Nagybánya és Vidéke, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1901-07-28 / 30. szám
Nagybánya, 1901. Julius 28. áo. szám. XXVII. évfolyam. NAGYBÁNYA ES VIDÉKÉ TARSAPALMI HETILAP A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ( Előfizetési árak: Egész évre 8 Kor. Fél évre 4 Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20 fill. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők. Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 20-ik szám alá — küldendők Nyilttér soronként 20 fill. Iskoláink államosítása. Nagybánya városa ezelőtt pár hónappal küldöttségileg fordult a kultusz miniszterhez azzal a kérelemmel, hogy az elemi iskolákat vegye állami kezelésbe. Örömmel jelezhetjük most, hogy az államosítás be van fejezve, a miniszter válasza megérkezett, s olyan, hogy azt a város minden gondolkodás nélkül elfogadhatja. Értesülésünk szerint az állam azt az ösz- szeget, a mit évenként megajánlott Nagybánya városa, elfogadja s abból a 22000 koronából az épületek évi amortizácziójára visszaad annyit, a mennyi szükséges. Ez a fő, a többire nézve csekély az eltérés a város által javaslóit szerződési pontoktól, mert, hogy pl. az iskola fűtéséhez a város fát adjon, vagy, hogy a telepeken lakást építsen a tanítóknak, ezek bizonnyára nem fognak akadályt képezni. Most tehát a dolog annyira megérett, hogy a szerződést mielőbb megkötik s hozzáfognak az építkezésekhez. Az állami iskola 1902. szeptemberben fog megnyílni. Midőn ezeket a tényeket regislráljuk, nem mulaszthatjuk el különösen három férfiúnak érdemeit kiemelni jelen kérdés megoldása körül. Az egyik maga a miniszter Wlassics Gyula, a ki jóindulattal viseltetik városunk iránt, s a küldöttségnek is megígérte, hogy kérésüket teljesíti, másik Halász Ferencz, a népoktatás jelenlegi feje, kiváló érdemű vezetője, kinek a magyar tanügy iránt való szereteléről már annyiszor meggyőződtünk s a harmadik, a kinek érdemeit legkevésbbé sem akarjuk azáltal kisebbíteni, hogy végül említjük, mert hiszen ismert udvariasságánál fogva ő is a tényleges hatalom birtokosainak engedné át az első helyet, ez Láng Lajos v. b. t. t. orsz. gy. képviselőnk, aki szives közbenjárásával és ügyszeretetével szintén hathatósan segített a kérdés előnyös elintézésében. Mi sokat várunk az államosítástól, különösen a tanügy tovább fejlesztésére nézve és mennél többet remélünk, annál inkább kell elismeréssel lennünk azok iránt, kiknek a dolog gyors és megfelelő elintézését köszönhetjük. A „NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE” tárczája. Bálban. Körüliem vig szerelmes párok Keringenek tova Köztük búsan magamba’ járok S páit nem lelek soha. Elüldögélek egy sarokban, Mélázva, csöndesen. A szivem gyorsabban se dobban, Mig széjjel néz szemem. Deli ifjak és karcsú leánvok Oly vígan vannak itt; De vig mosolyuk, tüzes tánezuk Engem fel nem hevít. Bármily tüzes a táncz, a nóta : Csend van s hideg nekem. Rá gondolva a vig valóra, Jövőmbe lát szemem. így mennek mindig majd a párok Szerelmesen tova Én csak búsan magamba’ járok S párt nem lelek soha . .. Folytatás. Lapunk legutóbbi két számában „Fejlődésünk munkaterve“ és „Aktuális kérdések“ czimmel, szakavatott munkatársaink tollából értékes czik- kek jelentek meg, melyeknek tartalmához, a bennük hangoztatott eszmékhez azt hiszem, mindeki hozzájárul, a ki a haladást szereti. Az utóbbi czikk azonban végül kijelentette, hogy minden thémát elhalászott. Az ilyen kijelentésbe egy harmadik hírlapíró nem tudván soha belenyugodni, közönségünk, azt hiszem, nem veszi rossz néven, ha tovább füzzük az eszméket, s azt mondjuk, hogy a ihéma koránt sincs kimerítve. A mai Budapesti Hírlapban olvasom a következő rövidke bírt: »Artézi kút Hódmezővásárhelyen. Hódmezővásárhelyit az ottani népkertben artézi kutat furatott a város. A kutat Soás Sámuel kutfuró- mester készítette. A tanács által kiküldött bizottság julius 6-án vette át a kutat, melynek fúrását junius 15-én kezdte mega kutfurómester. A kút 358 méter mély. A tanács bizottsága nagyon meg volt elégedve Soós munkájával s javasolni fogja a tanácsnak, hogy Soós részére elismerő oklevelet állítson ki.« A nyájas olvasó tudni fogja, hogy ez Vásárhelyen már nem az első szökő-kut. Bámulatos haladás! 