Nagybánya és Vidéke, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1900-12-23 / 52. szám
(4) 52. szám. 1900. deczember 23. togatják a helyiséget. A mig azonban a németek elől foglalnak helyet, a magyarok hátrább húzódnak. Ott volt mindig 4—5 magyar asztal, melyek közül az egyik a magyar bányászoké. De most érkezett egy társaság, kik még hátrább szorultak a magyaroknál; haragosan támadnak a pin- czérekre, a kik nem tudnak velük beszélni. De bam/ir eljön a házi ur és üdvözli románul vendégeit. Nagy öröm a családban és meg van mentve a béke a Danubiában. Sz. Vörösmarty költészetének s a nemzeti politikának egymásra való hatása. i. Az imént, midőn egy letűnt század ravatalánál állottunk, melynek sötét tragédiáját a meggörnyedt Clio reszkető kezekkel irta fel a nemzeti történelem táblájára, komoran hallgattuk az enyészet szellőjének mormolását; s most itt vagyunk, hogy lelkünket a hazaszeretet tiszta fehér köntösébe öltöztetve hozsannát kiáltsunk annak feltámadására, aki lelkének sasszárnyán maga alatt hagyta a múlandóság mindent megőrölő kezeit. Egy letűnt század itt-ott örömmel vegyes, bús eseményei rohannak el szédítő gyorsaságban lelki szemeim előtt, attól a percztől fogva, midőn a minden időknek határköve lelkének lángoló óczeánjából nem egy szikrát, hanem egész tüzcsóyál dobott a puszta-nyéki ember szivébe egészen addig, mikor a szabadság hajnala ismét derengeni kezdelt s a megviselt, de meg nem tört nemzet ismét megtanult hinni rendületlenül. Én, egyszerű halandó, akinek nem adatott a hal- hatlanok sólyomszárnyain repülni, csupán vágyakozásomat emelem fel ahhoz, a kinek emlékét ünne peljük. S ha erőm még ehhez is kicsinynek bizonyulna, úgy ne az én kicsinységemet, hanem az ő nagyságá- tekintsék Mert a Vörösmarty korszakának nagy árnyoldalai mellett van egy szemvakitó fényoldala is s ez: Vörösmarty Mihály. Forgattam a történelem lapjait ebből az időből, s nagy volt az én lelkemnek szomorúsága. A minden nép nagyságának fundamentuma: a nemzeti eszme úgy látszott végső napjait éli s az elkerülhetetlennek mutatkozó halál, még csak nagyszerűbbnek sem Ígérkezett. A „rut szibarita váz" politikai satnyulása karöltve járt az irodalom gyengülésével, ahol tulajdonképen csak az egyik érverését J kellett gyorsabban lüktetővé tenni, hogy a másik virágzását is elérhessék. Mert, a költszeL és politika egymással nem csak karöltve járnak, hanem egyik a másikat. — hogy úgy mondjam — feltételezi is. Ha a nemzet életét egy óriási gépezetnek tekintjük, nehéz lenne meghatározni, hogy melyik a tulajdonképeni mozgató erő? De valamint egy gépezetben egyik kerék mozgása a másik haladásától van függővé léve, ép úgy a nemzet gépezetében az egyiknek lassudása, a másik hanyatlását vonja maga után. Ha ezt alaptételnek elfogadjuk, be kel ismernünk, hogy hazánk történelmének e korszakában mind a két elem sok kívánnivalót hagyott maga után. Az idealismus haragos napja már tulhágott ugyan a , delelőn, de egyelőre semmi kilátás nem mutatkozott arra nézve, hogy az idealismus alkotta monarchikus eszméket összetörvén, a harcz első hevében mindent összezúzó, de mégis egészséges nemzeties reakczió köszöntsön be. Azok a karok és rendek, amelyek Mária Teréziának úgynevezett lovagias lelkesedéssel ajánlották fel szolgálatukat a Monarchia megvédésére, az idealismus nagyszabású eszméitől elkábulva még nem bírták belátni azt, hogy a nemzetnek önmagából kell merítenie eszmét, erőt és tudást, ha a Monarchia hathatós tényezője akar lenni. A nemzet pedig hanyatlott tovább, úgy, hogy nem volt nehéz belátni, miszerint válságos napok közelednek. S ekkor, mintha egy felsőbb hatalom megállapította volna a sorsot, romboló munkájában, méla sóhajai futott keresztül e puszta földön az ének: „Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban ?