Nagybánya és Vidéke, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1900-07-29 / 31. szám
1900. Julius 29. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 31. szám (5) sóg részére szükséges bakancsokból 12,000 pár és a könnyű czipőkből 11,000 pár a kis iparosoknak tartatott fenn, a Miniszter ur által közlött s a kamara hivatalában megtekinthető feltételek értelmében, oly kikötés mellett azonban, hogy a szállításban kizárólag adófizető és ipartestületi kötelékben levő kisiparosok és ilyenekből alakult szövetkezetek, avagy iparosok oly községből, hol a törvényben megkívánt szám hiányából ipartestület nem létesülhetett, — része-ül- hetnck. A bakancsok páronkénti ára 9 korona 70 füléiben, a könnyű czipők ára pedig páronként 8 korona 32 fillérben lett megállapítva; mely lábbeliek legkésőbb 1900. évi márczius hó végéig a honvéd-központi ruhatárba Budapestre lesznek beszálli tandók a netalán már 1900. év folyamán történő szállításért esedékes kereseti összegek csak 1901. évi január elején, — a jövő évben a kitűzött határidőig bármikor beszállított lábbeliekért igényelt keresmények azonban a szállítmányra vonatkozó átvételi bizonyítvány számvevőségi érvényesít 'se után azonnal fognak kifizettetni. Ezen szállításban résztvenni akaró kisiparosok érte- sittetnek, hogy az általuk közösen aláirt ajánlat, tekintet nélkül az aláírók számára, ivenkint csupán egy koronás bélyeggel látandó el. Ellenben azok az iparosok, kik külön-külön ajánlatokat nyújtanak be, kötelesek külön-külön leróni az egy korona bélyeget. —- Az esetben, ha egyes iparosok vagy alkalmi szövetkezetek a részükre juttatott bakancsok és könnyű czipők készítésétől a megrendelés után bármi okból visszalépnek, kötelesek erről a kamaránál haladéktalanul jelentést tenni, hogy az eként rendelkezésre maradó lábbelieknek mások által leendő szállítása iránt intézkedés tétessék. A kamara irodájában megtekinthető szerződési feltételekben foglaltak figyelembe vételével kiállítandó és szabályszerű bélyeggel ellátott írásbeli ajánlatok — ahol ipartestület van, annak utján, különben pedig közvetlenül—az alulirt kamarához nyújtandók he. Debrcczen, 1900 június 11. A kereskedelmi és iparkamara nevében Szabó Kálmán elnök. Dr. Király Ferencz titkár. Szerkesztői üzenetek. Erató. Versét nem közölhetjük technikája szerfölött gyönge. Fájó szívvel. Annyira még nem haladtunk a szeczesszió- han, hogy a fájó szivek sebeit búr flastrommal tapasszuk be. Ha önnek van Ily varázsos flastroma, kérjen rá szabadalmat. K. G. Tározójában az elmélet valóságos orgiát ül a humorra!, pedig felsőbb dolgokban kórházi vicczekct írni, még kánikulában Is egy kissé merész dolog Ella. Ön nyert. Hannibal valóhan nagy hinduköltő volt. Nyilttér.*) Budapesti rum és likörgyár Nagybánya és vidéke részére képviselőt keres. Ajánlatok V. B. 7885. alatt Haasensfcin és Vogler (Jaulus és Trsa) czéghez Budapest, intézendők *) E rovat alatt közlöttekérl nem felelős a Szerk. Felelős szerkesztő: Révész János. Kiadótulajdonos: Molnár Mihály. 