Nagybánya és Vidéke, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1901-04-07 / 14. szám

(4) 14. szára.

nagybánya és vidéke

1901. április 7.

juk — folytatja rágyújtva s hatalmas könyökeit az asztalra helyezve.

— Ha érdekel beneteket, szívesen elmondom, hiszen ismeritek Jenőt, milyen szimpatikus ember, akit csak kedvelni lehet Nos, ez a fiú, aki oly vidám, oly csapongó kedélyű volt valamikor, elsőnek érkezett a bálokba s utolsónak távozott onnét; a múlt őszszel egyszer korán reggel nálam termett. Valami mulatságon volt, amelyre én — már nem tudom, mi okból — nem mentem el. Amint felpillantok, szinte megijedtem halvány arczától.

— Te Muki — szólt — meghalt az apám.

— Lehetetlen, — kiáltám.

— De igen, itt a sürgöny, kérlek csinálj valamit, mert én képtelen vagyok gondolkodni is — s ezzel szótlanul ült le egy székre.

Jenő édes anyja már rég nem élt, csak öreg édes atyja, akit rajongásig szeretett. Már akkor féltem, hogy ez a hirtelen csapás felbillenti a lelki egyensúlyát.

Rögtön felkeltem, sürgönyöztem ide—oda, intézkedtem a temetést illetőleg, mert Jenő roppant oda volt; — összegörnyedve üldögélt egy helyen, s ha beleegyezését kértem valamihez, csak annyit mondott.

— Kérlek, tégy belátásod szerint.

Más embert némileg megvigasztalta volna, az a csinos vagyon, amit örökölt, őt azonban nem érintette e körülmény.

A temetés után a fővárosba hoztam, s igyekeztem felrázni közönyéből, amelybe sülyedt, azonban hasztalan. A fiú napról-napra fogyott, sápadt; beesett arcza, mélyen fekvő szemei mutatták, mennyire szenved; régi vidám kedélye teljesen eltűnt, fásultan, unottan járt—kelt.

Láttam, hogy igy sokáig nem maradhat, tanácskoztam tehát egyik kiváló idegorvosunkkal, akinek tanácsára ide h ztam Abbáziába. Egy darabig itt sem mutatkozott javulás, mig egy napon bemutattam Gem- máéknak, kiket Velenczéből ismerek.

Gondoltam, hogy a szellemes, könnyüvérü leánytársaságban kissé magához tér.

Ugv látom azonban rosszul számítottam, mert most már attól tartok, hogy Jenő komolyan beleszeretett.

— Ami pedig nagy baj, — szólt a komoly angol, mert Gemmácska nem olyan természetű leány, akivel boldog lehetne.

— Magam is azt hiszem.

— Ki kellene ábrándítani valahogyan.-— Ha csak az érzelem oly mély gyökereket nem vert, hogy a kiábrándítás erős lelki rázkódtaíás nélkül már nem lehetséges többé.

— Ah, — nevetett a kis márki — az ember szeret, aztán néha talán egy kissé rosszul esik feledni, de az ember mégis feled s aztán — újra nevet — s kihajolva az erkélyen, hosszasan nézett egy arra haladó fiatal leány virágos kalapja után.

— Nem mindenki! Félek Jenő oly érzékeny ember, hogy ezt az újabb csapást nem viselné el. Ah! De ott jönnek!

Mindnyájan arra néztek s látták, amint Gemma egy idősebb hölgygyei és Jenővel közeledik. Oda érve letelepedtek egy asztalra, könnyedén viszonozva köszöntésüket.

— Mily gyönyörű nő — sohajtá a kis franczia, csillogó szemekkel — -s az a másik az anyja ?

— Mondják azt is, hogy csak fogadott mama 1

— Ah 1 — s még nagyobb érdekkel szemlélték őket.

— Tudja a leány, hogy Jenő gazdag ?

— Azt hiszem, igen, épen ezért félek, hogy el akarja magát vétetni vele,

— Meg kellene szöktetni ! — mondja a kis márki — én szívesen vállalkoznám reá, ha ezzel barátjának szolgálatot tehetnék.

A tengerész röviden, nyersen kaczagott fel.

