Nagybánya és Vidéke, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1900-03-04 / 9. szám
nagybánya ÉS VIDÉKE (2) 9. szám 1900. Márczius 4. désével a hová lépett, mindenütt az összetartozandó- ság érzetét teremtette meg azok közt, kiket a haza és a magyar nemzet iránti lelkesedés vezetett. Egyénisége kerülte a feltűnést, a tüntetést, erkölcsi hatása nem tolta előtérbe egyéniségét, de éppen ezért hatása mélyebb és maradandóbb, mint azt hittük, vagy talán ma is hisszük. Beszéde további folyamán kiemeli, hogy a br Vécsey József életének emléke mindig büszkeséggel fogja eltölteni lelkünket, mert ő adta meg az alkalmat a középosztálynak bebizonyítani, hogy megtartotta a múlt időkben szerzett önérzetét akkor is, midőn egy modern kor műveltségét megszerezte. Alkalmat adott nekünk bebizonyítani azt, hogy önérzetünk és miveltségünk mindig megtalálja azt a határt, melyen erről maradni durvaság, melyen túl menni elbizakodottság lenne s hogy a kölcsönös tisztelet külömböző osztályok érintkezését is kellemessé s szívélyessé teszi. Lehetetlen volt e gondolatok kifejezése nélkül búcsút vennie a letnondó elnöktől, azon férfiútól, kit hosszú időn át a vármegye szeretete és tisztelete övezett s mely tisztelet meg nem fogyatkozva fogja kisérni ezután is. Mind e gondolatokat az alispán szépen kidolgozott beszédében kifejtvén, közgyűlés egyiittérezve az elmondottak igazságával fájdalmasan vette tudomásul a lemondást s br. Vécsey Józsefet közfelkiáltással tiszteletbeli elnökévé választotta meg Az elnöki megnyitó jegyzőkönyvben fog inpgörökittetni. Közgyűlés ezután a diszelnöki állásra dr. Schlauch Lőrincz bíboros püspököt választotta, ki a társulat iránt eddig is érdemeket szerzett. Az igazgatói jelentés a társulat múlt évi működéséről örvendetes tudomásul vétetett, a pénztári számadásra a fölmentvény megadatott. Ezután Bodnár Gáspár képezdei tanár tartotta meg emlékbeszédét Jandrisics János és Tabajdi Lajos elhunyt alelnökök felett. A kiváló szónoki hévvel előadott szép és magvas beszéd mély hatást tett. Tárgyaltatott ezután a jelen évi költségvetés és a segély kérvények. Közgyűlés a választmány határozatait minden részében helyben- hagyólag veszi tudomásul. A nemzeti kaszinó alapítványának kiadása tárgyában — mely egy diszserlug — közgyűlés akkép határozott, hogy annak elfogadására dr. Schlauch bíboros kéressék fel. Az üresedésben levő elnöki állásra közgyűlés egyhangú lelkesedéssel Nagy László alispánt választotta meg, az atelnöki állásokat pedig Kováts Béla és id. dr. Farkas Antal tagokkal töltötte be. Nagy László alispán, most már mint elnök röviden jelezve még a választmány elé terjesztendő eszméit a kör működésének intenzívebbé tételére, az ülést általános éljenzés közt berekesztette. Színészet, A Szabadhegyi Aladár társulata a napokban megérkezett városunkba s előadásait márczius 1-én a Sulamith-lal kezdte meg. Nem lehet panasza, mert közönségünk rokonszenvesen fogadta a társulatot, a termet az első előadáson egészen megtöltötte s a szereplőket sűrű tapsokkal is jutalmazta. a többi jelmezekkel elvegyülve vidám élénkséget keltett a közönség soraiban. Ezen második csoportban részt vettek: Bálint Imréné, Hoffmann Arpádné, Incze Lajosné, Kondor Sándorné, Knöpfler Gusztávné, Langer Sándorné, Mayer Juliska, Mikes ónná, Myskovszky Ernőné, Muzsnay Fe- renczné, Révész Jánosné, Holla Jánosné, Rozsos Istvánná, Rozsos Nina, Stiglicz Erzsiké, Szokol Margit, Takács Jolán, Veisz Lajosné. Negyedóra múlva ismét megszólalt a Rákóczy induló s harmadiknak egy török csapat vonult be. Elől vitte a szultán kardját egy valóságos mulat gyerek, az a kit VVIassics legszebb legénynek tart Nagybányán, aztán változatos képet alkotva jöttek: Marokkói nő (Biltz Valér), Montenegrói nő (Várady Erzsiké), a tavasz (Boticelli féle jelmezben, Biltz Irén), továbbá egy török nő, majd díszbe öltözött