Nagybánya és Vidéke, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1900-09-02 / 36. szám
1900. szeptember 2. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 36. szám (3) Nemzeti ügyeink A nagy Széchenyi ama mondása, hogy oly kevesen vagyunk magyarok e honban, hogy még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni, minden jóravaló embert gondolkozóba ejt. Minden nemzet feltörekvése ma már, hogy beolvassza magába a szétszórtan köztük élő más fajokat. A többi országokban ez köny- nyen is megy, mert a más fajok is belátják ez elvnek jogosultságát, ahol pedig nehézségek merülnek fel a fajok részéről, ott az uralkodó faj vaskezekkel robbantja szét az ellenzéket, példa rá a nagy tömegbe máshova vándorolt magyar nép példája, hol egy pár nemzedék elhalásával kihal a magyar faj s a magyar szó is azon magyar mondás érvényesítésével, hogy hol nem gyó'zsz okkal, vágj bátran közbe botokkal; előbb vagy utóbb beszélt nyelv lesz széles e honban, vagy el fog pusztulni s inkább pusztuljon is. Más népeknél faj fentartási pénzek is voltak, az uralkodó népfaj rátette a kezét ezekre is, iskolai czélokra fel szabad használni, de az állameszmének szolgálatában úgy, hogy az uralkodó faj hegemóniáját tiszteletben tartva, lassan a más fajok is beolvadjanak. Más czélokat szolgálni nem szabad, az egyrangu a hazaárulással. Aki helyesen, józanul gondolkozik, belátja, hogy ez nem is lehet másként. A magyar vendég- szerető nép volt, mintaképe az udvarias vendéglátásnak, vendégeknek nézte a más fajokat is mindig, kiknek igy minden szabad volt De azt beláthatja minden józan eszii ember, hogy nem lehet elég nagyokat nyelni csak, midőn a vendég »fogadd be a tótot, kiver a házból« elvet akarja érvényesíteni. Vagy beolvadni, vagy legalább is respectálni az uralkodó népfajt, vagy távozni a honból. Ha jó a magyar kenyér, legyen jó a magyar szó is. A magyar udvariasságnak is legyen határa Utóvégre is fütykössel kell a darázsfészekbe ütni. Az önámitásnak legyen vége. A nép művelésére, anyagi helyzetének, megélhetésének javára alaptőkét t nni szabad legyen, szép is, nemes is, de hogy a nemzet testén élő kuka- ezok hizlallassanak, ápoltassanak, ez csak mesébe illő botrány. Ma, vagy holnap, de eló'bb- utóbb végének kell lenni e botrányos dolgoknak, Nevetséges beszéd, mondaná egyik vagy másik, mi régebben vagyunk itt, mint a magyarok s igy mi vagyunk itthon! Hát ez szép dolog beszédnek. A történelem azt tanítja, hogy régi, ókori népek szerepeltek ott, hol ma csak a poros foliánsokból tudjuk, vagy a história lapjairól az iskolában, hogy ezek is voltak a világon. Másrészt mit mond na a ma élő atyafi, ha az ő lakásába, joggal szerzett vagyonába azon a czimen akarna valaki beülni, hogy agykor az ősük apjáé volt. Ma telekkönyv jegyzi és renéről; oda vánszorog háborgó leikével a pihenő öreg czigány model-hez — mint á hajótörött az utolsó, mentő deszka szálhoz. S nézi merően, átfogja egész leikével... Igen, ez az utolsó próba, ha erről sem tanul meg rajzolni, akkor! ... Az öreg egykedvűen állja ki a közel tekintetet; nem is képzeli, azt a küzdelmet, gyötrődést a mi tőle (vagy érte) két arasztra folyik; olyan kényelmes nyu- gotsággal vándoroltalja, egyik zápfogáról a másikra (mint a házamba mondanák) jaz bagót; és még nagyobb lomhasággal fordít egyet a szemén, arra a vidáman mulatók felé. De hogy is regélnek, hogy mesélnek ! (szép nagybányai lányok, hogy ha hallanátok!) De