Nagybánya és Vidéke, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1900-02-18 / 7. szám
(2) 7. szám NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1900' Február 18. ideje a hitélet gondozására. Közönbössé teszi híveit, akiknek elhidegült kedélyvilága sem a templomban nem melegszik fel, a hol a papját csak a mesterségéből folyó kényszerűség gyér functiói között látja, sem az együvé tartozásnak lelki kötelékeit nem fűzi szorosabbá vele szemben, a kinek világi stréberségeit nem érti s akit igy, egy teljesen más foglalkozású idegennek tartva, czéljait sem követheti! A világi hatalom türelmetlen kényszerétől megzaklatott nép papjának o'talma alá menekül, hogy tőle, mint a nálánál bölcsebbtől, tanácsot kérjen s benne erkölcsi megvédelmezőjét keresse. Mily sok fájdalmas könyet törölhet le s mennyi kétséget, aggódást és fájdalmat oszlathat el ilyenkor a jóságos pap, kinek kedve, ideje és szenvedélye van híveinek nyomorával foglalkozni, keserűségtől áradozó panaszaikat békés türelemmel kihallgatni s rajtok nemcsak kenettelj ‘S igékkel, de önfeláldozó cselekedetekkel is se giteni. Csakhogy mindezekhez eyész pap kell ám, a kinek működését nem forgácsolja szét a kapaszkodás ösztöne, melylyel önző egyéni czélja felé tart. Még egyszer hangsúlyozzuk, hogy távol áll tőlünk az ízléstelenségnek még csak a czél- zata is, hogy Nagybánya város katholikus hitközségének fejét megfosszuk ama díszes állástól, a melyet socialis helyzeténél fogva a társadalom biztosit számára. Ám e vezérszerep úgy oszoljék meg egyéniségében, hogy benne élső sorban a papot szeressük, a társadalmi egyént pedig tiszteljük, vallás és osztály különbség nélkül. Szent legyen előtte a vallások békességes egyetértése! A türelmetlenséget kizárja a katholicizmus előkelősége, hogy úgy fejezzem ki magam, annak elegancziája! Nem ellenségekret hanem jóbarátokra, nem vetélkedő irigyekre, hanem intézményeinket, ezeréves hagyományainkat megbecsülő testvérekre van szükségünk! így gondoltam én el a papválasztást s hogy mennyiben teljesülnek vágyaim, erre majd közelebb megadja feleletét a választók bölcsessége és minden elfogultságtól ment tapintata. H. I. Heti krónika. A hét kiemelkedő nevezetességei egy röpirat és egy értekezlet. A röpirat Felsőbányáról indult ki s Nagybányának szól. Történelmi adatok gazdag halmaza, a képviselők most tanulmányozzák, de már is úgy beszélnek a városatyák, I. Lipótról, 1. Ferenczről s egyéb ily nagy királyainkról, mint pl. Tisza Kálmánról vagy Apponyi Albertról, annyira ismerik őket. Az értekezlet az iparosokat érdekelte. Minden iparág képviselője elmondta panaszait, hogy sok az eszkimó és kevés a fóka, drága az anyag s olcsó az iparczikk, drága a pénz s nincsen építkezés, a lakosság fogy s az ipar pusztul, a csizmadiák, fazekasok száma pár év alatt felényire apadt, mind e siralmas előterjesztéseket bizony szomorúság volt meghallgatni. A korszak jelszava gyárak létesítése s e mellett a kézmű-ipar mostoha gyermekké vált, melynek nélkülöznie kell. A czéhekkel együtt eltűnik az iparnak régi dicsősége. De hátha visszajő az ipartestülettel ? Az ipartestület megalkotása mellett kell ma lennie minden jóravaló iparosnak. Van a hétnek, igaz, egy harmadik szenzáeziója is, de ez aztán igazán elszomorító: a tízszeres gyújtogató bevallotta tettét, meggyónta rettenetes betegségét. Ki gyönyörűséget talál a sziporkázó lángokban, koldussá teszi esetleg embertársait, hogy magának élvezetet. szerezzen, az már ártalmatlanná van téve. A titok kiderült s a lakosság felszabadult egy lidércz- nyomás alól, mert. mindenki