Nagybánya és Vidéke, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1901-06-30 / 26. szám
Nagybánya, 1901. Junius 30. — 26. szám. .^7 í? V XXVII. évfoí^l. _ J TÁRSADALMI hetilap A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK NdZUSTZDEIIsT “V IST Előfizetési árak:-. E^ész évre 8 Kor. Fél évre í Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20 fill. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők. Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 20-ik szám alá — küldendők Nyilttór soronként 20 fill. A jövő zenéje. Van ezen a jó öreg földgolyóbison sok, hogy ne mondjam: nagyon sok olyan fürdő, amely egyáltalában nem is fürdő, — vizet is talán csak akkor lát, ha esik az eső; üdülőhely, a hol az ember csak azért üdül, mert ez a prospektusban benne van, (különben csak nem nyomnák oda, vagy mi!); gyógyhely, a hova egészségesen mennek és betegen távoznak, s amely helyeken mindenek fölött, vagyis inkább mindenek előtt — fizet az ember. Fizet busásan, mint a köles: kád,-nap,- fény,- villamos,- és egyéb fürdőkért, kneipp- kuráért, fizikai és diétikai gyógymódokért, hi- degvizkuráért, svédgimnasztikáért és Zander- tornászatért; fizet az igazgatóságnak, az orvosnak, a masszőrnek, a czigánynak és az a jó- Atyaisten a megmondhatója még kinek, és miért fizet, mint a köles s a szezon vége felé haza szedelőzködik, testben, erszényben megfogyva és megtörve bár, de boldogan, mert hát nyaralt, fürdőzött. Még pedig hires, nevezetes fürdőben! vagy talán nem nevezetes az a fürdő, amelyiknek nevét az ember minden utcza sarkon, minden pályaudvaron, hajóállomáson, szállodákban mindenütt olvashatja? Hazaulazik, lemorzsolja a tiz hónapját ítrn.Hv «lati plffdoiti hncrv a fnnlt p’Táron *ÍZ erszényébe a sorvadás ütött be s jó pár hónapig lartott mig ki tudta heverni, — s eljővén a tavasz, útját ismét a hires fürdőnek veszi, amelynek »gyógyha ása páratlan« s amelynek savanyú vize (amint azt a prospektus mondja) épen 0’00000002 vasat tartalmaz S ezek a »fürdők« »üdülő-és gyógyhelyek élnek gyarapodnak, fejlődnek, névre tesznek szert, ilyeténképen, úgy, hogy pár évtized, mit évtized, pár év alhtt reklamirozni sem kell őket. Tódul oda a publikum, anélkül is, szinte öröm nézni (már t. i. a fürdöigazgatónak!) ' udva és ismerve ezeket az épületes dolgokat, bizony-biznoy elszomorodik az ember arra a gondolatra, hogy van ezen a jó öreg földgolyóbison viszont olyan hely is, amelyre ámbátor a jó isten két kézzel szórta az áldsát, mégis terra incognita marad, nemcsak a nagy világ előtt, de még otthon az anyaországban is. Sejtem, önök most olyasmire gondolnak hirtelenében, hogy — ilyen húrokat pengetvén mindenekelőtt ezt a gyön . örü kis fészket kellene »megrovási kaland«-'an részesíteni! Nos, meg is teszem, annál ink bb, mert hát ez a tulajdonképeni czélja jelei soraimnak. Előre kérem azonban önöket, — ne vádoljanak semiféle rossza karattal azért, mert Bányát a kelleténél talán kissé erősebben fogom szapulni. Ismerik bizonyára azt a mondást hogy csak avval kapunk Ihajba, akit szeretünk, Mi tűrés tagadás, én Bányát nagyon is szeretem, következésképen nagyon is belé fogok kötni! De hát — higyjék el kérem — nem is csoda, ha az embernek veszekedni való kedve van! Ha haragszik, bosszankodik, hogy mig másutt fürdőket, üdülőhelyeket csinálnak a legsilányabb falvakból is, addig ezt az Isten áldotta szép hegyes vidéket (melynél szebbett nem sokat láttam, pedig bejártam már Európa nagy részét) nem tudják kihasználni, kiaknázni. Ne értsenek kérem félre! Nem üzleti szempontból beszélek, ámbátor ez sem szégyen, (csak mi nálunk