, a ki csak teheti s a gyermeksereg boldogan élvezi az aranyszabadságot. Előttünk Nagybányának 3 értesítője, a fő- gymnasiumé, a polgári leányiskoláé, a községi elemi iskoláé. Lássuk ezekből az év történetét tanügyi szempontból. Induljunk ki az alapból. Kezdjük az elemi iskolán. Doroghy igazgató ennek értesítőjét ép oly egyszerűen adta ki, mint azt a többi helyi intézetek tették, mert dicséretére legyen mondva az idei értesítőknek, nem igyekeznek túlságosan vaskosak és szörnyen tartalmasak lenni. Mindenekelőtt nagy sajnálattal konstatáljuk annak igazságát, a mit az értesítő a 75-ik lapon mond, hogy „községi iskolánk életében első eset ez, hogy a növendékeket évzáró vizsgálat nélkül kellett szélbocsájlanunk.“ A városunkban járványosán fellépett kanyaró, szamárhurut, sőt itt-olt mutatkozó vörheny miatt is az iskolát junius elején be kellett zárni s hogy az alispán és iskolaszék e részben helyésen cselekedett, megmutatták a szomorú következmények, mert junius 5-ike után s kanyaró folyton erősebben és erősebben terjedőben volt. Ezer szerencse, hogy a polgári iskola és főgymnázium nem szenvedett ilyen ok miatt. Az elemi iskolákban sem fordult elő soha a községi iskolák fennállása óta, hogy évzáró vizsgálatok ne lettek volna. Az elemi iskolában különben 712 növendék tanult. Ebből 378 fiú, 334 leány. Fellünő, hogy daczára azon kétségtelen ténynek, miszerint nálunk több leány, mint fiú születik, mégis a fiuk járnak többen az iskolába. A központiban 271 fiú, 228 leány, Veresvizen 49 fiú, 37 leány, Borpatakban 20 fiú, 15 leány, csupán a Kereszthegyen jártak a leányok túlnyomó számban, itt u. i. a két osztályban 38 liu, 54 lány tanult. Vallás szerint 354 r. kath., 188 g. kalh., 169 protestáns, 40 izraelita. A gyermekek között 690 magyar anyanyelvű volt. Az értesítő magában foglalja a növendékek osztályzatát s itt kitűnik, hogy némely tanítónők igen nagy előszeretettel adják a »tiszta egyest.« Így pl. a közpo ili iskola II. leányosztályában 58 növendék kö:t 31 tiszta kitűnő van, tehát több mint a fele! Valóban hihetetlen,hogy az isteni gondviselés egy évi ember anyagban annyi jeles nővel ajándékozta volna meg szerény városunkat. Évközben a tanítók több Ízben betegeskedtek, mely körülmény azonban a tanítás menetét nem gátolta. Az egész értesítő rövid tanulsága az, hogy a tanítók megfeleltek ez évben is kötelességüknek, azonban Nagybányán nehány száz gyermek megint iskolázatlan maradt. A polgári iskola 133 leányt nevelt az idén, jó szellemben és helyes rányban. A 141 beiratkozott közül helybeli vol 101, vidéki 40. Felsőbb osztályba 100 tanuló fog léphetni. A növendékek elég nagy százaléka nem üti meg tehát a szigorú mértéket. Járt az intézetbe 73 r. kath., 33 izraelita, 23 orotestáns, 12 g. kath A beiroftak közül 138-an voltak magyar anyanyelvűek. Az iskola felszerelése ez évben gazdagon gyarapodott. Valói an úgy el van látva szemléltető taneszközökkel, mint ritka vidéki leánynevelő intézet. A taiilónők betegség miatt több ízben akadályozva violtak a tanításban. Ez a fiatal intézet annyira megizmosodott, hogy mielőbb szükséges volna internatussal is ellátni, az iskola gyönyörű telkén van erre hely elég, csak egy kis állami j, indulat kellene hozzá. Az állami főgimnázium növendékeinek száma meghaladta a 300-at (315), Az I. osztály A. és B. részből állott 40 és 38 tanulóval, II. 58, III. 30, IV. 33, V. 15, VI, 43, VII. 25, VIII. 28 növendékkel. Régi tapasztalásunk, hogy ez intézel növendékeinek egyharmadát r. katholi- kusok, egy harmadát a g. katholikusok s egyharmadát az egyéb felekezetüek teszik. Ez a régi arány most is meg volt. R. kath. 104, g. kath. 103, protestáns 53, izr. 51, keleti 4, vagyis ez a három együtt 108. Feltűnő, hogy 77-en románnak vallotiák magukat anyanyelvre nézve, pedig mind a 315 diák tud magyarul, miként az értesítő 101 lapja mutatja. 