Nagybánya és Vidéke, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1899-03-05 / 10. szám
Nagybánya, 1899. Márczius 5. 10. Fzám. XXV. TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési éráit: Egész évre 4 frt. Fél évre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők. Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 246-ik szám alá — küldendők. Nyilttér soronként ÍO kr. A jótékonyság nemtői. A női szív nemesebben érez, jobban megérti a nyomor könyörgő szavát, mint a közélet zajos munkájában elfásuit férfikebel. Épp azért a nőnek a családi élet áldásos munkáján kivül alig van szebb hivatása, mint a jótékonyság gyakorlása, a Humanismus könnyeket letörlő és sebeket hegesztő eszméinek szolgálata. A nagybányai jólékonyczélu nőegyesület már évtizedek óta fáradozik e téren s az eredmény, mit felmutatni képes, valóban tiszteletre méltó. Előttünk fekszik az egyesület múlt évi jelentése s ezzel kapcsolatos zárszámadása. Láthatjuk ebből, hogy a kitűzött magasztos czél érdekében lankadatlanul fáradoznak s évről- évre biztos léptekkel haladnak előre, a jótékonyság nemtői: a nők. Az egyesület vagyona ma 16454 fri. 06 krt. tesz ki és pedig ingatlanokban 10372 frt. 32 krt. ingóságokban u. m. pénzben, értékpapírban, követelésekben, árukban stb. 6081 frt 74 kr. Magában véve elég szép vagyon, de ha a nemes czélt, a nagy munka mezőt tekintjük, még mindig nem elég arra, hogy oly tevékenységet fejtsen ki az egyesület, amint szeretné. A tőkékből és az évi adományukból 2860 frt 14 kr. volt a bevétele s 2665 frt. 09 kr. a kiadása. A kiadások részletezéséből látjuk, hogy munkásnők fizetésére Nagy és Felsőbányán 869 frt 59 krt. fordítottak. Szegények segélyezésére 561 frt. 75 krt. adtak. Munkához való anyagokra 226 frt. 23 krt, az óvodákra, melyek oly megbecsülhetellenül áldásos segítséget nyújtanak a veresvizi és kereszthegyi szegény bányásznépnek: 336 frt. 64 krt költöttek. Ellátták munkával a reá szorulókat, módot nyújtottak a szalmakalap készítés megtanulásához, megédesítették a földhözragadt nép sivár karácsony ünnep1!. Röviden szólva, a kisvagyon- ból és csekély jövedelemből nagy és eredményes munkát végeztek. Erre csak is a nők képesek, inig a férfiak gyüléseznek. vitatkoznak, harezha szállnak s a küzdelem hevében a czélt leggyakrabban futni hagyják, addig a nők a szeretet legszentebb érzelmétől indíttatva egyenesen kilépnek a tettek mezejére s a morzsalékokkal is képesek az éhező tömegek nyomorúságát enyhíteni. Az egyesület érdemes elnöknője Sváicafcr Ilka lankadatlan odaadással buzgólkodik a nemes intézmény fennállása óta az ügy érdeké-* ben páratlan türelemmé], melléje sorakoznak a szintén évtizedek 'óta működő lelkes pénztár- nokné Robellv Lajosné, a fáradhatatlan titkár Lakatos Ottó és a választmányi tagok ügybuzgó díszes gárdája. A hol- ily erők, il\ áldozatkészséggel és ritka érdeklődéssel szolgálják a közjót, ott a szép eredmény soha nem fog elmaradni. Üdvözöljük a derék nőegyesületet 37-ik évi jelenlése alkalmából s fenkött munkájához még nagyobb sikert még több eredményt kívánunk. A községi elemi isk. építési ügye. ~V/rtttsfc irttszr.- tfergciy ittfrotyllir • c’snkltere, a- ngs. berenwsei Kovács Béla kir. tanfelügyelő ur becses figyelmébe ajánlva. E lap f. évi 7-ik számában »Rnó« jegy alatt elmondottam a jelenlegi községi elemiiskola bérhelyiségeinek, mint iskolaépületnek azon hátrányait, melyek alkalmatlanná teszik azt egy állandó községi iskola czéljaira. Ebben a közleményben semmi olyant nem írtam, a mi az igazságnak meg nem felel, s azok »az ijesztő, Pémséges színben festett tények« mind igazi tények és a Nagytiszteletü ur sem mutatta ki egyik állításomnak sem a helytelenségét, mert nem »járat- lanságom«-ból ered azon állításom sem, mely szerint ezen épület »nem iskolának épült.