Nagybánya és Vidéke, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1901-10-06 / 40. szám

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 40 szám. genczia köréből számosán, továbbá 27 rendes-tag. El­nök Székely Árpád, jegyző Szokol Margit. A gyűlést megelőzőleg 9 órától */g 10-ig az áll. el. isk. V-ik osztályában »Hazánk legnagyobb folyama« ez. olvasmányt tárgyalta Nyisztor Amália kapnikbányai tanítónő. ügy a tanitás megbirálásával megbízott Ambrus Mózes, Longin Péter tanítók, valamint a tanitás bírá­lásához hozzászóló tagok, nevezetesen Bodnár György s. tanfelügyelő ur, Szokol Margit, Rozsos István, Alexy Kornél, Veres József bírálása s észrevételei mellett a tanitás sikerültnek mondatott ki. A működő tanító­nőnek fáradozásáért jegyzőkönyvi köszönetét mond a kör. Kezdetét vette a gyűlés, melyet Székely Árpád tartalmas beszédével nyitott meg. Bámulatos mind azon nemes tulajdonokra s erényekre, melyek az em­bert becsületessé, jellemessé, igazivá, nagygyá teszik. Ilyennek kellene lenni minden embernek, hogy társadalmunkban mindenkora jó és igaz eszméje győz­hessen. A nevelésnek kezében van a legnagyobb hata­lom e téren, mert a jövő nemzedék irányítása reá van bízva. A nevelés igazi őrének, a tanítónak kötelessége tehát az igazi embernek hű mintaképét, a becsüleles, jellemes magatartás, a jó példa, szigorú fegyelmezés, munkásság, kötelesség ismert hatalmas erényeit a gyer­mekek leikébe s szivébe bevésni. E szép, nehéz munka legyen a tanítónak mindenkor egyik fő feladata a társadalom boldogulásának érdekében. Buzdító sza­vakkal inti szónok a tanítóságot a fenti jó példaadásra, mely helyes neveléssel párosulva a gyermek lelkét oly tiszta légkörbe vezeti, hogy felnőtt korában is minden­kor, mint becsületes, derék, igazi ember fog munkál­kodni a társadalom javára. E nemes eszme előterjesztése után az elnök a gyűlési tárgyalást megnyitottnak nyilvánítja. Bradofka Frigyes bányahivatali főnök lelkes sza­vakkal üdvözli a tanítóságot, kivánja, hogy a jelen alkalommal kifejtendő munkásság, — mint mindenkor, úgy most is a lelkes tanítóság nemes munkálkodásá­nak czéljait szolgálja. Következett a tavaszi gyűlés jegyzőkönyvének felolvasása Szokol Margit köri. jegyző által. »A népiskolai számolás tanításáról tapasztalt eltérésekről« szabad előadást tartott Rozsos István köri tag. Előadó szólt a számjegyek helyes elneve­zéséről, a műveleti jelek írásáról, a tizedes törtek akként való jelzéséről, hogy az ezresek után vesszőt s a millió után pontot kell tenni, nem pedig megfor­dítva. Külön-külön bemutatta egyes példák által a négy alapművelet Írásban való helyes s alapos megtanításá­nak módszeréi. A kör érdeklődéssel hallgatta az előadást; mód­szertani eljárását elfogadja, csupán Bodnár György s. tanf. ur felszólalása után a tizedes törtek jelzését akként kivánja müveltetni, mint a hogy a központi statisztikai hivatal megállapította, nem pedig úgy, mint előadó ur fejtegette. Előadónak munkásságáért a kör köszönetét szavaz. Phonomimikai tapasztalatairól felolvasott Szabó József köri tag. Az irva olvasás emez uj irányának lélektani fontosságát fejtegetve saját egyszerű példák nak bemutatásával tette felolvasó ismertté, miként történik a hangnak a különféle jellel való össze­kötése. »A család és társadalom megnyerésének szüksé­gessége, tanításunk maradandóbbá tétele végett« ez. dolgozatát felolvasta Zagyva József köri tag. Felolvasó rámulat mindazon eszközökre, melyek által a tanító megnyerheti a társadalmat, a szülők összeségét az iskolának. Természetes, a tanítónak kell e téren a legnagyobb munkásságot kifejtenie, mely kö­zött nagy fontosságú a tanítónak erkölcsi magaviseleté. Erkölcsösség, ügybuzgalom, kellő tapintat, kitartás vezérelje a tanítóságot a társadalom megnyerése ér­dekében, mert ennek különösen a nemzetiségi vidéke­ken igen nagy fontossága iskolai ünnepélyek, záró­vizsgák, majálisok, népbálok rendezésével s a szülőkkel való ismeretkötéssel csakis a fenti