Nagybánya és Vidéke, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1900-04-22 / 16. szám
(2) 16. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE a pompás pavillonok tömkelegéből, a babiloni zűr- ! zavarból csak a tiszta kék ég derűjében talál nyugalmat s azt a nagy szellemet csodálom, aki ily fenséges alkotásokra erősnek, képesnek teremtette az embert. Egy Raphael, egy Titián, egy Michel Angelo munkáját megkritizálni nem, csak csodálni lehet. Az én gyönge erőm is csak csodálkozni tud mindazon, amit láttam s amit még remélni látok a párisi világkiállításon. A franczia szellem az, mely a munkát fölemelte a föld porából s megnemesitette a művészet által, magas díszes piedesztálra helyezte. S ime a munka legdicsőbb triumpfussal vonul végig 1900-ban a Szajna partjain. Az egész emberiség tapsol Francziaország dicsőségének, az egész világ ünnepli a munka diadalát, Parisba siet a föld minden népe, hogy minden erejéből támogassa e nemes nemzetet nagy alkotásában, a párisi világkiáltitáson. Mi magyarok különös lelkesedéssel veszünk részt a kiállításon, egyrészt, hogy kifejezzük hálánkat, csodálkozásunkat annak a nemzetnek, amely ledöntötte a gondolat szabadság korlátáit, jogot szerzett a joggal nem bíróknak, s megszabadította az emberi szellemet évszázadok bilincseitől, másrészt, hogy megmutassuk erőnket, nagyságunkat, tudásunkat a külföldnek, amint hogy megmutattuk nyers erőnket, politikai bölcsességünket az évszázados csaták zivatarjaiban, mikor védbástvául szolgáltunk nyugatnak kelet pusztító hordái ellen s ezáltal biztosítva nekik a nagyobb előrehaladást a békés munkában, a kultúrában és a tudományban. Sikerünk nagyobb lesz, sem mint azt megálmodás. A magyar osztály munkásai élükön Lukács Béla kormánybiztossal, oly munkát végeztek, amely ki fogja vívni az egész külföld elismerését. A Quai d’Orsain levő Avenne des Nationson áll az önálló pavillonunk, melyről tudvalevőleg a franczia lapok is a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak. — Valóban az épület a legszerencsésebben megvalósított gondolat, mely Magyarország történelmi műemlékeiből oly művészi egészet alkotott, amely magában véve összhangzatos építészeti alkotás. E pavilonunknak úgy építészi stylja, mint berendezése retrospektiv képet nyújt, a világtörténeti múltúnk felől, hogy a pavilion mintegy szimbolizálja Magyarország ezeréves fejlődését. Ez épületünkön kívül még 18 részből álló csoportunk van a kiállítás területén szétszórtan, nagyobbrészt a Champs de Mars palotáiban. 10676 m2 zárt helyiségben, 3536 m2 pedig a szabadban. Állami önállóságunk minden téren gondosan meg \ van őrizve, nem kell tartanunk attól, hogy Ausztriával egy kalap alá vesznek. Az egyes csoportjaink dekorativ munkálatainak kivitelénél különös súlyt fektettek a magyar jelleg és a magyar motívumok kidomboritá- sára. A magyar osztályról közelebb bővebben fogok Írni, ha a munkálatok jobban előre haladnak- Addig is legyen szabad magáról az egész világkiállításról egyetmást megírnom. A főkapu a Concorde-tér szélén már teljesen készen áll, Binet építész műve, minden hasonló alko- i tást felülmúl. 2800 m2 területet foglal el, kupolája 50 m. széles, 58 bejárata van, melyeken óránkint 80000 | embert lehet bebocsátani. E diadalkapu keleti, színes stylben épült s pazarul ki lesz világítva színes villanyfénynyel. A kiállítás többi bejárásai a világ leghíresebb kapuinak a reprodukcziói. Ott látható a Kreml szent j kapuja, a toledói napkapu, a kairói diadalkapu, a trieri római kapu, a delnii kapu, a neslei történelmi nevezetességű torony, a bázeli Szent Pál kapu és a hires ! londoni St. James Gate. Az 1900-iki kiállítás legnagyobb csodája immár kétségtelenül a »Chateau d’eau« (vizkastély) ez egyszerűen leírhatatlan alkotás. Edmund Paulin Francziaország leghíresebb építészének a műve. Frontja 200 láb, a vízesés tartója 30 m széles és 11 m. mély, maga a zuhatag 30 