Nagybánya és Vidéke, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1900-01-07 / 1. szám
(2) 1. szám NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1900. Január 7. zának épp az adott, viszonyok közt, mily nagy szüksége van. Méltóztassanak alegvértezettebb bizalmatlansággal fogadni minden olyan hirt, mely arról beszél, hogy a szabadelvű pártban vannak elemek, melyek azt cserben akarnák hagyni, vagy olyanok, melyek másokat abból kiszorítani törekednének. A ki a lefolyt eseményekre visszagondol, nem kélkedhetik az iránt, bogy van a politikában is egy nagy erkölesi igazságszolgáltatás, a mely bizonnyal arra nehezednék a maga sújtó kezével, a ki ezt a válságot felidézné, Lehet, hogy az évtizedes ellentétek nem simullak el hirtelen; lehet, hogy eleinte a kölcsönös bizalom a párt minden egyes tagjában nem volt oly erős, mint magukban a vezérekben, kik a kötést megalkották. A felkelő nap is először csak a magas hegyek ormait aranyozza meg, de előbb-utóbb leszáll a völgybe, hogy ott annál melegebben ontsa sugarait. A szabadelvű párt belső villongásaitól szóló hírek legalább is elkésettek és megfelelhetnek azok vágyainak, kik annak egységét nem szívesen látják, de nem felelnek meg a tényeknek. És ez nagyon jól van igy. Mert remélhető, sőt egyenesen óhajtandó, hogy a béke beköszöntsön végre a szomszéd Ausztriában is. És ha valaki kételkednék az ottani ellentétek kiegyenlítésében úgy gondoljon vissza arra, hogy milyen kevesen remélték ma egy éve nálunk a parlamenti béke helyreállását. Pétig a béke létrejött s a feszültség megszűnése nálunk már most sem maradt minden hatás nélkül Ausztriában. A lecsillapodásnak és kölcsönös megértésnek be kell következni Ausztriában is, mert az egymással ma még ádáz tusát vivő nemzetiségeknek előbb-utóbb be kell látniok, hogy egymásra vannak utalva s hogy az abszolutizmus egyiknek sem használ s a végső kibékülést csak későbbre odázza. De ha a kiegyenlítés még sem következnék be, vagy legalább hosszú időre elmaradna s a válság ujult erővel törne ki, úgy hogy közjogi alaptörvényünk a maga teljességében nem lenne végrehajtható, akkor lesz igazán áldásossá a közjogi alapon egyesült uj szabadelvű pártnak rendíthetetlen egysége, mert ha a közjogi alapon bármi kis változást kellene tennünk, azt sikeresen csak ez a nagy párt hajthatja végre. Magyar népünk hagyományos érzékenysége mellett, mely el tudta fogadni a védtörvény 25. szakaszát, de áthághatatlan gátakat vetett annak 14. szakasza elé, nemzetünknek ezen egyik legfőbb dicsőségére szolgáló subtilis alkotmányos skrupulozitása csak akkor fogna igazán megnyugodni, ha a változás elfogadásával egyesülve látja mindazokat, kik a közjogi alap védelmében a képviselőház bármely oldalán tekintélyre és bizalomra tettek szert. Nem kell azonban hinni, hogy a kiegyezést a maga teljességében a parlament egyedül létrehozhatj ■. A kiegyezés gazdasági része, értem a vám és kereskedelmi szövetséget, ma még pusztán külső alak, a melyet csak a nemsokára újból megalkotandó vámtarifa és újból megkötendő kereskedelmi szerződések fognak igazi tartalommal megtölteni. És e téren ne várjon a nemzet mindent a kormánytól. Ellenkezőleg hasson át mindnyájunkat az a tudat, hogy e részben a kormány csak úgy alkothat üdvösét, ha egy hatalmas és megállapodott nemzeti közvéleményre támasz- kodhatik. És ennek a közvéleménynek megteremtésével sietnünk kell, mert ezen a téren a régi jelszavakkal nem boldogulhatunk. — Szomszédaink egész csendben megváltoztatták eddig elfoglalt állásukat és ezzel szemben nekünk is meg kell változtatnunk védekezésünk módját, ha azt nem akarjuk, hogy az uj egyezségnek