— Meghiszem azt mondá 1

A franczia elpirult. — Legyenek meggyőződve — mondá, — hogy őszinte jóindulatból tettem indítványomat.

Viharos derültség követte szavait.

A szép Gemma feléjük fordította halvány barna arczát, mig sötét szemei két drága-kő gyanánt ragyogtak elő kalapja alól.

A kis Márki még jobban elpirult., sietve köszönt s távozott. A többiek szintén készülődtek.

■— Kiváncsi vagyok, — szólt az angol, — a regény folytatására.

Garamy odalépett Jenőékhez. Gemma kezét nyujtá.

— Mióta itt vagyunk, alig keres fel bennünket. Velenczében pedig mindennapos volt nálunk.

Muki oldalvást pillantott Jenőre, látta, mint változik el arcza.

— Mostanában itt van egy kedves barátom, nehány napot kizárólag az ő társaságában töltöttem el.

— Talán az a szép kis fiú, aki az előbb egyedül ment el? kérdé Gemma — ki az?

— Marquis D Hérouville — feleié Muki Páris- ból ismerem, igen kedves fiú.

— Gazdag? — kérdé Gemma úgy odavetőleg, mig selymes pilláit félig lehunyva a tenger felénézett.

— Többszörös milliomos!

A szép szemekben hirtelen villám czikkázott, amit csak Muki vett észre.

— Hol találkozunk délután — kérdé Gemma és felállott.

— A sétányon, ha úgy tetszik szólt Jenő.

— Jó, legyen — mondá — addig Muki, maga

is ott legyen ! s hozza el a márkit — tévé hozzá halkan úgy hogy csak Muki hallotta ; ezzel lassan tűnt el anyjával a fasorban.

— Kedves Jenőm ! — kérdé Muki, mikor magukra maradtak — már két nap óta nem láttalak.

— Megbocsáss barátom, de sokat sétáltam, fe-^ leié Jenő kissé kelletlenül — hisz magad mondtad, hogy ez jót tesz.

— Igen, de te folyton Gemmával sétálsz.

— Vele is fogok ezentúl mindég — mondá Jenő kissé ingerülten, majd szelidebben tévé hozzá valamit közölni akarok veled. — Megkértem kezét s ő is, meg a mamája is igent mondottak. Ezzel diadalmasan tekintett barátjára.

Muki meghökkent. Talán siettél kissé, hátha nem szeret — kérdi.

— Oh szeret, nagyon szeret — feleli Jenő túláradó boldogsággal. — Barátom, ha tudnád, ha részed lenne hasonló égi gyönyörűségben, amint kívánom is neked, nem cserélnél senkivel a világon. Azok az esték, mikor a mama lefeküdt, kiszöktünk a lapos házfedélre, képzeld el — alattunk a végtelen tenger apró fodros hullámai kergették egymást, rajtuk a gondolások, amint csengő hangon éneklik barcarolá- jukat s mi elláttunk messze a Quarneró öbölbe, egészen a fényvonalig, amely a fiumei mólót jelzi; felettünk a gyönyörű kék ég. amilyen csak Italia fölé borul, az a balzsamos szellő, amely körül lengi arczun- kat; — minden — minden, ami úgy megkapja a lelket — ha te azt átélted volna. — Ilyenkor éreztem, mint remeg kis keze az enyémben, belenéztem mélyen fényes szemeibe, melyek szebben tündököltek a menyboltozat legszebb csillagánál; — s amint igy álltunk elmerülve egymás lelkében, amint vállamra hajtotta fejét; éreztem az ő édes lehelletét arczomon, s hallottam, amint rebegé: mio caro, csak téged szeretlek. — Ah barátom — folytata egy mély sóhajjal — te nem tudod, mi a boldogság.

Muki szomorúan nézte a Jenő átszellemült arczát, tudta, hogy hasztalan mondana bármit, a ravasz nő végképen behálózta, megfogta a fiú fiatal, fogékony lelkét, csak ennyit kérdezett.

— Mikor lesz az eljegyzés ?

— A napokban barátom, az esküvőmön pedig te leszel a vőfélyem, úgy sincs senkim e világon mondá melegen.

— Igen szívesen és tiszta szivemből kívánok neked boldogságot.