m. magasságból szakad alá. Valóságos folyam ez, mely este túl pazarul kivilágítva (kivilágításához 12 ezer lóerejü motorokat használnak fel), kápráztató látványt fog nyújtani. A vizesés másod- perczenkint 12 ezer liter vizet bocsát alá; az óriási zuhatag a szivárvány minden színében váltakozva omlik lefelé, hogy végül lángfolyammá változva, milliárd cseppjeivel szikrákat löveljen szerteszét. A vadul hömpölygő hatalmas hullámok egy óriási természetes sziklákból készült hatalmas barlangban tűnnek el;-a barlangot remek szobor-csoportok veszik körül, allegori- zálva a Humanitás nemtőjét, amint a Haladást a Jövő felé vezeti, mig a tajtékzó habokból az Ügyesség tör utat magának, De mindezekről a csodálatos dolgokról s a többi sok másról közelebbi leveleimben bővebben fogok irni, ismétlem, hogy csak halvány képet tudok nyújtani az olvasónak. Aki csak teheti, jöjjön el maga és nézze meg ezeket a mesébe illő alkotásokat, nagyobb haszna lesz abból, mint a mennyi hasznot rajta fognak huzni a párisi vendéglősök és szállodások. Ezzel a kiáltással végzem hát be levelem : Fel Párisba ! A viszontlátásra Párisban ! Karácsonyi Aladár. Heti krónika. Ismét együtt láthattuk a nagybányai szép közönséget. Nemes ízlésére vall, hogy a hangversenyeket, mindenféle összejövetelek közt, a legjobban szereti. Mikor annak évadja van, Nagybányán még sohasem volt sikertelen zene-estély. Persze, ha úgy nyáron, a rekkenő melegben budapesti vándor művészek akarnak minket boldogítani, akkor rendesen eredménytelenül kénytelenek innen távozni, mert »mindennek rendelt ideje vagyon« ez világon. A nyár örömei egészen mások! És a meleg napsugár itt van, megérkezett már. Vadludak és darvak V betűje szálldogál a kék boltozaton, a fecskék elfoglalták ősi fészküket, a hegykoszoru fái virítanak megint s a liget is kezdi felöltem díszes köntösét. Pár nap múlva beköszönt. Szent György napja, ez a hagyományos választó vonal, a vén robotos kiharangozza a fűtést s a tavaszi munka lázas sietséggel, hatványozod ik. A tavaszi hangulatba egy ünnep próbál beilleszkedni, de sehogy sem sikerül neki Emlegetik előtte, utánna, előbb vagy később, csak a napján hallgat róla mindenki. Megértük hát ápr. 11-et is, ápr. 21-én görög számítás szerint, ugyanily joggal tarthatnék pl. Nagypénteket Áldozó csütörtökön, vagya Husvétot Pünköstkor. De semmi, a jóindulatot senki sem tagadhatja meg tőlünk s ez a fő, mert a hazát szeretni mindenkor szabad. A kikelet hatása, hogy kirándulni, utazni szeret az ember, egy hatalmas gárda Italia kék ege felé veszi útját az örök városba. Nagybányáról is távoznék nehányan s részt vesznek a nagy zarándoklatban, mire e sorok napvilágot látnak, már a zakatoló, prüszkölő gőzös viszi őket túl a tizedik határon. Hát Párisba? Oda szintén sokan készülnek, de a megnyitásra még nem ment el senki. Mondják, hogy az iskolákat is korábban fogják bezárni e miatt. Nagyon helyesen van, csak aztán egy kis utravalót is kapnánk, valami rendelkezési alapból, mert időnk van nekünk mindig rengeteg, csak pénzünk nincs s azzal az igazsággal, hogy az idő pénz, nem elégszik meg sem a külföld, sem a krónikás. Különfélék Eljegyzés. Soltész Elemér helybeli ev. ref. lelkész folyó hó 18-án jegyezte el Hajdúszoboszlón Zsigmondi Sándor alsó-szabolcsi főesperes, kerületi főjegyző és püspökhelyettes leányát, Rózát. Az eljegyzés családi és rokoni körben történt. Bay Béla helybeli állomásfőnők holnap tölti be a 25-ik szolgálali esztendejét s a negyed százados jubiliumot családi és baráti körben fogja megülni. A ref. egyház hangversenye. Egyike volt a díszes, szépen sikerült estélyeknek, melyek a ritkaságok közé tartoznak. Nagybánya intelligens közönségét elit bálba teljes számban összehozni nagyon nehéz, talán lehetetlen, de elite konczertbe igenis lehetséges. Már jó előre lefoglalták a helyeket s a hangversenyen igen nagy számú, válogatott közönség volt jelen. A mi a