Nagybánya és Vidéke, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1899-08-06 / 32. szám
TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési árak: Egész évre 4 írt. Fél évre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők. Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 2-iő-ik szám alá — küldendők. Nyilttér soronként ÍO kr. Petőfi-ünnepély Nagybányán. Hazánk nagy költőjének 50 éves emlékünnepét, nálunk is megülték ritka lelkesedéssel s a közönség óriási részvétele mellett. Az ünnepség részletes programmját múlt számunkban közöltük, most az ünnepély lefolyásáról óhajtunk beszámolni. Költőn. Koltóra Nagybányáról minlegy 50 kocsi ünneplő rándult ki zászlókkal, azonkívül sokan mentek bicziklin, még többen gyalogszerrel. Voltak résztvevők Felsőbányáról, Misztótfaluból, Somkulról s az egész környékről. Olt láttuk Teleki Géza gróf v. b. t. tanácsost, Domahidy Viktor orsz. gy. képviselőt, a Degenfeld, Damokos, Csaba családokat, Thoma Lászlót Nagysomkut- ról slb. s a nagybányaiak diszes intelligencziáját. Teleki János grófné fogadta szívélyesen az érkezőket, s az ő vezetése mellet vonult be az ünnepi sereg a templomba, hol Osváth Lajos igen szép imát mondott. Innen a Petőfi somfához vonult a közönség s ott félkör alakban korülállta a vén fát és Teleki sírját. A nagybányai dalárda a fenyves ligetből énekelt szépen, meghatóan. Törökfalvi Pap Zsigmond magvas beszéde következett ezután, melyet egész terjedelmében közlünk: Tisztelt gyülekezet! Ötvenedik évfordulója lesz holnap jul. 31-én azon szomorú napnak, mikor Petőfi Sándor hazánk nagy költője mint honvédőrnagy a segesvári csatatéren elesett. Az ő dicső halálának emlékét országszerte ünnepük ma. Mi is azért gyűltünk össze e helyt, a hol ő viszontagságos életének legboldogabb, bár röviden tartószakát töltötte el. Néhányan még élő korlársai közül, egy félszázad alatt igen változatosan lefolyt események korhadt útjelzői gyanánt maradtunk hátra, tanúbizonyságot teendők az uj nemzedék előtt e tüneményes férfiúnak, a nép fiának jelleme nagyságairól. Egy falusi mészárosnak fia volt. Huszonhatévet élt; és ez alatt, mint a mennyboltozaton kigyult égi test fénysugarával, úgy ő költeményei varázsával elárasztotta a művelt világot. Olt tündöklik most a világirodalomban nemzete dicsőségére. ; ; v Kérdhetnők életiróit és mindazokat, kik őtet ismerték : Honnan az ősi erőnek magva, termékenysége, szertelen tüzének lángja, mely szivében égett, elméjét megvilágitá, és a merre kihatott, saját fénvözönében lobogva gyulasztott sziveket és elméket a hazaszeretetre és a szabadságra? A teremtés isten műve, annak alkotása titkait nem értjük, de megközelítőleg a valóságot mondhatjuk és hisszük, hogy a természet e csodája az örök igazságot kereste mindenben. Keblében gazdag forrása buzgóit mind ama tulajdonságoknak, melyeket ön magában tiszta erkölcsi épségben egyesíteni tudott a magyar nép nemesebb jellem vonásaiból. Nagygyá ez telte őt, és nagysága alá lángelméje tudott magának talapzatot teremteni, magasat, bevésvén arra életének, jellemének és tetteinek minden ha igaz voltát. : v Ám ez a tudat nem az emberrel születik. Folytonos tanulmány és megfigyelés, búvárkodó szorgalom és ápolása a gyűjtött ismereteknek kívántatik ahhoz, hogy a tudás izmosodásával mindinkább fejlődő lángész — ugyan könnyebben más ember fiánál -— szerezze alkotásait, szerkeszsze és szője műveit az egyéni és önnáló eredetiséghez idomítva. Ily felfogással Petőfiben megtestesülve találjuk személyiségét, érzelmei és gondolatai mélységét, testénél erősebb lelkét és akarata erejét kiváló tulajdonságaival együtt, melyek képzelő tehetsége pazar fényében villogtatták