Nagybánya és Vidéke, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1900-12-30 / 53. szám
1900. deczember 30. N A G-YB A N YA É S VIDÉKE 53. szám. (3) Az orsz. magyar bányászati és kohászati egyesület vidéki osztályok alakítását hozza javaslatba. E tárgyban a napokban vettük a következő felhívást: Az »Országos magyar bányászati és kohászati egyesület« 1892. évben magalakulván, hogy működésében minél nagyobb sikereket érhessen el s hogy a magyar bányászat és kohászat érdekeit minél hathatósabban ápolhassa, hazánk nevezetesebb bányászati góczpontjain vidéki osztályok alakítását teszi kívánatossá, minélfogva alapszabályai 11, 12, 13. §-ban ily vidéki osztályok alakulására vonatkozólag intézkedik. Az anya-egyesületnek e tekintetben tett intő szózatát és felhívását méltányolva hazánknak több pontjain létesítettek már vidéki osztályokat, melyek hathatós támogatásukkal segítik elő az anya-egyesület ezéljait s evvel együtt hazánk bányászatának és kohászatának érdekeit. Nagybánya vidéke hazánknak egyik legkiterjedtebb bányakerületét képezi, a hol a bányászati és kohászati iparnak létesítésén, fenntartásán és fejlesztésén számos szakember működik közre, kik közül többen áthatva a társulás eszméjétől, elérkezettnek látják az időt, hogy e kiterjedt bányászat érdekében e vidéken is, egy ily bányászati és kohászati osztály létesüljön. Minélfogva alulírottak többek megbízásából tisztelettel kérjük a mélyen tisztelt szaktársakat és a bányászati ügyek iránt érdeklődőket, hogy az Országos magyar bányászati és kohászati egyesület, nagybánya-vidéki osztályának megalakítására minél számosabban sorakozni szíveskedjenek, hogy igy vállvetve vidékünk és evvel együtt hazánk bányászati és kohászati érdekeit buzgó törekvéseink által előmozdítsuk, a bányászati és kohászati ipart szakismereteink által fejlesszük és a szaktársak között hagyományos és annyira szükséges összetartó collegialis szellemet ápoljuk. Az alakuló közgyűlés 1901. év január hó 19-én délután 5 órakor a m. kir. bányaigazgatóság tanácstermében lesz megtartva. A gyűlés után társas összejövetel. Minél lelkesebb érdeklődési és számosabb megjelenést kérünk. Nagybányán, 1900. deczember hó. Az előkészítő bizottság nevében : Vájná Miklós s. k. Szellemy Geyza s. k b. Kováts Géza s. k. Azon urakat, kik személyesen meg nem jelenhetnek kérjük, hogy írásban nyilatkozzanak az alakuláshoz való hozzájárulás iránt. Lapunk részéről szinte feleslegesnek látjuk a bányavidéknek ajánlgatni az egyesület pártolását, az egyesüléssel járó előnyöket kiki beláthatja, igyekezzünk a hirdetett gyűlésen minél számosabban megjelenni. Gyászlapot vettünk, mely Bernhard Arnold volt fernezelyi kohótiszt nejének haláláról értesít. A szomorú esetről részvéttel értesülünk s közöljük a gyászlapot egész terjedelmében. Alulírottak a maguk, valamint a rokonság nevében is, mély fájdalommal tudatjuk, ............................ ... Kia'íocliinl Vilma éltének 37-ik, boldog házasságának 18-ik évében, f. hó 25-én hajnali 1 */4 órakor hosszas és kínos szenvedés után jobblétre szenderült. A megboldogult hült,tetemei e hó 27-én d. u. 3 órakor fognak a róm. kath. egyház szertartása szerint a Stefiül lói sirkertben örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent miseáldozat az elhunytnak lelki üdvéért e hó 28-án d. e. 9 órakor fog a steffultói róm. kath. templomban az egek Urának hemutattatni. Selmeczbányán (koho,) 1900. deczember hó 25-én. Áldás emlékének, béke porainak! Özv. Kratokhvil Károlyné szül. Rébav Vilma anyja. Bernhard Arnold férje. Vilma, Kornélia, Mariska gyermekei. Bernhard Alfréd sógora Özv. Bern- hard Konrádné szül. Herrmann Kornélia anyósa. Ir odalmi pályázat. A nagykárolyi kölcsey egyesület pályadijat tűz ki a következő irodalmi munkákra. 