programmot illeti, az influenza, hazánknak a kvótán kívül ez a legnagyobb átka, eleinte sok bajt csinált, Marosffy Janka kénytelen volt a zongora szólótól visszalépni, Égly Mihály úgyszólván az utolsó percz- ben dőlt ki a felolvasásból szintén influenzában. Ezer szerencséje a rendezőségnek, hogy az időközben haza érkezett Schönherr Antalnét sikerült megnyernie a Trióra s igy a hagverseny elhalasztása nem vált szükségessé. Nyitánynak Mozart egyik vonós négyesét adták elő Schönherr Sándor, Kassay István, Pethe Endre és Vájná Miklós ; a remek szép és gyönyörűen előadott darabot a közönség nagy élvezettel hallgatta meg s lelkes tapsokban tört ki. Városunknak méltó büszkeségét képezheti, hogy nálunk a magas klassikus zenének ilyen ápolói vannak. Majd Révész János énekébe el Révész Jánosné diskrét zongora kísérete mellett Mascagni »Siciliaia«-ját a Parasztbecsületből, ezt a nehéz rapszodikus dalt a művész által előirt felfogás pontos betartásával tetszés mellett, továbbá bemutatta a »Wacht am Rheint« saját magyar fordításában s énekelt itt még ismereti n kuruez dalokat sürii tapsokat aratva. Úgy az énekes, mint a kitűnő kiséret kiérdemelte a közönség megelégedését. Simon Aurél vidékünk szavaló talentuma Szász Károlynak egyik költeményét adta elő nagy hatás közt, majd a közönség óhajának engedve, még egy szavalmánynyal megtoldotta a programmot Végül Czerny Triója következett zongorán, gordonkán és hegedűn, Schönherr Antalné, Vájná Miklós és Schönherr Sándor előadásában. Schönherrné művészi játékában gyönyörködhetni láthatólag kedves dolog volt a közönségre nézve, Schönherr Sándor és Vájná Miklós szintén remekeltek, teljesen átérzett, lelkes, művészi előadásukkal. Általános tetszés nyilvánítások követték az utolsó akkordokat. A remek trió impozáns befejezése volt ennek a jól sikerült estnek, ügy Schönherrnének, mint Ré- vésznének a figyelmes rendezőség csinos csokrot nyújtott át az elismerés kifejezéséül. A műsor s/4 10 órakor fejeződött be s utánna táncz következett Adám Jóska újonnan szervezett jó zenekara mellett. A mulatságnak csak a hajnal vetett véget. Kiemelendőnek tartjuk, hogy a hagversenyre Incze Lajos tanár volt szives zongoráját oda kölcsönözni, s ezért a nagy áldozatért, a melytől mindenki fázik, valóban elismerő köszönetét érdemel. Április II, 19, 21 és márcz. 15. Az olvasó nem is sejti, hogy ez a négy szám egy nemzeti ünnep. Újabban ugyanis márcz. 15-ét ápr. 11-én szokták hivatalosan ünnepelni, mivel azonban ez idén a húsvéti szünidőre esett ez a nap, azért a helybeli elemi iskolában ápr. 19-én, a polgári iskolában és a gimnáziumban 2t-én ünnepelték, szép programmokkal, hazafias érzelmek közt az igaz, de mégis csodálkoznak kell a felsőbb hatóságokon, hogy ha olyan nap ez az ápril 11. a mit bármely napon meglehet ünnepelni, hát akkor miért nem ünnepeltetik márcz. 15-én, mikor a nép, az ország lelkesedik és ünnepel. 1900. Április 22. vonzzák fel a magasba, a csillagok világába, hol a fenséges eszmék, ideálok teremnek, mig maguk csak lenn a porban járnak, a hétköznapiság alakjai közt s azokat is elferdítik, elcsúfítják, ép úgy, mint a domború tükör, mely visszásán mutat minden arezot. — De hát hol van az a csillagok világa? — Ott, ott fent a magasban . . . Keresse fel Sándor, keresse az én kedvemért! S ugyan mit ne Ígérne meg az ember egy két hetes asszonykának? Megigértem, hogy felkeresem. Másnap, midőn a Mari leánynyal a zöldséges piaczra ment bevásárolni, szobájába osontam s kutatni kezdtem a csillagok világa után a könyvei között. A néhaiak müvei tarkítva voltak az ifjabb nemzedék köteteivel, különösen azokéval, akik »színekkel« dolgoznak, melyeket ráadásul az én kis aranyosom még meg is szines-czeruzázott ilyen jegvezgetésekkel : »Magasan szárnyaló«, »Elérzékenyitő«, »Mélyen átérzett tragédia« ! Kiválasztottam a legjobban agyonczeruzázott köteteket, s tanulmányozni kezdtem. Mikor aztán