czélt lehet szolgálni, mely által iskolai munkálatok megkönnyítését nagyban előmozdíthatnák. A tagok érdeklődése mellett végig hallgatott ér­telmes felolvasásért a kör köszönetét mond. Leiteregg Lujza köri tag, óvónő, »Társalgás és beszédgyakorlatok az óvóban« czimü dolgozatát fe­szült figyelemmel kísérte a hallgatóság. Ismertette főbb vonásokban azt a nemes czélt, melyet az 1891 - iki kisdedóvási törvény szentesített. E szerint a kisdedó­vónak czélja, hogy neveljen, oktasson s az iskolának előkészítője legyen. Felolvasó rámutat mindazon okokra, amelyek úgy kulturális, mint nemzetiségi s nevelési szempontból szükségessé teszik az óvónak minden egyes községben való felállítását. A czélt csa­kis helyes vezetéssel, meg nem terhelő, értelmes mun­kával, erkölcsös, hazafias szellemű neveléssel érhet­jük el. E neveléssel párosult munkálkodást szolgálja a beszédért, gyakorlat, melynek helyes alkalmazását nem a lélekölő Bezerédy-féle szó elemzéssel, hanem a kedélyes, alkalomszerű, értelmes, rendszeres, szere­tetteljes, beszélgető, értelmi oktatással és neveléssel érhetjük el, ha az óvó a fenti czél szolgálatában áll, akkor hivatását úgy kulturális, mint nemzetiségi s nevelési szempontból betöltse. A tagok lelkes éljenzése között a kör a felolvasónak jegyzőkönyvi köszöne­tét mond. Ami Jánky Roxán felolvasását, meg indítványai­nak komoly megbeszélését illeti, az idő előrehala­dottsága miatt a tagok a jövő gyűlésre halasztani kí­vánták. (2) 1901. október 6. ___________________ Ez után következtek a folyó ügyek. I. Elnök fel­szólítja a kör tagjait, kik évi tagsági dijaikkal hátra­lékban vannak, hogy tartozásaikat minél előbb fizessék be. 2. Elnök figyelmébe ajánlja a tagoknak az Eötvös alap pártolását. A jövő gyűlés helyéül Doroghy Ignácz másod elnök indítványa nyomán, mely szerint ne csak a nagyobb helységeket, hanem a kisebb helyeket is ke­ressék fel, Hagymáslápos jelöltetett ki. A gyűlés napjául pedig április 21-ike állapíttatott meg. Elnök bejelenti azon tagokat, kik elmaradásukat kellően igazolták. Elnök meleg szavakban mond köszönetét a tan­felügyelőség képviselőjének, Bodnár György s. tanf. urnák, valamint a kapnikbányai gondnokság tagjainak, a megjelent vendégeknek s a köri tagoknak a gyűlé­sen való megjelenésük, érdeklődésükért s a gyűlési tár­gyalást befejezettnek nyilvánítja. Gyűlés vége 3/4 1 órakor. Heti krónika. Hunnia fölött derült ég ragyogott okt. első nap­jaiban. Az égen egy felhőcske sem lábatlankodott, a magyar nép tiszta időben ejthette meg tiszta válasz­tásait. (! ?) Pinczehelyen 7 ember, Nagyváradon ezer ablak, Nagybányán és száz más helyen 1—2 ko­ponya esett ugyan áldozatul s az erőszakoskodások sokfelé ép úgy divatban voltak, mint ez előtt, hanem azért haladjunk a kor divatjával és dicsőítsük a tiszta választásokat. Nálunk mozgalmasabb élet alig képzelhető s a szenvedélyek eléggé felvoltak korbácsolva, pedig a tűzzel nem jó játszani, mert az is megégetheti magát a ki játszik vele. Nagyobb scandalumok nem estek, mert a vesz­tes Láng párt mindig túlságos higadtan is viselte ma­gát, a győztesnek meg különben is gavallérnak kell lennie. így hát remélni lehel, hogy pár hónap múlva a békesség helyre áll. A kortesmunka közben szinte észrevétlenül ro­han el két ünnepünk. Egyik a királynak neve napja, a ki szintén bizonyosan érdeklődéssel kiséri, hogyan buktatják ki, vagy emelik fel az ő tanácsosait. Másik okt. 6-ika, talán higgadt komoly hangú­iéiba hozza az egész nemzetet, a világtörténelemben páratlanul álló ezen »memento móri.« Ötvenkét év nagy idő egy nemzet életében is, de a kegyelet ma is híven őrködik a vértanuk emléke felett s bár a fájó sebek behegedtek némileg, a nagy véráldozat iránt az imádatos tisztelet annál inkább hatványozódott. Ha tehát holnap kitűzzük a gyász lobogót, erről a tényről azt hisszük, teljesen felesleges volna, ha bővebb fejtegetést ima a krónikás. Különfélék. Október 6. ______________Kell-e magyarázni e nap szomorú jelentőségé ? Van e, a ki nem ismeri a legdicsőbb magyar korszaknak e végzetes útvesztőjét? Az aradi vértanuk emlékének szenteljük e mai napot, jelenjünk meg a gyász istentiszteleteken s feledjük el azt, ha egyenetlenség, pártviszály van közöttünk, a haza sze- retetében mindannyiunknak egyesülnünk kell ! 