Nagybánya és Vidéke, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1901-07-14 / 28. szám

Nagybánya, 1901. Julius 14. — 28. szám. XXVII.évfolyam. NAGYBÁNYA ES YIDEKE TÁRSAPALMI HETILAP A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE megjelenik: ■v-^.s.Á-Hisr.A.E5 Előfizetési árak: Egész évre 8 Kor. Fél évre í Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20 fill. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők. / Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 20-ik szám alá — küldendők Nyilttér soronként 20 fill. Tisztviselők mozgalma. Az egész ország tisztviselői kara feljajdul ama tűrhetetlen és szégyenletes állapot miatt, melyben már évtizedek óta sinylenek s tiszt­viselőknél szokatlanul energikus hangon ké­rik vigasztalan helyzetüknek sürgős javítását. Ez a mozgalom, mely lavinaszerűig terjed országszerte, nem uj keletű. Sokszor volt már napirenden, az országgyűlés is nem egy ízben foglalkozott az állami tisztviselők jogos és méltányos kérelmével, de mindannyiszor sikertelenül. A jajkiáltást elnyomták hol üres frázisokkal, hol semmit mondó Ígéretekkel, hol terrorizmussal. A tisztviselők soha sem kaptak semmit, annál több bizalmi és hódoló üdvöz­letét azonban a kormányférfiak a meg-meg ujuló mozgalmak hivatalos leszerelése után. Az előbbi és a most felujult mozgalmak között azonban óriási, szinte le sem irható a külömbség. Ez ideig a panaszos jajszavak leg­inkább és tulnyomólag az alsóbbrendű tiszt­viselők ajkairól hangzottak el; most azonban a mozgalom élén oly kiváló férfiak állanak, kiket egy felsőbb lemléssel aligha lehet majd elhalgattatni. Azt hiszem, nem fogja elhallgattatni a pénzügyminiszternek Körmöczbányán elmondott lesújtó beszéde sem, mely egyenesen forradalmi törekvésekkel vádolja a tisztviselői kart, holott az csupán tisztességes megélhetésért esedezik ve- rejtékes munkájáért. Kegyelmes uram! Nem forradalmárok va­gyunk mi, hanem valóságos páriák s bár rég­óta már követelnünk kellene, most is csak alá­zatosan kérünk annyit csupán, a melyből tisztes­ségesen meg lehet élnünk s családot nevel­nünk a magyar hazának. De ez alázatos kéré­sünktől nem tágíthatunk, hacsak a magyar A „NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE” farmja. 1VLost tudom csak.... Most tudom csak, mi vagy Te nékem E bűvös, édes éj után, Valóság volt- e vagy csak álom, Igézet, káprázat csupán? Oh érzem, érzem, hogy nem álom, Csókod itt lángol ajkamon, Szerelmes szód szivembe' csendül — Megrészegüllen hallgatom. Koldus valék, ott volt hajlékom, Hol ért az este, ért a regg, Egész világ — érzem — enyém most Ha kézbe veszem kis kezed. Minő változás tegnap óta! Szavakkal el sem mondhatom... Ajkadra írom édes csókkal. Kis feleségem, angyalom ... Fürdőn. Az éjjeli pászlás eső apró csöppjei ott ültek még a platánok széles levelein, az ezernyi színes rózsabo­kor fakadó bimbóin, kinyílt rózsák kelyhén, szirmain, a dísznövények tengersokaságán, melyek virág és lomber dővé varázsolták a kies fekvésű fürdőhely park­jait. Itt- ott előtünedezett a virág és levélerdőből egy- egy szél esebb fehér sáv, a fehér homokkal töltött ka­nyargó szerpentin utak a hegyoldal sűrűsége közül. Csak a rá,csozott kút körül, mely bőven ontá csodás tisztviselői kar repuláczióját s ezzel közvetve a magyar állam tekintélyét is a szégyenteljes megaláztatásnak kitenni nem akarjuk. A kit csupán hivatalos keresetére utal a sorsa, roskadozóban vagyunk mindannyian. Nem az a czélja igénytelen soraimnak, hogy jeremiádokat énekeljek valóban megdöb­bentő helyzetünkről, hiszen azt tisztviselő tár­saim maguk is