« Tudtam én azt, hogy ezen épületet iskolának szánták s használták is, de tehetek én arról, ha a »lelkes polgárok áldozatkészségét és buzgóságát« az iskolaépítésben igazán járatlanok egy kaszárnyával, vagy mondjuk: egy közönséges bérházzal viszonozták. Nem akarom ezzel azok tisztelefr-e, fnéltó emlékét és buzgóságát távolról sem sérteni ! mert hát nem tudhat az ember mindent! Meri kérem!'más szempont szerint kell építeni a lakóházat, kaszárnyát s ismét más szempont szerint az iskolát. Ezen épületet tehát csak iskolának szánták, de nem építették egyszersmind iskolának is. Azt hiszem, a szándék és tett közötti külömbséget fölösleges hosszabban magyaráznom épen a Nagytiszteletü urnák, nem akarván ismét egy másik »világos igazság« keresésével fárasztani, melylyel ezen alapállásomat ismét meg- döntse. Ez az épület, bizony, mint iskolaépület, helytelenül építtetett. Épen az ily helytelen iskola építkezések jutták a vall. és közoktatásügyi m. kir. minister uf 0 nagyméltóságának azon eszmét, hogy jó lesz a járatlanok, számára iskolaépitkezési tervrajzokat és 'utasításokat adni s ezt az 1868. XXXVIII. t.-cz. keletkezése óta már két Ízben is megtette: 1870. és 1897. években, mely utóbbi közre bocsátása igy indokolta- lik: » . . . azt tapasztalom, hogy az egyes iskolafen- íartók által, sokszor nagy pénzáldozattal létesített iskolai építkezések nem felelnek meg a törvényes és egyéb követelményeknek ; nem pedig azért, mivel az épiikezési tervek elkészítésénél nem voltak kellően tájékozva, hogyan és mi módon kell az iskolaépületet úgy elhelyezni, felépíteni és heosztani, hogy az, az iskola minden kellékének magfelelő legyen.« De hát lássuk, hogyan is felel meg e bérhelyiség a magas ministeri rendelettel kiadott utasításoknak legalább úgy főbb vonásokban. A rendelet igy szól : »Az iskolát ne építsék ki az utcza vonalára, hanem legalább 6 méternyire az utcza- vonalán belül, különösen akkor, ha az iskola előtt szűk az utcza, avagy ha az zajos, poros.« Hogy ezen bér- 1 aiyi-:.ry —, cn !(:.-.' ie c i cndeíkezésrrefc, minrltMihi láthatja. »*4 telek környékére is ügyelni kell, hogy ne legyen a telek vásártér, vasút, vagy országút, avagy folyó, záporárkok mellett, a hol a gyermek élete veszélyben foroghat. Ezen épület épen országút mellett van s mellette foly két patak is: a Zazar magos parttal és a Rákospatak, mely utóbbiba már több iskolás gyermek beleesett. » ............ne legyen a mi zajt, bűzt, port okozha tna,« Ott az országút zajával, porával, ott a Rákospatak, mely népies nevének megfelelő illattal tölti be a szellőző iskolaszobát, ott a kovácsmühely, a hid, ezek bizony ugyancsak zajosak. »Legyen az iskolának bőséges világossága, levegője s a tanítás zavartalanul folyhasson.« Nemcsak bőséges, de még kellő világossága sincs a jelenlegi tantermek legnagyobb részének s azért kell még délelőtti tanitásnál is lámpát gyújtani, levegője száraz időben tele az utcza porával, nedves A „NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE" tárczája. A rendezvous. A Nagybánya és Vidékének irta: B. K. Mindenkinek van a fővárosban egy kocsmája, hol jobbnak találja a feketét, legyen az zaczcz, olcsóbbnak az étkezést, legyen az méregdrága, jobbnak a biliárdot, ha »huz« is az asztal, bajosabbnak a kasszírnőt, bár ripacsos, s ha pikkolózni, biliárdozni, kártyázni vagy sakkozni akar, önkéntelenül is oda megy. S,miért? Mert megszokta! Ilyen megszokott korcsmánk volt nekünk is szegvölgyieknek a Marómhoz czimzelt a Nefelejts és Liliom utczák sarkán, melyet mi elneveztünk »tök alsónak.