szilárd jeletne aczélvértjét. De bezzeg, mig azzá edződött, mennyi nyomor és sanyarú nélkülözés elsze védésé árán jutott azon magaslatra, melyen hősi halálával fenséges alakká vált, és szabadságharczunk történelme az ő nevét egyik zommánczos lapjára irta fel. Látnoki lélekkel jövendölte meg sorsát, mint ha megálmodta volna; és öntudatosan áldozta fel életét a szeretett hazáért. És a ki az idegenszerü műveltségtől izlő irodalmunk fölé emelkedve, a népéletből merítette költészetének alapelemeit: ma, ha élne, a magyar politikának és közkormányzat vezéreinek kezőkbe adhatná egykor fennen lobogtatott zászlóját azon felírással : Térjetek vissza a nemzeti élet igaz alapjához, a magyar néphez és azon hazafiakhoz, kik a nemzetet és hazát mint közös anyát megszerették és rendületlenül hívei maradnak. Tisztelt gyülekezet! A mai napon az ő szelleme nagyságának hódolva, midőn hazafias kegyeletünk emlékét megujitaA „NAGYBANYA ES VIDÉKÉ" tárczája. Az illavai erdészlak. Irta : Hakes}/ Kornél. V. .... A kerülő jókedvűen tért haza, táskája széléről két szalonka feje kandikált ki, ott lőtte az irt- ványoson. Az még nem tűnt föl neki, hogy az asszony nem jött ki elébe, hátha dolga akadt neki a szobában, de mikor látta, hogy az üres, megcsóválta a fejét. Kiment a tornáczra, nevén szóllitolta, de hasztalan. Akkor körüljárta a házat, a kertet, végre leült egy tuskóra s várt. Várt egy darabig, azután halkan szólította kutyáját; vállára akasztotta tarisznyáját, puskáját s lassú, óvatosan ment vissza az erdőbe. Látszott róla, hogy sir a lelke, de gondolatát csak szemei fejezték ki; még az a hű kutya is megérezte gazdája bánatát, lassan, czammogva ment utána. Elment a patakig, leheveredett annak partjára, belemártotta zsebkendőjét a vizbe, s rátette forró, agyára, hogy ne lüktessen, ne repedjen ketté az. Egészen besötétedett már, mire felkelt onnan s indult haza, tudta már, mit fog csinálni. Arcza ismét a régi lett s mintha semmi sem történi volna, ölelte magához az elébe futó asszonykát. Talán egy reménysugár futotta át lelkét, hátha csalódott vagy az asz- szony szemeinek varázsa feledtette el azt? Vacsora után csomagolni kezdett a kerülő. Szallonát, sódart, kenyeret tett be táskájába és vagy két fiaskót abból az ötéves máslásból, hisz nagy szüksége lesz erre. Az asszony csodálkozva nézett urára.-— Mit csinálsz, Samu? Talán el akarsz meuni hazulról ? —- Igen, kincsem, még hajnalban. — S meddig leszel távol ? — A marjai irtásba kell mennem, bele telik vagy három nap, mig haza kerülök. Az asszony szemei felcsillámlottak e szóra, vagy csak úgy gondolta a kerülő? Mert Zsuzsika majd sírva fakadt. — S ki fog reám ügyelni? — Csak nem félsz magadba?! — De félek! — rebegé az asszonyka és megölelte az urát. A kerülő ingadozni kezdett. Nem ! Ilyen aszony nem lehet bűnös? De erőt vettjmagán, hiszen majd megtudja. — Itt hagyom a Rózát, az majd ügyelni fog reád! S bele nézett a hü kopó szemeibe, mintha kérdené tőle: értetted? Az asszonyka csak belenyugodott lassanként, de azért reggel nem állhatta meg, hogy el pilyeregje magát a bucsuzásnál. A kerülőnek is köny- nyek csillogtak szemében midőn belépett az erdőbe s még egyszer visszafordult. Vaj hogyan látja viszont a házat, melyben eddig öröm, boldogság tanyázott? De az erdő jó czimbora. A beteget meggyógyítja, az üldözöttnek pártját fogja, az élvezőnek gyönyört nyújt, az éhséget lecsillapítja, szomjúságot eloltja s a szenvedőt megvigasztalja... VI. Másnap este nagy vihar ment keresztül az illavai határon. Korom sötétség lett egyszerre, az eget fekete, terhes felhők fedték el s a láp felől hosszan, nók e helyt, a hol ő legboldogabbnak érezte magát- ne feledjük, hogy