Nagybánya és Vidéke, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)

1900-11-11 / 46. szám

1900. november 11.

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE

46. szám (3)

A szatmári testvérgyilkosság. Papp Béla és Zsol- dics Mihály halálra ítélt gyilkosok kegyelmi kérvényei még nem érkeztek vissza Szatmárra. Papp Bélát nagyon megviselte a börtön levegője és a rabkoszt, mert a kaszinóból való ételhordást már rég beszüntették. Köhögős, nagy szakállu, összetört ember lett az egykori délczeg huszárhadnagyból, akire ráismerni is alig lehet. A tüdővész jelei mutatkoznak rajta s ha kegyelmet kap is, nem soká fogja kibírni a rabságot. — A hóhér különben még nincs Szatmáron. A lapok erre vonatkozó hire téves volt.

Kapnikbányán a hosszú esték beálltával — az intelligentia hölgyei »kötőkéket« rendeznek, minden szombaton este, az áll. óvoda helyiségében, melyen férfiak s fiatal emberek is résztvesznek. Vig hangulat közepette dolgoznak a hölgyek, finom kézimunkákon s mikor már elfáradtak a tű öltögetésében, társas játékokkal fejezik be az összejövetelt. Mondanunk sem kell, hogy ez a »kötőke« nagyon helyes eszme, mely mindenesetre a Kapnikiak nemes, okos gondolkodására mutat, mert ott, azon az estéken, a hasznos, a kellemessel párosulva, a közönség között, az összetartás kapcsa létesül.

Ferencz József keserüviz az egyetlen kellemes izü természetes hashajtó szer. Hatása enyhe, biztos és minden melléktünet nélkül, miért is általánosan kedveltté vált és az orvos urak különösen ajánlják. Mint rendszeres adag egy boros pohárral reggel éhgyomorra véve elégséges. Kérjünk határozottan Ferencz József keserüvizet,

Osztálysorsjegy-érdekelteknek, A „Nemzeti Pénzváltó Részvénytársaság“ Budapesten (Gizela-tér Haas palota) az ország legnagyobb osztálysorsjegy-elárusitó helye, jelentékeny előnyöket és messzemenő biztonságot nyújt. Az intézet sorsjegyeket eredeti árakon (utánvéttel is) küld szét teljesen költségmentesen. Ezen előnyöknél fogva az intézet sorsjegyei a leggyorsabban fogynak el; ajánlatos tehát, hogy a megbízások mielőbb az intézethez beküldessenek.

Házasság kötések : f. évi október havában házasságot kötöttek: 1. Vaszkul László erdőmunkás és Somkutyán Flóri napszámos, Nagybánya-ulmászatelepi. 2. Szemcsuk Mihály erdőmunkás és Kapestyuk Tra- szina napszámos Nagybánya-blidártelepi. 3. Marosán Pál fuvaros felsőfernezelyi és Málkovics Márta fuvaros leánya Nagybánya-feketepataktelepi. 4. Gladáczki György géplakatos segéd és Kaucz Mária, Anna, varrónő, nagybányai. 5. Pável Athanász napszámos és Marosán Ilona özv. Marosán Lászlóné napszámos, nagybányai. 6. Seres György szabó és Bartha Karolina özv. Zom- mer Istvánná szabó, nagybányai. 7. Klucs Ferencz, Károly, kőmives és Barazsi Róza özv. Horváth Jánosné nagybányai. 8. Tárcza László napszámos Nagybánya- borpataktelepi Babucz Mária napszámos, nagybányai. 10. Béres Demeler és Pap Traszina nagybánya- ulmászatelepi, 11. Blau Dávid (Dezső), nagybányai és Wilkovits Aranka, Tisza újlaki. 12. Deutsch Jakab nagybányai és Bűje Anna, (Irma) magosfalusi. Katz User nagybányai és Simon Róza giródtotfalusi lakosok.

Születtek: 369. oki. 30. Fleischer Mártonnak, »Márton«. 370. okt. 28. Homola Gyulának, »Adél-Emma«. 371. nov. 2. Junger Bélának »Heléna«. 372. nov. 5. Lőj Lászlónak »Fróri« 373. nov. 8. Zubcsek Lászlónak halvaszületett leány. 374. nov. 5. Román Mihálynak »Demeter« 375. nov. 5. Schvartz Józsefnek »Manó« 376. nov. 9. Miller Istvánnak »István« nevű gyermeke.

