Nagybánya és Vidéke, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1899-12-31 / 53. szám
Nagybánya, 1899. Deczember 31 53. szám. XXY. évfolyam NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. IviEIEIGrJ'ZEnL.EIbTriK: 3!vIXlSriDEII>T -v’-.A.S^á.IRXT.A.IF. —————T ■ -X»—^—In—■—BM—aaaaa—agarat telőfizetési Ár i: Egész évre 4 frt. Eél évre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. • Közlemények a szerkesztő lakására — Eelsőbányai-utcza 246-ik szám alá — küldendők. Előfizetései jklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők. jij Nyllttér soronként ÍO kr. Uj év küszöbén. A XXV-ik évfolyam utolsó száma ez s lapunk immár huszanhatodszor bocsátja ki az uj év alkalmából szokásos előfizetési felhívását, Az alkalom feljogosít arra, hogy az uj év küszöbén elmondjunk egyetmást ugv t. előfizetőinknek, mint olvasó közönségünknek Mindenekelőtt hivatkozunk a múltra s úgy hisszük joggal tehetjük ezt, mert a »Nagybánya és Vidéke« egy negyedszázad alatt becsülettel megállotta helyét, sőt a nagy változások között, melyek magyar hazánk e nevezetes korszakában felmerültek, a korral haladni, fejlődni is tudott. Legelfogultabb ellenségeink is kénytelenek elismerni azt, hogy szerény lapunk, keletkezése óta kulturális hivatást töltött be s létjogot vívott ki magának, A huszonöt évből már a tizediked jutlatja a sors alantirott szerkesztőnek, a ki tehát a lap fennállása óta, a munkának tekintélyes részét végezte s mig mások legfellebb három év után megelégelték a nehéz hivatást, addig a jelenlegi szerkesztő keresztül küzdötte a háromszor hármat is. Távol legyen tőlünk, hogy ezt dicsekvésképpen mondjuk, de a kik ismerik a vidéki hírlapirodalom nehézségeit, háládatlan küzdelmeit, azok legalább annyit levonhatnak belőle, hogy a lap kipróbált kezekben van s ha eddig megtudott felelni a köréje csoportosult müveit közönség okozottabb igényeinek, ezután is törekedni fog arra. Épp e czélból programmunk a régi marad. Minden dolog iránt érdeklődünk, a mi városunk fejlődésére vonatkozik A képviselet közgyűléseiről részletes tudósításokat hozunk s a közügyekhez, ott a hol annak szükségét látjuk hozzá szólunk. A gazdasági és bányászati érdekek szolgálatára készséggel vállalkozunk s ismételve fölkérjük a gazdasági egyesületet, valamint a bányászattal foglalkozó vezetőket, hogy a közjó érdekében szíveskedjenek szakezikke- ikkel minket támogatni, a melyeknek mindenkor a legnagyobb örömmel nyitunk tért. A tanügyet, mint korunk egyik leglényegesebb kérdését, kiváltó figyelemre méltatjuk s az elkövetkezett uj évben főleg a községi iskolák államosítására leszünk tekintettel. Az egyesületi élet a társadalom életrevalóságának legbiztosabb fokmérője, épp ezért az egyesületek igaz érdekeit sem fogjuk soha szem elől téveszteni. Szépirodalmi czikkeinkben, mint általában is főtörekvésűnk, hogy mindenek felett helyiek ma radj unk. Egyes vidéki lapok ak, melyek a dolognak könnyebb végit fogják, ama rósz szokását, hogy kőnyomatosok általános szellemben irt közleményeit hozzák, mi helytelenítjük, mert Znio-Váraljának, más érdeke van mint Nagybányának, vagy Pancsovának más, mint Debreczennek s mivel a fővárosi lapok amúgy is nagy apparátussal szolgálják az ország közérdekeit, nekünk, ha hivatásunknak híven akarunk megfelelni, elég szép terünk marad a helyi érdekek őszinte és odaadó szolgálatában. Tudjuk