— Köszönöm barátom — a viszontlátásra.

Ezzel elváltak.

Nehány nap múlva a beszélgetés után Muki a kávéház terraszán ült a boldog Jenővel. Épen arról beszélgettek, hogy mikor fogják az eljegyzést megtartani Muki azt ajánlotta, hogy várjanak még egy darabig, mig Jenő türelmetlenkedett. Ekkor közeledett hozzájuk az angol.

— Uraim, búcsúzni jöttem önöktől, med tiz perez múlva indulok a gyorsvonattal.

— Hogy ily hamar? kérdé Muki.

— Igen, én már tovább megyek, s legyenek meggyőződve, hogy önökre, s az itt töltött napokra mindig szívesen fogok visssaemlékezni. God by! ezzel kimért léptekkel távozott.

— Érdekes, komoly ember vol t — mondá Muki milyen más is az angol, minta franczia, pl. a kis márki.

— Ne is emitsd — feleli Jenő bosszúsan — az utóbbi időben mindég Gemma körül forgolódik; no de nem sokáig tart már.

— Pedig nem rossz fiú csak egy kicsit, hogy úgy mondjam Párisi.

— Ha majd eljegyzésem nyilvános leend, azt hiszem, nem lesz terhűnkre többé. Szóltam is e miatt Gemmának, de ő csak kaczagott s azt mondtarne légy féltékeny.

— Igaza is volt, mert vagy bizo! benne, vagy nem. A kölcsönös bizalom alapja minden házasságnak, amely ha hiányzik, boldogság helyet végtelen szenvedés és kin kutforrása lehet.

— Oh bízom benne, határtalanul bizom, mondja Jenő átszellemült arczczal.

E pillanatban a kis márki közeledett sebesen, izgatottnak látszott.

— No ez hallatlan, mondá, jó estét uraim, igy még nem jártam, s bár a dolog bánt egy kissé, bevallom, hogy engem marqui D’ IJérouvillet páris első viveurjét egyszerűen becsaptak.

— Hogy-hogy? —

— Kérem olvassák el ezt — s boszusan dobott az asztalra egy illatos levélkét — épen most kaptam, nem sajnálom az ötezer frankomat, amit érte kifizettem, de a felültetés bosszant.

Muki a levél után nyúlt és hangosan olvasá:

»Kedves Márki!

Meggondoltam a dolgot, nem megyek magával.

Elmegyek inkább az angollal, aki megígérte, hogy Kairóba visz. Oh imádom a piramisokat. Sajnálom, de miért nem akart Kairóba vinni. Egyébként üdvözli kis barátnője: Gemma.«

Jenő arcza iszonyúan elsápadt. Tántorogva állott fel:

— Ez lehetetlen! — hebegé.

— Nagyon is lehetséges — feleié a márki — ki hitte volna erről a szűkszavú angolról ?

Jenő arczán ideges rángás futott végig.

— Nem tudom hinni — suttogá, mig homlokán hideg veríték gyöngyözött, Muki aggódva tekintett rá.

Egy pinezér levelet nyújtott át neki, Jenő remegve bontotta fel, szemei azonban elhomályosodtak:

— Olvasd, nyujtá oda Mukinak.

Muki olvasá:

»Kedves kis szamaram!«

— Ez nem épen hízelgő megszólítás jegyzé meg a franczia. Muki tovább olvasá:

»Ne haragudj rám, de én nem vagyok az, akinek te gondoltál. — Nem szeretlek és nem is szerettelek soha; — ha azonban okosabb lettél volna, talán egy kis körútra elmentem volna veled. De te még annyira udvarias sem voltál, hogy az adóságaimat kifizetted volna, hiába czélozgattam reá. Apropos ! Mondd meg a kis márkinak, hogy csókoltatom. Téged is! Pál addio: Gemma.«

Jenő'tétovázva tekintett széjjel, mig a kis Márki erőltetve kaczagott.

—• No lám, a kis kedves!

Ekkor érkezett oda Gemma anyja.

— Nem tudják, hol a leányom ? — kérdé fürkészve.

— A leánya? mondá a márki — elutazott Kairóba. 1

Az öreg nő dühös szitkokra fakadt:

— Oh a nyomorult! Három hónapi béremmel adós maradt.

