Nagybánya és Vidéke, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1899-03-19 / 12. szám
TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE £]<5flzetésl éra le: Egiiz évre A írt. Fél érre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. | Előfizetések, reklamácziók és hisdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők. Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 2-46-ik szám alá — ktldendők. Nyllttér soronként ÍO ler. »A történelem az élet mestere«, régi igazság ez, még a klassikus korból való, de az évezredek óta élt és ma is élő nemzetek közzül nincs egy sem, mely azt oly igazán átérezné és megértené, mint a magyar nemzet. Minket megtanít reá : márczius tizenötödike. A kikelet, enyhe fuvalmával fesledező flórájával minden népek öröme, kik a mérsékelt égőv alatt laknak, de egynek sincs oly igazi, oly elragadó kikeletje, mint a magyar nemzetnek, mert az ébredező tavasszal együtt érkezik el hozzánk : márczius tizenötödike. Minden nemzetnek féltett, drága kincsét képezi alkotmánya, de egynek sem oly értékes, hősök kiontott piros vérén szerzett talizmánja az, mint a magyarnak, melynek ereje egy szent naphoz fűződik s ez márczius tizenötödike. »De a nagy eszme is olyan, mint a növénymag. Idő és talaj kell neki, hogy megfoganjon s életre keljen.« Az 1848-iki események eszméit ott találjuk az 1789-iki franczia forradalomban, a melynek mély hatása teljesen átalakította az egyeduradalom önkénye alait senyvedő népek gondoikozásmodját. 1848 márczius hava eszmékben dús és eseményekben gazdag volt. Az 1848 február 22-iki párizsi forradalom végig zúgott egész Európán s hazánkat sem hagyta érintetlenül. A liberális párt a pozsonyi országgyűlésen erős küzdelmet folytatott a konzervativekkel s Kossuth Lajos lelkes vezetése alatt népszerűvé lett az egész országban. Az alkotmányos szabadság eszméi, miket Kossuth hirdetett, a franczia forradalom hirére uj erővel ragadták magukkal a honfiakat. Az ifjúság gyülésezett, tüntetni óhajtott s értekezletein lánglelkesedéssel tárgyalta a politikai ügyeket. Márczius tizennegyedikén történt az, midőn egy pozsonyi diák a Pilvax kávéházban tanácskozó fiatalemberek közé rohanva, felugrott a biliárd-asztalra s így kiáltott fel: »— Uraim, most jövök Pozsonyból. Nagy hirt hozok. Bécsben tegnap kiütött a forradalom, Metternich megbukott. A nép barrikádokat emel és fegyverkezik. Erre felzúgott az ifjak szava, élükön Petőfivel. — Tenni fogunk. Nem kérünk többé, de követelünk. Követeljük a 12 pontnak azonnal való életbeléptetését. A nagyjelentőségű 12 pont pedig a következő volt: »Mit kíván a magyar nemzet 9 Legyen béke, szabadság és egyetértés! 1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, a czenzura eltörlését. 2. Felelős minisztériumot Pesten. 3. Évenkénti országgyűlést Pesten. 4. Törvény előtti egyenlőséget, polgári és vallási tekintetben. 5. Nemzeti őrsereget. 6. Közös teherviselést. 7. Az úrbéri terhek megszüntetését. 8. Esküdtszékeket,képviseletet, egyenlőség alapján. 9. Nemzeti bankot. 10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk. 11. A politikai statusfoglyok bocsájtassanak szabadon. 12. Kívánjuk az uniót Erdélylyel. Egyenlőség, szabadság, testvériség!« Másnap tizenötödikén Jókai Mór volt az, halhatatlan koszorús költőnk, ki igy kiáltott fel: »követeljük jogainkat, melyeket tőlünk eddig elvontak s kívánjuk, hogy legyenek azok közösek mindenkivel.