Nagybánya és Vidéke, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1899-11-12 / 46. szám
(2) 46. szám NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE. 1899. November 12. Diszkiadást szerelnénk rendezni Lauka válogatott müveiből, még pedig olyképen, hogy az összegnek feléből, melyet testületek vagy magánosok e czélra szántak, a költő válogatott műveinek diszkiadása készülne el, a másik fele képezné a veterán iró tiszteleldiját, ki 60 évi termékeny munkássága daczára sem volt képes bármi csekély vagyont is gyűjteni. Nem kételkedünk abban, hogy amikor arról van szó, hogy Lauka Gusztáv gyémánt-jubileumát megüljük, kinek regényeiben, románczaiban, hazafias verseiben, humoreszkjeiben három generáczió gyönyörködött, a magyar közönség szívesen fog hozzájárulni ahhoz, hogy az ősz poétát, ki az utolsó két évtizedben az ország határszélén lelkes buzgalommal hirdeti a hazafias szent igét, méltó anyagi és szellemi jutalomban fogja részesíteni. Erre kérünk minden magyar embert. Nagybecskerek, 1899. szeptember hóban. A Lauka-jubileum rendező bizottsága nevében : Dr. Brájjer Lajos, Botka Béla, a »Torontál» pol. napilap felelős szerk , Torontálvárm. főjegyzője, mint jegyző. mint elnök. Heti krónika. A Lendvay-szobor alapjait már lerakták, a díszes polgári iskolai épület fedelét befejezték, kinn a hegyen fákat ültetnek és födik a szőlőt, benn a piaczon pedig sátrakat ütnek. Vájjon érdemes-é mindezzel fáradni, vesződni, hiszen hétfőn vége lesz e földnek, mert az üstökös farkával fogja legyinteni a világot. Sokan talán nem is bánuák, ha úgy egy pillanat alatt minden megsemmisülne, de a nagy többség mégis csak úgy van a halállal, mint az egyszeri öreg asszony, ki a sóhajok közt hívott és megjelent csont kaszásnak azt mondta, hogy szíveskedjék neki a fát hátára emelni. Falb jósla a tehát vegyes érzelmeket keltett az emberekben. Oroszországban két pártra szakadtak: az egyik a templomba jár szünetlenül, másik a korcsmába. Egyik imádkozik, a másik iszik, mert holnap meghalunk Nálunk nyugodtabb a hangulat, de eljutott a nép közé is hire, hogy holnapután a föld egy csillaggal fog megverekedni. A tudósok vigasztalnak, hogy egy kis ködön és csillaghulláson kívül egyéb baj nem lesz. Borzasztó is volna az, ha a föld nagyszerű építményeit, a szeretetnek millió és millió intézményeit, ha minden miveltséget, észt, gondolkozást, flórát és faunát egyszerre, egy pillanat alatt semmivé tenne egy megvadult üstökös. Rettentő volna az, ha a Leonidák egy lökést adnának e sártekének s mi vágtatva rohannánk keresztül a nagy világűrön, mignem elégne, porrá válnék minden. Én reménykedem, mert már átéltem egy ilyen nagy találkozást s az üstökös olyformán bánt föl dünkkel, mint mikor a testvér a testvért gyöngéden megsimogatja. Sokan az iskolákat szeretnék becsukni, mások javasolják, hogy öngyilkosságra készen kell várni a napot, de legtöbben egykedvűen húzzák az élet terheit s nem hisznek Falbnak, a ki az ő kritikus napjaival is oly gyakran felsült. Egy bizonyos, hogy hétfőn vagy világ vége vagy Mártonnapi vásár lesz, ha az egyik elmarad, akkor a másik meg fog tartatni. vaddisznó és nagy vadászatokat tartanak a magyarországi származású ügyész vezetése mellett, a ki valóban kedves előzékeny jó pajtás. Mostarban és vidékén soka menykő. Nyáron rendszeresen ütöget bele a házakba: na kedves I . . . magának kéne ide jönni. Odahaza egy menykőütés után 3 napig marad az ágyban, itt akár ki se bújjék a paplan alól az egész nyáron, mert itt oly gyakori a menykő akár a hymenhir nálunk. A kellemetlen török divat, a kutyák védelme, alább hagyott, mert a közös kormány ezt is bevette kultur dolgai közé. Az utczákon keveset látni, nem úgy mint Konstantinápolyban. De sok a tyuk, csirke; a gazdájuk boltja előtt, vagy bévü! szemelik a szemetet A hires bosnyák dohány, cigaretta