Nagybánya és Vidéke, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1901-12-22 / 51. szám

TÁRSADALMI HETILAP

A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE

MEGJELBUriK: GAIGVXDEIfcT ■\7\A.S.Á.I2ISr.A.:E=

Előfizetési árak:: Egész évre 8 Kor. Fél évre í Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20fill. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők.

Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 2-ik szám alá — küldendők.

Nyilttér soronl-aént 20 fill.

•’If Karácsodkor.

í«Összes üunepeink közt a karácson a legkedvesebb, mert ez a család ünnepe. Az idős szülők szemében is gyermeki könnyek rezegnek, midőn a karácsonfa mellett ugrándozó apróságot látják, kedves övéiket, a mint a kis Jézuska ajándékát tánczol va, örömrepeső szívvel csodálják.

Az élet küzdelmeiben komolyabb apa is feledi e pillanatok hatása alalt az élet bajait, fáradalmait, öröm ujjongó gyermekeiben önmagát is látja, lelkiszemei előtt saját gyermek kora, valódi boldogsága villan át, a jó anya pedig könnyes szemekkel néz gyermekeiről férjére, miből ez csak bátorítást nyer a küzdelmek nehéz útjára, hogy övéiért fáradjon, dolgozzon, huzza a nagyobb igát is.

A család ez igaz örömét azok látják legjobban, kik a családi életet fürkésző szemekkel nézik, s láthatják, hogy a szép karácsonkor csöndes minden hely, csak a esaládi tűzhelyek vígak mindenütt. S ez az öröm közös mindannyiunkkal. A magas képzelődés szárnyain lebegnek az angyalok, kik a karácsonfát hozzák szép ajándékokkal s mégis mintha magunk is hallanók szárnyaik csattogását, a mint egyik családtól a másikba szállanak. hogy boldogságot, örömöket vigyenek az emberi hajlékokba.

Minden évben van karácson s mégis minden egyes esetben kedvesnek érezzük gyermekeinkkel, de hát maga az élet nem folytonos ismétlődése-e az elmúltaknak?! Semmi uj nincs, a nap alatt, mondhatnók jogosan, az ismétlődések lánczolata tűnik élőnk, csak ifjúságunk tűnik, múlik, mondanák némelyek, de hiszen ez is ismétlődés, mikor gyermekeinkben újra láthatjuk önmagunkat, kik egykoron éppen ily örömmel

ugrándoztunk a szép karácsonfa körül, mikor halvány fogalmunk se volt a létért va'ó küzdelem tusáiról.

Boldog kor, boldog idő, melyre jól esik mindenkinek visszagondolni. Boldog szülők, kik gyermekeik közt e kedves uapon maguk is gyermekek lehetnek a boldogság, a családi béke otthonában, kedves olvasóinknak ily igazi örömteljes karácsoni ünnepeket kívánunk.

Megyei tisztujitás.

Igen nagy érdeklődés mellett ment végbe a múlt csütörtökön és pénteken a megyei tisztujitás Nagykárolyban. A százakra menő sereg sokaknak szerzett kedves vagy esetleg szomorú karácsont, már amint ezt a vármegye szeszélye hozza, mert nincs szerencsétlenebb pálya, mint a közigazgatási, hol gyorsan fölemelnek vagyalá- sülyesztenek valakit.

Ha látja az ember azt a tarka nyüzsgő tömeget, hallja az egetverő kiáltásokat, szemléli az életveszéllyel járó tolongásokat s az egész gomolygó tenger felett a megtépett ócska stan- dárokat, kénytelen elhinni, hogy még él a »régi vármegye«.

Hugonnay főispán hasztalan hirdette az elnöki székből, hogy "fi !<*sz az utolsó* restau- ráczió, nem hitték neki. »Hallottuk már«, »sokszor mondták már«, nem »igaz az«, ilyféle közbekiáltásokkal fűszerezték az elnöki megnyitót.

