Nagybánya és Vidéke, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1899-09-24 / 39. szám
Nagybánya, 1899. Szeptember 24. — 39. szám. XXV. évfolyam. % \ $3 TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEG-TELEN-IU: avCIÜSriOEIiT Előfizetési ár a t: Egész évre-4 frt. Fél évre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Előfizetései jklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők. Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 245-ik szám alá — küldendők. Nyilttér soronként ÍO Icr. ■v ■>// Jubiláris hangok Tegnap lépte át lapunk a huszonötödik esztendőt. Egy negyed századnak mindegyik hetében megjelent olvasóink asztalán összegezve mindazt, a mi városunkban és vidékén ez idő alatt megtörténi, pengetve ezer és ezer uj eszmét, megbírálva mindent, mit a kritika boncz- kése alá kelleti venni s méltányolva, mit a közvélemény, a nagyközönség ízlése szerint méltányolni kellelt. A város levéltára, mely dicséretremélló gondossággal gyűjtötte össze vidéki életünk szellemi életének e kincses házát, a 24 kötethez ez idén egy újat, a 25-iket fogja csatolni. Nem hiszem, hogy akadna komoly ember, a ki végig gondolván a nagy szellemi munkán, melyet mint zsongó méhraj Nagybánya inlelli- gencziája és e vidék iránt érdeklődők díszes gárdája összehalmozott, megvonná tőlünk elismerését. A vidéki hírlapirodalmat, mely a lét nehéz feltételeivel s annyi gonddal és előítélettel küzd, kicsinyei ni nem szabad. Vidéken többnyire nincs meg az ismeretlenségnek ama varázshalalma, mely a fővárosi sajtói annyira szabaddá és sokszor rettegd lé teszi. Nincsenek meg az országos tekintélyek sem, kiknek gyakran egy-egy igénytelen szava, megjegyzése oly sokat nyom a latban. Egyszerű viszonyok közt, egyszerű eszközökkel kell a harezot felvenni s a hosszú évek fáradozásainak jutalma rendszerint az ódium, ellenségeink szaporítása. De bár nehéz a hivatás, annak szépségét kicsoda tagadhatná? Egy lap fölér egy egész sereg iskolával, mert százakat, ezreket láthat el szellemi táplálékkal s mig az iskola csupán a zsenge koré, a hírlapirodalom gyermekeket és felnőtteket egyaránt oktat. Terjeszteni az ismereteket, fölkelteni a közjó iránti érdeklődést, irtani a gyomot, a bűnt, megróvni a mulasztást s e mellett létrehozni a szellem hatalmával újabb és újabb alkotásokat, mindez magasztossá teszi a hírlapírói hivatást. A ki nem sajnálja a fáradságot s elmegy a városi levéltárba, vagy a polgári kör könyvtárába — mert lapunk köteleinek teljes példányai csak e két helyen találhatók — ha forgatja 25 év történetének lapjait, kénytelen belátni, mily sokat ér, mennyire becses ennek a negyedszázados újságnak minden sora, mert a város társadalmi éleiének oly hű képét sem egyleteknél, sem képviseleti jegyzőkönyvekben, sem egyebütt sehol föl nem találhatjuk. Adjuk meg hát az elmúlt negyedszázadnak az elismerés babérját, nem mi hírlapírók, adja meg a társadalom maga, melynek ügyét szolgáltuk. A lap alapítása ideje óta sokan kidőltek sorainkból, sok hivatottnak kezéből kihullott a toll, de a régiek nyomán támadnak mindig uj erők, kik az elhidegült kezekből átveszik a felvilágosodás zászlaját s vívják tovább, vívják szakadatlanul a haladásnak és mívelődésnek nemes harczát. Polgármester választás. — 1899. szept. 