nemcsak tudják, de érezik is a legkeservesebben. Kérdem azonban, hogy e szépen megin­dult mozgalomból — melynek élén táblabirák, törvényszéki elnökök, pénzügyigazgatók, járás- birók, gymnasiumi igazgatók stb. állanak — miért hiányzik a nagybányai tisztviselői kar ? Avagy talán nekünk oly rózsás a hely­zetünk, hogy a kétségbeejtő elszántsággal meg­indított mozgalom még csak a figyelmünkre sem volna méltó? A forradalmiság vádjától ne féljünk, hi­szen jó mamelukok voltunk a múltakban s bi­zony szeretném én azt a kormányt látni, me­lyet mi tisztviselők nem támogatnónk a jövő­ben is. Viribus unitis. Némelyek bármint vélekedjenek is, de tisztviselőtársainknak a mi érdekünkben is megindított országos mozgalmát támogatnunk: kollegiális kötelesség! a. r. Fejlődésünk munkaterve. Nagybánya kultúrtörténetének legújabb korszaka az általános pangás szomorú képét lárja elénk. He­gyeinken a szőlővesszőket tönkre tette a filoxera ; a a magánbányászat az uj világrész szédületes versenye, valamint az ezüst és ólom elértéktelenedése miatt alig, hogy tengődik ; mező- és kertigazdaságunk sze­gényes ; állattenyésztésünk a zérussal nivellál ; ipa­erejű gyógyvizét, volt némi térség az esteli korzó számára, a midőn bűvös félhomályban, melyen átvil­lantak, átkaczérkodtak a csillagok, felsírt, felzokogott, majd pajzánkodva, enyelegve kaczagott föl a barna fiuk szárazfája. A svájczi stílben épült emeletes fürdőépület szé­les ablakai még mind csukva voltak, a redőkben aláomló világos szinü függönyök csak itt-ott szakad­tak meg félénken kis nyilásnyira, pedig a madárse­reg, mely rajokban lepte el a bokrokat, nagy zajt ütve csipegett, csöpögött, trillázott már, mely konczertböl kellemesen vált ki a sárga rigó hangos, párját hívo­gató füttye. Keletfelé a hegytetők fenyvesei biborba gyultak ki. A könnyű, fehér párázat, mely az éjjeli esőtől a hegyormokat ülte, mindinkább foszladozott s a midőn a fenyvesek sűrűjén átvillant az első vakító sugár, mintha egyszerre nyoma veszett volna. Teljes fenségében bontakozott ki a felhőtlen tiszta ég mélységes kékje ragyogó fényességében, mely visszacsillogott, csillámlott a fák levelein, a fűszála­kon, a virágok kelyheiben ringó eső és harmat csöp- peken. Mintha minden lélegzeni kezdett volna, az ébredő föld szive nagyot dobbant s lüktetni kezdett az élet. . — Maga már fönt van ? szólalt meg egy bájos, csengő leányhang, kilépve a fürdő épület terraszára. — Virrasztottam édes álmai fölött, — felelt ne­gédesen Váray Sándor s hatalmas, pompás rózsacsok­rot nyújtott át Kendy Rózsikának, kit nyomon köve­tett az anyja. A leány nagy közönnyel fogadta, kissé megbicz- czentette a fejét köszönetképen, de Kendyné áradozni kezdett. — Valóban minő lekötelező, gyöngéd figyelem. Fogadja igaz köszönetünket kedves meglepetéséért. — Nagyságos asszonyom, boldog vagyok, ha némi kis örömet szerezhetek, felelte mély meghajtással s megcsókolá a feléje nyújtott kezet. Kendyné hamiskásan mosolygott. — Tudom. Ismerem nemes szivét, udvariasságát. Rózsika szótlanul, önmagába mélyedve nézte a runk pedig a régi mesteremberek kéziművészete és anyagi jólétéhez mérten úgyszólván igénytelen. A polgárok keresetforrása megapadt s az a fa- latnyi drága kenyér, melyet a takarékok és bankok részükre még meghagytak, ugyancsak szikkadt és ve- rejtékes. Vergődés, küzdelem, eladósodás, szegénység az egész vonalon. Mikor pedig az elkeseredett gazda szivébe az ígérkező zsenge termés némi vigaszthozó reményt csöpögtet, lesújt az elemi csapás, egyszer a fagy, mászszor a jég. Elenyésző kivétellel rideg és szürke tónusban lehetne csak