semmi, észrevették, hogy figyelek s elhalgattak; de azért én látom a szemükből is, hogy kinek a lelke jár a Hid-utczában, kié a liget-uton .. . Amaz a csoport pedig vissza álmodja, a tegnapi czinterem pleinair-hangversenyét (a melyből ők ugyan mit sem hallottak a ruhák suhogása s a lánykák ka- czagásán tül. S most is ép úgy állanak — akár tegnap, olt — a „Gyöngyössi sarkánál“ elő sorfalként; hogy még- egyszer végig lássák a hazamenőket; mégegyszer belenézzenek búcsúzóul abba a sok szép szembe ; a melyik mindegyike messziről olyan fürkésző s ha közeibe ér, úgy tesz, mintha haragudna az ostromért. Bizony nem kis dolog is, ennyi piktor tekintetét egyszerre kiállani! Hát ha még tudnák azt, hogy a menyi idő alatt más közönséges ember csak anyit lát meg belőlük, hogy: ni az ideálom! Anyi idő alatt az a zsivány piktor tekintet, lelopta a szeme színét, látta a haja fodoritásál, az ajka, az arcza rózsáit; akt-ját, le egész a topánkájáig ! S aminek a meglátására már nem volt ideje, élénk fantáziájában megrajzolódik az később, kinek a skitz könyvében, kinek a szivében . , . dezi a vagyoni állapotokat, régen karddal írták a telekkönyveket. A múllak emlékein szép el- andalogni, mint az egykor hires görög vagy római birodalom történetén a jó tanulónak, de a rossz tanuló ezeken is csak akkor örvend, ha az iskolai év végén jól adhat túl a használt könyvön. Az bizonyos, hogy előbb-utóbb az állam- hatalom vasmarokkal fog a darázsfészekbe nyúlni s kérlelhetetlenül csap szét köztük. Mert hihetetlen s a világtörténelemben is teljesen ismeretlen az, hogy egy államban magyart szépen beszélő és értő ember megtagadja a magyar szót, mert fél, hogy leharapja a nyelvét, ha magyarul beszél, holott csak az udvarias magyar természet nyilatkozott ez intézkedésnél is, hogy aki vem tud magyarul, a saját nyelvén kell kikérdezni, hát nevetséges dolog az, hogy a nemzet élő fájába ostoba bicsakkal mindent be lehet vágni s a nemzet legfeljebb felsziszszen olykor-olykor, balhacsipésnek véve ezeket, csak nem várhatja be, hogy egyenként ! harapják le a fejét minden magyarnak! Ott van a maticza pánszláv alapjaival, mintegy 3 millió összeggel, Szebenben az Albinéban mintegy 8 millió, a szász comeszség mintegy 4 millióval, mely pénzekből főgymnasiumot, elemi iskolákat tartanak fenn, honnan olyan növendékek kerülnek ki, kiket más főiskolákból ki kell tenni, mert nem akarnak magyarul beszélni s izgatnak a magyarság ellen, mert a brassói, balázsfalvi, beszterczei stb. iskolák csemetéiből kerültek ki, kik a nemzeti lobogót sárba tiporták s mert a főhatóságok eltiltották az idegen zászlókat, még ma is zászló nélkül vannak inkább, mert mint mondják, ilyen szégyenfoltot nem tűrhetünk magunkon, hogy a magyar trikolort csak lássuk is. És ezek a főiskolák ma nincsenek bezárva?! Quousqve tandem, és meddig fog ez igy maradni? A régebbiek büszkék voltak a magyar nemességükre, az utóbbiak szégyenük a magyar szót beszélni is. Ök ezrével nyelték el a magyarságot, beolvasztották magukba, kik átvitték a kurázsit vérükben és vakmerőbb ellenségei az ősi fajnak, mint a faj, melybe beolvadtak. Dobbal verebet nem lehet fogni, mondta és mondja a magyar, de tutyi-mulyisággal még kevésbé. Fel kell világosítani azt a különben jó népeket, hogy azok, kik bolonditják, a zsebükre spekulálnak, a többiek zsírján élősköd- nek a helyett, hogy dolgoznának. A népbutitás, a forrongás alattomos szitása a fajok becsületének teljes