Elhaltak. 314. okt. 31. Nadroviczki Juliánná, róm. kath. 60 éves, koldus, gutaütés. 315. nov. 2. Dreiszig Imre, Pál, róm. kath. 27 éves, bányász, tüdőlob. 316. nov. 1. Balog Etelka, férj. Máriás Demeterné, róm. kath. 21 éves, bányász neje, heveny bélhurut. 317. nov. 4. Vajda János, gör. kath. 4 éves napszámos gyermeke, tüdőlob. 318. nov. 6. Balos Mária, gör. kath. 1 hónapos, mosónő gyermeke, rángások. 319- nov. 7. Kardos Károly, ev. ref. 46 éves, asztalos, tüdőgümő. 320. nov. 6. Pável József, róm. kath. 10 hónapos, asztalos gyermeke, heveny agyvizkór. 321. nov. 8. Halász Sándor, ev. ref. 10 hónapos, bányász gyermeke, hörghurut. 322. nov. 8. Fuksz Antal, róm. kath. 43 éves bányász, csuzbántalmak. 323. nov. 8. Zubcsek László, erdő munkásnak, gör. kath. halvaszülelett leány- gyermeke. 324. nov. 9. Miilei István, róm. kath. félórás zuzdómunkásnak gyermeke, vele született gyengeség. 325. nov. 7. Königstein Katalin özv. Giller Károlyné, róm. kath. 57 éves, nyug. bányatanácsos özvegye, ge- rincz agybántalom.

Selyem-báli-ruha

6 frt 30 krtól feljebb — 14 méter! postabér és vámmentesen szállítva! Minták postafordultával küldetnek ; nemkülönben fekete, fehér és színes »Hennebergselyem« 45 krtól 14 frt 65 krig méterenkint. Henneberg G. selyemgyáros (cs. és kir. udvai szállító) Zürichben.

Felelős szerkesztő: Révész János.

Kiadótulajdonos: Molnár Mihály.

Nyilttér.*)

2ST 37‘Ila,tls:ozat.

Ezennel kinyilatkoztatom, hogy fiam Kálmán Károly adósságaiért felelőséget nem válalok.

Kálmán Mihály.

*) E rovat alatt közűitekért felelősséget nem vállal

a Szerk.

CSARNOK.

Gyurka doktor*), beteg-szinész és a bikszádi viz.

Boldog idő! Szép visszaemlékezés!... Talán azért volt boldog idő és azért szép most a visszaemlékezés, mert régen volt. Az ok mellékes, de az bizonyos, hogy jól eső azokra a szép időkre visszagondolnom, pedig nagyon beteg, — mondhatnám, a halál révén voltam.

Olyan gyomor baj emésztett, amelylyel az orvosok és természettudósok előpataki nagygyűlése alkalmakor az ott jelen volt legjelesebb orvosok vizsgá- lásának eredménye az lett, hogy elküldöttek Karlsbádba, még pedig, mint egy brassói , nagy tekintélyű orvos barátom (aki megvizsgáltatásomat is kieszközölte) igen finoman tudtomra adta, nem gyógyulni, (mert az sze- rintök már lehetetlennek látszott,) hanem — elpusztulni.

Tehát Karlsbád 1 A helyet, az útirányt megjelölték a tudós orvos urak, de elfeledtek az úti — és egyéb költségek nem létezéséről zsebemmel konzultálni s igy történt, hogy biz’ én otthon maradtam, lévén, mint színész, mindig útra készen, de soha útra készülten is, — legalább pénz dolgában. — Különben is annyi karlsbádi vizet és sót, czitromsavat, nux vo- mikát sat. elemésztettek már velem nehány év alatt, (mert sokáig tartott ám betegségem,) hogy kitelt volna belőlem egy patika.

így maradtam én itthon elbusultan és igy kerültem Szatmárra gyötrelme» fajdalmaimmal.

Gyönyörű napsugaras őszi napokat éltünk 1877-ik év októberében a Gerő-Kovács-Prielle-féle társulattal Szatmáron, ahol a jó Gyurka doktort beleártotta a sors életembe; legjobb hitem szerint ennek köszönhetem, hogy még élek; bár szegény Gyurka is élne.

A főpróbának vége volt; a társulat him — és nőnemű tagjai siettek is a régi színház főbejáratához sütkérezni. A színészek már akkor is siettek el a próbákról; a szatmári régi színház, meg arról volt nevezetes, hogy mindig volt benne közönség, pedig egyáltalán nem volt operettünk és hogy abban nem sarczolták még az igazgatót szinházbér czimen és gyakorta el-elszunynyadó, befagyni szokott villanyvilágításért naponta egy jókora összeggel.

Miután, mint rendező kiadtam utasításaimat a díszítőknek, én is a pályatársak után mentem s mert akkor is közködtem az alig elviselhető fájdalommal, láthatólag kifordított pofával támaszkodtam az ajtóhoz, irigyelvén vig csevegésüket.