basák, kalózok stb. Nagy komolyan bevonultak a félholddal díszített török sátorba, hol gyöngyöző pezsgő mellett jó mulatság folyt egész éjjel. Az eredeti és valóban díszes jelmezekbe öltözött csop irtot Grünvald Béla festőművész rendezte, részt vett benne Thorma János festőművész is. Képzelni lehet, hogy ily nagy s változatos tarkaságtól hullámzó bálon, már az is, a ki csak mint néző volt jelen, már az is kitünően mulatott. Hát még a többiek ! A láncz lelkesen és kedvvel folyt, a humor szikrázott mindenfelé, a pohár csengett s ar- neval ő herczegségének nagy öröme lelhetett a leleményes és vállalkozó szellemű nagybányaiakban. Annyi bizonyos, hogy ilyen érdekes képet táró bál még nem volt Nagybányán. Az órák futottak Az idő villámszárnyakon sietett s még be sem teltünk a szebbnél szebb jelmezek nézésével, mikor Auróra kezdte bontogatni bíbor szárnyait. Hajnalodott. S a meglepett közönség egyszerre, mint egy varázsütésre elhagyta a termet. A nőegylet meglehet elégedve. íme ismét tapasztalhattuk, hogy a siker csak ott bizonyos, hol gyöngéd női kezek szövögetik a rózsás terveket s mig a férfi rendezés a csendes részvétnél és fád deficitnél tovább vinni alig tudja, addig a nők csodamódon összehozzák, ezt a mi száz klikkre bomlott tartózkodó társadalmunkat is. Sulamith előadásával általában közönségünk meg volt elégedve. Dicsérettel kell megemlékeznünk Kepe* Lauráról és Koppán Margitról (Sulamithról és Abiga- ilról) kik nehéz szerepüket jól megoldották és szépen énekeltek, mellettük kiemelendő még Csige Lajos Monaoch és Tnkomy Loránd a jóizü komikus. Ha a társulat ily előadásokkal fogja közönsé- i günket gyönyörködtetni, számíthat pártolásra. Pénteken márcz. 2 án az Arany kakaxf adták elő Blumenthal és Kadelburg zenés bohózatát. Zene ugyan édes kevés van benne, de a bohózat, maga igen jó. Sok apró ötlet, tréfás mondás kaczagtatja meg az embert s a helyzet komikuma is több helyen kitűnő. Valami belső becse alig van a darabnak, de á‘ki sokat és jóízűen akar nevetni, az meg lehet vele elégedve. Az est hőse határozottan '\Lipt*y Lajos volt (Dachsel- mayer Nepomuk,) ki pompásan alakított, tipikus és következetesen megrajzolt alakot mutatott be sok derültség és taps közölt, mellette említést érdemel Szabó Mariska az ügyes fogadósné, Szabadhegyi (pin- czér), Tnkorag (angol turista), Csige Lajos (Horvát Gedeon tudós). Sz. Kovács Gyula is ügyesen forgolódik a színpadon, sajnáljuk, hogy ugyanezt nem mondhatjuk Pintér Dezsőről (Gyárfás) ki mint ügyvéd, bárha csinos alak volt, de meglehetős fádul játszott, szerepéi nem tudta jól. Az egész előadás különben összevágó és mulatságos volt. Ma szombaton A valeni nász 4 felvonásom színmű kerül színre. Holnap vasárnap márcz 4-én A kurucz furfang, Bokor József 100 arany pályadijjal jutalmazott énekes népszínművét adják elő. Hétfőn. Szünet. Kedden. Királyfogás, operette. Szerdán. Romeo és Julia, Shakespeare tragédia. Csütörtök. Dr. Szeleburdy, uj énekes bohózal. Pénteken. Dózsa György, színmű. Szombaton. Görög rabszolga, nagy operelte. Vasárnap. Falu rossza, énekes népszínmű. Heti krónika. Méltó befejezése volt a farsangnak. Az a tarka kép, mit a nőegyleti bál nyújtott, leírhatatlan. Azt látni kellett, abban részt kellett venni, együtt úszni azúrral, hogy megérthesse és méltányolhassa az ember. Tény az, hogy a felsőbányái 24-iki álarczos bál s a nagybányai hushagyókeddi jelmez-, kalikó- és álarczos bál, olyan két remek látványosság és mulatság volt, melynek párját hiába keressük a bálok krónikájában. Százon felül volt a nők száma a nőegyleti bálon, a karzaton és színpadi karzaton kívül. Igv aztán bajos is lett volna megolvasni, hogy hány pár lánczolja a négyest. A kalikó dominált a hölgyek között s ez örvendetes jelenség, mert bármennyire szeretjük is a változatos és szebbnél-szebb jelmezeket, ezek könnyen túlzásokra ragadják a