372—1900. szám vh. Árverési hirdetmény. Alulirt bírósági végrehajtó 1881. LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszí, hogy a nagy- somkuti kir. járásbíróság 1897. évi 9317. számú végzése következtében a Nagybánya város takarékpénztára javára Friedman Mihály, Janovilz Vilmos. Sparing Salamon, Janovitz Oser ellen 550 kor. s jár. erejéig 1898. évi január hó 29-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 780 koronára becsült lábas jószágok széna és szekérből álló ingóságok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagysomkuti kir. jbiróság V. 301/8 1900. sz. végzése folytán 550 kor tőkekövetelés, ennek 1895 évi márcz. hó napjától járó 6% kamatai és eddig összesen 98 kor. 07 fill, biróilag már megállapított költségek erejéig Váralján alperesek lakásán leendő eszközlésére 1900. évi aug. hó 1-ső napjának délelőtti 11 órája határidőül kit űzetik és alioz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX t. ez. 107. és 108 §-a értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek becsáron alul is elfognak adatni. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíróság lábiáján történt kifüggesztését követő naptól számittatik. Kelt Nagysomkuton, 1900. évi jülius hó 15 napján. Dévav Lajos kir. bírósági végrehajtó. r Árverési hirdetmény. A v. b Zádor Vilmos nagybányai kereskedő csődtömegéhez tartozó s a csődleltár 1—42. sorszámai alatt foglalt különböző bulornemüek és a 43—111. sorszámai alatt foglalt (okmányolatlan), a 112—122 sorszámok alatt foglalt kötvényi, meg a 123—142. sorssámok alatt foglalt váltói künnlevő követeléseknek külön- külön, tehát egyrészt az 1—42. sorszámú bútoroknak külön, valamint másrészt a 43—142, követeléseknek szintén külön egy-egy tömegben való elárvereztetése és illetőleg árlejtésre, a csődválasztmány által elhatároztatván, az árverés, illetőleg árlejtés a f. 1900 évi augusztus hó 3-ikára (harmadikára) déli 12 órára Szat- márra Szatmári Zsigmond ügyvéd ur irodájába ki- tüzetett. Az árverezni, illetve áriejteni szándékozók kö telesek Írásbeli zárt ajánlataikat (offert) a fentebb megirt időig vagyis 1900 augusztus hó 3-ig Szatmári Zsigmond ügyvéd úrhoz, mint csődválasztmányi taghoz beadni; s egyúttal oda a szükséges bánatpénzt, mégpedig az 542 koronára becsült bútorokra nézve a becsérték 10"/n-át, tehát 54 kor. 12 fillért; az összesen 4400 kor. 68 fill, névértékű künnlevő követelésekre nézve pediglen 100 kor.-nyi bánatpénzt készpénzben letenni A szóbeli árverés a föllüntetett ingóságokra (bútorokra és követelésekre) 1900. augusztus 3-án déli 12 órakor megkezdődik 532 kor. illetve 4400 kor 68 fill, kikiáltási árral; ugyancsak a 10%-nyi 54 kor. 42 fill, illetve 100 koronányi bánatpénz letétele mellett. A zart ajánlatok a szóbeli árverés befejezése után fognak fölbontatni. A megtett ajánlat az ajánlattevőt föltétlenül kötelezi. Mig a szóbeli valamint a zárt ajánlatok elfogadása fölött véglegesen a csődválasztmány határoz. (Az esetleg jelen nem lévő zért ajánlattevő, ajánlatának elfogadása esetén, ajánlott levélben fog értesittetni). Árverési vevő köteles az egész vételárat, melybe a bánatpénz betudódik, a vétel-ügyleti illetékkel együtt, az árverés alkalmával, legkésőbb azonban a választmányi határozat vételétől számítandó 48 óra alatt kifizetni a tömeggondnok kezeihez. Ellenkező esetben bánatpénzét veszti. A megvett bútorok az elfoglalt helyiségekből azonnal, legkésőbb 24 óra alatt elszállitandók. A megvett követelések szabályszerüleg fognak a vevőre ru- házlatni. Megjegyeztetik, hogy ha árverés ekképen megfelelő eredményre nem vezetne, az esetben a külön tételenként szükséges árverés az 1881. LX. t.