1. „Kölcsey működésének hatása Szatmár vármegyére“. A legjobb mű 20 darab 10 koronás aranynyal fog jutalmaztatni. 2. Réváy Miklós — a nagy nyelvtudós piarista — emlékére, a nagykárolyi kegyesrendi társházon elhelyezendő emléktáblának 1901. év tavaszán történő leleplezése alkalmára írandó alkalmi óda. A legjobb mű 5 darab 10 koronás arannyal fog jutalmaztatni Mindkét jutalomra pályázhatnak az egyesületen kívül állók is, azonban a jutalom csak irodalmi színvonalon álló mű Írójának adható ki. A jeligés levéllel ellátandó pályamunka 1901. év már- czius 15-ig küldendő meg a nagykárolyi Kölcsey egyesület irodalmi szakosztálya elnökének Nagykárolyba. Nagykároly, 1900. deczember 6. A nagykárolyi Kölcsey egyesület irodalmi szakosztálya. Dr. Kovács Gyula elnök Néma Gusztáv jegyző. Értesítés. Van szerencsém a nagyérdemű közönséget értesíteni, hogy a korcsolya-jegyek az eddigi árak mellett t. Szegedy Kálmán ur hid utczai keres kedésében válthatók. Nagybányán, 1900. évi deczember ho 29-én. Myskovszky Ernő, egyleti titkár. lskolaS7éki gyűlés volt ma d. u. 3 órakor, melyen mindenekelőtt Világ Károly örökös tiszteletbeli elnök haláláról emlékeztek meg s érdemeit jegyzőkönyvben megörökítették. Aztán számos tárgyat intéztek el. Többek közt kimondta az iskolaszék, hogy a Kereszthegyen az iskola jan. 1-től kétfelé választandó s a 80 gyermek 2 teremben oktatandó. Bányay Idát az egyik osztály vezetésére segéd tanítóul választották. Veres- vizen elrendelte az iskolaszék a kézi munka tanítását s tárgyalta a gazdásági ismétlő iskola ügyét is, a melynek felállítása azonban mindaddig lehetetlen, inig a népszámlálás után pontos összeirási adatok nem állnak rendelkező re. Születtek: 420. decz. 21. Trjancsis Józsefnek Ilona 721. dzcz. 18. Lenencsuk Illésnek „Miklós“ 722. decz. 17. Ács Mihálynak „Mihály“ 420. decz. 22. Verdes Jánosnak „István“ 121. decz. 23. Klein Lipólnak „Erzsébet“ nevű gyermeke. Kapnikbánya közönségét decz. hó 22-én az áll. óvoda felügyelő bizottsága és óvónője lélekemelő ünnepélyben gyönyöi ködtette. A felügyelő bizottság nehány nemesszivü hölgytagjának buzgói kodása folytán könyor-adományokból oly szép összeg (160 korona) gyűlt egybe, hogy abból húsz szegény óvodás gyermeket jó téli öltözettel lehetett ellátni. Ezenkívül jutott a pénzből egy dúsan megrakott karácsonfa felállítására is. Az ajándékok kiosztását — óvodás gyermekek által előadott. — csinos pásztorjáték előzte meg. A jelmezbe öltöztetett liliputi emberkék kedves mon- dókáit a közönség többször megtapsolta. A tapsból és éljenzésből bőven jutott az intézet derék óvónőjének, Leitereg Lujzának is, a ki ily páratlanul nagy türelmet igénylő munkára vállalkozott, csakhogy minél jobban megkedveltet hesse a bányász néppel az óvoda intézményét. Külön kell megemlékeznünk a felügyelő bizottság agilis elnökéről, Bradofka Frigyes bányafőnökről, a ki már az óvoda létesítése körül elévülhetetlen érdemeket szerzett s felállítása óta annak minden mozzanatában irányítója, lelke. Nemes fáradozásaiért jutalmát találhatja abban, hogy minden hazafi igaz örömmel szemlélhet a vezetése alatt álló intézetnek — a kultúra és a humanitás szempontjából — eredményes működését. A kapnikbányai tífuszjárvány ró I újabban azt a Irrt hozhatjuk, hogy a járvány szünőfélben van. Jelenleg összesen csak 34 tífusz beteg van orvosi gyógykezelés alatt, tehát az ese ek száma l/a_ra apadf le. Minden jel oda mutat, hogy nemsokára a járvány teljesen meg fog szűnni. Elhaltak 361. decz. 20. Hubert Juliánná róm. kath. 21. napos bányász gye; meke, bélhurut. 