Nagybánya és Vidéke, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1899-04-23 / 17. szám

(2) 17. szám.

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE.

1899. Április 23.

közt a helyes és kellő középutat , oly annyira

jellemzi s teszi becsessé az e nenui ;egi műdarabokat. Az újabb kori fayence müvek kemények s ridegek a szinezetben. nem szépek a formában, s tulhalmozot- tak a díszítésben. Sőt újabb időben nagy mértékben kapott lábra a virágdiszitmények és bas relief gyümölcsöknek túlságos naturalisztikus utánzása, mely sem a majolika porczellán törékeny anyagának, sem pedig a művészet alapiörvényeinek, de a praktikus használhatóság követelményeinek sem felel meg. Vagy nem kár-e a munkáért, ha a majolikák és fayenceok oly finom vékonyságú, valóban a természet ügyes utánzásának netovábbját képező virágdiszitményei a legkisebb ütésnél vegy rázkodlatás kőveikeztében eltörnek. Ugyan hasonlítsuk össze ezen félszeg kivitelű fayenceokat például a régi Palissy-féle majolikák virág, gyümölcs-, és állatdiszitményeivel; mily nagy a különbség nemcsak az alakítás, de a technikai kivitel tekintetében; mert habár az utóbbiak szintén naturalisti- kus felfogással vannak alakítva, azonban csak kevéssé domborulnak ki a síkból, s ennélfogva vaskosabbak, erősebbek, s a használat által nem oly könnyen sérülhetnek meg, mint a modern, filigráns, histerikus jellegű fayence motívumok.

Az üveg műipar mostani készítményeinél elismerésre méltó hűséggel és szerencsével utánozzák a régi velenczei üvegmüveket. A XVI. és XVII. századbeli velenczei üvegkészitmények : a könnyüded s elegáns, subtilis poharak, tükrök, csillárok valóban bő anyagot szolgáltatnak a modern műiparnak; de bármennyire is dicséretre méltók, az ezen téren tapasztalt törekvések az újabb időben, a műértőnek gyakorlott szeme ezen újkori imitatiót, illetve a régi velenczei üvegkészitményeknél a különbséget azonnal felismeri, mely különbségnek oka abban keresendő, hogy a régi üvegtárgyak nem sablonszerű gyártmányok, hanem a geniális művész kezének és a szép formákhoz szokott szem alkotásai.

Általában véve a mai gyári ipar fejlődésének nem tesz valami nagy szolgálatot, mert csak sokat és olcsót igyekszik előállítani, mely által a műipari és művészeti kellékek többnyire csak másodrendű szerepet visznek.

A müiparnak egy ága sem volt annyira elhanyagolva, mint az ötvösség. Pedig mily nagy számú s utánzázra méltó előmintával találkozunk az antik-, középkor, valamint e renaissance és a keleti ötvös műipar virágzó korszakából származó ötvösműveknek ; hol találunk stylszerübb- kecsesebb alakú és finomabb kidolgozású ékszereket, mint a klassikus korban, a görögöknél és rómaiaknál! Diadémek, hajtűk, fülbevalók, nyakékek, melltűk, fibulák, gyűrűk, karpereczek, ővek, csészék és serlegek készítésében páratlan mesterek voltak a görögök, rómaiak, sőt bizonyos tekintetben az egyptomiak is. Az arany és ezüst anyagának, kiváló tulajdonságainak felhasználása s kidolgozása által egyesítve a színes zománczczal, mily szép és összhangzó hatást értek el e régi mesterek.

Későbben, a középkorban az ötvösség különösen az egyházi művészetben nyervén alkalmazást, fejlődési phasisának legmagasabb fokát érte el. Mily felségesek az ókori góth kelyhek, monstrancziák, keresztek, ereklyetartók, aqua manilék, mily különös gonddal s bámulatos ügyességgel vannak megmunkálva azoknak motívumai s mily festői hatásúak a különféle, de egymáshoz illő zománcz színek!

De a renaissancze korszak is produkált bámulatosan szép alkotásokat: úgymint finoman porfilirozott kupákat, serlegeket, bilikomokat (Willkommbecher), díszítve gyöngyökkel, köszörült kristályokkal, drága— Oh kérem. Méltóságod szellemes társaságát soha sem lehetne megunni.

— Látja most megint bókol. Mondja csak — folytatá némi gondolkodás után — hátha egész este igy maradnánk? így kettesben, tete-á-téle, mint a franczia mondja.

Várnay bámulva nézett reá.

