Nagybánya és Vidéke, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1901-08-04 / 31. szám

(2) 31. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1901. augusztus 4. 15. Ugyanezen kedvezmény a városi erdó'őrökre is kiterjesztetik. 16. Ludányi Bay Lajos és 70 képviselő társa indítványt tesz egy közös hadseregbeli vagy honvéd gyalog zászlóalj állandó elhelyezése iránt. Közgyűlés az indítványt lelkesen pártolja s intézkedés végett a tanácshoz teszi át. Gyűlés vége 12 és fél órakor. Egy ipari szakiskoláról. Néhány nappal ezelőtt Ungvár városában jártam. Szokásom szerint első dolgom az volt, hogy a város nevezetességei után tudakozódjam. A felelet, a melyet kaptam, olyan volt, mint a minőt a mi vidéki váro­sainkban rendesen adni szoktak a benszülött polgárok: nincs itt kérem semmi, legfeljebb a vár meg a liget. Helyi lapokból fedeztem aztán fel, hogy van valami agyag ipari szakiskola, a melyben ép most van kiál­lítva a növendékek munkálkodásának egy évi eredmé­nye : rajzok, gypsz készítmények, cserép edények stb. Elmentem, megnéztem a kiállítást, és mondha­tom, végtelenül sajnálnám, ha elmulasztottam volna a tanulságos szórakozást. Azon természetesen nagyon csodálkoztam, hogy bár másodszor is — az igazgató tanár előzékeny kalauzolása mellett — meglátogattam a kiállítás termeit, alig akadtam egy-két érdeklődő látogatóra. Pedig a belépés teljesen díjmentes volt. Az igazgató Papp János, egy feladatáért nemesen lelkesedő úri ember, méltán panaszolta, hogy a hely­beli közönségre nem gyakorol elég vonzó erőt a kiál­lítás és különösen hidegen hagyja az egész szakiskola a helybeli fazekas mester-embereket, a kik többféle édesgetés daczára sem akarják közelebbről megismerni az iskolát, a felajánlott összeköttetést, útbaigazítást támogatást, közvetítést a tanároktól nem fogadják el. A modernebb eljárásokat és az azokkal az iskola ál­tal elért eredményeket nem akarják tudomásul venni. Ez az a magyar-közömbösség, a mely még oly igen meglassítja a mi haladásunkat. A magyar állam díszes épületet építtetett az in­tézet számára, fennállásának 10-ik évében t. i. a múlt évben. A felszerelése pedig már 14 ezer koronát adott ki. A fentartás is 20 ezer koronába kerül évente. Az államnak mintegy 100 ezer koronára menő áldozatához Ungvár város mindössze 20 ezer koroná­val járult. És nyert egy oly intézményt, a melyre mindenkor büszke lehet Most, a mikor a magyar ipar fejlesztése a leg­első politikai és társadalmi feladat s a mikor a ke­reskedelmi kamara, a főispán és Nagybánya hatósága is a kaolin értékesítésén, majolika és kályhagyár lé­tesítésén fáradozik, a mint arról e lap múlt számá­ból értesültem. Az volna kívánatos, hogy hasonló intéz­mény nálunk is létesüljön. Hiszen a mint látszik, az állam a műipar fejlesztése érdekében nagy áldozatokra hajlandó. Lássuk egy kissé az ungvári agyagipari iskolát. A czél az, hogy értelmes, szakképzett műizléssel biró kisiparosokat, vagy nagyobb gyárak számára munkavezetőket képezzenek ki. Hogy a gypsz és agyag­formálásban nemes Ízlést sajátítsanak el, remek min­ták állanak az intézet szekrényeiben, melyeket elébb rajzban tanulnak meg másolni a növendékek, majd a szobrászat-technikáját is megismerik. Maga Pelridesz János a szaktanár, jónevü szobrász, kinek alkotásai az Iparművészeti múzeumban Nemzeti Salonban sőt a Műcsarnok tárlatain is feltűnést keltettek és elisme­rést arattak De azért gondosan ügyel arra az intézet vezetősége, hogy a szobrászat múzsája el ne hódít­son a dicséség pálma ágával hivatottság nélküli nö­vendékeket a szerény, de biztos kenyérkeresettől, az ipartól. A rajz és mintázás mind szorosan a keramika szolgálatára szükséges mértékben tanitlatik. Épigy a szinérzék fejlesztése végett készített iskolai festmé­nyek is rendesen arra szolgálnak, hogy általuk a por- czellán