A jelölő-bizottságba két óráig tartó szavazás után a közgyűlés megválasztotta N. Szabó Antalt, Kende Zsigmondot és Jékev Zsigmondot, a főispán kinevezte Domahidy Sándort, Kölcsey Antalt, Nagy Bálát.

V22 órakor kiáltották ki egyhangúlag az alispánt nagy lelkesedéssel. Nagy László rövid beszédben köszönte meg az osztatlan bizalmat.

Főjegyzőnek: Ilosvay Aladár,

Főügyésznek: Schönpflug Richárd,

Alügyésznek: Almássy Ignácz,

Árvaszéki elnöknek: Ilosvay Ferencz,

Pénztárnoknak : Madarassy Gyula,

Ellenőrnek: Pokornándy Alajos választattak meg közfelkiáltással.

Már a főszolgabírói állások betöltése mindjárt szavazattal kezdődőit Gőtiyey és Szuhányi nevét hangoztatták a pártok s Gőnyey István 239 szavazattal Szuhányi 176 szavazata ellen központi főszolgabíró lett.

Mátészalkára ilosvay Endre, Erdődre Da- mokoís Ferencz egyhangúlag választattak meg.

Érdekes volt a Dienes Dezső választása, a főispán felolvasta, hogy a jelöltek Dienes, Szuhányi és Neupauer, már el is rendelte a szavazást, mikor valakinek figyelmeztetésére, az óriási zsivajban felfüggesztette a gyűlést s a jelölő-bizottsággal ismét visszavonult. Hogy miért? senki sem tudta. Egyszer csak megjelenik a főispán s tudatja, hogy az előbb tévedett a nevek felolvasásában, a jelölő-bizottság Dienest, Szuhányit és llosvayt kandidálta.

Erre leírhatatlan zaj következett s Dienes nevét folyton harsogta száz meg száz torok. Luby Géza konstatálni kivánla, hogy a fői pán kétfélekép kandidált egy állásnál.

A főispán harmadszor is megjeleni a jelölőbizottsággal s ekkor felolvasták Neupauer és lloivay lemondólevelét, minek alapjan kandidálták Dienest és Szuhányit. Az »éljen Dienes Dezső« kiáltások annyira harsogtak a teremben, hogy a főispán egyhangúlag megválasztottnak jelentette ki Dienest a nagybányai állás a.

A szinérváraljai főszolgabiróságra ismét szavazás volt, hol Ilosvay Gusztáv győzött 136 szótöbbséggel Szuhányi volt főszolgabíró ellenében A szavazás d. u. 6 óráig tartott. Ekkor már úgy a vezetők, mint a szavazók ki lévén fáradva, főispán a tisztujitószék folytatását más napra halasztotta.

Megjegyezzük, hogy még az ülés kezdetén tisztiügyészül Papolczy Bélát, jegyzőül Stoll Bélát nevezte ki a főispán.

Pénteken deczember hó 30-án d. e V2 11 órakor folytatták a tisztu itó széket következő eredménynyel: Fejér-gyarmati főszolgabíró Jékey Sándor, csengeri Böszörményi Endre, szatmári Csaba Adorján, sorokuti Péchy Péter, mindnyájan egyhangúlag.

A „NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE” tárczája.

Bányában.

Komor világ, rideg-vak sziklabörlön,

Keblem nehéz, hisz oly fojtó a lég,

Virág, inadárdal messze-messze van,

Napsugár sincs, az élet oly sötét.

S mégis mi sürgés, milyen árad t,

* A vágy s remény mily élesen tüzel,

Keresni ott. mi megváltást szerez.

; . Csak-csak előre, ott van az közel

Arany rejtőzik ott a kő alatt,

De vig mosollyal ritkán integet,

Vagyont, hatalmat drágán osztogat,

Cserébe kéri véred s szivedet.

Lázas a munka, hull a kő a kőre, v Vésőt forgatva gyorsa jár a kéz,

Ctés hull itt és ott a szikla falnak,

Füst omlik, dördül, megremeg a lég.