azt, hogy a lap működését nem csak hivatottak, de avatatlanok is, nemcsak előfizetők és munkatársak, de olyanok is kritizálják, kik annak fentartásához soha sem anyagi sem szellemi áldozattal nem járultak, ám a lap, mint nyilvános orgánum ennek, a mig csak fennáll mindig ki lesz téve, s ha igaz a bírálat, ha a közvélemény szelleme maga nyilvánul meg benne; szívesen hallgatjuk meg mindenkor és mindenkitől a jóakarat u tanácsokat, de főerőnket, engedjék ezt meg nekünk, mégis csak a »Nagybánya és Vidéke« körül csoportosult munkatársak díszes és tekintélyes seregében, valamint előfizetőink áldozatkész gárdájában találjuk s első sorban ezeknek megelégedését és szives támogatását igyekszünk kiérdemelni a jövőben is. A „NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE“ előfizetési ára: Egész évre ............................8 korona. Fé l évre.....................................4 korona. Ne gyed évre............................2 korona. Mo lnár Mihály Ftévész János kiadó. szerkesztő. Láng Lajos beszámolója. Láng Lajos valóságos belső titkos tanácsos, választókerületünk országgyűlési képviselője jövő héten városunkba érkezik. Már régebbi idő óta szándékozott kerületét meglátogatni, azonban nyáron néh. Turman Olivérne , érdemes volt polgármesterünknek hirtelen halála, később pedig egyéb körülmények meggátolták őt idejövetelében. Most a kerület választóira nézve bizony- nyára örvendetes lesz azon hírünk, hogy Láng Lajos január 3-án ide érkezik Január 2-án Nagykárolyban tesz látogatást a főispánnál és alispánnál. Január 3-át Szinérváralján tölti s ugyanaz nap este 1 211 órakor a vonattal utazik ide. Az állomáson fogadtatása, tekintettel az éji időre, a lehető legszűkebb körű lesz. A hatóság és a házi gazda: Bittsánszky Ede min. tanácsos, fogadják a vendéget. Tegnap számos tagból állott értekezlet volt, mely a programmot következőleg állapította meg: Január 4-én a képviselő látogatásokat tesz, délben tiszteletére ebédet ad Bittsánszky E. min. tanácsos. Este összejövetel az úri kaszinó helyiségeiben. Január 5-én pénteken a képviselő Felsőbányára megy, hol Farkas Jenő polgármesternél száll meg. Délben ebéd Felsőbányán a koronában, melyre aláiratkozni lehet Gellért End re polgármesternél. Január 6-án szombaton délben közös Á „NAGYBANYA ES VIDÉKÉ” tárczája. Szilveszter est. Már abból nem lesz semmi, vendégeim vagylok és reggelig innen senki se fog elmenni. — Együtt, várjuk be az uj évet, de hogy ne unatkozzunk, mindenki mesélni fog valamit élettörténetéből. Helyes! helyes, elfogadjuk, hangzott kórusban. Halljuk a házi gazdát, övé az elsőség. — No jó hát, visszatérek arra az időre, mikor boldogult Sára néném még kisasszony volt, 60 éves kora daczára. Én meg, mint a fele 16 éves siheder, gyakoroltam magam a sövények átugrálásában, s különös előszeretettel viseltettem a Varga Jucziék kerítése iránt, mert a kis Juczi 14 éves kora daczára nem vette rossz néven, ha letapostam is a violás ágyat. Daczára annak, hogy szerették volna megtudni, ki az a vakmerő, nem sikerült a tettest kipuhatolni mindaddig, mig Sára néném nem szövetkezett Varghákkal, ki különben is keresztanyja volt Juczinak. így történt meg velem az a fatális eset, hogy mikor a gyakorlatot a kerítésen vissza tettem, apám alaposan elnáspágolt. Ekkor tudtam meg néném kárörvendő mosolyából, hogy ő volt az áruló. Bosszút