eljátszására vezet, hogy a tisztességesebb, józanul gondolkozó, szép tehetségű, karakteres fajtestvéreiket is leszorítsák a tisztességes szereplés teréről, gyűlöletet keltenek a fajuk ellen is, melybe ártatlanul jut sok jóravaló ember, mert a gyűlöletre soha okot nem cl(lOtt. Dunay János. Bizony Isten, megfigyeltem két más kijárója van még annak a czinteremnek s adlalelke! a Gyöngyössi sikátorának (a hol az a sok festő áll) minden kislány arra megyen. De mit is érne az a pleinair hangverseny, ha ez nem igy volna ! S mit érne az élet olyan unalmasan, olyan egyhangúan, mint sok más helyütt. Nem vagy te olyan hátramaradott édes Nagybányám! Szabadabb, világosabb, igazabb gondolkozásu vagy, mint sok más város; ez nagy érdemed néked ! és én azért rajongok érted! Rólad álmodozom ! (egyéb ideál híjában) az összes „pauzákon“ át te gyönyörűséges, te édes Nagybányám 1 A te sarjaid nem rakonczátlan utczagyerekek, a kik zavarnák a tájat festőket. Ti nem remegtek a model-üléstől; sőt a legkisebb gyerek is arra kér, fessen le kérem! Hogyne festenélek, hogyne csókolnálak agyon, te okos gyermek! te édes kis nagybányai termés! Gondolkodtam egykoron, de egy csöppet sem csodálkozom már, hogy a művészet itt ütött tanyát; mert van talán szebb hely is a hazában? — De nincs!! sem szebb, sem jobb, Nagybánya csak egy van ! széles e világon ! Néked nincsenek a művészek bogarain, szeszélyein, megbotránkozó véne'd! A te inlelligencziád testestől, lelkestől inlelligen- ozia; akiben van szív, lélek és érzés, minden nemes, szép és jó iránt! Itt nincsenek sablonok! Itt mindenki úgy teszen, amint s a hogy az neki legjobban esik! Ezért nevezlek a földi »Nirvána« honának !! Lásd Nagybánya, ezért szeretlek téged . . . * * * Ámde csitt! A pauzának vége — munkára fel! Rögös Irma. Heti krónika. A politika hete lezajlott. Hallottunk egy nnagy- szerü tömören és világosan tartott beszámolót, mely- lyel az ellenzéki sajtó is elismeréssel foglalkozott és kisebb, nagyobb szabású emberek százféle megnyilatkozásait, mikből annyit tudtunk meg, hogy a közeli választások iránt a Szél éra alatt nagyobb az érdeklődés, mint valaha. Nagybánya, Felsőbánya, a községek egyaránt díszt öltöttek s magyar ember szokása szerint szívesen látták a vendéget. A napok gyorsan futottak egymás után s mi azon vettük magunkat észre, hogy a vasúti állomáson éljenezünk és szorongatunk kezet a búcsúzó képviselővel. Onnan azonnal gyűlésbe kellett hajtatni, mert Lendvay szintén vár. Ott áll a szobor bepólyálva és deszkázva, a drótozott tér közepén s előre veti árnyékát. Jön a leleplezés, a leszámolás órája. Az utóbbi bizonyára nehezebb, mert a fizetés rendesen a kellemetlen kötelességek közzé tartozik. Most tehát készülhetünk a másik ünnepségre. Országos lesz-e? vagy vármegyei? vagy csak olyan szerény helyi termék, az ma még bizonytalan, de egy bizonyos, hogy mindenki kíváncsian szeretné már lerántani a leplet az ifjú művész nagyszerű alkotásáról. Közben szept. elseje is beköszöntött s ez -egyelőre másfelé tereli a szülék gondjait. A múzsák csarnokai megnyílnak, a javító vizsgálatok réme kisértget, a könyvvásár megindult a czin- teremben s a vidék is kezd beköltözni seregestől a góczpont felé. Vége az u. n. holtszezonnak s a diáksereg pár nap alatt ismét benépesíti utczáinkat. Az apák megnyitják erszényeiket és bezárják. Csakhogy mikor megnyitották teli volt az s mikor bezárták üres lett az. Vigasztalódjanak nem állanak