“ Az ifjú költő, a ki megalkotta legnagyobb eposzát, nem várt hatást ért el. A nemzet, miként a gyökereiben még nem senyvedő fa uj hajtásnak indul' a tavasz első langyos fuvalatára, mohon szívta magába az uj hangokat és kezdett magához térni. Bírálhatjuk mi a „Zalán futás“-át; kűnondhatjuk, hogy nincs meg benne a szerkezet átlátszósága, tisztasága ; hogy alakjai legtöbb helyen nem hús és vérből való lények, hanem a költő fantáziájainak mintegy kalauzolására alkotvák, az örök dicsőség mégis az övé, a nemzeli eszme felébresztésében. Ha voltak hibái, úgy az okokat megtaláljuk az uralkodó koreszme áramlatában, a melynek többé, kevesbbé ugyan, de miden költő feltétlen alá van vetve. Az idealismus már csak a romantika csillogó fátyolán keresztül sugárzik felénk, melynek a realizmus és az előbbi közti ingadozó volta képtelené teszi a költőt, hogy akár a drámában, akár az eposzban olyant alkothasson, amely kívánni valót nem hagy maga után. Többször olvastam egyesek azon való csodálkozását, hogy miért nem drámát irt éposz helyett, „Zalán futásáéban Vö rösmurty? Pedig az akkori politikai életből kifolyólag feltétlen eposzt kellett írnia, hogy csak valamelyes hatást is képes legyen elérni. Hiszen, ha a politika és költészet egymásra vannak utalva, ez természetes. II József tervei egy nyel vében és szervezetében egységes birodalom alkotáNAGBÁNYA ÉS VIDÉKE. sára nézve már régebben meghiúsultak ugyan, de a nemzeties reakczió még ne n következett be annyira, hogy az idealismus kedvelte monarchicus eszméket teljesen kiölte volna. A koreszme áramlatának ked- venczét és annak betetőzőjét az egységes, nagyratörő birodalom fejének bukását s bukásában bus tragédiáját ugyan ki veszi szívesen ebben az időben? A nemzeti eszme gyenge hajtásának még jó darab ideig nőnie, erősbödnie kell, hogy a drámairodalmi pályázatban észrevétlenül hagyott Bánk-bán kellő méltatásra találjon. Íme a politikai élet befolyásának megnyilatkozása a költői termékek alakjában is. Vörösmarty lökést akart adni — és adott is — a nemzeties érzés fejlesztésének s hogy czélját elérhesse, themája feldolgozásában az alakot illetőleg az époszban kellett megállapodnia, habár a drámai forma alkalmasabbnak mutatkozott. II. A „Zalán futásáétól a Szózat megírásáig nagy időköz egy költő életében. Mennyi ábrándot, mennyi fényes álmot láttunk nyugovóra térni mi is, akik az élet prózai harczát napról-napra vívjuk. Hány dőre tévedés, hány igazságtalan bántalom keseríti meg azt a szemernyi örömet is, a melyet a bánat garmadája mellett a sors oly szükkezüen osztogat. Költőnk merengésre hajló kedélye, érzékenysége, szivében lakozó általános emberszeretete mindezt hatványozva érezi. Első szerelmének glóriába vont ideálját már rég eltemette, s hogy a visszaemlékezések küzdésekkel teljes jellemét el ne keserítsék, szívesen adta oda tudását, költő-szivének minden melegét, az alkotmányosság visszaállítására irányuló törekvéseket. De a költő lelkének belső világa, mely eszményképét a politika terén precízen nem kürvonalozta, itt sem tagadja meg magát. Bámulja és helyesli a Szécheny tevékenységét, szívesen is buzdít mellette a kitartásra, de a Kossuth álláspontját sem véli teljesen tarthatatlannak. Lelkesedéssel olvassa Széchóny „Hitelűjét; de midőn a legnagyobb magyar kimondja hires szavát, hogy: „Magyarország nem volt, hanem lesz!