Református főgimnázium, Nagykőrös, 1942

4 még a közösség-, a társadalom érdekében a háború befejezte utáni időre szőtte szebbnét-szebb terveit — Minden gondolata, tette az egyenes jellemű, nemes lelkű magyarnak önzetlen —, másokat gyámolitó, másokon segítő —, mindenkinek örömet szerezni akaró nemes férfi léleknek a megnyilvánulása volt. Ő volt az a vaslánc szem, mely az ősi iskolát az életbe kikerült „öreg“ diákok szétszórt csoportjával összekapcsolta. Ő volt a Diákszövetségnek lelke, irányitója, — derűje, mosolya. Előkelő megjelenése, széles látóköre, világlátottsága, jó szive, kedves, mosolygós egyénisége, baráti-, meleg érzése: olyan tulajdonságai, amelyek alkalmassá tették őt arra, hogy a Diákszövetség elnöki székét betöltse — Mindenki szerette és tisztelte őt, aki érintkezésbe lépett vele. Éppen ezért fáj mindnyájunknak az ő elvesztése. — Temetésén, mely 1943. junius hó 10-én Nagykőrösön ment végbe, egykori iskolája: a nagykőrösi ref. Arany János gimnázium —, valamint az Arany J. Társaság képviselete mellett ott volt a Diákszövetség képviselete is Ennek a három intézménynek a nevében Dr. Törös László tanár búcsúzott el Tőle. — Kedves személyének emlékét ke­gyelettel őrizzük meg lelkűnkben. 54

Next

/
Thumbnails
Contents