hölgyeket, mindenki szebb, gazdagabb igyekszik lenni másnál, s amúgy is el- könnyelmüsödött korunkat, még könnyelműbbé teszi ez a hiú versengés, mig a kalikónál egyenlőség uralkodik senki sem érezheti magát mellőzöttnek. Aztán ha van szépség a sokféleségben, van az egyenlő kosztümben is s hogy melyikben több azt bajos volna eldönteni. A kalikó egy megczáfolhatatlan igazságot fejez ki, azt, hogy mulatni lehet a nélkül is, hogy az ember egy egész vagyont költsön a ruhájára. Ne higyje azért a nyájas olvasó, hogy én a jelmeznek ellensége vagyok. Ami szép, az szép marad mindig, még ha drága is s a hölgyek nemes Ízlése, a jelmezekben az idén' is — elismerem — sok igen csinos dolgot inut.tott be. Talán egyrészt ez a művészi változatosság, másrészt a (kalikóban) az a kedves egyenlőség adta meg ennek a bálnak azt a jelleget, mely az egészet oly bájossá tette, a mi bajosan fog többé ismétlődni. A két párt elismerte egymás sikereit és most szent a béke kalikósok és jelmezesek között. Alig zajlott ily mesteri fináléval a farsang, már is uj élet kezdődik. Bevonultak a színészek s okkupál- ták a tért. Közönségünk eddig meleg pártolásban részesíti a társulatot, melynek tagjai igyekeznek is eléggé, hogy megállják helyüket, bár egy-két előadásból még bajos kritikát gyakorolni feleltük. v Tulkövetelőknek nem szabad lennünk, mert Küry Klára, Hegyesy Mari vagy Hegyi Aranka állandó szereplésre nem igen jönnek ide, az bizonyos, elég ha a társulat közepes s korrekt és helyesen felfogott előadásokkal szórakoztat bennünket. Az időpontot jól megválasztották. Elseje még mindig az ünnepnapok közé számit minálunk s ha jó a kezdet, a többi magától jő. Meg az időjárás is kedvez a színészeknek, mintha csak az ő kedvükért esett volna ismét a hó s hült volna le újra a levegő. Aki szép akar lenni, annak most módjában van márcziusi hóban megmosakodni, sőt a szabadság ünnepén talán már szánkázhalik is a nyájas olvasó és a sportkedvelő krónikás. Különfélék. Márczius tizenötödikének a szabadság emléknap jának megünneplése közeledik. A polgári olvasókör f. hó 1-én tartott választmányi üléséből átiratilag megkereste az egyes egyházak lelkészeit, hogy istentiszteleteket tartani szíveskedjenek s maga a kör márcz. 15-én este 6 órakor ünnepélyt rendez, melyen a felolvasást Égly Mihály városi főjegyző tartja. Ezenkívül a dalárda közreműködik s lesznek szavalatok is. Az ünnepélyt társas vacsora követi a kör helyiségeibenBÚCSÚ. Jó barátaim, ismerőseim és minden jó akaróim fogadják ez utón szívélyes »Isten hozzád»-omat s tarts inak meg reám nézve oly becses jóindulatukban, miként én mindig szeretettel és tisztelettel fogok Nagybánya kedves és müveit társadalmára visszaemlékezni. Soóvár, 1900 márcz. 3. Balogh Károly szám- viz-gáló. Felsőbányán a febr. 24 én tartott álarczos bál igen jól sikerült. A terem zsúfolásig megtelt intelligens közönséggel, melyek soraibaa számos csinos és díszes jelmezes alakot láttunk, kik kiváló kedélyességgel, fesztelenül mulattak. Az első négyesnél letették az ál- arezokat s kitűnt, hogy Nagybányáról is többen megjelentek a mulatságon, különösen a férfi jelmezesek között. A négyeseket két kolonban kellett tánczolni. A mulatság a reggeli órákig tartott s szépen jövedelmezett a kaszinó javára. A női jelmezesek névsora kövelkező: Delhányiné sportjelmez, Farkasné satanella, Kovács Pálné Pierette, Puskás Tusi kéményseprő, Csausz Irén virágárus leány, Harantné képes-levelezőlap, Di- mandné román menyecske, Szmik Gusztika kalotaszegi leány,SzmikSándornéPécsvidéki nő, Tomasovszkv Vilma hóvirág, Papp Mariska spanyol tánezosnő, Papp Anna búzavirág, Alexáné spanyol tánezosnő, Bernovicsné szerb menyecske, Bartos Mariska magyar leány, Báthy Ilon éjjeliőr, Báthy Juliska rokokó, Mikola Antalné Savoyard,Stein Piroskaiéi, Stein Helen tengerész, Nyisz- tor Irén tengerész, Csausz Károlyné