« »Bizzunk erőnkben és az igaz ügy Istenében!« S a 12 pont elsejének csakhamar érvényt szereztek, kinyomatták a magyar szabadsajtó első termékét. Aztán elvitték, be a hivatalos városi tanácsba, hol a tanácsurak meglepetve fogadták a 20 ezernyi tömeg élén érkező ifjakat, de azért Szepessy Ferencz polgármester ráütötte a város pecsétjét a programm pontokra s alá is irta a történelmi nevezetességű okmányt. Rottenbiller alpolgármester pedig a városháza ablakából tartott gyújtó beszédet a néphez. Petőfi erre már hatodszor szavalta el e napon Talpra magyarját s a nép zúgott, tombolt, éljenzett leírhatatlan örömében. A helytartótanácshoz »Éljen a szabadság! éljen az egyenlőség« kiáltással vonult az ifjúság. A tanács urak kékültek, zöldültek, alig győzték a verejtéket törölni, de azért elfogadták ők is a sajtószabadságot s a nép határozott követelésére kiadták a rendeletet, hogy az államfoglyok azonnal szabadon bocsátandók A lelkesedés izzó hevétől áthatott jelenetek márczius 15-én a nemzeti színházban értek véget. Mi jött ezután. Ki ne tudná? egy örömárban úszó ország rövid boldogsága s egy hosszú, nehéz harcz, a melyben annyi derék honfi áztatta vérével e szent földet, de a melyre büszke lesz a magyar, a mig csak él nemzet e hazán. Megrázta sörényét az oroszlán s támadása rettenetes volt. A szolgalelkek rettegve húzódtak meg, a gyávák futottak, már-már úgy látszott, hogy ellenei félve lapulnak meg előtte, mikor orvtámadás és ármány győzedelmeskedtek s a világtörténelem leghősiesebb nemzete hasonlatos lett a haldokló oroszlánhoz. — De nem halt meg! Ereje, kitartása, honszerelme megvédte féltett alkotmányát, és mi ma ismét örömmel ülhetjük legszebb nemzeti ünnepünket : márczius tizenötödikét. Félszázad múlt el azóta s im a 12 pontnak majdnem mindegyike már-már valóra vált. Ha van is e részben kívánni valónk, de van reményünk, hogy a haladó idő meghozza azt is, a mi még csak közóhajtás. Az emlékezet lobogó fáklyáját meggyujtjuk a régi fénynél s dicsőbben, magasztosabban ragyog minden körülöttünk, mint a köznapiság pislogó mécsénél. A mohiepeit sírokhoz elzarándokolunk s a visszaemlékezés és kegyelet tanit küzdeni, lelkesedni, remélni, élni-halni a hazáért. A közöttünk élő »névtelen hősöket« szeretettel, tisztelettel vesszük körül s őket, a vihardult korszak által meghagyott, elaggott bár, de mégis sudár tölgyeket, úgy tekintjük, mint a kik élő emlékoszlopokként hirdetik az újabb nemzedéknek a múlt idők nagyságát. »Márczius szép napja, Te neked köszönjük, Hogy a szép magyar név újra tündökölt ! Te neked köszönjük, hogy komor Kárpáttól Nyájas Adriáig még magyar e föld! Te neked köszönjük, hogy töretlen, épen, Részt veszünk a munka roppant versenyében. Te tanítottál meg, te nemes, te drága, Fenkölt szeretetve, büszke szabadságra ! Községi központi iskolánkról. A vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszternek 1897. év deczember hó 15-én 72370. sz. alatt kelt körrendeleté értelmében: »Ezentúl minden iskolafen- tartó köteles az iskolai építkezésre, avagy lényegesebb átalakításra vonatkozó tervet az építkezés megkezdése előtt a közigazgatási bizottsághoz oly végből bemutatni, hogy a közigazgatási bizottság a tervet, tisztán a népoktatási törvénynek ide vonatkozó rendelkezései szempontjából a kir. építészeti hivatal, a kir. tanfelügyelő és a megyei főorvos