festéshez mintákat készítsenek. Rajzolnak ezenkívül mértani rajzokat, kályha szerkezeteket, takarék tűzhelyek alaprajzait, kereszt metszeteit. Elkészítették a különféle rendszerű agyag-égető kis méretű gypsz-modelljeit, részben a szemléltető oktatás czéljaira, részben azért, hogy azon kemenczá- ket később az intézel elhagyása után, képesek legye­nek a tervrajzok alapján otthon maguknak is elké­szíteni. Az igazgatótól nyert adatokból látszik, hogy az ulóbbi években 20—25 növendéke volt és van az is­kolának. S ezek egy részét is csak nagy nehezen le­het oda édesgetni. Közülök 12 kap ösztöndíjat ösz- szesen 2200 korona értékben, A rendes tanulókon kívül elfogad az iskola felnőtt fazekas segédeket, vagy ön­álló iparosokat is, minden különösebb feltétel nélkül rendkívüli látogatóiul az előadásoknak és a műhe­lyeknek. Érdekes megnézni a növendékeket munka közben, a hogy a nagy teremben egymás mellett dolgoznak. Apró lábaikkal gyorsan pörgetik az alsó korongot, minek megfelelőleg a felső fazekas korong kőlapja is elkezd forogni saját tengelye körül nagy gyorsasággal. S a kis tanítvány a kőlap közepére reácsapja a ned­ves agyag tömeget, két keze közzé fogja, s a hogy a kerék forog, kis mester ujjai mozognak, mind kive­hetőbbé vállik egy csinos csupor, kancsó, korsó, tá­nyér vagy virágváza karcsú alakja. A kész edény aztán csiszolás, esztergálvozás alá kerül, majd falára felrakják a füleket, a díszítményeket, melyeknek kés­sel, finom metszésekkel művészi formákat adnak. A kész edények a levegőn lassan megszáradnak. S mi­korára megkeményedtek az edények, berakják az égető kemenczébe, melynek nyílását befalazzák. Ekkor kez­dik lassan hevíteni a kemenczét addig, a mig az edé­nyek fgész a fehérizzásig áttüzesednek. Azután ismét lehűtik a kemenczét és kiszedik a kész cserép vagy kőedényeket. Ezután bemártják a különféle festékek­kel elkészített színes mázfolyadékba, a mely után az edény felveszi a kivánt szinét. A szerint, a mint az edényeket egyszer égetik ki, vagy ismételve is égetik s a szerint, hogy minő anyagból, menyire kövér vagy sovány agyagból dolgoznak, vagy a szerint, a mint a színes festékkel az égetést más és más szerkezetű ke- menczékben viszik keresztül, — lesz az agyagból cse­rép, majolika vagy porczellán. Az ungvári iskolában főként a fayence-edény és a cserép-kályha készítésének elsajátítása a czél. A fes­tékeket is maguk a tanulók készítik. A kiállítás meggyőzhetett bárkit, hogy a tanárok és művezetők lelkiismeretesen dolgoztak. Mert valóban bámulatos az, hogy négy elemi iskolai osztályt végzett gyermekek 3 év alatt itt milyen szép munkát produ­káltak s a mellett megtanultak jó számolni, tisztessége­sen és helyesen írni, fogalmazni, könyveket vezetni, kereskedelmi számadásokat, üzleti levelezéseket vé­gezni. Megtanulták az ipar törvényt, a kereskedelmi és váltójog elemeit. Megtanulták a mértannak, physikának alap ele­meit, s különösen foglalkoztak a vegytannal. És ezek mellett a keramikai technológiában gyakorlatilag is igen sokat produkáltak. Készítettek minta cserepeket, téglákat, terra-cotta szobrocskákat, alagcsőveket s fő­ként fazakas árukat, A majolika készítmények minden typusát megtalálhatjuk a mórstylüektől a Palissy-féle készítményekig Leginkább használják újabban azokat a mintákat, a melyeket a Zsolnay-féle gyárból Pécsről kapott az intézet. A világhírű »eosin« edények készítésének titkát is megtanulhatják ezekről az ungvári mű-faze- kasok. i Mikor este fél 9-kor szép csendesen megindult vonatunk s lassan csobogva, tengelyig gázolva a Duna szőke vizében ereszkedett alá annak medrébe ..!. , hogy a hosszú vaskompra rámásszék, mint a rák, lassan, de biztosan, némi borzongás futott át rajtunk s kiléptünk a kompra, hogy ha fordulat talál történni, ugorhassunk a széles Dunába; de a kalauzok vissza­parancsoltak