A színészek körbe fogtak egy fehérbe bujt fekete embert, akinek csak az arcza, szakálla és haja volt fekete, egyébként az ázsiai meleg ellen használni szokott alakú kalap — és annak hátulján a nyakra le- csiiggő s azt védő fátyoltól kezdve fehér volt mindene: kabátja, mellénye, nadrágja, czipő-betétje, napernyője ; — ha jól emlékszem, még az óraláneza is fehér volt. Szóval úgy nézett ki, mint egy tejbe esett fekete fu- toncz néven ismeretes bogárka.

Ha már akkor festettek volna Nagybányán a pestiek, bizonyára azt hittem volna, hogy valami szecessziós piktor, vagy vidéki színházi Maecénás, mert ugyancsak vigan és szecessziósán vagdalkozott vissza nők és férfiak megjegyzéseire egyiránt.

Egyszere rám néz és látva desperátus arczomat, igy szólt hozzám : »Hát uraságodat mi a fényé leli, hogy olyan fancsali feszület pofát vág?« — Soha, még hírből se ismertük egymást.

Felé indultam, hogy megadjam az épen nem udvarias kérdésre az érdemleges udvariatlan választ, amikor Kovács Móricz direktorom ismerve könnyen hevülő temperamentumomat, közénk ugrik és kölcsönösen bemutat egymásnak, Gödé Gyurkát mint színházi orvosunkat. **)

így kerültem aztán Gyurka doktor kezelése alá. E'őszörre is irt gyógyszerül egy nagyon drága és oly nagy mennyiségű folyadékot, hogy én, sem azelőtt sem azóta nem láttam olyan nagy medicinás üveget. Mikorra az elfogyott, kisebbedett is, a fájdalom a gyomorszájnál, de csak rövid időre s amikor elmondva neki az eredményt, kérdeztem, hogy ismételjem-e a gyógyszert, ő igy válaszolt szóról szóra, csak is az ékesebbnél ékesebb jelzőket hagyom el.

Ne repetáid; én azt marha dózisként rendeltem, mert tudom, hogy ti komédiások minduntalan kivagytok téve a változásoknak úgy éghajlatot, mint életrendszer, étkezés!, vizet stb. tekintve ,s ha az első adag nem használt, a második se használna.

— Hát mit csináljak?

— Igyál bikszádi vizet amennyi beléd fér, akár a pukkadásig. Ezzel ott hagyott.

Én szót fogadtam neki s eleintén egy kis üveg bikszádi vizet fogyasztottam el minden reggel öltözés közben, később felvittem nagy üvegig és jól is esett, olcsó is volt és a mi fő: használt is.

Alig két hónapig használtam (persze napközben is, borhoz is azt ittam), amikor egy kaszinói mulatság után — amelyen hangverseny féle volt s amelyben én is közreműködtem, éjfél után kegyetlenül neki

*) Dr. Gödé György (van-e ki e nevet nem ismeri ?) igen sajátos svádáju szatmári orvos volt.

**) Szegény Móricz volt az, aki egyszer a többek között túlságosan élvezte a nagybányai papok vendégszeretetét s mikor másnap felesége szemére vetette, hogy neked ugyan megártott a szamárlé, 8 azt felelte rá: meg ám, de nem a szamárlé. hanem a barátié. (A szamárlé ott használni szokott savanyu viz.)

dőltünk az erkölcsi ivásnak s folytattuk reggelig oly szorgalmasan, hogy onnan mentem a színházba próbára.

No lesz most jaj — meg jaj ily nagy kihágás után! De a fájdalom nem jelentkezett; gondoltam magamban, hogy ma még a gyomor nagyon is fel van izgulva, azért nem jelentkezik a gyomorszájnál a rendes görcsszerü érzékeny fájdalom, — no de majd holnap annál vehemensebbül tör ki rajtam.

így vigasztaltam magamat erős erkölcsi kacz- nijammerem közepete, mert az is volt a reggelig fen- maradásért. — Eljött a másnap is, fájdalom nélkül és elmúlt azóta pár évtized és hála istenek azóta nem érzek semmi fájdalmat. A nagy bajt a bikszádi viz megszüntette — „jó órában legyen mondva“, ezt hozzá kell tenni mindig az embernek ha elmúlt bajról beszél; ugyanattól az alföldi atyámfiától tanultam ezt, ki azt is gyakorta szokta mondogatni, hogy : ,,a napot és az asszonyt csak lehunyta után lehet dicsérni“.

Ugyanazzal a színtársulattal (csakhogy az igazgatók száma kettőre olvadt már le. Gerő Jakab Kovács Móricz). 1878-ik év elején felépülten, ép egészséggel vonultam be Nagybányára,. ahol a kedves jó közönség feledhetlené tette az ott eltöltött időt. Ki emlékeznék már rám ?