27-én. —-ír* * * VrjilM .......... ' ■' A néh. Turman Olivér halálával megüresedett polgármesteri széket e napon töltötte be választás utján a képviselő-testület, Nagy László alispán elnöklete alatt. A választás iránt nagy érdeklődés mutatkozott s délelőtt 11 órakor már mintegy 90 képviselő és 50 érdeklődő volt jelen a tanácsteremben, később az érdeklődők száma annyira szaporodott, bogy nem csak a terem, de a városháza folyosói, sőt a városház előtti tér is meglelt közönséggel. A 11 órai vonattal megérkezett alispán a gyűlést fél 12 órakor nyitotta meg szép beszéddel, melyben mindenekelőtt néh. Turman Olivérről emlékezett meg s érdemeit a képviselők helyeslése mellett méltatta, azután figyelmeztetett arra, hogy a pártok tartsák meg higgadtságukat s szenvedélyektől ne engedjék magukat elragadtatni, mert a közügyek helyes intézése békés komolyságot és nyugodtságot követel. A bizottságok az alispán javaslata alapján következőleg alakullak meg: Bizalmi férfiak: Ember Elek, Fábián Lajos Szirty Vilmos, Moldován László. Szavazatszedő küldöttség: Dr. Lovrich Gyula, elnöklete alatt, jegyző Révész János, tagok Vida Aladár, Neubauer Eerencz. Jelölő bizottság : a képviselők részéről. Szabó Adolf, Biltsánszky Ede, az alispán állal kinevezve: Km. Pap Sándor, Szerencsy József. A jelölő bizottság 12 órakor visszavonult s rövid tárgyalás után mindkét pályázót jelölte u.-mint Gellért Endrét és Bay Lajost. Ezután kezdetét vette a szavazás. Leszavazlak összesen 91-en, 2 üres lap is adatott be, amely azonban a törvény értelmében figyelembe sem jön. A 91 szavazatból kapott Gellért Endre 70-et, Bay Lajos 21-et. A szavazati k leírásával és összeszámolásával sok idő telt el s igy már körülbelől \U 2 volt, midőn elnöklő alispán Gellért Endrét a jelenvollak lelkes éljenei között Nagybánya sz. kir. város megválasztott polgármesteréül kijelentette. Az újonnan megválasztott után dr. Lovrich Gyula, Szabó Adolf és Vida Aladár biz. tagokból álló küldöttség ment meghívandó öl a gyűlés terembe. A városi harangok megkondultak s az uj polgármester az esküt ezek hangjai mellett tette le. Majd rövid, magvas programm beszédet tartott, melynek tartalma, a mint hirtelenében lejegyeznünk sikerült, körülbelül, a következő volt. Mélyen tisztelt alispán ur! Tek. képviselő-testület! Nagyra becsülöm és lelkem mélyéből köszönöm a bizalmat, melylyel szüiőváro-om képviselő-testülete a mai választáson megtisztelt. Nagyrabecsülöm azért, mert én e bizalmat egy szóval se kértem s igy méltán lehetek abban a meggyőződésben, hogy t. polgártársaim e bizalommal azt a 15 évi szolgálatot, akarták elismerni, méltányolni és talán meg is jutalmazni, melyet szerényebb állásokban Nagybánya város szolgálatában eddig betöltöttem. Ismerem a polgármesteri állással összekötött feladatokat, érzem a felelőség egész súlyát, mely reám nehezedik és ismerem azon kötelességeket is, amelyekA „NAGYBANYA ES VIDÉKÉ” tárczája. ázasuló kisasszony -ü§ 22 éves, hozomány két millió, férjhez menne egy jó családból való vagyontalan fiatal emberhez. — Jelentkezhetni Rivoli-utcza 320 ik szám alatt Bonnécoute urnái. Föl tél len titoktartás. Vicomte de Lamyre kétszer is elolvasta e hirdetést, midőn véletlenül a szemébe ötlött. Egy szombat délelőttjén belépett a Helder kávéházba, hogy két tojásból és egy kotlettből álló réggé iijét elfogyassza s miután hirtelenében átfutott egy lapot, melynek czimét meg se nézte, azt kettéhajtva a szomszéd asztalra dobta. E pillanatban ötlött szemébe a hirdetés, mint fénylő bogár a gyep szegélyén : »Házasuló kisasszony, — két millió hozomány.