15 lanár, 7 hitoktató és 1 orvos, tehát 23 tanférfiu foglalkozik az ifjúság oktatásával Előmenetelre nézve az egész intézetben minden tárgyból jeles csak 12 növendék volt, jó 55. elégséges 182. Bukott egy tárgyból 24, két tárgyból 24, többől 18. Ide is mint a polgári iskolába főleg a tisztviselők gyermekei járnak. Nagybányai volt 118. A többi nagyobbrészt Szatmár-, Szilágy- és Szolnok-Dobokame- gyéből került ki. Az igazgatói jelentés első sorban hangsúlyozza a h izi nevelést, melyre ma nagyobb szükség van, mint valaha. Bizony igaza varv? ma még a legtöbb növendék se járni, se állni, se köszönni nem tud illedelmesen. Hányszor látjuk diákjainkat nadrág-zsebbe dugott kezekkel hetykén csoportosulni az ulczák szegletein stb. stb. s beszélni ilyen pózban pl. az idősebbekkel. A tanári karban az a változás történt,hogy Gyiszalovics helyére Koller János tanár, Szabó Lajos vallástanár helyére Szabó iMiklós s az I. párhuzamos osztály felállítása miatt Szabó István tanár jött az intézethez. A tápintézet ügye csendesen halad előre, de már is érezni lehet jótékony hatását. A fenti adatokból láthatjuk, hogy a főgimnázium városunk kultúrájának egyik hatalmas emeltyűje s mind a három tanintézet szerete- lünket, tiszteletünket s érdeklődésünket a legnagyobb mértekben megérdemli. Heti krónika. Prybram, ez volt a héten a jelszó. Kis városunknak szenzácziója. Nagy érdeklődéssel vártuk a prybrami cseh bányászakadémiának hallgatóit s nagy tekintélyű tanárait, kik tudományszomjtól űzve menekültek ide mi hozzánk, hol tárt karokkal és csupán bányászoknál található igazi baráti melegséggel fogadták a mi városi bányászaink. S kezdődik a hajsza, bányából bányába, a föld gyomra elnyeli őket s vizsgálják az ereket, ők szakértő szemmel látnak aranyat, ezüstöt, hol a laikus csupán csillogást szemlél. De hagyjuk a tudományt. Jöjj velem kedves olvasóm, elviszlek egy estélyre. Épen jókor jövünk. A terem telve, fényben úszik minden. Német, cseh ámulva néznek s egyik bizalmasan mondja: ezzel a koszorúval elvinnék a konti • nens első szépség diját. Jöjj barátom vezesselek körül; ez itt a tennisz társaság, jól ösmered őket, szinte kutatod kezükben a rakketot s im legyezőt találsz, különben semmi változás, kiki partnerével. Jerünk odább ; ez a magas kincsÁ „NAGYBÁNYA ES VIDÉKÉ" tárczája. A nagybányai nőegyesület negyvenéves története, Irta és az 1902. junius hó 24-én tartott jubiláns diszgyülésen felolvasta: Lakatos Ottó. II. Különösen felkarolta az egyesület mindjárt kezdetben az úgynevezett házi szegények ügyét Tud'a ugyanis, hogy a szegénységnek is meg van a maga iskolája, s a kik ezt az iskolát végig járják: azoknak sorsa nehéz ugyan, de nem elviselhetetlen. Sokkal szánalomraméltóbbak azok, a kik valamikor jó módban voltak, de ezt a jó módot sorsuk mostohasága folytán elveszítették. Ezek a koldulás arczpiritó foglalkozását sehogy sem tudják megszokni s inkább napokon át éheznek, semhogy önként kinyújtsák kezüket alamizsna után. Ezeket istápolnf ezeket támogatni úgy. hogy a bal kéz ne tudja, mit cselekszik a jobb, — ez az igazi jótékonyság, a melynek gyakorlásában áll a nőegyesületek legszebb hivatása. A nagybányai nőegyesület életének első s körülbelül másfél évtizedre terjedő szaka különben a csendes, a zajtalan munkálkodás