— Csak nem szerelmes belém ez a vénasszony? gondolá. — No majd lehütlek én mindjárt!

— Meglehet róla győződve Méltóságod — folytatá fenhangon — hogy e kitüntetést csak megtiszteltetésnek vehetem.

— Köszönöm — mondá Bordásáé örömtől csillogó szemekkel s kezét nyujtá, mit Várnay tisztelettel csókolt meg.

— Iszik egy csésze theát ? Gyújtson reá — kínálta tovább — van itt flór de la Izabella, vagy talán a haute-volée-t szereti jobban ?

— Csókolom kezét, majd inkább a triangularest fogom kérni.

Az illatos havanna füstje kéken kanyargott az égő gyertyák körül, összegyűlve a párolgó thea, és az asztalon levő nagy virágcsokor illatával. Bordásné lázasan kipirult arczczal szürcsölte theáját, fénylő szemeivel csaknem elnyelve a/ ülő férfit. A

csendben csak a hatalmas ingán >t ketyegése

halatszott. Rövid szünet után Ve * t. meg ismét.

— A mai napon tulajdonkep , uucsuzni jöttem méltóságodhoz! — kezdé.

Bordásné tágra nyílt szemekkel nézett reá, majdnem elejtve a kezében tartott csészét.

— Igen, elutazom a napokban, Amerikába.

— De ... hát miért? Nyögé alig hallhatóan Bordásné.

— Bizalmasan még azt is elmondhatom hogy egy magyar kivándorlott leányával fogok jegyet váltani.

kövekkel, lapis lazulival és különösen pedig a briliáns hatású zománczczal.

Ha pedig a nem nemes fémekből készítendő mű- ipari tárgyak számára keresünk követésre méltó példát a régi bronzok és kovácsolt vasnemüek tanulmányozása is nagyon ajánlható.

A kovácsolt vas, mint müipari anyag, különösen a jelen század első felében igen el volt hanyagolva, mely meg nem érdemlett mellőzésnek az öntött vas volt az okozója, mert a műipari czélokra, mint erkélyekre, ablak és ajtórácsozatra s egyéb tárgyakra eddig inkább az olcsóbb öntött vasat használták fel, sőt az még most is gyakran használtatik. Mily styl- szerüek a XV. XVI. és XVII. sőt még a mull századbeli kovácsolt vasművek, melyekkel nemcsak a felvidéki régi templomainkban, de a polgári magánházakban is találkozunk.

A régi ajtópántok a kalapács ütéseinek következtében szétnyíló vaslemeze szétágazik s mint az organikus természetben, a növény levelekben, virágokban végződve, az ajtó egész felületét nemcsak szilárdan, de tetszősen ellepi. Ugyanazon kivitellel és jelleggel bírnak a zárlapok és ajtógyürük is; az ajtó, ablak és lépcsőrácsozatoknál mily szép és természetes hajasokban töltik be a szabad kézzel idomított és hajlított csigavonalu indák, jellemző alakitásu virághely- hek, levelek, liliomok, satyr mascaronokat ábrázoló motívumok, a rácsozat rudjának s pálezáinak közeit.

Tekintve a régi kovácsművek szépségét, valóban meglepő azon eredmény, melyet annak mestere az akkori primitiv eszközökkel elérni képes volt, mert a vaslemez előállítása hengerelés által akkor még ösme- retlen lévén, a lemez csak kalapácsolással készülhetett, mely kidolgozási mód által a lemez felülete érdes volt ugyan, de annál plastikusabb hatású s ez okoknál fogva a régi vasművek, daczára a munka darabosságának, mégis nagyoab mértékben felelnek meg a művészet és Ízlés igényeinek, mint az ujabb- kori, sima, sőt horrendum dictu politirozott felülettel biró s kínos finomsággal kidolgozott, de épen ezáltal rideg, kemény s az anyag puha és idomítható természetének meg nem felelő vasmüveink.

Hja, a modern kovács vagy lakatos mester jobbat, szebbet akart produkálni, mint a régiek, nem is sejtvén, minő messzire esik ő az Ízlés, a művészies kidolgozás és tervezés tekintetében a régi mesterektől!

A legújabb időben azonban s ezt örömmel regisztrálhatjuk, mi magyarok oly vasműveket vagyunk képesek felmutatni, melyek a régi mesterek szellemében készítve, úgy stylszerüség, mint minden tekintetben bátran kiálljuk a versenyt a külfölddel.

