Nagybánya és Vidéke, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1899-07-30 / 31. szám
Nagybánya, 1899. Julius 30. — 31. szám. XXV. évfolyam. ;«0 rr - "o .<T ; v v-'t TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁG] EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE i^rE<3-TEi_,E2srii^ iv^iisriDEisr TT-^s^LzKüsr^iE3. Előfizetési árai«: Egész évre 4 frt. Fél évre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők. Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 245-ik szám alá — küldendők. Nyllttér soronként ÍO Icr. Soha őszintébb lelkesedéssel nem ünnepeltek még magyar költőt, mint a hogyan ma ünnepük Petőfit. Ötven éve annak, hogy róla még a madár sem hoz hirt. De az ölven év nemcsak, hogy kimosta volna őt emlékezetünkből, hanem még fényesebb lelt a nimbusz, mely nevét környezte. És ha évszázadok, évezredek telnek el, ha egy uj népvándorlás elsodorna minden magyar kullur-nyomot, Petőfi neve akkor is élne, mig csak egyetlen magyar ember élni fog abban a hazában, a hol Petőfi bolyongott. Azt mondják, hogy a nagy embereket a nagy idők szülik. Petőfit nem a nagy idők tették nagygyá; nagy volt a saját erejéből. Nem is úgy halt meg ő, mint más, hétköznapi ember: .,ágyban, párnák közt.“ Merészen, csatazajban, legendaszerüen Petőfi magyar költő volt. Magyar minden izében és költő a legideálisabb értelemben. Benne volt a valódi magyar ember minden tulajdonsága. Kíméletlen, de őszinte; szenvedélyes, de mélyen érző; szilaj, de végtelenül temperamentumos. Mint költő pedig annyira eredeti, hogy neve soha és senki mással össze nem hasonlítható önálló fogalom lett és marad mindörökre. Meseszerü, ragyogó, csupa tűz, csupa erő volt rövid élte-futása. Olyan, mint a hulló csillag, mely vakító fényű s a mint eltűnt, annál nagyobb sötétség marad utána. Élete magában véve költészet, annak minden válfajával. Van benne lira, rapszódia, tragédia. Es ha életrajzát olvassuk, nagyon jól esik nekünk, nagybá tyaiaknak, hogy Nagybánya nevével sokszor találkozunk benne, Büszkék vagyunk arra, hogy Petőfi járt a mi földünkön; de még büszkébbek arra, hogy a mi földünket, a mi vidékünket szerette is. Már minden kis gyermek könyv nélkül tudja vidékünkön, hogy mikor Petőfi először megpillantotta az Őrhegyről Nagybányát, azt irta róla naplójába: „ha hegyek közölt kell meghalnom, úgy leginkább óhajtom, hogy itt temessenek el Nagybánya regényes völgyében.“ Életének legkedvesebb perczeit Nagybányán és az innen nehány órányira fekvő ívoltón töltötte. Fogékony lelkét a természet szépségei annyira elragadták, hogy Nagybánya regényes völgyét jelölte ki sírhelyének. A m lyen érző, fogékony költői lélek kétszeresen felmagasztosul, ha a világ legerősebb, leghatalmasabb és legszebb érzését, a szerelem, a földi boldogság gyönyörét élvezi. És tényleg Petőfi Nagybányán és Költőn irta legszebb verseit. Az egész ország ünnepli most Petőfit. Illő és lehetséges volna-e az, hogy Nagybánya ez ünneplésből kivonja magát? Ha valahol az országban, úgy Nagybányán és Költőn kettős okunk va-n arra, hogy Petőfi ünnepét őszinte lelkesedéssel megüljük. Ha van valami igaz abban, hogy az ember szelleme földi élete után is él, akkor Petőfi szelleme a mai napon velünk lesz. Mikor felolvassák Nagybányán irt költeményeit és Nagybányára vonatkozó leveleit, újra át fogja érezni azokat a boldog időket, a melyeket itt töltött. Szenteljük a mai napot Petőfi emlékének! A Szent-István-toronyról. Köszönöm dr. H. I. úrnak, hogy e lap múlt heti számában a Szenl-István-torony emléktáblájának ügyét szóba hozta és czikkében csekélységemet is megemlítve, mintegy kötelességemmé tette, hogy e kérdésben én is elmondjam a magam véleményét. Az emléktábla ügye