Azon idő óta biz én nem kíméltem, de nem is kímélhettem volna magamat; ki voltam téve a tálon túli vendégszeretet és barálkozásnak épen úgy, min- a meghűlésnek és izgalmaknak; életmódom és életrendszeremben se lehettem válogatós és mégse állt be azóta újból gyomorbetegségem. Igaz, hogy el is fogyasztok 1—2 láda bikszádit minden nyáron.

Ajánlottam is a bikszádi vizet, azóta többeknek, akik áldottak érette; különösen 2 esetet figyeltem meg.

Egyiket a szinésznyugdijház egyik vendéglősén, másikat egy orvos jó barátom fiatal feleségén, akik nagyon idült gyomorbetegek voltak. A fájdalmon túl étványhiány, emésztési zavarok, ezekből eredő álmatlanság, idegesség vett rajtuk erőt, és a bikszádi viz rendszeres használata segített rajtuk.

És most újabban még más jó tulajdonságát is tapasztaltam a gyógyhatású víznek. Két évvel ezelőtt Meránba (Dél Tirol) menesztettek orvosaim; meggyógyulva értem haza 3 hónapi ott telelés után, de haza érve, az itteni nedves, ködös időjárás mindig nagyon göthössé tesznek s ily esetben a bikszádi vizet jótékonyabb, oldóbb hatásúnak ismerem minden más — nagy garral hirdetett külföldi — víznél, és egyodül csak arra könnyebbül meg astmaticus-szerü nehéz lélegzet vételem is.

Ajánlom is a legmelegebben nemcsak betegnek (különösen gyomorbetegeknek), de még az egészségeseknek is a bikszádi vizet, mint Isten valódi jótéteményét az ember belső nyavalyáira.

Budapest, 1900. november 3-án.

V—s Gy—a.

Irodalom.

Almanach 1901-re. * Megvolt immár az irodalom

szüretje is: kissé később, mint a hegyaljai meg a badacsonyi, de bízvást mondhatjuk, hogy a mustja forróbb, a bora zamatosabb, mint eddig. Öröm megkóstolni: az irodalombarát talál benne fajtákat, amik megizlése után egyet csettint a nyelvével. A legfinomabb próbákat most küldik szét a piaczra : az évenként pontosan megjelenő Almanach vignettájával. Mikszáth Kálmán a Singer és Wolfnerék Almanachjának szerkesztője, mesternek mutatta magát e próbák összeállításában. Csupa zamat, tűz és tőrülmetszett tartalom. Tizennyolcz kitűnő magyar iró java munkáját válogatta egybe, sőt szedett hozzá uj neveket is, a melyek eddig nem szerepeltek az Almanachban. Ez a szép kötésű és vastag könyv csakugyan mérlegét adja az idei magyar elbeszélő irodalomnak. Csupa kerek egyéniség mutatkozik be: vidám temperamentumok, majd hangulatba ringató poéták, fürge elbeszélők, könnyed causeurök, mélyen szántó, borongó, misztikus lelkek.

Ebben is teljesen magyar ez a szép könyv: magyar talentum teremtette a mi földünk, a mi egünk a mi kicsiny és nagy embereink örömének, bánatának hatása alatt. A főváros és a vidék levegőjéből vették ki mind azt a sok száz alakot, a kik itt az Almanach novelláiban szerepelnek. Sokoldalú, teljes világításban látjuk meg a magyar föld tájait és embereit. Gazdag gyűjtemény, a melyet ha valami külföldi nyelven jelenik vala meg, belső értékénél fogva menten lefordittatnánk magyarra. Ilyen válogatott és finom tartalommal jelent meg ezidén a jövő év legszebb időmutatója, az Almanach. Ez az életének immár 11,-ik éve s e hoszzu idő alatt szívesen várt pontos vendége ez a könyv minden magyar családnak, a mely a finom irodalmat élvezetnek tartja. A szerkezeténél fogva nem csak kalendárium az almanach, nem csak a lepergő napok mutatója, hanem irodalom-mutató és irodalom-mérő is. Volt idő nálunk Magyarországon, a a mikor hasonló évkönyvek voltak a mi literaturánk egyetlen mentsvárai. Azóta gazdag s erős lett a magyar irodalom. Most az Almanach nem menedékhely többé, hanem a legnagyobb irótehetségeinknek nehezen megközelíthető szalonja. Látni való, hogy a Mikszáth Kálmán Almanachja ma még jelentősebb, mint az egykor hires és történeti nevezetességű almanachok. Akkor ez évkönyvekben egy gyermekkorát élő irodalom gyöjtötte egybe szárnypróbálgatásait, most kiforrt, nagyra fejlődött kitűnő szerzők adnak benne egymásnak találkát.

* Almanach az 1901. évre. Szerkeszti Mikszáth Kálmán Egyetemes Regény tár. XVI. évfolyam IV—V, kötete. Singer és Wolfner kiadása. Ára diszkötésben 2 korona.