-cz. rendelkezéseihez képe t, az egész tömegre (bútorokra és követelésekre), nézve 1900. aug. 6-án déli 12 órakor fog kezdődni a helyszínén (Nagybányán). A csődleltár, valamint az ebben 112—122 tételszámok alatt foglalt kötvények és 123 —142. tételszámok alatt foglalt váltók is, alulírott csődtömeggondnoknál (1. Szatmáron, Guttmann palota) megtekinthetők; amig a csődleltárbeli 1—42. tételszám alatti bútorok a helyszínén szemlélhetők meg. Az árverés alá kerülő bútorokra vonatkozólag, ezek minősége tekintetében, valamint az elárverezendő kinnlevőségek behajthatósága és valódisága tekintetében sem a csődválaszfmány sem a tömeggondnok szavatosságot egyáltalán nem vállalnak. Kelt Szatmáron, 1900. jul. hó 2 5 én. Dr. Herman Dipót ügyvéd, mint a vb. Zkdor Vilmos csődtömegének gondnoka. 1966—1900 tkv. r Árverési hirdetmény. A nagybányai kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság, közhírré teszi, hogy a királyi állámkincstár végrehajtatónak, Barthos Mihály és neje végrehajtást szenvedő elleni 518 korona 65 fillér adótartozás és járulékai iránt végrehajtás ügyében a Bajfalusi 10. számú tjkönyvben felvett 41. hr. sz. bellelekre 517 koronában és a bajfalusi 66 sz. tjkönyvben A 1. 44. és 710. hr. sz. a. felvett ingatlanokra 314 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban az árverést elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1900 évi szeptember hó 4-ik napján d. e. 9 órakor Bajfalu községházánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron elől is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10 ’/0-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi nov. hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában, kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881: LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltani. Kelt Nagybányán, 1900. évi április hó 30. napján. A nagybányai kir. já ásbiróság mint tkvi hatóság. Km. Pap Sándor kir táblabirő mintjbiró. I lm Ül ❖ E ❖ — 1 o |É ♦ E o n M ♦ —-Z ❖ É*. & z n ❖ — rr ♦ z — ❖ — — * z 0 r❖ z ZZ i§ = ❖ — z ❖ — — — — z ❖ z íz * m ❖ — = ❖ — =i z ír z ifi llffl 1 könyv- és papirkereskedése, könyvnyomdába és könyvkötészete Nagybányán. G------Aj ánlja jól berendezett könyvkereskedését, melyben a tudomány minden ága gazdagon van képviselve. Irodalmi újdonságok megjelenésük után kaphatók. Elemi és középiskolai tankönyvek, térképek, atlaszok és szótárak, valamint ifjúsági iralok és képeskönyvek. Imakönyvek bársony bőr, csont és egyszerű kötésben. Levelezők és daloskönyvek nagy választékban. Nagyobb irodalmi művek megfelelő havi részletfizetés mellett kaphatók. Kölcsönkönyvtárában az irodalom legújabb termékei vannak képviselve. Qi_________________________________________--------^ Pa pirkereskedésében a papir-szakmához tartozó összes csikkek u. m.: iró-, levél-, rajz- és csomagoló-papirok Díszes levélpapírok és bilietek dobozokban. Rajz- és festöszerek és mindenféle irodai felszerelések, Arczkép- s levelezőlap albumok dús választékban. Képes levelezőlapokban naponta érkeznek újdonságok. Pénzintézeti, gazdasági, ipar és kereskedelmi könyvek és rovatozott ivek mindenféle nagyságban és kivitelben. HirlapközYetitő irodájában az összes bel- és külföldi hir- és divatlapok megrendelhetők. Kölcsönkönyvtár. ______________________________ jD idéki megrendelések gyorsan és pontosan eszkösölfefnefi, 1 11 ❖ =2: z z z 0 z z é — — z — ❖ — — ❖ — — ❖ — ❖ — = ♦ z ♦ — — ♦ z z ♦ z❖ z z ❖ z z ❖ — — ❖ ♦ z ♦ — — ♦ 3 — ♦ z; íz ♦ z ♦ — — ♦ z — ♦ z z ♦ — z ♦ ~ z ♦1 — z ♦ ! J inn ® -Z?. (SS fé£) Országos nyomtatvány-raktár i®l 111 till I S o L ■« o (0 o a cS fi pH £ «•a > Jh 'Ö «H e3