362. decz. 25. Kusiczki István róm. kath. 59 éves, nyugb. bányász, elmebántatom. 363 decz. 25. Podlócz József róm kath. 7 hónapos lámpágyujtó gyermeke, bélhurut. 364. decz 27. Rontó Ferencz, róm. kath. 71 éves nyugb. bányász melhártyalob. Kihirdetés alatt állanak. 1 Farczky István és Varga Róza nagybányai. 2. Rapcsák Elek kassai és Nagy Adél nagybányai lakosok. A gazdasági munkás é cseléd segélypénztárt A törvényhozás az 1900: XVI. t. ez. által úgy alkotta meg, hogy az nemcsak a támogatásra szorult munkásnak, cselédnek lesz megsegitője, szervezetében a munkaadó és munkások közös érdekében a társadalmi béke fentartásának is erős tényezőjévé válhatik : méltán varható tehat hogy a társadalomiak ezen uj intézménye iránt való készséges jó akarata minél szélesebb körben megnyilatkozzék. A gazdák saját érdekükben cselekesznek s hozzá járulnak az egyenlőtlenség s az ebből folyó soczialismus és elégedetlen sztrájkok megszűntetéséhez, ha az uj intézmény-. i.v - » i : i,,,.o ' esetleg adományok által adják jelét érdeklődésüknek. Mindenesetre ajánljuk az uj rendet a cselédtudó gazdák figyelmébe, mert ennél áldásosabb törvényt alig hoztak az újabb időben. '• ' ;■ ■ ~- ■ ■ ■ ' - ----------- '» ' ~ ; Sz erkesztői üzenetek. K. J. Költeménye nem közölhető. Végh László urnák helyben. Legyen nyugodt, mi az iparosokat mindig nagy becsülésben és tiszteletben tartjuk, sőt szeretnők, ha a magyar ifjúság jobban felkarolná ezt a pályát. Lapunk szerkesz'ője volt egyik megalapítója a helybeli iparos ifjúsági körnek, az ipari hitelszövetkezetnek, jegyzője sok éven át a polgári körnek, iparos körnek s a hol csak leheteti, a lapban mindig védte az iparosok érdekeit. Hogy múlt számunk egyik közleményében ezt a kifejezést használtuk »igénytelen iparosok«, ez semmi rosszat nem jelent, mert először is a nekünk bemutatott műkedvelői névsorban nem láttuk sem Molnár Mihály, sem Szerencsy József, Kupás, Jancsovits, Gátló stb. szóval az itteni tekintélyesebb iparosok neveit, hanem inkább a kezdőket és igénytelenebbeket, másodszor pedig maga ez a szó igénytelen semmi egyebet nem jelent, minthogy annak, a kire alkalmazzuk, nincsenek nagy igényei, s legyen meggyőződve, hogy nagyon jó volna, hu mindnyájan ilyenek volnánk, mert éppen ez az országnak egyik főbaja, hogy nagyok az igények és az emberek nem igénytelenek, a nagyzási mánia, a rang és mód fitogtatása teszi tönkre a nemzetet. A hazafias lelkesedésből összeállóit kis társulat nem vezeti ugyebár sem a város, a megye, vagy az ország ügyeit, nem vállalkozik milliókkal s nem igazgatja a százezreket forgató pénzintézeteket, hanem a szerényebb igényli egyénekből állott össze, s épp ezért érdemel nagy dicséretet és elismerést. Ez a mi gondolkozásunk. Különben, hogy a legjobb indulattal vagyunk az önök előadása iránt, az is mutatja, hogy lapunk szerkesztője vállalkozott a dalok betanítására igénytelen rendezőül. Nyilttér*) Az utóbbi napokban éretlen tréfából egy előttem jól ösmert neveletlen kölyök, (felgyrnn. tanuló) névaláírásommal képeslapokat küldözgetett (portó nélkül) a helybeli családokhoz ; azok szerzősége nem engem illet. Az illetőt arra. sem tartom érdemesnek, hogy meghúzzam a fülét s csak az tart vissza a megtorlástól, hogy az urti kamasz korához képest még éretlen tacskó. Kazay Endre absolvált gyógyszerész. *) E rovat alatt közűitekért felelősséget nem vállal a Szerk. Egy fiatal ember bolti szolgának felvételik ~'\7" ajd.a. IvdütLály dlvatkereskedésében. Ad. 924—1900 szám. Árverési hirdetmény. Alulirt bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhirré teszi, hogy a szatmárnémetii