Nagybánya és Vidéke, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1899-12-24 / 52. szám
(2) 52. szám NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1809. Deczember 24. Kezdjük talán a dolgot mindjárt az elején és nem megfordítva. Azt már tudod, hogy házi orvosunk tanácsára, gyengélkedő családomat a szigorú tél elől enyhe, tengeri éghajlat alá voltam kénytelen vinni; a mint tehát 10 nap előtt, az első hó leesett Bányán, felpakoltam enyéimet s úgy menekültünk oda, a hol nincs tél, hol a rózsák viritnak s a narancsfák árnyékába kell húzódni a nap heve elől. Magunk sem tudtuk még Fiúméban sem, hogy merre fordítsuk a szék .... (Pardon!) a hajó rudját, de mert a legközelebbi hajó a dalmát partokra volt menendő, elindultunk azzal végig bumlizní a szép »Adriát.« oly programmal, hogy megnézünk több helyet s ott ütjük fel tanyánkat, a hol minden tegyütt találhatunk, mit családom üdülése megkíván. Nem terjeszkedem itt ki azon sok szép helynek ösmertetésére, a melyeket az útban végignéztünk, hanem az alábbiakból fogod megérteni, hogy miért választottam magunknak éppen Lussinpiccolót! ? Fiúmétól 5—7 órai hajózás után, ■ a Quarnerói öbölben, a Chersó sziget legdélibb részén tűnik fel szép, keleties pompájában Lussinpiccoló. Nem uj név már ez, de nem is oly régen van még felkarolva, úgy gondolom nagyobb hírre akkor vergődött, a mikor trónörökösünk Ferencz Ferdinand gégebaja ellen itt keresett és talált enyhet mintegy 4— 5 év előtt; akkor István főherczeg admirálisnak Lussinban levő kastélyában töltötte a tél nagyrészét s innen nagy megelégedéssel gyógyulva távozott Most már télen át 7—8 száz vendég fordul itt meg s csak azon csodálkozom, hogy miért nem megy ezrekre a vendégek száma itt, a hol a felséges enyhe éghajlat és tengeri levegő mellett olcsó és jó ellátást lehet nyerni. Lussinpiccolónak hiv. adatok alapján kimutatott legkisebb hőmérséke -j-0'3 Reamur szerint tehát minus soha sincs. A vendégek 50°/0-a magyar s igen kedvesen voltunk meglepve, mikor a Riván jártunkban sok-sok magyar társalgást hallhattunk, sőt magyar orvos is telepedett már itt meg s képzeld csak, még magyar gyógyszerészek is vannak alkalmazva mindkét gyógyszertárban, sőt még az Isten bocsássa meg, a leggjohb »borbély« is magyar itt. A városnak van 9 ezer lakosa, mely legnagyobb részben horvát és olasz, de van kevés albán és német is. A férfi nép, mint minden tengerparti városban, úgy itt is hajózás és halászattal foglalkozik, érdekes ezeknél, hogy állandóan 3—4 ezer ember távol van itthonról s többnyire Amerikában dolgozik, honnan 2—3 év után rövidebb tartózkodásra jön csak haza, rendesen szép keresetet hozva családjának, itthon pár hónapot pihen s ismét visszavilorlázik. Napjaink itt igen kellemesen lelnek, egész napot künt a szabadban vagyunk s oly meleg van, hogy nyári ruhában a narancsfák alatt fogyasztjuk a remek jó ebédet, melyről a mi, páratlan figyelmű magyar születésű házigazdánk Krásza Sándor nyug. M. A. V' mérnök és az ő örökké vigkedélyü neje gondoskodnak. A legjobb hirü »pensió« ez, kitűnő bécsi konyha mellett, igaz magyaros vendégszeretetben részesülnek itt, az u. n. Pension »Fritzi«-ben. Itt fordul meg a legtöbb előkelő magyar család, s elégedetlenül még senki innen el nem ment. A pensió árai is igen méltányosak s a szoba nagysága szerint 3 frt 20 krtól 5— 6 írtig váltakoznak személyenkint és naponkint. A tengerpart, mentén több kilométeren jól gondozott séta utakat, pihenő padokkal tart fenn a város, de aki mégis csak a tengeren kiván sétálni, igen olcsó és megbízható bárkákon, vagy vitorlás csolnakokon elégítheti ki vágyait. Ilyen tengeri sétákat mindjárt horgászattal egybekötve rendezgettünk s nem egyszer szép eredményeket értünk el. Igen szépen parkírozott szélmentes üdülő helye, Újjászületés. Forró