esküdtem, nem annyira magamért, mint inkább Jucziért, kit meg az anyja fenyitett meg és a mi találkozásunknak vége vo't mindaddig, mig atyámnak egy lórugás mialt Pestre kellett mennie, magát gyógyittatni. Atyám balesetén nem örültem ugyan, de mivel a történten változtatni nem tudtam, ez alkalmat használtam fel a bosszuállásra. Néném szemüvegét kicseréltem közönséges ablaküveggel, (ezt Jókai egyik művéből jegyeztem meg magamnak) harisnyáinak szárait összevarrtam, hogy reggel nem tudta fölhúzni, táskájába, hol imádságos könyvét tartotta, az álmoskönyvet tettem, mit csak a templomban vett észre. Aztán volt egy kedvencz kandúrja, annak a fejét beledugtam egy tejfölös köcsögbe, mi csak azért volt lehetséges, mert zsíros volt, de kihúzni már nem bírta, bárhogy erőlködött is, és hogy mégis megszabadítsuk, a köcsögöt össze kellett törni, az ütéstől úgy megijedt, hogy többé házunk tájékára se nézett. Az ágydeszkák esavarait annyira meglazítottam, hogy mikor belefeküdt leszakadt alatta. Ekkor már belátta, hogy velem nem boldogulhat s szépen kibékült, sőt ő hivatta át Juczit, ki később feleségem is lett. Hanem erre már iszunk egyet. És a folytatás magát illeti öcsém-uram, mert mint vándorlegény sokat látott és tapasztalt és ha én mint házigazda az első voltam, maga lesz a második. ügy van, úgy van ! Tehát nem bánom! Ezelőtt mintegy 8 évvel a magyar tengerparton utazva, Voloska és Abázzia közt fáradtan ültem le egy padra, hol elszunnyadtam, de egy czélttévesztett labdi, mely engem talált, felébresztett, mi ugyan bosszantott, azonban egy felém közeledő 12 éves lányka kérésére, hogy ne haragudjam, annál inkább voltam hajlandó, mert magyarul szólított meg, mi nekem igen jól esett, mert az m a vidéken ugyancsak ritkán lehet hallani magyar szót. Lapunk t. olvasóinak boldog uj évet kívánunk. Kérdésemre elmondá, hogy atyja ugyan olasz, de mivel magyar nőt vett el feleségül, ő maga is egész magyar lett. És csakugyan a leány apja, kinek közeledtét észre sem vettük, magyarul szólított meg és kért, hogy legyek vendége, mert úgymond látja, hogy fáradt vagyok és különben is szere'ne egyet-mást hallani Magyarországról, a honnan az ő boldogult felesége való volt. Az estét vidám beszélgetés közt töltöttük el és midőn regg :1 azzal a tervével állott elő, hogy hajlandó magához fogadni a hajóra, nem sokat haboztam és beleegyeztem, minek az lett a vége, hogy 5 év múlva leányát feleségül vettem. Boldogan éltünk, mit tetőzött az hogy gyermekünk született, kivel esténkint elsétáltunk a tengerparton, vagy pedig kis vitorlás bárkánkba ülve, azt az esti szellőre bízva, elővettem a gitárt és nőmmel duetbe énekeltünk, ez apósomat annyira meghatotta, hogy nyakunkba borult és sirt örömében. Ezt nevezte élete legboldogabb perczeinek neje halála után, kit rendkívül szeretett. A környéken tartózkodó főúri vendégek szinte irigyelték boldogságunkat, minek csakhamar vége is lett. Apósom egy tengeri vihar alkalmával tönkre ment hajójával együtt, mi nekünk nem csak fájdalmat, de óriási kárt is okozott. A szerencsétlenség hire nőmet annyira lesujtá, hogy beteg lett s csak a rendkívüli ápolás, amelyben részesült, hozzám és gyermekeihez való szerelete birta ŐL megmenteni, de csak rövid időre. Fiúméban lévén dolgom, nőm egy ápolónő felügyelete alatt sétált a kertben, a midőn egy pénzintézeti megbízott utánam kérdezősködve, feleségem