“ A mondás merészségétől visszadöbben's mintegy feleletül adja rá a „Szózatot“ Szécheny szinte vakmerőén semminek mondja a nemzet dicsőséges múltját ahhoz a fényes jövőhöz képest, amelyet képesek leszünk elérni kitartással, A reakczió modern embere szóll e mondásban, aki valahára tudatára ébred annak, hogy a tra- dicziókból megélni nem lehet.. Vörösmarty a Szózatban, a mely mint általában minden költeménye, — hosszas megfontoltság és nagy lelki emotio szüleménye — mondhatnám politikai hitvallását rakja le. Szécheny tisztán nemzeties szelleme már mélyebb nyomokat hagyott ugyan lelkében, de az idealismus ismertető jele és vonása, az általánosság, nem egy helyen követel itt is tért magának. A nemzeties szellem folytonos előtérbe lépése, a Szécheny vérdermesztő víziói, látnoki jövendölései, megadták ugyan az impulzust a költemény megírására, de nem hatottak lelkére olyan mélyen, hogy a költőnek az idealismus iránti régi szerelme megbirta volna tagadni magát. Innen van az, hogy a mint én tapasztaltam, a Hymnns sorai olvasásakor felzokog a szív, a szózatnál megdöbben az ész és elmélkedni kezdünk. A Hymnus, a melynek minden szava a nemzet szivéhez szól, megelégelte már a szenvedést, a ,,megbünhödte“ szóra a tatárjárás és Mohács minden keserve átsajog sziveinken s miután könyes szemekkel felemelkedünk a kiengesztelodés magasztos régióiba, bú és keserv összeolvad a megnyugvás szép harmóniájába. Vörösmarty, a romantika csillogó szavú költője nem bírja megtagadni önmagát, s midőn azt mondja, hogy „Vagy jönni fog, ha jönni kell a nagyszerű halál . .“ A halálért mintegy kárpótlásul akarja nyújtani annak nagyszerűségét. Ebben van valami romantikái iz, amit nem lehet letagadni, amelyet a mai kifejlődött nemzeties szellem soha sem képes acceptálni. Ezek mindenesetre kicsinységek és elenyésző hibák, melyek a Szózat nagy értékét nem képesek leszállítani, hanem 'mégis szükséges volt megemlítésre, annak bebizonyítására, hogy mily fontos az, hogy minő körökben forog a költő eszmevilága, a mely tény a politikai élettel elvitázhatatlan szerves kapcsolatban van, A jelen század költői között a politikai költészetet mindenesetre Vörösmarty kultiválta leginkább. De ez természetes is. Abban az időben élt, midőn a hazaliui gond ott virrasztón a palotában és kunyhóban egyaránt. Ez a gond nyilvánult meg a közéletben lépten nyomon, s hogyan kerülhette volna ki hatását egy költő, aki szivében milliók keservét hordja Vörösmarty, a ki a tűnő idealismus legnagyobb gondolkodója, kénytelen volt majdnem minden ügyeimét és tehetségét erre a térre irányítani, egyrészt azért, hogy lángoló hazaszeretetéből kifolyólag e botlásokban szapora népet felemelni segítsen s másrészt, — itt már a költő becsvágya is megnyilvánul - hogy e csak egy czél elérésére irányuló zsibajban lantjának zengése hangtalanul el ne enyésszen. Ezt a czélt szolgálja ő is, fenséges és megrendítő Szózatában, ennek hatása pendíti meg költői lelkének húrjait, az 1825. évi országgyűléstől egészen élete végéig. Ott kisért a családi élet meleg tűzhelyénél, ott lebeg az esténként összegyűlő bohémek kurta-kocsmájában, ahol a fóthi- dal magasztos szertelensége zendül a poharak vidám csörrenése közzé, egészen addig, mikor az éjszakai álmok lidércznyomása megsejteti vele a nagyszerű halált. Ö, aki félelemmel vegyes bámulattal nézi a Kossuth Lajos működését, fél a radikális, a hirtelen átmenettől. Megborzad attól a gondolattól, hogy ez óriási rázkódással az útból félretolt alkotrnányellen- ség sziklaköve a nemzetet is maga alá temethetné. A Petőfi követelte respublica pedig egyenes ellentétben állott annak lelkületével, aki megbámultába velünk Árpádnak, a fejedelemnek, világverő hatalmát. Az augusztus 21-iki országgyűlésen beadott szavazata tesz erről tanúságot, amelyre Petőli oly elkeseredetten válaszolt: „Nem én téptem le homlokodról, magad tépted le a babért!