0 felsége nevenapján okt. 4-én, a választási iz­galmas hangulat daczára a templomokban számosán megjelentek s fohászkodtak az alkotmányos fejedelem drága életéért. A középületeken cziineres lobogók lengtek, melyek azonban ezúttal szinte elvesztek a választási lobogó áradatban. Az istentiszteleten a helyben időző ungvári katonaság is részt vett. Láng Lajos választó kerületünk volt országgyű­lési képviselője, a 3-án megejtett választás alkalmával Nagybányának egyik jelöltje, kinek a szerencse ezúttal nem kedvezett, f. hó 4-én a délutáni vonattal utazott el városunkból, igen díszes hölgy és úri közönség kisérte ki számos kocsival az állomáshoz, a hölgyek csinos csokrot nyújtottak át a távozónak s az állo­máson tiszteletére nagyszámú közönség gyűlt össze lelkesen éltetve Lángot. A kegyelmes urnák minden­kihez volt egy-egy nyájas szava s vidáman tréfálkozva a választási izgalmak által látszólag meg sem viselve búcsúzott el a nagybányaiaktól. Délelőtt a bánya­kincstár hivatalnoki kara tisztelgett Öexcellencziájánál. kiktől szintén szívélyes búcsút vett. Előléptetés. Az igazsájügyminiszter Boitner Károly kir. törvényszéki aljegyzőt a XI. fiz. osztály első foko­zatába léptette elő. Az aradi gyásznap emlékére a protestánsok együtt tartják az Istentiszteletet a helybeli ev. ref. templom­ban délelőtt fél 10 órakor. A kath. templomban pedig, mert a gyásznap vasárnapra esik, másnap, hétfőn lesz a gyászmise. Nagybányai királylővészeten dijakat nyertek: Király lett Toinbory Virgil. Mélylővések 1-ső diját Spinetti Sándor, 2 ikat Ember Elek, 3-ikat Holley Ferencz, 4-iket Molcsányi Gábor. Körlővések 1-ső diját Tombory Virgil, 2-ikat Molcsányi Gábor, 3-ikat Dr. Bakcsi Domokos, 4-iket Spinetti Sándor, 5-ikel Husovszky József. Hámori dijat nyerte: Kőrösy Károly. A szatmári lővészegylet adományozott 10 koronás diját nyerte: Molcsány Gábor. Nagybánya, 1901. szeptember hó 15-én. Haláleset választás napján. Hogy Nagybányán valami nyugodt választások volnának divatbin, azt reánk bizonnyára senki sem foghatja. A doktorok 4 embert varrtak be csütörtökön s összetűzés, vereke­dés, abcugolás és macskazene is volt bőven, délután elterjedt, hogy egy haláleset is van, némelyek szerint a nagy szálló kövér portása a vendéglő fedeléről nézte a piacz tarka képét s onnan lezuhant, mások szerint inzultálták volna s az által halt meg, mindez azonban nem bizonyult valónak. Annyi tény, hogy a szegény portás meghalt, lótás-futás közben a szálló udvarán szivszélhüdés érte. Tehát igaz az, hogy okt. hó 3-án, a választás napján halt meg, de magának a választási aktusnak ebben semmi része nem volt. A gazdasági egyesület kibocsátotta őszi árjegy­zékét a következő levél kíséretében: Egyesületünk czélja olcsó gyümőlcsfa-ojtványoknak áruba bocsátá­sával a gyümölcsészet előmozdítása. Azon gyümölcs­fajok nagyban való szaporításával foglalkozunk, melyek szakférfiak által nagyban termelésre ajánllatnak, s mint általunk is kipróbált fajok vidékünkön teljesen be­válnak. Az egyesület telepe lapályos területen fekszik. Talaja alagcsövezett, forgatott, sovány ugyan, de a mivelés következtében jó termő erőben levő sárga agyag. Ojtványaink erőteljes, de nem tulbuja növeke­dést mutatnak, edzettek s dús gyökérzettel bírnak, minélfogva gyenge talajban is, kellő szakismerettel elültetve, biztosan megfogamzanak. Az egyes fajoknál kitüntetett árak darabszámra s az egyesület telepén csomagolás nélkül átvéve értetnek. Csomagolás és vasúthoz való szállításért az egyesület saját kiadásait számítja. Azonban vidéki megrendelések után, melyek legalább 25 drb-ra szólanak, csomagolásért dij nem számittatik. 