A bútorok és a fából készült egyéb műtárgyak számára is mintául szolgálhatnak az elmúlt századok remekei. A régi mesterek a fának természetadta jó tulajdonságait: színezetét, rostozatát, fényét, puhaságát, hasithatóságát s idomithatóságát, előnynyel s sikerrel használták fel a bútoroknál. Igen hatásos szin- vegyületet voltak képesek elérni a külömböző fanem kirakásánál, a famozaik és intersiánál. A. XV. századbeli asztalos munkáknál, nevezetesen a csúcsíves styl hanyatlási korszakában, a csúcsíves architectonikus vai elemeket túlságos mértékben alkalmazták, a gót styl egész apparátusa, mint fiálék, tornyocskák, ivezetek, keresztrózsák, oromlevelek, pálezatagozatok egész sorozatát alkalmazták a bútorzatnál, mi által ezek túlságos architektonikus jelleget nyertek.

Későbben a renaissancekor nemcsak stylszerü, szép, de kényelmes s igy a czélnak leginkább megfelelő bútorokat alkotott, mely utóbbi kellék, még a stylszerü, modern bútorainknál is ritkán található.

Mindezekből láthatjuk, hogy a műemlékek igen

Bordásné arcza oly fehér lett, mint a frissen esett hó.

— Tehát jegyet vált, kérdé rövid kaczajjal, melyen átérzett a keserűség, hiszen akkor nekem gratulálnom kell?

— Oh köszönöm! Az egész eljegyzés titokban történik mert családom nem szívesen egyeznék bele a mesalliance-ba. Kissé regényes a dolog, gyermekkori játszótársam volt.

— S szereti?

— Életemnél jobban. — De későre jár az idő, szól Várnay órájára pillantva, nekem pedig még sok teendőm van. Megbocsátja méltóságod, ha távozom ?

— Isten önnel! Legyen boldog! Boldogabb mint .... mint sok más ember a világon, mondá Bordásné egy mély sóhajjal. Várnay érezte, mint remeg az övében tartott keskeny kéz, mint szorítja csaknem görcsösen az övét. Szelid erőszakkal vonja vissza kezét s egy kifogástalan meghajlással eltűnik a lebocsátott kárpit mögött.

Bordásné ott áll a szoba közepén, kimeredt szemekkel, két kezét szivére szorítva hallgatja a távozó lépteit. Halija, mint nyílik és csukódik az ajtó, hallja, mint halad le a lépcsőn. Érzi, hogy ez ember viszi élte alkonyát magával; ez után nem következik más, csak az éjjel.

Keble zilál; arczán a redők még mélyebbek lesznek, szemei még jobban beesnek, tekintete homályos, fátyolozott lesz.

— Ez volt az utolsó —: susogja — akit szerettem. Utoljára szerettem! Utoljára.

Még néhányszor elmondja ezt a szót; aztán végig simítja homlokát; vonásai megkeményednek, szinté ridegekké válnak, s ki a tükörből reá visszatekint, az egy, öreg asszony.

Gontrán.

gazdag majdnem kiaknázhatatlan forrást nyújtanak a modern művészi iparra nézve s annak minden ágára. Becsüljük meg tehát műemlékeinket s használjuk fel azokat, a styl beható és lelkiismeretes tanulmányozása által. Mindezekelőtt pedig a műiparos törekedjék, mint a mű sikerét előmozdító conditio sine qua nonját, nemcsak a régi technikákat elsajátítani, de egyszersmind a régi mesterek szellemében alakítani s kidolgozni, ha tekintetbe vesszük, hogy a régiek mily egyszerű és primitiv eszközökkel képesek voltak telséges, műremekeket alkotni, annál inkább remélhető, hogy a modern műiparos, kinek a legtökéletesebb mechanikai, sőt che- miai eszközök is állanak rendelkezésére, ha a régiek szellemében alkotni akar és tud, nemcsak utolérheti elődjeit, hanem alkothat oly müipari czikkeket, melyek mintaképül szolgálhatnak az utókornak ; mert valamint a Cinque Cento mesterei előidézői s megteremtői voltak a művészet újjászületésének, úgy korunkat, méltányolva s helyesen felfogva régi műemlékeink becsét és művészetét, méltán nevezhetjük a renaissance uj teremtőjének.

Heti krónika.

A marhaháboru tetőpontját érte el, a kedélyek any- nyira izgatottak, hogy a hitközség elnöke maga szalonnával bekent egy csomó kóserhust s a mészárosok a vágóhidból mindenáron nyaralót akarnak csinálni, vagy csillagvizsgáló telepet, mert hát a marhát úgy is a közeli falvakban fogják már ezután vágni.