vizsgálódás közben a csillagok világának karakterét akarám megállapítani, furcsa dolog történt. Már-már abban a hiszemben voltam, hogy az a karakter szentimentális, midőn egy erősen realisztikus novellára esik tekintetem, mely nagyon is el volt látva a tetszés jeleivel, s amelyben az emberek mind legyilkolják egymást s aki legutolsónak marad, az ciankálit iszik. Majd meg egy falusi idill volt elhalmozva a tetszés jeleivel, hol a segédtanító minden pitymallatkor nagy titokban rózsákat lop a jegyzőék Zsuzsikájának ablakába, mig nem kitudódik, hogy azok a rózsák a tisztelendő ur kertjéből valók s a tettes megcsipetik s ezzel az idill véget ér. Egy más helyt pedig a dráma iránt való szeretet lép előtérbe, majd pedig a sötét tragédia iránt való vonzalom; szóval, búvárkodásom olyas valamire vezetett, hogyha kedvében akarok járni a feleségemnek, hát valami oly dolgot kell Írnom, hogy a drámai rész idillel kezdődjék, közbe-közbe tarkázva egy kis rea- lizmuszal, majd meg sötét tragédiává fejleszszßm a cselekményt s a komor, megrázó részeket egy kis szentimentalizmussal enyhítsem. A recipe tehát meg volna! Nehéz dolog, de hát mit nem tenne meg az ember egy két hetes asszonykának ? — Hozzá kezdett-e már Sándor ? — Oh, igen s hiszem, hogy hatásos lesz. Az első este, midőn dolgozó szobámba mindjárt vacsora után visszavonultam, valami szokatlan keserűség, lehangoltság vett erőt rajtam. Nem ment, sehogy sem ment. Már az ötödik ivet .rajzoltam tele különféle alakokkal s még mindig egy jóravaló eszmém sem támadt s ha jutott is eszembe egy-egy alak, amelyhez hozzáférczelhettem volna valami bús történetet, én rögtön csörgő sipkát nyomtam a fejére s a tragédiahős toliam alatt egy kifestett képű elownná torzul. Pedig már czim is volt a bús történethez, oda rajzoltam egy tiszta lapra szép, rondó betűkkel : Álmatlan éjszakák. Szándékom volt egy szegény varróleány történetét megírni, aki szeret és viszontszerettetik s ez első stádiumnál számos idilleket rendezhettem volna, boldogok mindketten s édes vágyakozással, reménykedéssel tekintenek a jövő felé; de haj! a férfi hűtlen lesz a szegény varrónőhöz. (Szentimentális jelenetek.) Később a leány felejt, a hűtlen által szivén ütött seb begyógyul teljesen; a hűtlen ifjú pedig megtörve a sors csapásitól, véletlenül meglátja egykori ideálját, ki szebb, mint valaha, a régi érzelmek felujulnak szivében s térdre borulva kér bocsánatot a leánytól s megvallja, hogy most százszor jobban szereti őt, mint régenten; de haj! most a leány fordul sarkon s kegyetlen gunymosolylyal a faképnél hagyja térdelő imádóját. (Ide két sor gondolatjelet akartam rakni). Ezután következnek mindkét részről a hosszú kínos álmatlan éjszakák. A lányka is megbánta tettét a férfi is; de az első lépést egyik sem teszi meg, a férfi azért, mert nem remél többet; a lányka meg női büszkeségből. Múlnak az évek, s a hajdan egymást szerető pár mint öregek találkoznak egymással. Ékkor kitudódik, hogy mennyit szenvedtek egymásért, és mivel már az életben nem lehetnek egymáséi, hát elhatározzák, hogy legalább egyesülnek a halálban. Görögtüz, akarom mondani két pisztolydurranás s a novellának vége. Ezt akartam kidolgozni, de szerencsétlenségemre ép a szomszédunkban lakik egy vereshaju, tömzsi varróleány, akinek egy hosszú, czingár szabólegéuy udvarol, ezek aztán tönkre silányitották minden illúziómat alakjaim iránt. Az első, másod, sőt harmadnapi munka után is csak még mindig a czimmel számolhattam be, a kis aranyos pedig egy türelmetlen szerkesztő végtelen türelmével vallatott naponkint, hogy hát hol van a novella ? Tennem kellett valamit, mert a helyzet tűrhetetlenné vált. Egy eszmém támadt. Mikor majd késő este mindenki nyugodni fog, én észrevétlenül kiosonok s elindulok tárgyat keresni a czimhez; ha a fővárosi éjjeli élet sem tud a czélnak megfelelő tárgyat nyújtani, akkor ... akkor lemondok a csillagok világáról.