Magyarországon!) s Nagybánya városára bizony ráférne egy pár heverő korona. Ha egyébért nem, legalább azért, hogy legyen miből fizetni azt a czinteimi — hetenként egyszeri — czigányzenét, (oh, boldog külföld! a hol a legrongvosabb városkában Is hetenként legalább háromszor szórakoztatja a közönséget hangversennyel sőt énekkel is a helyőrség zenekara, vagy ennek híján a helység önkéntes muzsikusai!) s volna miből felállítani egy lámpát a Széchenyi-ligetben, hogy este 9 óra után ne verje a nyájas idegen fejét lépten-nyomon a fákba és padokba! ... Más üdülőhelynek reklámra, óriási reklámra van szüksége, hogy ismertté legyen, Bányának még ez se kellene, (vagy legalább is nem olyan nagy mértékben,) mert itt vannak a legjobb hírvivők, reklámozók: a világ minden tájáról idegyült festők, akik ha igazán jól éreznék itt magukat, akarva, nem akarva világgá kürtölnék Nagybánya jó hírét Persze, kellene — mint mondom, — hogy igazán jól érezzék magukat E czélból kissé jobban kellene a kedvőkben járni. Okkal-móddal közelebb kellene őket hozni a községhez, mely — valljuk be — bizony elkülönzi magát tőlük. Azután építeni kellene a számokra egy lakályos, kényelmes, modern műtermet, mert ez a mostani fatákolmány, amely minden inkább, mint »műterem,« egy csöppet se méltó Nagybánya városához. . . . Olcsóbb lakásokról kellene gondoskodni, (ügy tudom a város 4 forintban állapította meg a lakbér maximumát. Ez határozattan sok. Münchenben 6 K, 3 forintért is, más idényben csinos bútorozott szobát lehet kapni!) Egy jobb vendéglő felállítása érdekében sem ártana lépéseket tenni. A mostani bizony nem nagyon nyerheti meg a tetszésüket. Jele, hogy azon a szál pinczéren kívül senki fia sem »kosztol benne. Az ide utazást is megkellene köny- nyiteni. Mág csak a múlt évben is a festők ingyen utazhattak Bányára s használhatták úgy a személy mini a gyorsvonatot. Most ezt a kedvezményt is beszüntették, s csak fél árujegyet bocsátottak a rendelkezésükre, csak a személyvonatokon, ami bizony még mindig sok egy amolyan bohém embernek. Legfőbbképen államosítani kellene a festő-iskolát. Akkor azt hiszem sok minden mizéria megszűnnék. Ha ezek a piktorok azután a külföldön tanuló társaiknak elbeszélnék: hogy bánnak itt velők? Azok bizonyára többen jönnének ide. Az idegen forgalom egyre nagyobb lenne s pár év alatt Bánvának a külföldön már némi hire lenne. Mindenesetre sokkal több, mintha a mostani állapotokon nem változtat a város. Következnék másodsorban az igazi rek- lámirozás. Vegyük először a külföldet. Ha Nagybánya városa teszem angol lapokban rendszeresen hirdetné, hogy itt és itt, Magyarországban egy ilyen és ilyen remek, szép vidéken (a többi epitheton ornans már nem az én dolgom), ilyen és ilyen tartalmú gyógyforrások (Fokhagymás, Borkút), ilyen és ilyen féltételek mellett bérbe vagy eladók, biztosra veszem, hogy akadna gazdag tőkepénzes, aki bele bocsátkoznék a vállalatba s Bányából olyan fürdőhelyet csinálna, hogy még a külföldről is felkeresnék. Hirdetni lehet egyébiránt a hazai lapokban is mint üdülő helyet (a mint ezt a többi fürdőhely teszi,), rendszeresen, állandóan. Ismertetéseket, képes prospectusokat kellene nyomatni s azokat ezrével szétosztogatni az egész ork „NAGYBANYA ES VIDÉKÉ” tárnája. Jó iskolákat a népnek és okos tanítókat. Járá i székhely volt a város, hol nemzetiségi szempontból is fontos dolog volt a szép magyar állami iskola intézménye. Az igazgató hivatása magaslatán is szeretett csücsülni egy pipa mellett, melyet csak akkor kellett falhoz támasztania, ha a tanítást vezető legokosabb lurkó jelenteni jött a tanító urnák, hogy