időszaka volt. Mint a méhek, szorgalmasan szállnak virágról-virágra. hogy összegyüjtsék a méz édes anyagát, úgy jártak házról- házra és a részvét, a szeretet és áldozatkészség virágaiból igyekeztek összegyűjteni azokat az eszközöket, melyekkel aztán megédesítették a szükölködők életét, enyhítették a nyomort és gyógyították a sorscsapások által ejtett sebeket. Az ezen időből fönnmaradt jelentések szerint az egyesület mindjárt kezdetben 200, a megalakulás után egy pár évvel pedig már 300, sőt 400 forintot oszthatott ki évenkint szegényei között az időnkint felmerült kiáltó szükség enyhítésére. Nem lehet szándékomban azokat a jótéteményeket, melyeket a nőegyesület e másfél évtized alatt gyakorolt, egyenkint felsorolni, de viszont vétenék a történeti hűség ellen, ha ezen jótétemények közül elhallgatnám azokat, melyek mélyebb nyomokat hagytak a közönség lelkében s a melyek épen ezért maradandóbb elismerésre tarthatnak számot. Ilyen először is az a segély, a melyet az egyesület 1864-ben országos nevű festőművészünknek, Mezey Józsefnek nyújtott. Ezt a tehetséges művészt, ki múzsáját lángoló lelkesedéssel szolgálta, kinek nevét a helybeli plébánia-templomban számos emlék, többek között a Szentháromságot ábrázoló főoltárkép is hirdeti, a Gondviselés súlyos próbára tette: megfosztotta attól, a mire egy festőnek oly nagy szüksége van, a szemei világától. A szerencsétlenség nyomában ott járt a sáppadt arczu nélkülözés, mert miután kieseit kezéből a teremtő ecset, nem tudta többé a mindennapi kenyeret megkeresni sem a maga, sem a családja számára. A mélyen sújtott művész ügyét akként fogta föl a nőegyesület, hogy átvéve a tulajdonában levő 12 db olajfestményt, arra a magas kormánytól országos sorsolást eszközölt ki, a kibocsátott sorsjegyeket pedig a hazai előkelőségeknél a legnagyobb buzgalommal terjesztette s ennek a buzgalomnak volt köszönhető, hogy a sorsjegyek rövid idő alatt elkeltek s a jobb sorsra érdemes művész birtokába jutott egy összegnek, mely- lyel magát öreg napjaiban fentarthatta. Hasonló nemes cselekedete volt az egyesületnek, midőn tagjai állal 1866-ban, az olaszországi hadjáratban megsebesült katonák, honfitársaink részére hónapokon át tépést készíttetett, mely hazafias tényeért kiérdemelte a budai országos katonai parancsnokság elismerését és köszönetét. Az egyesületnek egy másik s mondhatni, hogy valamenynyi között a legszebb tettét 1872-ből kell följegyeznünk. Ezen esztendő városunkban, de nemcsak itt, hanem országszerte, az Ínség és nyomor esztendeje volt. Járványos betegség fosztotta meg az egyes családokat fentartóiktól, a kik pedig ezek közül életben maradtak, azok az előző évben beköszöntött rossz termés és általános pénzhiány miatt nem voltak képesek övéik számára a mindennapi kenyeret megkeresni. És most mulatta meg igazán az egyesület, hogy mennyire magaslatán áll hivatásának. Az úgynevezett külső fogadó előtti tágas térségen barakkot és abban közkonyhát állított föl s teljes három hónapon keresztül nap-nap mellett osztotta az ételt mindazoknak, a kik odahaza nélkülözték a betevő falatot. Ha számokra hivatkozunk, és azt mondjuk, hogy e három hónap alatt az egyesület több mint 8000 adag ételt adott ki, ezáltal kifejeztük magát a segélyezés nagyságát, de nem fejeztük ki azt a nemes és önfeláldozó buzgalmat, melyet az egyesület tagjai — előkelő úrnők — tanúsítottak, midőn — mert a kiosztás szigorú téli időben történt — szélben, fagyban, esőben megjelentek a helyszínén, hogy az ételek elkészítésénél és kiosztásánál személyesen közreműködjenek . . .