érdekeinket feláldozzuk, vagy az egyáltalán létre ne jöhessen. Midőn a vám és kereskedelmi szövetség alkotmányos alakban először létrejött a szabad kereskedelmi iránynak uralma mellett minden törekvésünket csak arrra fordítsuk, hogy az osztrák ipart védő vámok fogyasztásunkat túlságosan meg ne terheljék. Mezőgazdasági termelésünk az akkori versenyviszonyok közt nem szorult semmi támogatásra. Ily módon az egyezség igen könnyű volt. De ma a helyzet lényegesen megváltozott. Mező- gazdaságunk folyton nagyobb versenynyel kénytelen megküzdeni s az osztrák ipar nemcsak fejlődött, hanem különösen az utolsó egy-két évben igen kedvező helyzetbe is jutott, egyszerűen annak következtében, hogy Németország kivitele messze távol országok fele is nagy lendületet vett és igy az osztrák iparnak magában a közös vámterület kisebb versenyt támaszt. Ez a legerősebb versenytársától jó rész megszabadított és különben is megerősödött osztrák ipar ma nem arra törekszik főleg, hogy az ipari vámok emeltessenek, hanem arra, hogy az ipari termelés szempontjából szükséges nyers anyagok vámja leszállittassék és a mi még ennél is károsabb lehet reánk nézve, egyes ipari nyersanyagok, mint különösen a fa exportja vámok által megnehezittessék. Más szóval a még eddig főleg fogyasztásunkat drágította meg a közös vámterület, az újabb kívánságok szerint termelésünk lenne megterhelve. Nem szükséges mondanom, hogy a kérdést a maga teljességében nem lehet egy asztalbeszéd szűk keretében kimerítően tárgyalni. Ezzel a szaktestületeknek kell behatóbban foglalkozniok és a megfelelő helyen magam is visszaakarok rá bővebben térni. Itt csak felhívni akartam rá" a magyar közvéleményt, a mely a maga többségében őszinte hive a közös vámterületnek, hogy idejekorán tájékoztathassa magát az osztrák ipar kívánságai iránt és azokkal szemben pontról pontra fontolja és vizsgálja meg, mi a magyar gazdaságnak érdeke, úgy a mezőgazdaság, mint az ipar terén, mert a hatalmasabb osztrák iparnak még kedvezőbb helyzetbe hozatala esetleg végzetes lehet iparunk egyes fejlődő ágaira is. A közgazdasági alakulásnak ezen uj fejleménye talán meggyőzhet bennünket arról is, hogy mennyire helytelen magában az országban a magyar mezőgazdaság és magyar ipar érdekeit egymással szembe állítani és mennyivel szükségesebb a hazánk határán túl keletkezett verseny ellen közösen és egymást megbecsülve és támogatva védekezniÉs most befejezésül egy őszinte vallomást. Midőn a kerület megbizó levelét átvettem, kevés reményt tápláltam az iránt, hogy az önök bizálmát. jövőben is elnyerhetem. Minél több idő telik el azon nap óta, annál inkább érzem azt, hogy a kötelékek, melyek bennünket egymáshoz fűznek, mindig erősebbek és bensőbbek lesznek és érzem különösen azt, hogy ha a kötelékek mégis megszakadnának, az csak egy nagy vérvesztesség árán történhetnék, mely egész politikai szervezetemet megrendítené. Fogadják ennyi bizalomért és szeretetért igaz hálámat. (Szűnni nem akaró harsány éljenzés és lelkes taps.) A közebéden Gellérl Endre a királyra’ Stoll Béla a mayyar kormányra, Révész János Láng Lajosra, Vida Aladár a képviselő családjára, Dr. Miskólczy Sándor a felsőbányaiakra mondott köszöntőt. Gél lért E. a város nevében Bittsánszky Edére. Ebéd végén Láng megtartotta fennebb közölt beszámolóját s említést tett az egyes kérdésekről, melyek városunk haladását fogják előmozdítani s melyekben ő szívesen közremunkál. Végül Biltz István főesperes megköszönte a nagyjelentőségű beszédet s biztosította a képviselőt kerületének bizalmáról, A közebéd kiállításáért a jó ételek és italokért a vendéglőst sokan megdicsérték. Este a