homlokát az üvegtáblára szorítva, bámult az utczán nyüzsgő sokaságra; mindenkinek van kisebb- nagyobb csomag a kezében, mindmegannyi jele a szeretet ünnepének. Hogy ragyog az arczuk attól a titkos örömtől, mely még a legszegényebb ember keblét is eltölti. Csak ő az egyedüli, kinek nem jut az örömből; pedig még most is ott hevernek az asztalon a szebbnél-szebb ajándékok. Hogy örült máskor, mily büszke volt ő mindezekre, és most! ? Az ékszer, ajándék, dicsőítés mind mind terhére van. Eszébe jutott az édes szülői ház, mily boldog volt ott, pedig sem arany, sem gyémánt gyűrűt nem kapott; de volt őszinte szeretet, melyet pénz nem pótol és volt egy jó barát, gyermekkori játszótárs, Tihanyi Kázmér jegyzőgyakornok. Hányszor, de hányszor megbeszélték, hogy mig Kázmér leteszi a jegyzői vizsgát és állást kap, addig ő mint nevelőnő, vagy mint. postásnő fog pénzt gyűjteni, mert az apja szegény, az nem adhat. Kázmért is úgy nevelték, mint aféle árvát. És az hű maradt a mostoha szülőkhöz, de ő, az elkényeztetett gyermek, ő megfeledkezett apáról, anyáról, kedvesről s miért? Egy pár szép, de üres bókért, magánlakás, fogat, szép ruha stb. kielégité hiú vágyait; neki ez kellett, ragyogni akart, mit el is ért: hiába intette őt anyja, hogy térjen vissza, mégnem késő. Kázmért kikaczagta, mikor emlékezteié Ígéretére. Csak nem fogja a bizonyost eldobni a bizonytalanért, ő, az ünnepelt szépség, legyen segédjegyzőné, valamely hogy úgy nevezzem: Lussin »Széchenyi ligetje« a higale, mely 20- percznyire esik a főtértől akár gyalog sétával akár, csolnakon. A Chersó szigetnek egy dombosabb nyúlványa ez, melyről a nyilt tengerre remek kilátás van, e szerencsés fekvés folytán biztosra vehető, hogy a város jövő fejlődése ide gravitál, ezt igazolja a már meglevő nehány szép nyaraló. Köztük feltűnő a »Lovassy«-féle mely 100-ezer írtnál többe került: ennek közelében van a tengeri fürdő is. A mi kitűnő pensionkon kívül van itt még vagy 5—6 (a mienknél olcsóbb és drágább) s van több szálloda nyilvános éttermekkel, kávéház, Casinó, Tenis pálya stb. E helyen eszembe jut, hogy van itt »helyi lap« is, mint otthon s ez is a városa nevét viseli mint az általad szerkesztett; ha ezt a tisztelt lapot kívánod a kávéházban, úgy ekkép kell kérned: Piccoló! Hozd ide a »Piccolót« és adj hozzá egy piccolót, de forrót. De van ám itt egy. fiaker is, no az meg éppen látványosság számba megy, a hányszor az feltűnik az utón, mindenki rohan bámulására, ez már olyan valóságos piccoló, hogy fel nőt személy csak egy ülhet benne s dombos helyen még a gazdája is gyalog fut, néha tolja a kis kocsi ; ezt a lovat kivéve csak öszvéreket s szamarakat lehet látni. Végül még egyet, hogy el ne felejtsem: Jól esett hallanom a kedves házigazdánktól, hogy a »Fritzi« pensió gyöngéd figyelme még arra is kiterjed, hogy a karácsony estét vendégeivel háziasán megüli. Gondoskodik tehát azokról is, kik a szent estét kénytelenek övéiktől elszakadva a messze tengerparton lölteni! Mily szép és kedves dolog ez derék hazánkfiától; mennyire örülhet itt az ember a kis fénylő gyertyácskáknak, s az aranyos dióknak, melyeknek ragyogásától a szem könybe borul s szivünk erősebb verését csak egy halk sóhaj árulja el, melyet kedves otthon hagyottainkhoz küldünk! ....Az Isten áldja meg érette mindkettőjüket ! No de azt hiszem most már, hogy nem csak Ígéretemet váltottam be, de vissza is éltem türelmeddel, mely utóbbiért legközelebb, — ha a mostani nagy bóra is úgy akarja — személyesen foglak kiengesztelni egy pohár sör mellett; Ha netalán még valamit itt kifelejtettem volna hiegirni, azt. majd élőszóval mesélem el nektek. Asztal társaságunkat üdvözöld nevemben s kérlek. gondoljatok reám addig is, mig ez a hullámos Adria elválaszt tőletek. Igaz hived Ember Elek. 10 Diákkisasszonyok. Irta ; Bihari Jenő. Ha ma egy miniszteri rendelet megtiltaná a lányoknak az orvosi pályára való lépést, — komolyan mondom, — kétségbeesnék minden jóravaló medikus ! Hogy miért? Egyszerű a felelet! Mert a medikák azaz, akik bennünket komoly, elzárkózott természetű, tudományszomjas medikusokat: jókedvre, vidámságra hangolnak, a kik közénk egy kis éltétő napsugarat hoznak, akik bearanyozzák, hogy úgy mondjam, az orvos- egyetemi élet sivárságát . . . Mert tudvalevő dolog, hogy a négy fakultás között az orvos az, a melyig a leggyöngébb, legsivárabb, a hol legtöbbet van elfoglalva az ember. Az örökös bonczolások, mikroszkopikus vizsgálódások, a betegek körül való forgolódás bizony inkább komorrá teszi az embert, sem mint jókedvűvé. S a kik e komorságot, — ha nem is közvetlenül — a medikusok fejéből kiűzik : azok a medikák, az orvos- oövendék-kisasszonyok, akik Isten kegyelméből és Wlassics jóvoltából immáron a 4-ik éve, hogy az egyetemet látogathatják. Jól emlékszem, gólya koromban (az első éveseket illeti e díszes titulus) jöttek az elsők az egyetemre. A lapok czikkeztek róluk, leírva hol születtek, hogy néznek ki, stb. stb. Természetes dolog, hogy minden újdonság érdekli az embert. S hogy ne lett volna az általános kívánság jogos, mikor a női nemhez tartozó kollégáink nem csak az elsők voltak, hanem még hozzá — csinosak is. (NB. A »csinos« ugyan igen tág fogalom, de minden lelkiismereti fudalás nélkül állíthatom, hogy ez esetben a hölgyikéket, — mert ketten valának, tényleg megillette e jelző!) Nem csak mi, de még az adjunctusok, assisten- sek, no meg — valljuk be — maguk a szigorú arczu professor urak is bizonyos érdeklődést mutattak irán- tok. Érdeklődést, melyet még csak el sem titkolhatta előttünk. Nem egyszer megtörtént például, hogy a diákkisasszony a buzgó jegyezgetés közben czeruzáját véletlenül, — vagy a mint gonosz nyelvek suttogják készakarva — leejtette. S ime, a tanár ur, előadását félbeszakitá s fiatalos hévvel s a legnagyobb fürgeséggel ugrott fölvenni azt, nem nagy boszuságára egy-két a szép leány körül legyeskedő medikusnak, akik egyebet se tettek, mint az alkalmat lesték, hogy női kollegáik iránt érezhető vonzalmukat, — habár ily csekélységgel is — de mégis kimutassák! Előadások alatt mindig az első padban ültek. Helyeiket, — bár joguk lett volna — soh’se foglalták el az előbb jövő férfi kollégáik. — S előadás közben minden szem rájok tapadt. Vájjon hogy jegyeznek ? Hogy figyelnek? Megtudják-e érteni az ő fejecskéjükkel mind azt. a mi nekünk czilind-res (de még bajusztalan) érettségit tett »ifjak»-nak is nehéz? S ősziníén szólva nem is annyira az előadás érdekelt bennünket, mint inkább ők. Szívesen lemondtunk arról a gyönyörűségről, a mit az öshalak fejlődése okoz, csak hogy szemmel tarthassuk a kis hamisakat. S az volt a legboldogabb közülünk, a ki a padban melléjük kerülhetett. Jól emlékszem, (gyakran megtörtént!) hogy más reggel 7 (mondd: hét) órakor ott álldogáltunk néhányan a fizikai épület előtt. Tettük ezt azért, mert mint korán jövők az első sorba ülhettünk, melléjük úgy legalább is a szomszédságokba. Előadás után rendszerint igen heves jelenetet röktönöztünk. A felöltő-, mantéil és egyéb előttem ismeretlen nevű női ruhadarabok-feladásában ugyanis mindenikünk első akart lenni. Hogy ez lehetetlen volt: az természetes. így történt azután, hogy egy néhányan napról, napra felsültek udvariaskodásokkal. Nem tudom, hogy ebből kifolyólag-e vagy más miatt, de holmi párbaj hírekről is szólt a fáma... Igaz volt-e, nem ? Sötét titok marad, melyre az a bizonyos »feledés fátyla« kell, hogy boruljon. A legnagyobb érdeklődést mégis csak az első bonczolás keltette. Hogy is ne! Ezt meg kell nézni, mondogatták a medikusok s a nevezetes napon zsúfolásig megtelt a bonczterem orvosnövendékekkel