egyedül, rendszerint éppen ilyen üres erszényt szorongat a krónikás. Különfélék. Adomány. Láng Lajos őnagyméltósága 40 koronát adott kezeimhez, hogy azt belátásom szerint szegény iskolás gyermekek segélyezésére fordítsam. Az adományért e helyütt is hálás köszönetét mondok. Nagybányán, 1900. aug. 3I-én Révész János ev. lelkész. A gazd. egylet és Darányi. A helybeli gazd. egylet elnöksége következő levelet intézte Darányi földmi velésügyx miniszterhez: Nagyméltóságu Földmivelés- ügyi m. kir. Miniszter ur! Kegyelmes uram! Habár egyleti tevékenységünk, csupán Nagybánya város területére szorítkozván; a legszerényebb keretben mozog; mindazonáltal volt és van alkalmunk tapasztalni, hogy Exellentiád nagyszabású alkotásai a gazdaság minden egyes ágazatában jótékonyan nyilvánulnak. Nagyméltóságodnak Párisban elhangzott magasröptű szavai csak hálás elismerésre ragadtak minden magyar gazdát, ha mégis akadt magyarországi lap, mely — a magyar közönséggel szemben — elég vakmerő volt Nagyméltóságodat a párisi világkiállítás gazda-kong- ressusán tartott szónoklatért megtámadni. A nagybányai gazdasági egyesület választmánya ezen méltatlan támadást rendes ülésén tárgyalván, egyhangú lelkesülj határozata folytán van szerencsém Nagyméltóságodaj a párisi nemzetközi gazdakongressuson kifejtett neme czélu előterjesztésért legmelegebben üdvözölni s odas adó ragaszkodásunkról valamint hálánkról biztosítani" Nagybányán, 1900. aug. 16-án. Szabó Adolf A nagy-, bányai gazd. egylet elnöke. Az érdekes feliratra Darányi válasza is megérkezett s az következőleg hangzik : Nagyságos Elnök Ur! Folyó évi augusztus hó 16-án kelt nagybecsű megemlékezését őszinte köszönettel vettem s arra kérem Nagyságodat, hogy ezen érzelmeimet a tisztelt egyesület előtt is tolmácsolni méltóztassék. Fogadja Nagyságod tiszteletem őszinte nyilvánítását. Budapest, 1900. aug. 21-én Darányi Ignácz. 9A kaszinó aug. 25-iki hangversenye díszes közönséget hozott össze. A konczert kiemelendő pontja volt Drumár Lásztó hegedü-játeka, a ki úgy látszik fenomenális jelenség lesz zenei téren. Kubelik legnehezebb bravúr darabjaival lépett fel s teljes sikert aratott. Különösen a B izzini ördögtáncza gyakorolt rendkívüli hatást a közönségre. Ábrahámné Marosi! Janka elismert zongorista, mondanunk sem kell, hogy úgy szólójával, mint különösen a hegedű részek korrekt kíséretével viharos tapsokat aratott. Glanzer Malvin, Pethe Irénke, Szaitz Irénke uj csillagok zenei téren szép készültségüket és bátor játékukat a közönség nem is késett méltányolni. Hangverseny után táncz és társas estély volt, mely egész az éjféli órákba nyúlt be. JA tisztajővedelem 61 kor. 60 fillért tett ki, mely összegből a rendezőség a zongora alapra 20 koronát s a Lendvay szoboréa 41 kor. 60 fillért adományozott. Lendvay szobra már teljesen készen van s a Lendvay téren, (a polgári olvasókör előtt) fel is állították a héten. A szobor, talapzattal, együtt 4 méter s nehány czentiméter magas. Maga a bronzöntvény (másfélszeres nagyságú mellszobor) 170 czentimétéft lesz ki. A fetállitáshoz Verő szobrász maga is lerán- dult. A szobor igen szép alkotás, melyről Jókai, Szana és más tekintélyek a lehető legelőnyösebben nyilatkoztak. A leleplezés, tudomásunk szerint csak októberben lesz meg, mivel az előbb tervbe vett szept. 8-áig már lehetetlen lett volna az ünnepélyt sikerrel és Lendvayhoz méltóan rendezni. A szoborbizottság most fáradozik a programm megállapításán.