polgári körben 200 teritékü vacsora lesz, melyről jövő számunkban tudósítunk A hazai ipar. Nehány hét óta országszerte igen fontos mozgalom indult meg a hazai ipar pártolása és fejlesztése tekintetében. Fölhangzott itt is, ott is az erős óhajtás, hogy szükségleteink beszerzésénél ne hanyagoljuk el iparunk termékeit és azt, a mi itthon beszerezhető, ne keressük a külföldön. Neves férfiak jelszavait, buzdításait olvastuk a lapokban: megannyi hazafias szózat, mely a múlttal szemben vádnak is beillik, lpar- czikkeinkről országos jegyzék készül s a közönség egyhamar tájékoztatva lesz arról, mit szerezhet be itthon, vagyis más szóval: mi az, a minek beszerzése az országot gazdagítja és igy aztán arról is, hogy mi az, a miért eddig a külföldhöz volt kénytelen fordulni. Kétségtelen, hogy ha e mozgalom kitartó lesz és ha a közönség nem csak belátja, hanem át is érzi ennek fontosságát, örvendetes hatása el nem maradhat. Biztató, hogy az ország vezető körei foglalkoznak vele, mert lefelé könnyebben érvényesül a meggyőződés, a rábírás már a jó példa révén is. Az igazság hirdeté sébe nem szabad azonban belefáradni ok és figyelmeztetéseiknek szinte a hazafias reklám fokáig kell emelkedniük. Első sorban le kell győzniük a közönség balvéleményét, melyet az a hiúság is táplál, hogy mentül lávolabbről szerzi be szükségletét, annál nagyobb nim busz ragyogja ezt körül. Ez már megrögzött baj, melyet egyszerre kiirtani nem lehet, de a melyet gyöngíteni szinle kötelesség. Továbbá be kell láttatniok, hogy a mikor a vásárló közönség a hazai iparnak termékeit pártolja, akkor közvetve saját jólétét is előmozdítja. Mert nézzük csak, mi történik körültünk? Majdnem mindenütt a szegényedés je enségeivel találkozunk. A társadalmi élet országos pangása nem vezethető vissza erkölcsi okokra; sem a széphez és jóhoz való vonzódás nem fejlődött vissza, sem pedig a műveltség színvonala nem csökkent, csupán bizonyos kedvetlenség jelentkezik az egész vonalon. Ha a munka életszükséglet, szükséglet a szórakozás is; a társadalom pedig tényleg nem szórakozhatik megfelelő mértékben és módon, mert nincs módja hozzá. — A megélhetés és a családi élet gondjai olyfoku lemondást rónak az emberekre, hogy jóformán csak arra költenek, a mire okvetlenül kell, nehogy az elmellőzhető miatt a szükséges szenvedjen. A pénz, a nemzet testének vére, óriási tömegekben vándorol a külföldre s a vérszegény test erőtlen, kedvetlen. Jó volna kimutatni, hány millió korona megy ki évenként visszahozhatatlanul oly czikkékért, melyeket itthon is megkaphatunk; szinte megdöbbennénk, oly rengeteg összeg lehet az. Az őstermelő örvendhet, ha termésén valahogyan túladhat, mert a pénzre sürgős szüksége van ; érdekei nincsenek megőva az üzérkedés túlkapásai ellen. A kereskedő nem bir boldogulni, mert személyes hitele kötött, a közönséggel szemben pedig ezt aligha zárhatja le. Az értelmiség majdnem mindenütt panaszkodik a drágaság miatt s oly életet kénytelen élni, mely értelmiségének érvényesülését korlátozza a társadalom kárára. Az iparos tengődik, mert az ipar is teng; a társadalom ez osztálya ezreinek nem ad munkát s igy ez az erő, mely első sorban produktiv hivatásu, kallódásnak indul. Kitartással és kivált eleinte a hazafias erő fokozottabb lüktetésével közállapotaink lassanként ugyan, de bizonyosan jobbra fordulnának. Ha az ipar termékei megfelelő pártolásban részesülnek, ha iparunk ennek folytán minden irányban európai színvonalra emelkedik, évenként sok száz millió korona marad hazánkban; az ország adózó képessége egészen természetesen emelkedik, a forgalom minden irányban lerakja a maga hasznát. Csak