közbejöttével megbiráltassa, vajon a tervbe vett iskolai építkezés elhelyezés és kivitel A „NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE" tárczája. jjlárczius 15. i. Csend, nyugalom. Álomba sülyedt Egykor vitéz, hős nemzetünk. Mint holdkoios, jaj! merre téved, Helyes útra mikor lelünk? Sötét az éj, kisértő árnyak Rémitgetnek, mind hasztalan . . . Csontos karja a pusztulásnak Feléje nyúlik, vége van. II. És ez a jaj a rónaságon Százezrek ajkára tolul, S mint esti szél a száraz ágon Végig rezg gyámolatlanul. Hallja, érzi kárpát lakója . . . Sóhajt és álmodik tovább : Szép lesz a hon, a végzet óvja . . . ! S egyre közéig a porkoláb. III. Mi ez ? Mintha száz ágyú szólna! Vagy istenítélet közéig ? Tán a pokol minden lakója Kínzó barlangját hagyta el . . ? ! Tán angyalok, sphaérák zenéje Egyesült, zeng száz égi kar, Nem ! a tespedt álomnak vége! A kőltő szól: Talpra magyar ! IV. És aztán mily hamar megvirradt! Egy nap, s az álom messze szállt A félhalott, halálra bágyadt Küzdeni mind, mind sorba állt. Ez volt a nap! Ifjú az aggnak Támasza többé nem vala, Isten hozzád a bucsuzónak, Ez vott csupán : Hi a haza ! V. És küzdtenek, mint küzd az éjjel A csillagok száz ezere; Egy hős halál tiz, hússzal ér fel Erő a hon szeretete; Nem lankad ez : hisz szembe szállna Jöjjön bár a poklok hada, Hol százszoros az ellen árja Fel zeng a dal : Most vagy soha! VI. Ez volt a nap ! Hazánk egére Csillagot ezrenként rakott, Honszeretet füzében égve Hazám ! volt sok szép csillagod . . . A komor éj ijesztő réme: Hogy e nép csak aludni fog El, messze tűnt örökre vége Hisz a rabok már szabadok. VII. Dicső napunk ! Szép csillagidnak Fénye hulltokban ránk lövel, Tetteikkel irányt mutatnak Hogy vágyunkat mint érjük el . . . Így, ha ismét a vész közelgne Hogy eltiporják nemzetük Titánokkal is harezra kelve Karunk megvédi: Esküszünk ! Incze Lajos. Egy régi lap. Kossuth Hírlapjának egy példánya jutott a kezembe egy nagybányai polgár jóvoltából. 113. szám. Pesten, csütörtökön nov. 9. 1848. Felelős szerkesztő: Bajza József. A lap oly érdekes dolgokat tartalmaz, melyek éppen e keleti vidékre s Nagybányára magára is vonatkoznak. Az akkori idők mozgalmainak, gondolkozásának, megvilágítására talán nem lesz érdektelen, ha pár czikket ez ötven esztendős újságból bemutatunk: »Az országos honvédelmi bizottmányhoz Katona őrnagy s nagybányai tábori parancsnok Nagybányáról a tábori főszállásból nov. harmadikáról 1848. következő tudósítást küldött: A kővár vidékén felzendült oláhság, tegnap délben a katalinfalusi hid elfoglalására mozdulatokat tett, de minden siker nélkül ; délután 4 óra tájban a kővár vidéki legelső helységet, melynek lakosai tisztán magyarok, megrohanták. Ezen rohanás, mely pusztításokkal volt egyes, meggátoltatott, minek áldozatai az oláh részről 68 halott s tudomásra 100-an felül való sebesültek lettek, ezenfelül 17 fogolylyá tétetett, 40 darab marha s 10 darab ló elfoglaltatott, részünkről egy halott sincs, egy huszár és 2 ló megsebesült. A megszaladt ellenség üzésekor a lövések következtében, Szakállos kővári oláh falu utolsó háza meggyűlt, a szél a tüzet tovább terjesztette ; a szaladó ellenség a távolabb házakat maga felgyújtotta. A fő megtámadás nov. 5-én és 8-án fog történni, addig a seregek különböző állomásaikra húzódnak. »Munkács, nov. 4-én. A munkácsi várat (melynek v &> Má rczius tizenötödikén.