“ De a mint a politikai élet elhatározó befolyást gyakorolt Vörösmarty politikai költészetére, a nemzeti szellem ébresztéseinél övé az egyik legnagyobb érdem. A Csiga vendéglőben esténkint megjelenő Vörösmarty magához vonja az akkori irodalom és művészi élet minden nevesebb tényézőjét. Itt vitatják meg a politika napi eseményeit s a kedélyes beszélgetés lassanként magas színvonalon eszmecserévé változik, a melyben kiegyenlítik s megegyeztetik a költészet szertelenségeit a józan megfontoltsággal. A Csiga vendéglő 1847-ben „Pesti kör“-ré változik s 1848-ban már bő ajtaja nyílt az arató halálnak. Igen, a küszöbön állott a nagyszerű halál, a maga borzasztó fenségében. A költő, akinek anyagi és erkölcsi világát zúzta össze a változás, meggörnyedt a nagy csapás alatt s elnémult, hogy élete ezentúl már csak lassú hervadás legyen. A titkolt bú ugyan megnyilatkozik egy-egy allegóriában, de a tehetetlenség lassanként felemészti erejét s bekövetkezik az agónia. Lázas álmok látójává lesz s lelkének legmerészebb repülésével, képzeletének legragyogóbb színeit veti papírra, mikor a „Vén czigányban“ megírja hattyú-dalát Azt hiszi, hogy a távol keleten dörgő ágyuk hangjaitól majd itt is lehullanak az alkotmány billincsei s könvbeborult szemmel kiált fel : „Lesz még ünnep egyszer a világon 1“ Lett, de ő nem érhette meg azt. Mint Mózes hajdan megmutatta az igéret-földét Izrael népének, de arra lábát nem tehette: úgy volt a költő a sokat szenvedett nép álmainak, vágyainak megvalósulásával. S alig borult egy évtizednél több a kerepesi-te- mető begyöpösödött sírjára, már lehulltában csörgött az a láncz, amelynek a költő levételét oly nehezen várta. És azóta is gyakorta szállnak el vészteljes idők felettünk, azóta is borul hazafiui gond sziveinkre, de kétségbe immár nem esünk, mert megtanultunk hinni rendületlenül. Sárándy István. Heti krónika. A humanizmus jótékonysága nagyszerűen nyilatkozik meg a karácsom hangulatban. Attól ugyan még távol állunk, hogy ingyen kenyeret és ingyen' kolbászt osztogatnánk minden nap, mint a fővárosban, de legalább ilyenkor a megváltó égise alatt sok árva gyermek és tönkrejutott alak részesül a társadalom adományában. A mai nap a karácsonfa ünnepélyek napja. Délelőtt, délután, a belvárosban és a telepeken a jótékonyság nemtője ontja a bőségszaruját. A műkedvelők is megemberelték magukat, beváltották adott szavukat s nem lesz már unalmas a szent hét, van hova menni egy kis szórakozásra. Alig panaszkodtam múlt számunkban az általános pangásról és unalomról, ime egyszerre megváltozott minden, mosi már színészeink is lesznek. Egy számos tagból álló, jól szervezett nagy társulat, Deésről, nagy hirtelenséggel ide telepszik s a kinek van pénze, az kellemes estéket tölthet majd el a színházban. Régi megfigyeléseink szerint a dolog ugyan úgy áll, hogy Nagybányán télen a társulat nem jó, nyáron meg a publikum nem jó és igy sohasem boldogulhat itt a színész a Lendvay hazájában. Épp ezért nem is merünk valami nagy boldogságot jósolni a Micsey társulatának, de sebaj, majd kisegíti őket Felsőbánya, a hol ha előadják a »Mennyei bizottsági tag választás« czimü uj darabot, még a csecsemő gyermek sem fog otlhon maradni. Az ünnepi hangulatban a haldokló esztendő utolsó napjai közt, egész csendben, szinte észrevétlenül fejeződik be egy reám nézve igen nevezetes decennium. Tíz éve ugyanis, hogy e lap szerkeszlését átvettem s ezeket a krónikákat irom. A lap huszonötéves életéből 10 az enyém. Igazi háborús évek, melyek duplán számítanak. Előttem 15 év alatt 9 szerkesztő volt s én csodálatos módon kibírtam egy évtizedet. Nem kis doiog, ha elgondoljuk, hogy ez idő alatt a »Nb. és V.«-ben 31.200,000 betű jelent meg s maguk a krónikák 1.300,000 betűt tettek ki. Milyen kár, hogy a betűket pengő helyeit nem lehet felhasználni, akkor bizony gazdagabb volna a krónikás. Különfélék. Lapunk mélyen tisztelt olvasó közönségének a beálló karácsonl ünnepek alkalmából boldog ünneplést kívánunk. .íarácson másodnapi mulatság. Örömmel és elismeréssel adunk róla hirt, hogy derék műkedvelőink az ünnepek alatt nem hagyják közönségünket minden mulatság nélkül. Ősi idők óta karácson másodnapián mindig volt valami összejövetel. Ilyenkor a családok is