hegedü- szó mellett osztaná ki a jegyeket. Apelláta nélkül működött a mogyorófapálcza, mely a legjobb huzó-vonó szerszám, a gyerekek képezvén a hegedűt. Ez volt a tanítás. ' Az állam igen helyesen gondolkozott, mikor a szolgai áHást rendszeresitette az iskolánál s szép fizetést is adott annak. Vaszalika uram pompásan is bevált, mert a hivatása magaslatán álló s nem függő urnák bivalyai körül remekül járt, alaposan gondozta, no meg ilyeténképen cselédet-se kellett tartania, a mi nagy nemzet gazdálkodásra is tanít. — Az állam figyelmes ám a felterjesztésekre is, s mert az igazgató- tanító irányította a dolgokat, a Szemiták kedvéért, hogy mentül több Szem. csemete kerüljön az iskolába — szombaton úgy, mint vasárnap szünetelt az iskola. Remek két nap is ez a két nap. Szombaton a náczió- had, vasárnap a Szem. maradék tekintélyes csoportja képezle a haderőt. Ilyenkor az intézkedő másod vezérszerepét ő vitte a tanító ur több holdas kertjében. Ö csak pöfékelt egy nagy székben a nagy fa alatt, árnyékban, ide járt Vaszalika a parancsokért s üteny szóra [ dirigált az ásás magas tudományában. Kulturális, hazafias czél karöltve működtek, azért az igazgató-tanitó ur jóvoltából olyan Vaszalika fogadódott fel, ki egy j kukkot se tudott magyarul, hogy az iskolába járó ; magyar gyerekeknek a favágás, ásás. gyomlálás s több ! efféle hasznos cselekmények tanulásánál alkalmuk legyen a náczió nyelvét is megtanulni, mert hát a magyar állam nemzeti büszkeségét az képezi, hogy töltött káposzta után azok a nemzetiségi és faji büszke ségükből megértsék az idegen nácziókal; az már felesleges, hogy ők értsenek minket Hát nem szép dolog is volt, hogy széles e honban bármerre járunk, ami fajunk mindenütt megtanulta s alaposan is beszéli az idegen fajták nyelvét, be is olvadtunk a más fajtákba, de azt már csak igazságtalanság lett volna kívánni, hogy azok is tanulják a miénket. Az úri szerepléseknél, törvénykezésekben,a diétái beszédekben, gyönyörű úri nyelv, a szép latinvolt, mit szépen nem beszélni nagy hazafiatlanság volt; az úri társaság érintkező nyelvének a német volt elfogadva; Ha mágnásaink itt-ott beszélték is a néppel érintkezve a ,.paraszt“ magyar nyelvet, úgy hangzott az, mintha szánszkrittek közt élnénk. Hát nem vágott-e össze ilyen hivatásuk magaslatán csücsülő iskola vezérek munkája a nagy szellemmel ? — A vallástalanok a csodák valóságát tagadják, ebben a franczia viszi a vezérszerepet. Könnyű nekik, mert ott mindenki ért, tud és beszél francziául, de jöjjenek hozzánk, itt van a csodák legfényesebb bizonyítéka, hogy nem halt ki mégse a magyar szó, nemzeti sülyedésünk sírjából foenixként emelkedik ki az uj haza. A nagy Széchenyi mondása, hogy magya rok oly kevesen vagyunk, hogy még az apagyilkosnak is megkellene kegyelmezni, elmúlt idő; ma már büszkén kiálthatjuk vele mi is, hogy Magyország nem volt, hanem lesz. De azt tagadni nem lehet, hogy a kis iskoláknál kell kezdeni a dolgot Nem bivalyosokat, de kitűnő állam polgárokat, derék hazafiakat látunk az elemi iskolák kathedráin. Audiat. Elmúlt a régi jó táblabirák világa, midőn a mai ügyvédeknek fiskális volt a nevük, az ügyvédbojtárnak patvarista s familiárisán, azaz hogy családiasán ment köztük a vita, azaz hogy az élet. Ha princzipá- iisának, vagyis az ügyvédnek szüksége volt a fiatal urra, csak kiáltotta: Audiat! A jövendőbeli fiskális urnák esze nélkül kellett szaladnia, a mi nemcsak az ügyvédi dolgokban dukált, ám. Most magyar világot élünk, a régi világ tipikus alakjai kimúltak rendre. Én teszem azt nagyon megfigyeltem egy neves ügyvédet, ki bankigazgató is,