erősebb mint a mienk és nem is olyan zamatos. A mienk mégis jobb mint akár melyik külföldi. A dohánygyárakban mindenütt tisztaság és rend van s a bejáró bosnyák, szerb, dalmata leányok kiváló ügyesek és csinosak, de még se oly pokoli szépek, mint az albán tánezosnék: czigányvér, fejedelmi alak, darázs derék, fekete gyémántok, (kezdők részére annyi mint szemek) és oly fékevesztett és mégis klassikus jatéka az egész tánezoló testnek, hogy reggelig elgusztálnánk őket. Végtelen finom lehelet ing, arannyal kivarrt, elöl szélesen nyitott figaró, aranyos czipellő, fez fehér selyemmel környékezve, arany karikák, lánczok, pénzek a nyakban, csuklón, bokán, finom, igen könnyű selyem törökbugyogó és végül 32 darab tökéletes fog. Egész nap fuj a szél, nem nagyon hideg, de úgy belebujik a ruha nyílásokba, szárítja a mellet, szóta- lanná teszi az embert, elfáradunk, elvész a kedvünk, lefekszünk, de az ajvás lehetetlen kínos, mert a bora (éjszaki szél a hegyekről) átjárja a falakat, a paplant, az ember csontjait és reggelre össze- gémberiti a jövevényt. Pakolj Pista. Haza megyünk! Mert mégis csak jobb odahaza. H. Ne hagyjuk magunkat félrevezettetni. A tudomány vigasza nyugodtan szól hozzánk, hogy nincs mitől tartani s er.re támaszkodva, a nagy közönségtől mindössze egy hétre búcsúzik el a krónikás. Különfélék. Nagy László alispán jubileumára a vármegyében nagyban készülnek, Nemsokára ugyanis 10 éve lesz annak, hogy a törvényhatóság első tisztviselőjeként működik. A jubileum, miként a készülődésekből következtetni lehet, nagyszabásúnak Ígérkezik. Felsödány képviselőtestülete f. hó 8-án tartott rendkívüli közgyűlésében a kisbányai ut ügyében a hozzájárnlási arányt megállapító alispáni határozatot, mert a kivetés aránytalanul magas, megfelebbezte. — A pénzvizsgálatról előterjesztett kimutatás tudomásul vétetett. — Az 1900. évre vonatkozó virilisekről az összeirást elfogadván, azt 15 napi közszemlére kitenni határozta. — Frommer & Limited czéggel az alsó lisz- telő malom és e körüli terület eladására megkötött szerződést a képviselő testület jóváhagyási záradékkal látta el. — Mihálcsik György és Boross János földtér feladás iránti kérelmeikkel elutasittattak ; azonban Stribeli Jánosnak az építkezés a bemutatott tervezet szerint engedélyeztetétt. — Ezután tárgyalásra került az alorvosi állás betöltési kérdése s abban történt a megállapodás, hogy a főorvosi válasz'ás ellen beadott felebbezés elintézéséig az alorvosi állás betöltése függőben hagyandó. - Végre elhatározta a közgyűlés az alispánt felkérni, miszerint az adótiszt végrehajtói állásra a pályázatot hirdesse meg s a választás meg- ejtésére tűzzön ki határidőt. Ref. papválasztás. A múlt vasárnap a nagybányai egyház küldöttei Ben kő Albert szilágycsehi papot hallgatták meg, e hó 19-én pedig többen Egerbe fognak utazni, Kovács Károly lelkész meglátogatása végett. A pályázók közül még ezt az egyet óhajtják a hívek meghallgatni s aztán 26-án meg lesz a választás. A Lendvay-szobor alapozási munkálatait már befejezték, a talapzatot azonban már csak tavasszal fogják felállítani. A szobor a Lendvay-tér elejére jön, kissé közelebb a központtól a Kossuth-utcza felé, hogy a járókelők jobban láthassák. A műkedvelő társulat vasárnap nov. 12-én, d. e. 11 órakor, a városháza tanácstermében gyűlést tart, melyre úgy az eddigi tagokat, mint a belépni szándékozó urhölgyeket és urakat, valamint az ügy iránt érdeklődőket tisztelettel meghívja T. Pap Zsigmond elnök. Lövöldöző diákok. Panaszt vettünk, hogy a kath. temető környékén 4 —5 diák gyakran floberlezni szokott verebekre és egyéb éneklő madarakra s hogy ez által a temetőt látogatni szokott gyászolók épsége, esetleg élete is veszélyeztetve van. Ebből kifolyólag figyelmeztetjük az ifjú Nimródokat először arra, hogy az éneklő madarakat a törvény védi s mivel ezek