úgy hiszi, hogy ezután megszűnik a gyakori vész. És ha még megemlítem, hogy ismét tél van, a tavasz langyos szellőit lehütötte a hólepel, mely újra leszállóit völgyre, háztetőkre, akkor körülbelül elmondtam mindent s ezzel befejezheti a hét történetét a krónikás. Különfélék. Kinevezés. A m. kir. pénzügyminiszter Pap László és Nickmann Richard végzett bányász akadémikusokat a helybeli kerületi bányamérnökséghez bányagyakornokokká nevezte ki. Hymenhir. Hollós Jakab vasúti főfelügyelőnek fia Hollós Oszkár, oki. vegyész, lakkfestékek és vegyi termények gyárának alapitója és tulajdonosa Budapesten, eljegyezte Mao dl Violát, Mandl Dániel fővárosi jónevü orvosnak magas műveltségű leányát. A helybeli kir. postahivatalnál a főnöki teendőket ideiglenesen Zsdánszky László igazgatósági fogalmazó vette átfolyó hó 17-én, Kameráth Gyula felügyelő e hó 21-én Debreczenbe utazik uj állomásának elfoglalása végett. Madzsar Béla betegsége miatt egyelőre akadályozva van a hivatal átvételében. Á kaszinó könyvtárának kezelését e hó 17-én ifj. Bilcz István vette át s a könyvosztás ezután minden szerdán és szombaton d. u. 2 órakor lesz. Piromanikus gyújtogató. Elek Lajos tűzoltó, kiről a múlt számunkban megírtuk, hogy a volt pénzügyőri épületet fel akarta gyújtani, újabban töredelmes vallomásokat tett a helybeli rendőrkapitányi hivatal előtl, F. hó 15-én d. e. 9 órakor, mielőtt a bírósághoz átkisérték volna, önként kijelentette, hogy az 1896. év óta előfordult tüzeseteknek ő volt az előidézője. Felgyújtotta ugyanis a Troplovics istállóját, Sesták istállóját, Szabó József színjét. Tóth kádár erdőutczai házát, a róm. kath. temető melletti volt szeszfőzdét, egy alkalommal szintén megkisérlette felgyújtani. Suszterics Györgyné malom-utczai házát (kísérlet.) T. Pap Zsigmondnak szénatartóját, Józsa András postarét-utczai istállóját, Virág Bálint erdőutczai telkén levő épületet, és végül Czelder Mártonné kürt-utczai házának melléképületeit, (kísérlet.) E szerint 11 esetben vállalta magára a gyújtogatás súlyos, vádját. Tettének okául azt adta elő, hogy gyönyörűsége telt a sziporkázó lángokban. Azon kérdésre, hogy a gyújtogatást mivel eszközölte, kijelentette, hogy a tűzoltó tanyán a viharlámpákból elhasznált kőolajos kanóczczal. A gyújtogatást egyedül követte el s mindig éjnek idején. A rendőrkapitányi hivatal a tettest e hó 15-én d. e. 10 órako adta át a vizsgálóbírónak s jelenleg a járásbíróság börtönében elmélkedhetik szörnyű tettei felett. A kapitányi hivatalt az elővizsgálat ügyes és eredményes vezetéséért elismerés és dicséret illeti. Elek Lajos minden valószínűség szerint piromániában _szenved, a mi beteges kinézéséből és révedező tekintetéből is kiolvasható. A Széchenyi társulat köréből. Vécsey József báró a Széchenyi Társulat elnöke, megrendült egészségi állapota miatt elnöki tisztéről lemondott. — Sarmaságh Géza a társulat titkára szintén lemondott állásáról. — Az állásokat a f. hó 28-án tartandó közgyűlés fogja betölteni. A nöegyesületi jelmezbálra minden oldalról serényen folynak az előkészületek. A rendezőség meglepetésekről gondoskodik s ebbeli buzgalma bizonyára megtalálja a közönség kiváló érdeklődésében jutalmát mert — mint halljuk — a mulatságon nemcsak hely- beliek, de vidékiek is nagy számmal fognak megjelenni. Iparos értekezlet volt tegnap, febr. 16-án, d. e. 11 órakor a városházán, a polgármester elnöklete alatt. A gyűlésen jelenvolt Harkányi József iparfelügyelő is, mint miniszteri kiküldött Debreczenből, ki előadta, hogy Láng Lajos képviselő felhívta a miniszter figyelmét az itteni iparnak