kéményseprő, Hámori Nándorné komló, Brandenburg Vilma bébé, Kompóthy Ágostné elszászi nő Az iparos iflusági kör febr. 25-én tartotta évi közgyűlését nagy érdeklődés mellett Ez ifjúsági kör- szépen és helyes utón halad. Mull évben alkalmas helyiséget bérelt a felsőbányái utczán s talán ennek köszönheiő, hogy 1899-ben 37 uj tag. lépett bt. Az összes taglétszám 114. A bevétel 290 (Vital szaporodott 1898-hoz képest. A könyvtár 131 kötettel gyarapodott. Az elmúlt évben 2 mulatságot tartottak, melyek úgy anyagilag, mint erkölcsileg jól sikerüllek, tiszta jövedelmük 197 forint voll. A jelentések mghalgatása ulán a felmentvényt a tisztikarnak megadták s megalakították az uj tisztikart. Gyászhir. Csengerben febr. 23-án éjjel halt meg Szendy György nyug. főgymn, tanár s volt. 1848—9-ki honvéd A boldogult, édes atyja volt Szendy Árpádnak, a budapesti orsz. zeneakademia hírneves tanárának, kit, mint kiválló zongora-művészt Nagybánya közönsége is ismer. Szendy Györgynek temetése febr 24-én volt Csengerben Fankovich Sándor munkácsi igazgató tanár jubileuma alkalmából egy felhívást bocsátottak közre, melynek közlésére felkérettünk. A fölszólító levél következőleg hangzik: Tisztelt Uram! Fankovich Sándor, munkácsi m. k. állami főgymnasiumi igazgató a folyó évben éri el hivatali működésének 25-ik eszten- tendejét. 25 évet tölteni el egy nehéz, bár magasztos czélu állásban, még pedig tisztességgel, becsülettel, nem csekély jelentőségű feladat. A mint a közhangulatból tapasztaljuk s a mint magunk is teljesen meggyőződtünk, Fankovich Sándor tanári, igazgatói tisztét dere- kas munkával, megnyerő bánásmódjával, szive nemes érzésével teljesítette 25 éven keresztül. Azonkívül ez időn át. városunk és társadalmunk minden szépért, nemesért buzgó mozgalmában tevékeny részt vett, több jó ügyben az első mozgató, megindító vagy lo- vább fejlesztő férfiak között munkálkodott. Ennélfogva ő nem csak mint professzor és intézetvezető érdemelte ki tanítványai és a szülök háláját, tanártársai tiszteletét, elöljáróinak megelégedését, hanem műit ember, mint társadalmi férfiú is kivívta magának a közbe- csülésl, a jók szerete ét. Tisztelt uram ! városunk társadalma jobbjainak, az igazgató tisztelőinek, volt tanítványainak, tanártársainak és mos’ani tanítványainak lelkes ösztönzésére és megbízásából — nem a puszta szokásnak hódolva — hanem a köztisztelet és meleg érgeklődés sugallatát követve egy nagy bizottság alakult társadalmunkban s annak kívánságára bocsátjuk közre jelen felszólításunkat. C.zélul tűzte ki ama nagy bizottság, hogy Fankovich Sándor 25 éves igazgatói működését emlékünneppel üli meg f. évi junius hó 4-én azaz Pünkösd másodnapján. Az ünnepség programmját később közöljük. Ez ünnepségnek kiemelkédő mozzanatául kívánjuk feltűntél ni egy díszes album átnyujtását és egy az ünnepelt férfiiu nevére örök emlékül szolgáló alapítvány tételét. A diszalbumban meg lesznek örökítve az összes volt tanítványok aláírásai. Az alapítvány kamatát felekezeti külőmbség nélkül egy szorgalmas, jóerkölcsü, jeles előmenetelü tanuló nyeri el évenként az évzáró vizsgálaton Az album sajátkezüleg is aláírható máj. 15-től jun. 1-ig Csomár István házánál. Midőn ez ünnepségen való szives részvételre a volt tanítványokat tisztelettel felszólítjuk, egyszersmind kérjük, hogy az albumra és alapítványra szánt összeget legkésőbb máj. 1-ig Tomory Imre tanár czimére iakik Munkácson főtér 54 sz.) küldeni kegyeskedjék. Számadás. A nőegyesület hushagyókeddi jelmezbálja nemcsak erkölcsileg, hitnem jövedelmét tekintve is reményen felül sikerült. A bevétel volt: jegyekből 490 korona, jegymegváltás- és felülfizetésekből 163 korona 80 filiér, pezsgők e'árusitásából 140 korona, confetti és virágeladásból 34 kor. 10 fillér. Összesen tehát 806 kor. 90 fillér. Ebből kiadatott zenére 90 korona, nyomtatványokra 24 kor., pezsgővételre 92