és jogászokkal, kikkel részben medikus ismerőseik részben a kiváncsiság csalt oda. Remegett a kés kicsi kezükben ennyi arany-ifjúság láttára s csak nagy erőfeszítéssel tudták kirepa- rálni a biceps-et és egyéb diák-nevü izmokat. Persze csak a karon Czombot, lábat vagy pláne egész hullát még nem adtak nekik. Először a kezdet nehézségein kell túl esni, — mondogatták hamiskás mosolylyal a tanársegéd urak — s csak azután jön a többi. — Hogy a bonezköpenyben (vászon lebernyeg, derékon összehúzva, puffos ujjak a legutolsó divat szerint) egyszerűen elragadóak voltak, azt egy collegám se tagadla, s bogy valódi angol-hidegvérrel s meglehetős ügyességgel bonczoltak (hja, a ki a csirke, liba-trancsirozáshoz ért!) az meg pláne feltűnt mindenkinek ... Az idő múlik. sáros fészekben, járjon évekig egy kabátban, kendővel a fején, és koplaljon; olyan együgyünek ne nézze őt senki. Felejtse el, hisz az csak gyerekkori ábránd; megvan minden kényelem, pompa gazdagság és fény. Csakhogy ez a fény, a mely őt körülvette, az az erkölcsi mocsár liddérczfénye, bol megfullad az, ki annak ura akar lenni. Udvarlói kimentették magukat. Tehát azoknak voí. még értékesebb ideáljuk, a család szeretete, melyet a szépség nem pótol. Még a cselédség is hazament övéihez, csak ő, ő nem mehetett. Ez a gondolat majdnem őrültté tette Letépte magáról drága ruháját és egy nagy kendőbe burkolódzva rohant az ulczára, hol senki sem sejté a tovarohanó nőben, az ünnepelt szépséget s csak mikor már künn volt a ligetben, akkor dőlt le egy padra és sirt keservesen, hogy mii vesztett s mikép hozza helyre. Hogy vonult el előtte a múlt emléke, mígnem érezte, hogy fásni kezd; ekkor tért magához, csakhogy nem isme’te ki magát, szeretett volna meghalni, és még tovább rohant, mig teljesen kimerülve össze nem rogyott. Ily állapotban találta őt egy munkás ember, kinek útja arra vezetett; ez megsajnálta, mert egy szegény munkásnőt vélt banne látni, ki a pálinkás boltban keresett vigasztalást s csak mikor már lakásán volt, akkor tiint fel finom keze bőre s szabályos szépsége, mit a rendetlenül aáhulló haj még érdekesebbé tett; úgy nézett ki, mint agy bűnbánó Magdolna. A család nem tadta, hogy mitévő legyen ; ágyba fektették, hol csakhamar magához tért s bámulva nézett körül. Az asztalnál pajzán gyermekek gyönyörködtek a szegényes karácsonfában, a melyen alig lógott egy-két narancs aranyozott szilva és dió; az öreg anyjuk pedig a kis ruhákat nézegette, melyeket a jótékony egyletektől kapott, még egy kis képeskönyv is jutott a legkisebbiknek, mint a kis Jézus ajándéka. Egyszerre hangos zokogás zavarta meg az ünnepies örömet. Hogy fájt a szive e boldogság láttára. S:rva könyörgött az öreg asszonynak, hogy hadd járuljon ő is az ajándékokhoz s kérte a házi gazdát, bogy azt a pár sort, melyet ő Írni fog, vinné el az Erzsébet-utcza 12. szám alá s adja a házmesternének, az majd odaadja mindazokat a dolgokat, a melyeket kér és hogy hamarabb itt legyen és el ne fáradjon, egy tizest adott bérkocsira és hordárra. Ismételve kérte a munkás családot, hogy lehessen a karácsom ünnepek alatt az ő vendégük, lássa a családi élet boldogságát, melyet ő oly soká nélkülözött. A férfi távolléte alatt elmondá egész történetét, kérve a jó asszonyt, adna jó tanácsot, hogy mihez fogjon. Elhatározta, bogy ékszert, bútort, fogatot, ruhát mindent elad, azonkívül vannak értékpapírjai is, melyeket ha értékesít, kap 20 ezer forintot s vehet rajta kis házat kerttel. Ezalatt visszajött a gazda a kívánt dolgokkl ; volt ott likőr, pezsgő, sonka, rum, finomabbnál-fino- mabb sütemények, mindenféle nyalánkság, melyet a gyermekek nagy örömmel fogadtak; de ő csak a szegényes ételt vette igénybe, a töltött káposzta, mézes pálinka mindmegannyi nyalánkság volt rá nézve és sirt az örömtől.