A város próbálja megnyugtatni a kedélyeket s ma délután a haragos feleket békitésfe hívta egybe, melyből azonban nem egyhamar lesz valami.

Közönségünk megszokta, hogy a mészárosokat rendszerint szidni kell a magas húsárak miatt, most az egyszer azonban mégis csak nekik ad mindenki igazat.

Valami nagyon ugyan nem félünk attól sem, ha senki se fog húst vágni, mert lesz az idén hála az égnek olyan bő termés, a milyenre a legtiszteletreméltóbb aggastyánok sem emlékeznek, persze csak akkor, ha valami elemi csapás előttünk le nem arat mindent. Élünk hát pompás nagybányai gyümölcsösei, különben még most is lehetne Nagybányán annyi aszalt szilvát összeszedni, hogy Árvavármegyének elég volna egy fél esztendőre csuspájznak.

Ez a mi belterjesebb gazdálkodásunk mellett bizonyít, mert hat Nagybánya is csak halad és emelkedik.

Emelkedik bizony. A kinek edd’g ez állítás ellen kifogása lett volna, azt fényesen meggyőzi a héten az öreg torony mellett eszközölt ásatás, mely konstatálta. hogy Nagybánya hatodfélszáz esztendő alatt egy fél métert emelkedett. Tehát mégis csak emelkedett valamit.

Ennek bizonyságául legyen szabad még azt is felhoznom, hogy a szinházban már nálunk is nagy városok módjára »friss vizet« árulgat két szerény ibolya a közönség felüditésére, mivel azonban a legújabb baczillus teória miatt a közönség gyűlöli a vizet, humánus lelkén úgy könnyít egyet-egyet, hogy kifizeti az árát, s a vizet megitatja azzal, a ki árulja. Bár igy tennének az ország összes Engeleivel, akkor meg a bortól nem félne annyira az ország és annak szerény adófizető polgára

a krónikás.

Színészet.

Kunhegyi társulatával a közönség teljesen meg lehet elégedve. Az előadott darabok nagy része újdonság, a mi pedig nem egészen újdonság, az is a jobb darabok közül van válogatva. Az előadás általában elég magas színvonalon áll. A társulat tagjai közt vannak igen jó erők, igy a nők között Csetényi Juliska, Almásiné, Kunhegyiné, Daróczy Ilka; a férfiak között Almási, Juhász, Kunhegyi, lgmándi, lrsai.

Szombaton (ápr. 15-én) és vasárnap, 16-án a Gésákat adták, és pedig szombaton telt ház előtt vasá- nap közepes nagyságú közönség előtt. Az operetteknek rendszerint alig van meséjük, a Gésák-nak meséje, meg éppen igen-igen sovány. Annál szebb azonban a zenéje. Egyes zenerészek egészen bájosak, igy Mimosa hajóhadnagy csókleczkéi, Vuncsi kupiéi stb. A szövegnek nem ártana egy kisezenzura, mert itt-ott annyira és a dévaj hogy aligha lehetne változtatás nélkül zárdában előadni. Almásiné Ragányi Iza mint Mimosa, igen kedvesen játszott. Hangja tiszta, csengő és kellemes. Kun- hegemé a Molly szerepében bájos volt. Juhász (Vuncsi) sok derültséget keltett komikus játékával és sikerült mimikáival. Kunhegyi (rendőrfőnök) egy kicsit rekedt volt, egyébként jól játszott. Meg kell dicsérnünk a fényes színpadi díszleteket. A közönség mindkét előadáson sokat tapsolt.

Hétfőn, április 17-én Echegaray pompás színmüve, Marianna került színre. A czimszerepben Daróczy Ilka remekelt, bár játéka eleintén kissé vontatott volt, de csakhamar belemelegcdett, s lelki emócziók- ban gazdag szerepében hatalmas drámai alakítást mutatott be. Méltó társa volt Almási (Dániel) kinek disk- rét, mélyen átérzett játéka nagy hatást tett a közönségre. A szinlapra Castuló szereplőjéül Árnyai helyett Igmándy volt kiírva. A kevés számú közönség az előadással meg volt elégedve. Meg kell még dicsérnünk Daróczy Ilka pompás toalettjeit.

Kedden, április 18-án Herczeg Ferencz kitűnő színmüvét, a dolovai nabob leányát láttuk igen sikerült előadásban. E darabban Bajnóczy Valéria (Szentir-