bennünket, mivel hogy e merész útnál a szolgálattevő népségnél egyébkinek nem szabad a kompra lépnie. Nyolcz perez múlva nagy csobogással megindult ismét vonatunk föl a Dunapartnak s vigan füttyentve, (csakugyan füttyöt hányva a veszélynek) robogott tovább Bosznabród felé. Pontban éjfélkor berobogott velünk e remek állomásra s átadta utasait, szállítmányait a keskeny vágányu bosnyák vasútnak. Itt a Bosn — ne tovább, na most már igazán vége Magyarországnak s a magyar világnak! Kezdődik az uj, vad bosnyák világ. De minő kellemes meglepetés: A villany-lámpák, napok egész sorozata majdnem nappali fényt áraszt a roppant nagy indóház épület- tömegére. S minő épületek! Megkapó mórstylu porlá- lék, erkélyek, tornyok bűvös szinvegyülettel, arabesz- kek, keleti díszítések tömegével elárasztva, közbe a falakon gyönyörű freskók, nevető csoportjai, a roppant nagy, templomszerü díszteremben emeletig érő tükör­falak, köztük Őfelsége a király és Nagyasszonyunk Erzsébet remek képei néznek le reánk s fölkelték lelkűnkben a jóleső érzést, hogy nem vagyunk ma­gunkra hagyatva, ugyanaz a magas hatalom őrködik fölöttünk itt is, melynek védelme alatt élünk oda haza a Száván túl édes otthonunkban. A termeken, folyosókon ragyog a márvány, meg a hófehér asztalsorokat tarka népcsoportok ülik körül, mintha a Noé bárkájának dísztermében ülnének egy készülő — bankethez. — Nyugat fényes divatjában páváskodó nők, mint elburkolt apáczák, fekete köpenybe burkolva, fehér kendővel, fátyollal körül csavart arcz- czal, homlokkal elhúzódnak egv-egy sarokba, mig a deli férjek, vagy testvérek, vagy talán udvarlók csibu- kot,. czigarettát szíva hideg tekintettel mérik át a betolakodó idegen nyugtalan csevegő nyugati népséget. A pinezérek hozzánk rohannak — étlapot meg képes-levelező lapokat kínálva. Gefällig ich bitte!.. Hát jó Ganymed — mondok — ha jó tüzes bosnyák bort hozna, meginnánk bizony mi, mert hát pilseni, meg steinbrucki árpalében oda át sincs hiány. Igen is kérem alásson! Litert, vagy féllitert mél- tóztatik ! Gégéje válogatja szógám, nekem öblítőnek hozzon hát féllitert. Nyomban ott termett a gyönyörű kristály üveggel, pohárral. S minő pompás, tüzes bika­vér! Jó hogy nem hamarkodtam a borkóstolással, mert ha literi találok rendelni, bizony-bizony nem jutóttam volna én a magam lábán a bosnyák kupéba, alighanem mint gyorsárut küldenek el jó társaim Dolna-Tuzlára — utánvétellel. — S ez a jó ital-étel mindig jobb- és jobb lett egyre, amint belebb-belebb mentünk Kállay Béni vad országába. Öles bosnyák rendőr elkiáltja bosnyákul, németül: Jegyet tessék váltani. Megtörténik, belépünk a csinos, középen választott második osztályba, mely oly csinos, ragyogó, mint nálunk az első hely, a vonat nagyot füttyent s robogva megindul velünk a Bosna-folyó kanyargós medrében — Szerajevó felé! (Folyt, köv.) Boncaik János. Jellemző a tárgyak csinosságára és olcsóságára, hogy látogató még eddig nem igen távozott a szép killitásról anélkül, hogy egy-két tárgyat ne vásárolt volna. A kevésbé jó módnak kaphatnak egy-két koro­náért virágvázákat, vajtartókat, ezukortartókat, kula­csokat, disztálakat, tinta vagy tolltartókat, a módosab­bak természetesen drágábban kerti vázákat, terra-cotta szobrokat, nippeket, eosindisz-edényeket, sőt teljesen kész, belső szerkezettel is ellátott szép cserép-kály­hákat. Felhívom én is közönségünk figyelmét erre az olcsó bevásárlási forrásra, de felhívom arra is, hogy ha van ismerőseik körében szegényebb sorsú, de a képzőművészetre hajlammal biró fiú gyermek, annak ez intézetbe való küldését elősegítsék. Most már négy évessé bővül a tanfolyam, a megkívánt előképzettség ezután 6 elemi, vagy 2 polgári, esetleg középiskolai osztály sikeres elvégzése lesz. De ezután, a ki ez is­kolából kikerül, egy évi gyakorlat után művészileg képzett