« Nos tehát a »tök alsóba« gyűltünk össze néha- néha, (hetenkint nyolezszor) a hazának s a társadalomnak leendő oszlopai, s Szegvölgynek rehnénydus fiatalsága. Itt hánytuk- vetettük meg ügyes bajos dolgainkat, ha voltak, de mivel rendesen nem voltak, hát »csendessel« töltöttük szabad időnket, melyek aztán bőven voltak. Étkezni is ide jártuuk. Egy egész asztalt foglaltunk el s rejtélyes arczczal kutattuk végig a dús étlapot, hogy van-e benne valami újdonság, mert már mindent végig ettünk, kivéve egyet: a nyulat, de ha gólya került fel, rögvest azt ajánlottuk neki: (N. B. a vendéglős már kétszer volt büntetve, a miért nyúl helyett macskát árult). Ebéd után rendesen beszélgetni kezdtünk s ilyenkor röpültek a viczczek, sziporkáztak az élezek úgy, hogy a szomszéd asztalnál ülő »Keselyű« biczikli egylet tagjai sem állhatták meg, hogy ne nevessenek, kivált mikor Zozor ur beszélt. Zozor nagyon tehetséges fiú volt máskülönben, csak a pályáját tévesztette el, s mindig beszélt. Ián most is beszél. Akkor éppen legújabb kalandját adta elő, hogyan ismerkedett meg az apró hirdetések utján egy szép kóristánéval a »vodviel«-ből. A fiuk neveltek, én hallgattam, kiváncsi voltam rá, tetszett a dolog. Ebéd után megcsípem Zozort. — Te, szerelnék én is egy apró hirdetés! tenni közzé. — Csak rajta! — De nem tudom hogy kell. — Gyere velem, monda Zozor. Haza mentünk, irtani egy hirdetést, körülbelül annyit, hogy intelligens, fess, hirtelen szőke fin óhajt, ismeretséget, kötni egy distingvált hölgygyei, levelet »Szórakozni vágyó« jeligével a kiadóhivatalba. Elvittük a laphoz, s le is szúrtam mindjárt hatszori megjelenés árát. Ettől a percztől kezdve egészen megváltoztam, költői hangulat szállott meg, verseket irtain hölgyemhez, kitől majd választ fogok kapni, s lantom pengetése közepette fűzfákat láttam lelki szemeimmel magam körül. Éjszakánként nehezen aludtam el, folyton azon töprengtem, hogy milyen lesz a distingvált hölgy, szőke-e vagy barna, s ha mégis elszenderedtem, felváltva álmodtam szőkéről, barnáról. A napok tán solise tetszettek ily hosszúnak mint most, a remény és kétség közepette, bár Zozor barátom minden nap eljött vigasztalni s biztatni, elfüstölve ezen fáradságért naponta egy rakás czigarettámat. Bántam is én a czigarettákat, csak válasz jött volna hirdetésemre, de semmi, semmi. Minden reggel megvettem az újságot, naponta tízszer is futottam a kia- dóba(már majd kilöktek) de hiába, hiába. Már le akartam mondani a reményről s utoljára (hányadszor?!) baktattam fel s óh egek, csodák csodája, levelem volt. Nem akartam hinni szemeimnek, csakugyan nekem szól-e, s egy hordárt kértem fel, olvassa el aczime'. (Vájjon miért csudálkozott annyira az a buta ex vörös sapkás ?) Az öröm szárnyain futottam haza, s valószínűleg tiz lépcsőt is ugrottam egyszerre, mert csak igy érkezhettem haza egy perez alatt negyedik emeleti udvari szobácskám ablakfülkéjének jobb sarkába. A balt béke idején kamarának használtam, ha néha egy-egy pár virslit hoztam haza a szemben levő kóser kifőzdéből vacsorára. Reszkető kezekkel bontottam fel az illatos levélkét s remegve olvastam a következő sorokat: »Ma este fél kilenczkor találkozhatunk, lakásom: M . . . ai utcza, 92. Ili, 15. Várom! Diskreczióü özv. Pacsuné. Nem bírtam tovább állani, ennyi öröm birtokában lábaim megtagadták a szolgálatot, lerogytam az elősiető fotelbe s álmodozni kezdtem a szerelemről, boldogságról. Dél felé tértem magamhoz, mikor Zozor ur nagy robajjal rontott be hozzám. Nyakába borultam s megcsókoltam. Ö viszont. Tulboldogok voltunk mindketten, vagy ő csak úgy mutatta? S mig mosolygó arczal szívta egymásután ezigarettáimat, benn talán a sárga irigység lakozott? Ki tudja ! Egyszer felém fordul. — Van fekete ruhád ? — Miért? — Abban kell menned a randevúra. — Nyaralni küldtem. — Kérj a fiuktól, hátha lesz nekik, — Neked nincs ? — Telelni adtam. Megértettem s kalapomat, fejemre nyomva ott Mai számunkhoz nei/ijediv melléklet van csatolva'