3 hét alátt Cr58 méter! Nálunk a legmélyebb fúrás valami 90 méter volt 3 év alatt. Gondolkozzanak felette jobbjaink, igy kánikula idején nagyon is aktuális a vizkérdéssel foglalkozni. A forró napok beálltak, szinte éget a napsugár, a higany hihetetlenül magasra emelkedik. A köztisztaság kétszeresen fontos ebben a szezonban. Ideje volva az utczákon való etetést megszüntetni teljesen s a Főtérről az állatokat kitiltani, hogy a forróságban még kellemetlenebb és egésségtelenebb illatpárák, ne rontsák a város levegőjét. Hát arra az oknélküli árok betömésére mikor kerül a sor, a mely a Zárt-utczától a Doroghy-féle sikátorig terjed, s a melyben viz nincs ug\an soha, de van annál több szemét és hulladék, millió baczilust terjesztve az egész környéken. A pestis már a szomszédban van, IVe sírj!... Ne sírj, ne sírj, édes anyám, Fáj a könnyed. Azzal a bú, az a mély bú Nem lesz könnyebb. Megsegít még a jó Isten, Majd meglátod. S ad nekünk még valamikor Talán egy kis boldogságot. Ne sirj, ne sírj, édes anyám, Fáj a könnyed! Ne hidd, hogy mi nem látjuk őt Soha többet! Egyszer mi is elmegyünk majd Ö utána, Fel, fel a szép, a ragyogó, Napsugaras menyországba. Kriizselyi Erzsiké. Ilonka férjhez megy. Irta: Llsbet. A kis ház apró ablakaivai hivogatólag int csengő bongó kocsinknak, a mely zuhogó esőben érkezik a veresvizre. Itt vagyunk hát ismét ezen a szép Nagybányán, a hova egész éven át úgy vágyakozunk. Élénkbe fut a Gsoszi, tökéletes párja a Barnum szórós emberének; örömteljes farkcsóválással ugat, mert megismer ugyan, de kutyakötelességének eleget kell tennie azért. Kiszalad Ilonka, Marika, meg az anyjuk a mai közlekedési eszközök mellett holnap Magyaroszágon lehet. Jobb a bajt megelőzve intézkedni, mint később lázasan költeni és kidobálni az ezreseket. (Pl. az 1893-iki kolera'TT? ezer forintjába került Nagybányának.) Részlet kérdések ezek, de a ki a részletekkel nem törődik, nem törődik az, az egésszel sem. Ott van a két borkút, a vascsatorna, a rekkenő melegben mily áldás volna, ha rendben lennének. A borpatakiből még mindig merítik a vizet s egyik piszkos edény, a másik után fertőzi a kutat, a fernezelyvölgyi borkutnak meg nincs gazdája, a kincstár azt állítja, hogy a városé, a város, hogy a kincstáré, de igazán oly siralmas állapotban van, mintha senkié sem volna. Sok a tennivaló, csak a mi jót tettünk, azt legalább már ne rontsuk el. Általános örömmel üdvözöltük azt a határozatot, hogy a Nagyszállóban nem lesz istálló és hogy a város nem törődik azzal, hol szerez és tart istállót a vendéglős, most pedig az „Aktuális kérdésekéből arról értesülünk, hogy a vendéglőnek megint istállót keresnek, így nehezen fogjuk a bajokat megjavítani., A mi pedig a régi városháza kérdését illeti, arra nézve fenntartom e lapban már egyszer kifejezett azon véleményemet, hogy ebben első sorban a képviselet által e czélra annak idején kiküldött bizottságnak kell határoznia, mert a mi határozat, az nem stilaris gyakorlat. Lilaszinü hajnal. Régen igaz, hogy Nagybánya művészi hajlamokkal telitett s igy tökéletesen érthető, miért rendez a Nagybányai Kör az Ifjúsági Körrel karöltve hangversenynyel összekötött tánczestélyt. Visszaemlékezve ezelőtt négy évvel rendezett mulatságunk minden irányú fényes eredményére, szabad bíznunk városunk újból való kedves támogatásában s ezért már most hozsánna mindazoknak, kik a hangversenyen nagy készültségükkel s fényes talentumukkal közreműködni szívesen megígérték. Hogy nem pusztán az anyagi eredmény, de főképen a művészi élvezet vitt rá bennünket e Nagybányán otthonos hangverseny rendezésére, vajha elhitetnénk ! Ezért e kis epizód ! * Megesik a fiatalsággal s velünk is, hogy olykor megemlékezünk szülővárosi régi, kedves életünkről s — Jé! itt van a nagysága, csókolom a kezöket; no hál’Istennek! Megmondtam, hogy ma itt lesznek, mert megálmodtam az éjszaka; tessék, tessék, a szoba rendben van. Hát a kisasszony hogy van, meg az urfi, — csináltunk szép filagóriát, futóka is van a tornáczon, ketreczet csinál Andris a csirkéknek, minden lesz, hisz tetszik tudni, tavaly is mindent megtettünk. — No, no, jobb lesz arról nem beszélni, felelem, de hát csak még egyszer megpróbálom; — hát mi az újság maguknál, hogy vaanak ? Hát kézit csókolom tetszik tudni nagysága, hogy az Ilonka menyasszony! Már férhez is menne augusztusban, ha tetszene szives lenni egy napra a szobát átadni. — Szívesen, de hisz még gyerek, alig 15 éves a lány, hogy adhatják oda? És ki veszi el? — Instálom nagyon jóravaló a fiú, nem iszik, nem jár mulatni, s mAr vagy 20 frt megtakarított pénze is van! Meg aztán a nénje is vigyáz rá, mindjárt pirongatja, ha más leánnyal látja, hogy aszondja nem illik az már neked, megharagszik Ilonka. Ilonka azalatt itt vihog, szégyenlős ábrázattal, s kérdéseimre azt mondja : — Dehogy is mutatom, hogy szeretem, mindig kijövök ha itt van, oszt neki durálom magam, nem szólok, oszt ő is szégyeli magát. Ma is eljön. Komlós- korpát dugok a zsebibe, mert hétfőn nem illik jönni. — Hát lakni hol fognak ? — Hát a színből egy szobát csinálunk, vályog-