ruházkodásunkra mennyi kell évenként! Átlagban csupán 10 koronára téve egy ember ruhaszükségletét évenként oly árukban, melyek a külföldről jönnek, mnjudnem 200 millió szivárog ki s e mellett meg van az a tragikomikuma, hogy a gyapjút az ország szolgáltatja hozzá potom áron. Nem elszomorító e, hogy még gyufa- és gyertyabeli szükségle teinket is jórészt a külföld látja el ? Hát annyira volnánk, hogy még világítani sem tudnánk nélküli-e? Társadalmi czikk keretén belől akarván maradni, még csak arra az összefüggésre akarok utalni, mely a vagyonosodás és a műveltség színvonalának emelkedése közt van. Ha a művelődés terén működésre hivatott ember haladni kíván, bizonnyára könyvekre is van szüksége ; a hogy ma állunk, még az igen becses könyv is gyakran halva születik, mert alig van vásárló közönség ■. A vagyonosodás a kuliurát is hathatósan elősegíti felülről le, egészen a kunyhóig s az életnek oly berendezését vonja maga után, mely a testi jóllét mellett az erkölcsi jóllét feltételeit is pompásan és könnyen megóvja. Mit szóljunk a szép élet egyik lényeges alkotórészéről, lelki életünk virágúról, a művészetről ? Pártolják-e hazánkban a művészetet úgy, a mint az megérdemli? Igen tehetséges művésznemzedék kopogtat a társadalom szépérzékére jeles művekkel s természetesen igényekkel is; de vájjon az elismerés egyúttal elsöpörte e pályájukról az anyagi gondok töviseit? Nem mondhatjuk, bár nem az akarat híján, hanem a szegényedés miatt. Manap a társadalmi felfogás általában még nem eléggé demokrata; nem ritka jelenség, hogy a szegénységet szívesebben tűrik, mint a munkát, — midőn e kettő közt kell választani ; tehát az erők nem érvényesülnek eléggé a jóllét érdekében. Továbbá apró, bár alapjában lényegtelen rangkülönbségek képzelt választófalai elkülönzik az együttműködésre hivatott társadalmi erőket, mi által sok üdvös kezdeményezés fe- kélyesedik el; de ezék múló bajok. Ezek a választó»büszke lehet reá, hogy ilyen szép megyének kormányzója.« — És hogy ezen benyomás nem volt futólagos, bizonyítja az, hogy úgy a következő évben, 1806-ban, valamint későbben is többször sürgette a brébi ut kiépítését, megemlítve, hogy nem tudja elfeledni e szép bányavidéket. A határfelé közeledve letértek az útról's a »Királyasszony forrás« tisztásának tartottak, a hol ekkor már készen volt az ízletes gulyás és zsiványpecsenye. Itt volt már ekkor a város szine-java, a polgárság s a nép s igazi népünnep fejlődött ki. A főherczeg leszállt a lóról és a tömeg közé vegyült, többeket megszóllitott, megizlelte a gulyást s a nyárson sültet s jóízűen evett. Samu is kitett magáért és kiérdemelte a magas vendég dicséretét, de leginkább megtetszett a nádornak a kristálytiszta forrás viz. Az idő gyorsan telt s mivel még nagy utat kellett megtenniük, délután tovább indultak, de látható volt, hogy milyen nehezen válik meg a nádor e gyönyörű vidéktől. A Kabala nevű dűlőnél már várta a máramarosi főispán, gróf Haller József, a magas vendéget és ő vette át a további kalauzolást. Felsőbánya polgársága kevéssel ezután elhatározta, hogy a forrást, a melyből a főherczeg ivott, ennek az örömnapnak ;,z emlékére »Nádor-forrás«-nak fogja nevezni és mellé emléktáblát fog felállittatni; de nem sokára ezután belviszályok, személyeskedések törtek ki a városban s a jó szándék annyiban maradt, később ugylálszik megfeledkeztek róla s most is elhagyatottan, jeltelenül áll a vadonban az a hely, a honnan az uralkodóház egyik tagja, a boldog emlékű József nádor gyönyörködött a vidék szépségeiben s a hol meggyőződést szerzett arról, hogy a király feltétlenül megbizhatik a magyar népben. Münnicli Sándor.