önnálló fazekas-mester ember, vagy a nagy keramikai gyárakban! Herenden, Muránybán, Pécsen és másutt, hol százan, meg százan dolgoznak, hogy a magyar iparnak külföldön is becsületet szerezzenek, munkavezetői állást nyerhet. Végül felemlítem, hogy az intézetben a magyar­nemzeti szellem ápolására nagy gondot fordítanak. Magyarország jövő haladásának alapjait csakis ilyen intézményekkel lehet biztosan megépíteni. Gergely György. Heti krónika. Viharos időket élünk. Kedden csak úgy zúgott a szél és ömlött a zápor, a piaczon 3 gesztenyefa kettétört, több háznak a fedele félre csúszott, némely ferdén állott kémény kalap pedig egyenesre igazodott. Sokan a gazdák közül panaszkodni kezdtek, hogy a gyümölcsnek harmadrésze lehullott, ez azonban álta­lában nem bizonyult valónak. Pénteken megismétlődött a vihar, épp akkor, midőn az ország szívében egy nagy embert kisértek ki utolsó útjára. Hozzánk is gyorsan hozta meg a táviró a szo­morú hirt. A hatalmas agyvelőben megpattant egy erecske s a nemzet nagy fia, büszkesége összeomlott egy pillanat alatt. Ki ne gyászolná meg őt, hisz mi oly szegények vagyunk nagy emberekben. Helye valóban pótolha­tatlan. Talán sejtette is már a nagy csapást, s azért volt oly izgatott a szerdai közgyűlés. A kánikula már-már tűrhetetlen. Mondják hogy Nagybányán is van két áldozata, kik a forró levegő­ben összerogyva kiszenvedtek. Megáll a munka, rest és kimerült minden em­ber, a nélkül hogy dolgoznék valamit. Mégis csak igazuk van az öreg embereknek, hogy rideg tél után forró nyár következik. Hogy azonban mulatni télen nyáron egyaránt le­het, csak akarni kell, annak bizonysága az a három konczert, mely a héten lezajlott s a két mulatság, a mely még ma és holnap elkövetkezik. Ä liget árnyas fái alatt még élvezet az ilyen estély, de a nagy teremben igazán kitüntetést érde­mel a zenepártolásból minden kánikulai hallgató. Annál szebb, hogy a holnapi hangversenyre a jegyek nagy része már elfogyott, a régi Nagybányára valóban ilyenkor ismer rá a krónikás. Különfélék. 0 ... TT 7" az országház volt elnöke, Magyar- Szilágyi Dezső ország %gykori igazságügy mi­nisztere, a kiválló bő csességü államférfiu jul. 30-án este meghalt. Hatalmas szónoki erejében évek előtt Nagybányának is volt alkalma gyönyörködhetni. Halál hire már szerdán ide érkezett, az itt időző Lovrich Gusztávhoz, kivel jó barátságban voltak. A férfiú el­vesztését, kitől még oly sokat remélhetett volna a nemzet, nálunk is mindenki őszintén sajnálja. Ezüst menyegző. Guzman János m. kir. bánya- tanácsos Ó-Radnán jul. hó 28-án ünnepelte ezüst me­nyegzőjét. Az ünnepély díszét emelte, hogy Neubauer Ferencz főbányatanácsos épen ott járván hivatalos működésben, az ünnepélyen megjelent; ezen kívül je­len volt mint régi jó barát Hudoba Gusztáv p. ü. ta­nácsos is. Kinevezések. A debreczeni kir. ítélőtábla elnöke Bátori Oszkár nagybányai kir járásbirósági díjtalan joggyakornokot dijjas joggyakornokká nevezte ki és Szilágy-Somlyóra helyezte át. Eljegyzés. Leitner Emil szinérváraljai kir. járás­birósági albiró eljegyezte Tóth Móricz patóházai föld- birtokos leányát Margitot. Levél a távol Veresvizről. Tisztelt Szerkesztő ur ! Becses lapja legutóbbi számában szembeötlött egy kis czikk, a mely úgy végződik: »és nem művelt ember az, aki a világosságot nem szereti.« Tévedni méltóztatik kérem. Az ismeretlen bűnösnek ellenkező­leg a sötétség nem tetszhetett s valószínűleg e fölötti elkeseredésében verhette be azoknak az ártatlan lámpáknak a fejét. Mindene-etre elitélendő e nem épen helyes módja a nem tetszés kifejezésének, de viszont az sem tagadható, hogy nagyon sokan szorít­hatták meg gondolatban az ismeretlen tettes kezét, a kinek e ténykedése révén a t. főkapjtány ur figyelme talán kissé jobban fog a jövőben a veresvizi nyaraló

Next

/
Thumbnails
Contents