a gazdának a hernyók, férgek pusztítása által igen nagy hasznot tesznek, még ha nem védené is, gyümölcstermelő vidékünkön nekünk magunknak kellene őket védelmünkbe venni, másodszor arra, hogy ha már éppen verebészni mennek, hiszen tudjuk mi azt, hogy a jövő nemzedéket harcziasan kell nevelni s belátjuk, hogy lőgyakorlatokra is szükség van, akkor kerüljék a közhelyeket, nehogy súlyos bajba keveredjenek. Föl kérjük az iskolák igazgatóságait, valamint a rendőrséget is, hogy ez ügyet gondjaiba venni szíveskedjék. Katalin-estóly. A kaszinó-egyesület nemrég teljesen átalakított és újonnan berendezett termeiben az első mulatság — mint halljuk — a helybeli jótékony nőegylet javára lesz e hó 25-én, Katalin napján. A Katalin-estélyek országszerte szokásban vannak s helyén volna azokat nálunk is meghonosítani. Ez az első kísérlet, reméljük már csak azért is sikerüjni fog, mert jótékonyczélra történik s a mulatságot rendező egyesület mindent el fog követni, hogy a közönségnek élvezetes estét szerezzen. A világ vége. Falb Rudolf a hires időjós még tavaly megjövendölte, hogy holnap után, november 13-án a föld el fog pusztulni, a mennyiben egy üstökössel összeütközik. Csillagászok állítása szerint ez nem fog bekövetkezni, a mennyiben ugyanis az üstökös seprűje oly ködökből áll, hogy azokon a föld minden veszedelem nélkül keresztül fog hatolni. Az Isten kardja. Grünwald Béla festőművész, ki a nyarat városunkban töltötte, ezen idő alatt a párisi világ kiállítás számára, a kormány megrendelésére nagyszabású képet festett, mely már majdnem teljesen készen van. A történelem megemlékezik róla, hogy Priskos rétor és Jornandes szerint Atilla tulajdona volt a had Istennek kardja, melyhez az a hit volt fűzve, hogy a ki bírja az egész világ urává lesz. A kardot egy pásztor találta meg, a ki észrevette, hogy egyik tehene sántikál s a vér nyoma után menve egy a földből kiálló kardra akadt, melyet kiásott és Atillának vitt el. Grünwald festménye azt a jelenetet ábrázolja, mikor a pásztor nagy lelkesedéssel, mintegy átszellem ültén magasra tartva hozza az Isten kardját. Körülötte bivalyok és tehenek. A táj megfestése mystikus. A kép 5 méter hosszú és 3 méter magas. Igazi remekmű, mely hazai festészetünknek dicsőségére válik. Jövő számunkban részletesebben fogunk foglalkozni vele. Kinevezés. Bozsó István állami tanítót a belügyminiszter a patóházai kerületbe anyakönyvessé nevezte ki s a házassági anyakönyv vezetésével is megbízta. 0 szágos vásár lesz nálunk november 13-án és 14-én, a készülődések már nagyban folynak. A vásár igen nagy forgalmúnak igárkezik. A levélbélyegek megszüntetésére érdekes kísérleteket tesznek az angol posta vezetői is, a melyeknek az a czéljuk, hogy a levélbélyegeket a forgalomból kiküszöböljék. A levélbélyegeknek nagyon sok a hátránya; a bélyeggyártás, kezelés és árusítás igen sok fáradságba és költségbe kerülnek s a közönségnek is kényelmesebb volna, ha nem kellene bélyegeket vásárolni és ragasztani. Nem mellékes dolog az sem, hogy a levélbélyegekben mindig óriási összeg hever minden kamatozás nélkül. Az angol posta most olyan automata levélszekrényeket állított fel, amelyek a viteldij bedobása után nyomban rányomják a vitel- dij lerovásának igazolását s a feladás helyét és idejét. így aztán a postaalkalmazottaknak nem kell majd a bélyegkezeléssel és eladással bajlódniok s azt se kell vizsgálniok, nem hamis vagy használt-e a levélre ragasztott bélyeg. Kinevezés, ő felsége a király, ifj. Göbölös Károlyt a budapesti cs. kir. hadapródiskola kétszeres kitüntetéssel végzett növendékét, a Budapesten állomásozó 68-ik cs. és k. gyalogezredhez hadnagygyá nevezte ki. A rendőrség figyelmébe. Vasár és ünnepnapokon az u. u. Luka-féle görög kath. temetőben, úgy délutánonként az iparos tanulók Monaco-féle kártya barlangot szoktak alakilani s már