« Ez a vicomte de Lamyre jó fiú volt, de nagy bolond. Atyja mint tüzérezredes Magenlánál esett el. Madame de Lamyre, a ki most már csak fiát szerethette, őt maga mellett neveltette vireládi kastélyéban a Garonne partján. Elkényeztette anyja is, tanítója is, kit melléje fogadtak, egy fiatal hittérítő, kit a Közép- Áfrikában kapott betegségek arra kényszeritettek, hogy «zeniül Del-Francziaország enyhe éghajlata alatt éljen. Húsz éves korában Roland de Lamyre anyját elvesztette. Egy évvel később megérkezett Párisba, harminczezer frank életjáradékkal és vas egészséggel. A házasuló (iatat embert sikerei elkapallák; a nők után kezdett szaladgálni és elvesztette minden vagyonát. Egy márkinő s egy hires szépség lármás ver- senygése Boland szerelméért; merész fogadásai, tizenegy szerencsés párbaja és fáradhatlan buzgalma a mulatságok minden neme iránt, azon egészségtelen társaság hősévé avatlak őt, melynek egyik lába a góthai almanakban, másika Poissyban van. Ezután a fordulat órája ütött. Roland nemcsak elvesztette egész örökségét és kiaknázta gazdag barátainak jóakaratát, de tartozott mindazon könnyenhivő szabók és szállítóknak is, kik előnyösen viselhető czimektől elvakulni szoktak. A börzén kivégezték, három körből kizárták és ingóságainak elárverezésétől sem maradt megkímélve. Egy fehérnemüs legazemberezte, egy szabó szemébe vágta, hogy becstelen ember és Roland lehor- gasztá fejét. Régi barátai nem köszöntötték az utczán ; ez eleinte arczába kergette a vért, de később ehhez is hozzászokott. Beszélni kezdték : »Lamyre teljesen tönkre ment,« azután nem sokára; »Elzüllött, nem látni sehol...« Roland akkor harminczkét éves volt. Egy kis bútorozott szobát lakott a Pigalle-utczában ; házi urának három havi bérrel tartozott. Időszakonként egy-egy jószivü földije — Parisban megfordulva — egy pár aranyat csúsztatott markába, mi képessé tette arra, hogy a gyeplőt megeressze. Állást keressen? Harminczkét éves korában, ettől már elkésett. Hivatalt vállaljon ? Ugyan minő szolgálatra volna képes? És Boland folytatta eddigi életmódját, várva egy uj hajnal hasadását, mely semmiképen sem akart beköszöntem. Vannak emberek, kik arra számítanak, hogy majd öreg napjaikra egy pénzzel leli erszényt találnak, vagy egy angol vén kisasz- szony után örökölni fognak és ez a remény képes őket fentartani. Roland de Lamyrnak már csak az utolsó-aranya volt meg abból a tízből, melyet neki könyörüIétből egy Parisban időző bordeaux-i kalapos adott, midőn a hirdetést olvasta: »Házasuló kisasszony, — két millió hozomány « Kifizette reggelijét s a kávéház legbátulsó részében kefét és vizet kért. Egy pinezér segítségével ruházatát legalább látszólag rendbehozta, azután kiment az utczára s egy tisztító-zsámolyra téve lábait, ócska czipőit fénymázzal bevonatta. Egy kis vasalás megifjilá magastetejü kalapját; egy pár svéd keztyüvel kiegészítette öltözetét. Roland beült egy bérkocsiba és elhajtatott a Rivoli-utcza 320. száma alá Bonnécoute úrhoz. » * * * A fej egy kiérdemült egyházfié. Két lesütött szem a pápaszemek mögött, melyek időközönként az üvegek felett pislákolnak. Egy vidéki könyvtárnok sipkája ; egy nyugalmazott hivatalszolga házi kabátja. — Bonnécoute ur? . . — Én vagyok uram. Kihez van szerencsém? — Itt a névjegyem. . — Vicomte de Lamyre? A házasság végett tetszik? — Talán. — Tessék befáradni. Mai számunkhoz féliv melléklet van csatolva.