100 darabon felüli megrendelés esetén semminemű mellékköltséget az egyesület nem s'ámit, sőt azon felüli megrendelések után a kitüntetett árak­ból kevés engedményt teszen. A megrendelések az érkezés sorrendjében intéztetnek el. megfelelő összeg — az árnak x/3, vagy felének — beküldése ellenében előjegyzéseket is elfogadunk. A megrendeléssel egy­idejűleg kérjük a szives megrendelőnek fölhatalma­zását, hogy azon esetre, ha a kívánt fajok már elfogytak volna, adhat-e az egyesület más, a megrendeltet meg­közelítő fajtából; ha azonban ilyen meghatalmazás nem adatik, vagy ha a megrendelésnek bármely indokból eleget nem tehetnénk, a megrendelőt kellő időben értesítjük. Sok idővesztességgel és oknélküli kiadással járó felesleges levelezés kikerülése végett megemlítjük, hogy csakis az,ezen árjegyzékben elő- soroltakból szolgálhatunk addig, míg a készlet tart. Árak K f értékben számíttatnak. Netaláni megrende­léseket, vagy előjegyzéseket és pénzt Molnár Antal egyesületi pénztárnok czimére Nagybányára (Szatmár m.) kérjük intézni. Gazd. egyesületi tagok figyelmébe. Kéretnek az egyleti tagok ojtvány szükségletüket október és február 15-ig az egylet pénztárosánál előjegyeztetni, azontúl — vidéki megrendelések folytán — a pontos szállí­tásért nem szavatolunk. Gazdasági Egylet Elnöksége. A miszttótfalusi nyári gyermekmenhely szeptember hó 30-án tartotta évzáró ünnepélyét a szülők és nagy­számú érdeklődő közönség előtt. A jelenvoltak meg­győződhettek, hogy a menhely a mellett, hogy sok szerencsétlenségtől menti meg a gyermekeket azáltal, hogy a nyári dologidőben, amidőn a falusi szülők leg­kevesebb gondot fordíthatnak gyermekeikre — őrködő gondjaiba veszi azokat, igen szép nevelői munkásságot is teljesít. S csak dicséret illeti a menhely kedves vezetőjét, hogy a kedves apróság által bemutatott erkölcsi eredmény mellett még igen szép anyagi ered­ményt is ért el az általa, a menhely javára rendezett tánczmulatság által, lévén a tiszta jövedelem 72 ko­rona 78 fillér. A felülfizetőknek e helyen mond köszö­netét a felügyelő-bizottság. A nagybányai festőkolónia kiállítása (október 4-én) pénteken d. e. 10 órakor nyílt meg Szatmáro n. A kiállításon egy szobormű (»Imádkozó bányász« Stagl Jenőtől), 14 illusztráczió Kiss József költeményei­hez és 68 olajfestmény, összesen tehát 82 festmény és egy szobormű lesz kiállítva. A kiállítás 7 napon át lesz nyitva. Belépti dij: személyenkint 1 korona. A megnyitás napján (okt. 4-én) továbbá vasárnap (okt. 6-án) és a kiállítás utolsó napján (okt. 10-én) este 8 óráig villanyvilágítás mellett látható a kiállítás. Egyéb ként pedig minden nap reggel 8 órától 12-ig és délután 2 tői 6-óráig lesz nyitva a kiállítás. Felsőbányán szept. 27. — október 4-ig vör- henyben megbetegedett 2 gyermek, elhalt 1. Az utolsó betegülést szept. 30 jelentették be. Uj Idők. Herczeg Ferencz szépirodalmi képes he­tilapja az Uj Idők október évnegyedi első számával is bizonyítja, hogy méltó a magyar olvasó közönség sze- retetére, melyet finom ízlésével, igazán magyar lelkű­idével és minden tekintetben kiváló tartalmával ki­vívott magának. Az októberi évnegyed első számában két uj regény kezdődik : Malonyay Dezsőtől az eredeti, Ohnet Györgytől a fordított. Az utóbbinak közlését Párisban is csak a jövő hó közepén kezdi meg egy előkelő lap. Illusztrácziók dolgában is páratlanul áll az Uj Idők. Ebben az egy számban Patakitól, Garai Ákostól és Csók Istvántól közöl eredeti kompozíciót, Gergely Imrétől színes reprodukcióban egy kedves zsánert, továbbá egy sereg szebbnél-szebb érdekes aktuális képet Novellát Írtak ebbe a számba Bródi Sándor és Tömörkény István, verset Endrődy Sándor és Farkas Imre. Aztán csattanónak is beillik, a mit Horkayné, az Uj Idők-nek ez a specziális alakja elcse­veg a hétnek egyik legszenzációsabb eseményéről. Az Uj Idők kiadóhivatala Andrássy-ut, 10. alatt van és meg­rendelhető évnegyedre 4 koronáért. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal.

Next

/
Thumbnails
Contents