jó korán meg nem engedett nyerészkedésre s veszedelmes szenvedélyekre nevelik önmagukat. Nagy jót tenne a rendőrség, ha ezeket az összejöveteleket megakadályozná s esetleg pár pénztelen és mégis pénzbe játszó legénykét szigorúan meg is büntetne. Eltűnt fiatalember. Veigl Gyula kádár, az öreg Veigl Antal kádárnak fia e hó 7-én reggel, fegyverrel a vállán eltávozott hazulról s a mai napig sem tért vissza. Beszélik, hogy a fiatal Veigl házasságát szülei ellenezték s ezért kijelentette, hogy meggyilkolja magát; anyagi ügyeit elrendezte, pénzét itthon hagyta s világgá ment. A rendőrség erősen nyomozta egész héten át, de nem akadt rá. Valószínű, hogy öngyilkosságot követett el. Veigl Gyula hétköznapi munkaruhában ment el hazulról, 30 éves, magas termetű, szakáit nem visel, bajusza vereses szőke, arezszine élénk piros, haja gesztenyeszinü, értelmes iparos, ki értett az esztergályossághoz is s nemrég a mérték- hitelesilés'; elsajátította. A szorgalmas, ügyes emberért kár volna, ha megválnék az élettől. Ha valaki tudna róla bármi felvilágosítást is nyújtani a mi nyomra vezetne, szíveskedjék a rendőrkapitányságnál jelentést tenni. Gyűjtési engedély. A m. kir. belügyminiszter Törökfalvi Pap Zsigmondnak engedélyt adott arra nézve, hogy a Lendvay-szoborra adományokat gyüjt- hessen s esetleg színi és zenei előadásokat rendezhessen. A szamosvölgyi vasút forgalma az 1899. év okt. havában a következő volt: Elszállittatott 49491 utas és 17622 tonna fizető áru, ezen szállításból bevéle- leztetett: 1. Személyek után 25438 fit. Áruk után: 43178 frt. összesen 68616 forint. 1898. év október havában az összbevétel volt 68327 frt. Tehát a folyó év október havában több a bevétel 386 frttal. Az 1899. év 10 első hónapjában az összbevétel volt 591.851 frt, 1899. év hason időszakában 561.069 frt. Tehát a folyó évben a bevétel 30788 frttal kedvezőbb. Zsidó lakodalom ségö leány. Szamos Dobon folyó hó 5-én Izsák Mari, a helység mészárosának leánya s Grünfeld Samu szatmári asztalos lakodalmán egy nagykárolyi 18 éves zsidó leány teljesen összeégelt. A lakodalmas nép ugyanis magas kedvében lévén, táncz közben leverte az égő lámpát, mire az lángra lobbant. Többeken égett a ruha, igy a menyasszonyon is, de a legnagyobb szerencsétlenség az eszméletét vesztett leányt érte, ki iszonyú kínok között már meg is halt. Lapunk mai számához Vásárhelyi Gyula gyümölcsfa-oltvány árjegyzéke van mellékelve, melyre ez utón is felhívjuk t. olvasóink figyelmét. Uj táviró-hivatalok. Á szamosvölgyi vasút kezelése alatt levő Zsibó -nagybányai és Sülelmed—szilágycsehi h. e. vasútnak Szilágyvármegyében fekvő Szamos- Udvarhely, Benedekfalva, Sülelmed, Égerhát, Szilágy- Gseh és Szatmárvármegyében fekvő: Nagy-Nyires, Fehérszék, Kővár-Hosszufalu és Hagymás-Lápos nevű vasúti távírdáit a kereskedelmi miniszter felhatalmazta állami és magántáviratok kezelésére. A kerületi bányaegylet e hó 7-én délelőtt 10 órakor tartotta közgyűlését Nagybányán, a városháza tanácstermében, Kremnitzky Albert egyleti alelnök elnöklete mellett. Ez alkalommal n. Turman Olivér volt elnök érdemeit jegyzőkönyvbe iktatták, s elnökül Farkas Jenő felsőbányái polgármestert választották meg szótöbbséggel. Az egylet kimondotta, hogy bevételeit a felsőbányái és a helybeli részvénytakarékpénztárnál helyezi el, s a helybeli városi kórházban egy ágy alapítványt tesz. A minisztériumot megkeresik a réz beváltási árának felemelése végett. Fogyasztási adók engedélyezése. A m. kir. belügyminiszter Nagybánya és Felsőbánya szab. kir. városoknak a bor, hús és szeszfogyasztási adópótlék szedését engedélyezte. Régi fuvarlevél űrlapok használata. Mint illetékes helyről hivatalosan közük velünk, a régi krajezár értékű bélyeggel ellátott vasúti fuvarlevelek használatát a kereskedelmi m. kir. miniszter újabban a folyó év végéig engedte meg.