erre alkalmat részben nemes szivü barátja Teleki Sándor gróf adott, felajánlván saját úri lakását és háborillan otthonát az ifjú házaspárnak. Valóban fejedelmi nagylelkű ajánlat, csak jó barátok közt volt önzetlen egyszerű szívesség. A két férfiú vihartól-forgandó élelsodrában minő sajátszerü találkozás volt az akkor, és milyen különös azzal ellentétes most a mi összejövetelünk a sírnál? a vih'aros élet és nyugalmas enyészet véghatárátfáfc^s. De ne tovább az elmélkedéssel! Nem érzékenyen ellágyulni tanított Petőfi, hanem bátorsággal és munkássággal hasznosan élni a haza javára, — tűrni, ha kell, szenvedni és meghalni tudni érette. És most a Petőfi Társaság mélyen tisztelt kiküldött tagjának Teleki Géza gróf nagyméllósága jelenlétében tegyük le koszorúinkat kegyeletünk jeléül az emlékezetes, most is zöldelő Petőfi-fára és barátja Teleki Sándor virágos sirhantjára. Megőrzésüket tisztelettel bízzuk a hálaadatos örökösökre. Fogadják ők is szintúgy kegyelettel ezen majd hervadásukban is becses jelvényeket. (Lelkes éljenzés':)' . Az...éljépzések lecsillapulta után Teleki Géza,,,.0iiul a Petőfi-társiság kiküldötte mondott őszinte'Igaz magyar szívből eredő rövid beszédet. Kijelentette, hogy bár többszörösen ki volt küldve a segesvári ünnepélyre, hol szintén jelen kellett volna lennie, de ő ide jött, mert ide vonzotta szive. Eljött, mint a nagy költő nevét viselő társaságnak kiküldötte s elhozta annak koszorúját, úgy is jött, mint a történelmi társulat képviselője és örömmel vesz részt e hazafias ünnepen. De itt állok Önök között --- úgymond — mint Teleki is, kinek házához fűződik Petőfi boldogsága és ez emlékezetes ünnepély. Kiemelte, hogy neki jussa van hozzá itt, mint házi gazdának fogadni a vendégeket. A kiküldetést szívesen vállalta el s örvendett neki, mert ő a leghivatottabb, hogy e helyen hol Petőfi élt és szeretett, honnan legszebb dalait küldte világgá, képviselhesse családját, a Teleki nemzetséget is. Ezután meleg, rokonszenves szavakkal méltatta Petőfit a költőt s a Petőfi-somfát megszélesen villámlott. Kedvező idő a vadorzóknak. Ilyenkor szoktak előjönni odúikból, mert tudják, hogy a kerülő még a kutyáját is sajnálja kiereszteni ilyenkor. Az erdő szélén, a sürü bozótban egy fekete alak csúszik előre, puskáját fél kezében tartja. Még a kakasa is fel van huzva. Talán egy vadorzó szökik be az erdőbe? Nem, a kerülő az! Óvatosan hallgatózva mászik át a kisajtón, mintha tolvaj lenne, mintha lopni jönne, de a hű kutya megérzi, farkcsóválva megy hozzá s egy hangot nem adva engedi magát megkötni a kerítéshez. A kerülő fellopódzik a tornáczra, bekandikál a vasrácsos ablakon — sötétség van odabenn. Iszonyú harcz van szivében, az érzelmek csatáznak az indulatokkal. Hátha nem bűnös az asszony, hisz sötétség van mindenütt, hátha édesdeden alszik dagadó nyoszolyáján, mig ellene felhúzott puskával jön a saját ura, hitestársa ? S a mint igy küzd magával, amig a szenvedély vitázik az észszel, egy vakító villám világánál megakad a szeme a vasas ajtóban levő kulcson. Hogyan felejthette benne az asszony a kulcsot, miért nem zárta be, hisz akkor nem fél, akkor nem lehet egyedül. Egy pillanat alatt az ajtóhoz, ugrik fülét, odanyomja a hasadékhoz s hallgatódzik. Édes enyelgés susogó hangjai, lopott csókok czuppanásai ütik meg fülét. A vér elöntötte szemeit, fegyveréhez kap -- de ismét leereszti azt. Pokoli gondolat czikkázott keresztül agyán, még maga is mosolygott rajta. Hirtelen megragadta a kulcsot, ráfordította a zárat kétszeresen s hangosan kaczagott. — Jó mulatságot Zsuzsika kincsem, látod még azt sem kérdem, ki a szeretőd ? ! ________ Ma i számunkhoz féliv melléklet van csatolva.