kir. törvényszék 1897. évi 5317 számú végzése következtében Losonczy Atilla szinérváraljai lakos ügyvéd által képviselt Szinérváraljai segélyegylet javára Steff Jákob és társai ellen 210 korona s jár. erejéig 1897. évi november hó 10-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 616 koronára becsült következő ingóságok u. m.: 6 darab sertés, két borjú, két szekér, házibutorok, ágynemüek, takarmány és tengeri nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szinérváraljai kir. járásbiróság 1900. évi V. 689/2. számú végzése folytán a fizetett 99 K 94 fillér betudása mellett 210 korona tőkekövetelés, ennek 1896. évi október hó 23. napjától járó 6 százalék kamatai és eddig összesen 99 korona 24 fillérben biróilag mar megállapított költségek erejéig Kányaházán Steff Jákob és Stefucz Elek lakásán leendő eszközlésére 1901. évi január hó 5-ik napjának délelőtti 9 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-a értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglalták s azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Szinérváralján, 1900. évi deczember hó 11. napján, Sprenger Zsigmond. kir. bir. végrehajtó. Chief-Office 48, Brixton-Road, London, SW. Thierry A gyógyszerész vérképző és tápláló valódi Hamatin-Pastillái a legmegbízhatóbb szer a vérszegénység sápkór és ezek utóbetegségeinek megszüntetésére. Kerüljük a gyomoridegeket izgató, bóditó nehéz vasas borok használatát, és alkalmazzuk csak ezen enyhe, könnyen áthasonitható pastillákat. Minden doboznak a készítő névaláírásával kell ellátva lennie. Egy dobozt postán bérmentve 4 koronáért küld az összeg előleges utalványozása ellenében THIERRY A. gyógyszerész balzsam-gyára Pregradában Rohits-Sauerbrunn mellett. Uj könyvek. A következő uj könyvek jelentek meg: Beniczkyné, Úri hajlamok, regény 4 köt. . K 6.40 Beniczkyné, Késő bánat, 3 kötet ...» 4.80 D. Annunzió, A tűz. regény........................» 3. — Dénes Tibor, Feleség.................................» 2.80 Eötvös Károly, Utazás a balaton körül . » 8.— » » » ugyanaz kötve . »—.12 Göre Gábor, A Pesti ur ............................» 2.— Hel tai, Lou s egyéb elbeszélések ...» 2.— Herczeg Arianna...........................................» 3.— Jók ai, Sirkő album, elbeszélések ...» 2.50 Jókai, Az én életem regénye . . . . » 2.50 Máriaffy, Vásárolt szivek......................... » 2.50 May-Ármond, Egy kis leány . . . . » 3.60 Mikszáth K., Besztercze ostroma, uj kiad. » 4.-- » » » gezuyan kötve . » 6.— » » Szt. Péter esernyője o. k. » 4.— » » » » ugyanaz kötve » 6.— » Kísérlet Lublón..........................» 4,— » » » ugyanaz kötve » 6.— » Almanach diszkötés . . . » 2. — Polevai, Orosz elbeszélések....................» 2.50 Sz emérmetes naptár 1901-re . . . . » 2-— Vaudra, Félnemüek...................................» 2.-Salamon Ö., Vörös és fekete Monte Carlo » 2.50 Gaal, Kisfaludi élete és müvei .... »--.40 Hires asszonyok........................................» 6.— Ve zércsillagok........................................» 8.— Bab os, Magyarázó szótár 4. kiadás . . » 4. Nagy, Kisebb bűnügyek felebbvitele . . » 1.60 Halász, A chequerendszer....................» 5.— Gerlóczi, Jogisme...................................» 5.— Ed vi-Illés, Bűnvádi perrendtartás zsebk » 2.80 Révész, A sertés nevelése....................» 1.— Ki ncses naptár........................................» 2.— Köztelek zsebnaptár..............................» 3.50 Kodolányi, Gazd. zsebnaptár . . . . » 2.80 A magy. polg. törvénykezés tervezete . » 2.— Ignácz, Közigazgatási előj. naptár ...» 4.— Kaphatók: Molnár Mihály könyvkereskedésében.