Sápadt, fakó nép csak rohan tovább,

Tör, bontja, zúzza azt a szikla bástyát,

Mért, hogy ez itt az útját fogja el S magába rejti minden boldogságát!.?

Csak ronts előre vágy s remény között,

_ Ez a mi éltet földön, föld alatt,

S ha el nem érted vágyad itt, letörvén,

Ford jutalmul csendben eltakar.

P. 1 . .

Egy emlékezetes karácsonest.

— Irta: Szőke Károlyné, Kelemen Katalin. —

Az 186*. évi deczember hó 20-án kiadták a karácsoni szünnapokat a Miasszonyunkról neve att, Mária Teréza királynőnk által alapított és építtetett, s általa sok kegyben és kitüntetésben részesített nagyszerű kolostor iskoláiban, hogy úgy a növendékek, mint a tanítónők, az akkor még nagyon divatban levő karácsoni ajándékmunkákat elkészíthessék s a karácsoni ünnepekre előkészüljenek, illetve a kiszabott szentgyakorlatokat elvégezzék. Egész éven át nagy szorgalomnak, folytonos munkálkodásnak, példás tevékenységnek voltak tanúi az ódon kolostor szentelt falai, remek királyi termei és gyönyörű, széles folyosói Folytonos tanulás, tanitás, munka és tevékenység honolt ott. S most a karácsoni ünnepek előtt, ez a tevékenység - ha lehetséges — még megkétszereződött.

Es csodálatos! Mindez a munka, mozgás, jövésmenés és szorgoskodás oly gyorsan ment, mint a villám; mégis oly halkan, oly nyugodtan és oly nesztelenül, mintha csupa szellemek és tündérek munkálkodtak volna.

Azután tiszta volt ott minden: a templom, a kápolnák, a termek, a folyosók, a bútorok az öltözékek, az iskolaszerek, a munkák és dolgozatok, még a gondolatok is. Mindenki igyekezett szorgalmát, ügyességét, fincm ízlését a részére kijelölt vagy kiválasztott szeb- nél-szebb, remeknél-remekebb kézimunkák, rajzok, festmények stb. elkészítésénél kifejteni, érvényre juttatni.

Mivel azonban a napok karácson felé már akkor is olyan rövidek voltak, mint most, a kijelölt munkáknak pedig okvetlenül el kellett készülniük: azért nagyon természetes, hogy az esti órákat is fel kellett használnunk.

Ez azonban nagyon nehezen ment, mivel különféle szinü és árnyéklatu festékkel, gyapottal, selyemmel es gyöngyökkel volt dolgunk, s ezeket mesterséges világítás mellett alig lehet megkülönböztetni. Különösen pedig áz olyan világítás mellett, mint a minő világítás abban az időben rendelkezésünkre állott.

Mert hiszen tudvalevő dolog az, hogy akkor még az ifjúsági iskola- és dolgozótermeket sem légszesZ- szel, sem villamos vagy aczetilén fénnyel nem világították, mivel ezek abban az időben még vagy épen nem, vagy csak hirből voltak ismeretesek.

Igaz. hogy akkortájban kezdték a petroleumlám - pákát használni, de mivel a velők való helytelen bánás miatt oly gyakran esett volt e lámpák használatánál kisebb-nagyobb szerencsétlenség, hogy egy előkelő nevelőintézet falain belül ilyeneket akkor még alig lehetett látni, a régi, zöldernyős olajos lámpák pedig már-már jóformán kimentek a divatból ; pedig volt az e fajtából az ódon kolostorban elég, szebb- nél-szebb.

A harmadik emelet egyik termében állottak azok szépen sorban, ragyogó tisztán; de már nem használták őket. Mivel különben sem igen voltak alkalmasak, mert meg volt az a tulajdonságuk, hogy az ember csak akkor látott náluk, ha nagyon közel ült hozzájuk.

A mi nagy termünkben tehát, a hol sokan dolgoztak s s melyben a tiz’ennyolezadik század Ízlése szerinti rem ik faragványokk i! ellátott ke.nényf i-buio-