Jenő megragadta kezeit.

— Hát nem volt a leánya? — hörgé.

Az öreg nő durván kiszakitá magát.

— Ereszszenei, jobb lesz, ha legalább maga ad annyit, amennyivel haza ulazhatom,

Jenő fejéhez kapott, ajkai elhalványodtak, szemei lecsukódtak. 4

— Hohó, monsieur Eugen •— kiáltá a márki — mi baja?

Jenő hangtalanul bukott hátra s ha Muki fel nem fogja, át esik a korláton.

— Orvost, orvost — sikoltá az öreg nő.

— Szegény fiú — mormogá a franczia az áléit Jenőt szemlélve — mennyire szerette.

*

Miért mondjam tovább e rég múlt történetet. Mikor az ideglázból felépültem, tompa fásultság töltötte el lelkemet, még Muki s a kis márki szeretetreméltó gondossága sem tudott többé magamhoz téríteni. Egy napon aztán búcsút sem véve tőlök, hirtelen összecsomagoltam s elköltöztem messze-messze, hogy még róluk se tudjak semmit-semmit. Azóta évek múltak, de azalatt is hasztalan próbáltak közeledni felém, én nem találkoztam többé velük sohasem.

S most nézlek te bájos leánykép, mert feledni nem tudlak, nem foglak soha. Ajkimon érzem balzsamos csókjaidat, üde lehelletedet; — hallani vélem dallamos hangodat, csengő kaczagásodatt. Hol vagy, merre' jársz, mi lett belőled, ki elraboltad szivemet, elvetted eszemet, megmérgezted életemet, hogy megöljed ifjúságom; — s én nem tudlak gyűlölni; — imádlak most is, jobban mint valaha, holott meg kellene téged vetnem s utálnom a borzasztó komédiáért, mit velem s legszentebb érzelmeimmel hitvány anyagi javakért játszottál.

Miért kerestél ki épen engem, miért ismertetted meg velem a szerelmet; miért nem választottál ki inkább valami léha embert e játékra; — most nyugton volnék és nem siratnám örökre elvesztett illúzióimat, idealizmusomat.

Hazug volt minden szavad, hazug minden cselekedeted, hazug minden hízelgésed, minden mosolyod,

minden csókod. Oh miért hazudtál, miért!

__ Miért

ne

m láttalak inkább halva, hogy megőrizhettem volna emlékedet mentve minden szennytől, minden salaktól.

Miért éljek, miért fáradjak, kiért dolgozzak ? Mit ér az élet, melynek czélja nincs, melyből hiányzik a boldogság ? Mit ér a vagyon, a csillogó hideg pénz, melyről visszaverődik a játszi napfény, de meleget, enyhületet nem ad!— Vonszolom fáradt testemet üres éltemen keresztül, összezúzott lelkembe zárva emlékeimet. Csak nézz rám nagy,. fénylő szemeiddel, csak sugározzék tovább is finom metszésű, keskeny arezod .... mig én üldögélek a nyitott, piros selyem bélésű szekrényke mellett, mely oly jól illik a te barna arezodhoz — üldögélek s jéggé dermedt szivemben él halvány visszfénye a rég letűnt oly rövid boldogságnak; — elmerengek rajta s szeretlek, imádlak szomorú életem végéig.

Oontrán.

Felelős szerkesztő: Révész János.

Kiadótulajdonos: Molnár Mihály.

»Henneberg selyem« Csak úgy valódi, ha egyenesen tőlem rendeltetik, blousoknak és ruháknak való fekete, fehér és színes 65 krtól 14 frt 65 krig méterenként. Mindenkinek bér- és vámmentesen házhoz szállitva ! Minták forduló postával. Helvécziába kettős levéldij. Henneberg G , selyemgyáros (cs. és kir. udvari- szállitó.) Zürich.

*) E rovat alatt közöltekért felelősséget nem vállal a Szerk.

gy három szobás lakás

előszobával

1 és hozzá tartozó mellékhelyiségekkel mm

a liget mellett, Petőfi-utcza 1. sz. fy t m ß Értekezhetni

tílttÜOt özy. Simay TiYadarnéval,