a helybeli kisgazdák, magánbányászok és iparosok benső financziális berendezését és meg­élhetési küzdelmeit megfesteni. Az igazságos föld, a beléje fektetett csekély anyagi és értelmi mivelést mostohán adja vissza; a gyümölcsfák, venyigék, ka­lászok körül a csapások és veszedelmek ezrei ólál­kodnak; a »verkes«-ség verejtékező munkája nagy­részben meddő; az ipart elnyomja a nagy tőke, a gyárak és mindhárombeli foglalkozást egy állandó jellegű legelemibb csapás: a végrehajtás. A közszegénység száraz, sovány kezeit belemélyeszti a nép testébe, mely azután vérző sebeit a takarékokban, bankokban ápolgatja a végkimerülésig, a dobszóig. A népfentartás kérdése immár kincses Nagy­bányán is aktuális, éppen úgy, akár csak a dolhai bérezek alatt. Gondoskodni kell nekünk is a városi elszegényedés megakadályozásáról, a munkaanyag gya­rapításáról, a földérték tőkeképességének fokozásáról. De mi módon? Méhészet, selyemtenyésztés és más ehez hasonló dolgok, a nehéz viszonyok igényeit el nem bírják. Még sokkal többet Ígérne ezeknél: intenzív, szakszerű ki­vitelre szánt gyümölcstenyésztés. Azonban eltekintve attól, hogy ma fennálló agri- és horti-culturánkban, újabb, egységes művelési ágakat lehetne bevezetni olyan arányban, a melylyel Nagybánya termékei ma­guknak a nagy kereskedelemben is versenyképességet biztozithatnának, van még ezen felül az önnálló bol­dogulásnak két fontos útiránya, az egyik : az idegen forgalom megteremtése; a másik : Nagybányának klí­mái icus gyógyhelylyé való fejlesztése. Alighogy a müvészkolonia Nagybányán honossá lett, már második éve Braunmüller ezredének egy része is nálunk manövriroz. Mi ezt a kis forgalmat is megérezzük, amint hogy nagy hiányosságot hagyott maga után annak idején a földfelmérési hivatal távo­kelet felé mutatkozó elbűvölően szép panorámát. A fönséges látványtól arcza kigyult, szemei gyermekes örömben ragyogtak s picziny, cseresznye vörös ajkai­val kéjelegve, telhetetlenül szívta az üde, ozondús he­gyi levegőt. Fiatalos, sugár ingó-bingó termetére pom­pásan illett a bő, nyári flanel ruha, melyet derekán ezüstös kis öv tartott össze, festőién emelve karcsú­ságát. Virágos, rózsaszínű szallagos nagy bébé-kalapja alól a legszebb szőke női haj hullámzott ki, aranyos szinben csillogva a fölkelő nap verőfényében . . . — Nézd kis tubiczám, mily fölségesen illik ha­jadhoz e vérvörösben játszó rózsa! Felfűzzem? A másik pillanatban Kendyné már gondos anyai szeretettel illeszlgette Váray Sándor virágát Rózsika hajfonatába. Sándor hálás pillantásokat vetett Kendynére s tulboldognak érezte magát; de Rózsika ezt legkevésbbé sem akarta észrevenni. Apró lábaival dobbantott egyet s türelmetlenül kiáltott fel. — Az a rossz Jancsi még most sem jő, pedig a mama ugyancsak ráparancsolt, hogy idejében itt legyen ! — Türelem, kis mókusom, hát illik ez igy kacz- kiáskodni ? — Akarja, hogy érte menjek ? kérdé Sándor. — Kérem szépen! Oly szokatlan melegséggel mondta e szavakat, hogy Váray mintegy bűvös parancsszóra rohant az istálók felé Jancsi után. Kendyné megelégedten nézett utánna. — Nos tubi, hogy tetszik a fogalmazó ur ? Ugy-e sikkes, selyem egy gyerek ? Rózsika össze dudoritotta ajkait. — A hogy vesszük! — Nono, szólt Kendyné, tréfásan megfenyegetve leányát. Oh kis bohó, engem nem lehet félre vezetni, hiszen úgy olvasok a szivecskéjében, mint valami nyi­tott könyvből. Azután azok az ábrándozó égszínkék szemek sokat elárulnak .... Rózsika hirtelen lesütötte szemeit s arcza lángba borult. Kendyné elnevette magát, de nem szólhatott, mert Váray visszajött.

Next

/
Thumbnails
Contents