sülyedésére s a miniszter sürgős intézkedést lát szükségesnek. Harkányi megemlékezett a sérelemről, hogy egyes kontárok ipart űznek Nagybányán, ezekre nézve kéri a képesített iparosokat, hogy forduljanak a tanácshoz orvoslásért. Másodszor arról szólt, hogy lehetne lényegesen segíteni a termelésen, vagyis az iparczikkek előállításának fokozásán. Ezután a jelenvolt különböző szakbeli iparosok elmondták sorban panaszaikat, véleményüket és javaslataikat. Az értekezlet folyamán az iparfelügyelő hathatósan felkérte az iparosokat az iparteslü- letnek megalakítására. Ajánlotta hitelszövetkezetnek, termelési szövetkezetnek és fogyasztási szövetkezetnek létesítését. Az értekezlet az iparosokra megnyugtató hatást gyakorolt s a megbeszéltek nyomán üdvös változást várnak iparos polgártársaink helyzetünkre nézve. Lapunk legközelebbi számában különben még visszatérünk e tárgyra. A fontos értekezlet Harkányi éltetésével ért véget. Gyászhir. Nyíregyházán e hó 12-én halt meg Bartholomaeidesz János ev. főesperes, a Ferencz József rend lovagja. A boldogult 86 évet élt s 64 évig lel- készkedett mindig ép elmével és ép egészséggel. Mint a hegyaljai egyházmegye főesperese, régebben Nagybányán is töbször megfordult. Sírjánál a nyíregyházai egyház kérésére a beszédet Révész János helybeli lelkész s egyházmegyei dékán tartotta, ezrekre menő nagy sokaság előtt. Az egyház hivatalos gyászlapja ez: Senki sem tudta meg, hogy hazajött Enrico, mindenki azt hitte, hogy künnt van a többiekkel a nyílt tengeren, a kékes Adrián . . II. Közvetten a tengerparton volt az a kis ház, melyet Gázzá Enrico otthonának nevezett. Ép olyan, mint a többi halászkunyhó, csak a háta mögött levő kertecske volt más. Azokban vetemények voltak, ebben pedig dísznövények pompáztak és virágok illatoztak. A ház előtt két narancsfa diszlett, most pattannak ki halványsárga virágai. A fák közt kis padocska állott, innen egész messzire be lehetett látni a kikötőbe. Alig aludlak el a mécsesek a kis kunyhóban, kinyílt a Gázzá Enrico házának ajtaja s magas, nyúlánk alak lépett ki onnan, lassan, nesztelenül. Óvatosan nézett szét a ház előtt, majd befordult a mellék- ulczába s meggyorsította lép'eit az úri negyed: a villák felé tartott. Az egyiknél, ott, hol az a különös alakú fügefa van, kulcsával kinyitja a kis hátsó ajtót, majd gondosan bezárja maga után s végig siet a homokos utón. A villa egyik ablakából világosság szűrődött át, mintha várnának valakire? Majd eléri a lépcsőt, felszalad rajta, lépteinek zaját felfogja a puha szőnyeg. Az egyik ajtónál megáll, hallgatózik, majd nesztelenül kinyitja s belép a szobába. Az elegáns fénnyel berendezett szobában egy ifjú ül háttal az ajtónak, mahagóniai íróasztala előtt. A nő megpillantja őt, megremeg s ledobja magáról a takaróját, az ifjú zajt hall, hátratekint, felzőkken s boldogan siet elébe. — Maddalena! Édes Maddalenám, végre itt vagy, végre enyém vagy. S hévvel szorítja kebléhez a szép nőt, csókolja forrón annak ajakát. — Tied vagyok Andor, tied örökre! susogja szerelem ittasan a nő. Majd leülnek a puha kerevetre, az ifjú átöleli a nő derekát, a nő vállára hajtja fejét. A lámpa halvány sugara reá esik szép fejére, megvilágítja rózsás arczát, azt a tűzben égő nagy fekete szemet s azt a tenyérnyi fehérséget, mely kiviilan hattyú nyakából. — Óh, hogy vártalak, hogy remegtem érted édes Mádikám, már azt hittem, soha sem jön el az az óra, midőn karjaimba zárhatlak — Pedig tudhatod, hogy el nem maradok, ha mindjárt utolsó utam lenne is. — Igen, tudtam, éreztem hogy eljössz, megsugia a szivem, meg a lelkem ! — És most boldog vagy ? incselkedett a nő. — Igen, az vagyok. Boldog, mint az erdő mélyén zengő madárka, mint a tarka pille a virág kebelén. És te, te nem vagy boldog? Maddalena mosolyogva nézett az ifjúra, rózsás ujjait beletemet.te annak szőke fürtjeibe. De egyszerre megreszketett. Talán a férje jutott eszébe, kit ámít, kit megcsal, ki maga a jóság és becsület, ki veritékes munkával élet-halál közt keresi a kenyeret, mig ő titkon a szeretőjénél enyeleg? De nem tart soká, másik pillanatban már ismét a szőke ifjút látja maga előtt, a kiért a sárba dobta mindenéi: női becsületét. Majd felveszi az asztalon levő lantot s leül egy alacsony pamlagra, mely a fal mellett állott. Bájos hanyagsággal dőlt hátra a támlányra, gyönyörű termete csábítóbbnak látszott, mint bármikor. Karjára veszi a lantot,ruhájának bő ujja visszaesik hóvállára,úgy hogy szabadon maradt bámulatosan szép alkatú karja. Most megérintették rózsás ujjai a hangszert, előbb csak egyes trillákat csalt ki a kis fából, majd eljátsza azt a mélabus dalt, mely egy szegény halász keservét önti fülbemászóan bánatos melódiába. A hangok hatása, a gyönyörű észbóditóan kecses asszony annyira elragadja az ifjút, hogy térdre omlik a szép Maddalena előtt és szerelemtől ittasan szorítva karjai közé, odahajlik a nő mosolygós arczához s lázasan, mámorosán susogja fülébe : — Mádikám, édes szerelmem, ugy-e soha sem fogsz elhagyni, ugy-e enyém leszesz, enyém örökre? Nem való vagy te abba a kis kunyhóba, jer velem, szökjünk el, hagyjuk itt e helyet, elmegyünk oda, hol szabad lesz téged szeretnem. Keressünk egy olyan helyet, mely el lesz rejtve a kandi szemek elől, mintha egy darab menyország lenne ott felejtve a mámor, a boldogság tanyájaként. Ott fogunk élni együtt, egymásnak, mint egy turbékoló gerle-pár. Mondd, eljössz-e velem ? — El, elmegyek, susogja lázasan a nő, el, akár a világ végére is. Aztán átöleli két karjával a férfi nyakát s hozzásimul édesen, szorosan, mint egy szép, puha czicza . .. Hl, Gázzá Enrico háza közelében rejtőzött el, ott várta be, mig teljesen besötétedik. Agyában a zavaros gondolatok egész lánczolata húzódott végig. ‘Szemei előtt elvonultak a múltnak édes emlékei, mily hő szenvedélylyei szerették egymást, mint fogadtak szent esküvéssel hűséget, mint irigyelték tőle a szépséges halászleányt, majd mikor éjjel találkoztak egymással s lázas szerelemmel lopta ajkáról a tüzes csókokat, mikor örök frigyre nyújtották az oltárnál kezüket és mikor annak a leírhatatlan boldogságnak kora következett. Majd szétfoszlott előtte a rózsás köd s bontogatni kezdé szárnyait a rémes, a kétségbeejtő jelen. Ah! de nincs ideje többé a gondolkozásra, észreveszi, mint nyílik ki halkan házának ajtaja, mint lép ki rajta egy karcsú, nyúlánk alak félénken, óvatosan. Megismeri őt, hitestársa, Maddalena az, kit oly forrón, végtelenül tudott szeretni. Vérfutolta szemeivel követi minden lépését s mint a leselkedő macska kúszik utána a kis ajtóig észrevétlenül. Elég volt ennyi Enriconak, hogy megbizonyosodjék az asszony hűtlenségéről, hogy hitelt adjon Fede- rigo szavaid ik. így, hát igy csalta meg őt az, kit jobban szeretett saját magánál, jobban Istenénél, kiért küzdött, a kiért dolgozott s életét, mindenét adta volna oda. — Enrico szivét összeszoritotta a fájdalom, de csak az első pillanatban, a másik percz- ben már felülkerekedett forró, bosszúért lihegő heves déli vére. Átszökkent az alacsony kerítésen, lábujjhegyen ment a villáig s felkapaszkodva oda, honnan a halvány világosság szűrődött ki a szobából, bepillantott a lefüggönyözetlen ablakon.