engem közelebbről érdekel, mert a város bölcs vezetőinek megtisztelő bizalma nekem is juttatott részt annak felirata szövegezésében. Annál kellemetlenebbül érintett az a felfedezés, hogy az a tábla, mely a Szent-István-tornyot hazánk ezeréves fenállásának emlékei közé van hivatva szövegével felavatni, a lehető leggyarlóbb kivitelben került rendeltetési helyére. Bizony mindaz a sok fogyatékosság, melyet a czikkiró e táblára anyagúm! megválasztásától kezdve betűinek elrendezéséig reá süt, mind igaz, söl még az általa felsoroltaknál is több hiba tanúskodik a felől, hogy a kivitellel megbízott czég az Ízlés és szabatosság legelemibb szabályait sem tartotta tiszteletben annak elkészítésénél. Hol történt a mulasztás? nem tudom. De az ellentét e feliratos tábla és azon műemlék között, melynek díszítésére van szánva, annál kiáltóbb, mert a torony, a mint azt Sztehlo Ottó derék műépítészünk a műemlékek országos bizottságának felügyelete alatt régi díszébe visszaállította, egyaránt dicsérte a város áldozatkészségét és a munka vezetésével megbízott szakerők kiváló műizlését és szakismereteit. Nincs kétségem az iránt, hogy sem a város intéző körei nem fogják megengedni, hogy egy ilyen fogyatékos kivitelű feliratos tábla rontsa le eddigi áldozatkészségük eredményének hatását, sem a műemlékek országos bizottsága nem fog belenyugodni abba, hogy ily módon legyen megörökítve a restaurálás végrehajtására gyakorolt befolyása. Én a magam részéről városom iránt való kötelességemnek véltem eleget lenni, midőn a műemlékek országos bizottságának figyelmét felhívtam a város müértő közönségének a felirattal szemben támadt hangulatára, melynek dr. II. I. oly meggyőző érvek kíséretében adott kifejezést. Dr. H. I. úrnak azonban másért is tartozom köszönettel; azzal t. i., hogy a felirat szövegének a város hatszáz éves múltjára vonatkozó passzusa ellen kifogást emel és a »hatszáz éves« szavak kihagyását ajánlja: alkalmat ad nekem, hogy e kérdésben elfoglalt álláspontomat megmagyarázzam. Évek óta foglalkozom Nagybánya keletkezésének kérdésével és a város legrégibb múltjára vonatkozó adatak alapján arra az eredményre jutottam, hogy a város területének rendszeres benépesítése a tatárjárás utáni korszakban történt, a mikor az elpusztult területek telepítésére legutoljára jöttek nagyobb számban németországi vendégnépek hazánkba. Mintegy félszázadra téve azt a proczesszust, melynek végered- ményekép a bányatelepekből kiváltságokkal felruházott község, királyi város alakult, a XIII. század végére tehető a város — mint ilyen — alapításának ideje. Ennek a korszaknak stílusát ismerhetjük fel, szerény nézetem szerint, a Szent-István-lemplom kapuzatának maradványain is, ezt az eredményt kívántam én a feliratban megörökíteni, s a mit irtain, azért ma is helyt állok. A bányászat történelmének kutatói azonban a bányaművelés nyomait sokkal régibb időkre vélik visszavezethetni és egyesek különös előszeretettel hirdetik, hogy Nagybánya a rómaiak által alapított bányatelepekből vette eredetét. Ezt a hitüket tudtommal máig semmi római kori lelet sem bizonyítja; pedig egyetlen kultúra nyomát sem lehet maradványairól oly biztosan felismerni, mint a rómaiakét. Mindazonáltal magam sem látom kizártnak, hogy a bányatelepeken már az Árpád-korszak elején is volt némi élet, s habár azt városi életnek nem nevezhetjük, bizonyos tekintetben, elismerem, némi joggal lehet abban keresni a későbbi városi organizmus csiráját. Épen ezért, nem akarván, hogy a felirat állandó magyarázat tárgya legyen, szívesen belenyugodnám abba, hogy a hatszáz éves jelző törül- tessék belőle. Az a passzus, mely a tornyot, mint a városnak az alapítás idejéből fenmaradt emlékét mutatja be, még mindig eléggé hirdeti a történeliró álláspontját, a nélkül, hogy nyílt harczot provokálna azokkal, a kiknek nehezükre esik lemondani a rómaikori bányászat legendájáról. Azt a kifogást, hogy a helyreállítás körülményeit jelző adatok is az emléktáblára vésettek, a hivatalos helyről jövő döntéssel szemközt nem érintettem volna. A kérdéshez nehéz hozzászokni a nélkül, hogy félreértéstől ne kelljen tartanunk. Pedig nem hiszem, hogy bárki is közülünk meg akarná vonni az elismerést azok érdemeitől, a kiknek nemes gondolkozása, buzgalma és műérzéke nélkül a helyreállítás nagy munkája sok időre csak nehánvadmagunk óhajtása maradt volna. De mert a kifogás elhangzott, saját magammal szemben kötelességem megmondani, hogy én, mint historikus, teljesen távol műiden személyi motívumtól, az általam tervezett feliratban csupán a nagy történelmi momentumokra kívántam volna szorítkozni és én magam voltam, a ki a torony bejárata mellé helyezendő második, kisebb méretű feliratba szántam a helyreállítás megkezdésének és befejezésének pontos napi kelte megjelölésével a többi ilyen természetű adatok megörökítését. Ez lett volna az én felfogásom szerint a nagy épület zárókőve és elhelyezése méltán foglalhatott volna helyet a felavatás ünnepi aktusának programmjában. Ennyit az emléktábla kérdéséhez. De más irányban is van némi mondani valóm, ügy tudom, hogy a torony alsó részének díszítésére eredetileg négy faragott ezimer elhelyezése volt tervbe véve. Ezek a kö étkezők leltek volna: 1., a Nagy-Lajos korabeli magyar ezimer, (hasitolt pajzs jobb mezejében a vágások, a bal mezőben az Anjou-liliomok) 2., a Hunyadiak korabeli magyar ezimer a hollóval, 3., a mai országos ezimer és 4., Nagybánya város régi czimere. A három országos ezimer közül a két első a torony két fő építési korszakát s egyúttal azon királyaink emlékét lett volna hivatva megörökíteni, kiknek Nagybánya a középkorban felvirágzását köszönhette. Az ország mai czimere (és pedig a teljes ezimer a koronával) azt a históriai tényt példázta volna, hogy e műemlék az ország ezeréves fenállásának emlékére állíttatott helyre. Fölösleges mondanom, hogy az a két ezimer, mely a négyből elkészült, (a Mátyás-korabeliországos ezimer és a város czimere) csak hézagosán és igy meglehetős értelmetlenül tölti be a négy czimernek szánt feladatot és hogy a magyar állam czimerének mai, hivatalosan megállapított teljes formájában, a milleniumi emlékműről semmi esetre sem szabad hiányoznia. A hiányzó czimerek pótlása pedig annyival is szükségesebb, mert a mai elrendezés mellett, a két említett ezimer a nagy kerek ablak két oldalán, a feliratos tábla pedig az ablak alatt lévén elhelyezve, az ablak feletti téren, hol azelőtt a régi Mátyás-czimer töredeke díszelgett, bántó üresség marad. Nézetem szerint azt az üres helyet kellene a mai országos czimernek elfoglalnia s a ro- zeíta kél oldalán állhatna jobbról az Anjou-kori, balról a Mályás-kori emlékeztető ezimer. A városnak Szent-István alakját viselő régi czimere pedig teljesen, megfelelő elhelyezést nyerhetne az északi oldalon, a torony bejárása felelt, mely a Szent-István-kápolnává átalakítandó földszinti helyiségbe vezet s melynek külső falán a bár stilszerü, de kissé alacsony ajtó felett amúgy is érezni lehet a díszítés hiányát. Schönherr Gyula. Az ezredéves kiállítás orvosi juryje a Ferencz József keserüviznek valamennyi hasonnemü viz között, egyedül Ítélte a nagy Milleniumi Érmet, továbbá egyedül tiszteltetett meg Ö Felsége által egy legmagasabb kitüntetéssel. A Ferencz József keserüvizböl, mint rendszeres adag, egy boros pohárral reggel éhgyomorra véve elégséges. Nagybani raktári Harácsek Vilmos utódai czégnél Nagybányán. PETŐFI.
