Református főgimnázium, Nagykőrös, 1941
21 van a maga sajátossága, világnézete, célja és meg van benne a küzdelem is a cél eléréséért E küzdelem folyik anyagi, fizikai téren, azért, hogy az életet fenntarthassa, de folyik belső, lelki téren is, hogy a lélek benne a maga nyugalmát és békéjét megtalálhassa. Az ember nagyon sok helyen kereste már a békességet. Az ideálista az emberi természet megnemesitésében, az intellektuális ember a bölcseségben, a hedonista az élvezetben. Más utón és más eszközökkel, de mindegyikben egy közös vágy — önmaga minél teljesebb kiélésének a vágya hajtja a kulturembert és eljuttatja a kultúra csődjéhez, a béke helyett a békétlenséghez Ilyenformán újabb és újabb küzdelmek előtt áll, a harc megsokszorozódik és ezt a megsokszorozást tetőzi az, hogy önmagának önmagával kell megvívnia, ilyenformán áttevődik saját, belső lelki énjére. A harc az ó és az új ember között állandóan folyik. És, hogy ez a harc folyik, bizonyítani annak, aki érzi: felesleges, aki nem érzi: hiábavaló. . . . Levetkezni az ót és felöltözni az újat! Milyen nehéz ez az álöltözködés. Már-már azt hittem, hogy tetőtől talpig keresztyén vagyok s egy szép napon kiderül, hogy megint csak a régi ruhára húztam az újat. Sikerült magamra erőszakolni egy-két jócselekedetkét s alóla itt is, ott is kifityegnek az önzés piszkos rongyai. De hát mit tegyek, ha nem bírok megszabadulni az óembertől? Kihajítom a cselekedeteimből, becsúszik a gondolataimba, kitiltom a beszédemből. belopódzik az imádságomba. Megtagadom élve, rám tör álmomban. Újra, meg újra magam alá gyűröm, mégis a szemembe nevet mindennap: „itt vagyok, élek, én vagyok az úr — én vagyok te!“ Igen, igy van ez, de miért van igy? Miért olyan nehéz megszabadulni a bűneinktől? Azért, mert éppen az a bűnünk, hogy mi akarunk megszabadulni tőlük. Hogy mi akarunk élni, ahelyett, hogy Krisztust engednénk élni magunkban. Pedig minden emberben ott szunnyad a lehetőség, hogy új emberré váljék. Ez a lehetőség azonban mindaddig meg van kötve, amig a magam torzszülött újemberétől oda nem fordulok ahhoz, aki Istentől született. „ ... A szél fú, ahova akar..." A megújulást hozó szél ma is fú, csak feléje kell fordítani a lelkünk vitorláját, hogy belé kaphasson. És nincs boldogabb, mint akinek vitorlájába a szél belekap, és viszi az új ember felé. Akkor már biztonságban van. Internátusunk munkáját áhítattal kezdte és végezte. Istentiszteletre télen az iskolába, az őszi és tavaszi hónapokban a templomba vezettük ifjúságunkat Csendes napjainkat márc. 13. és 14-én tartottuk. „A ref diák és a háború“ és „A vallás a felnőttek életében és az én életemben“ volt az előadások tárgya az első nap s „A világnak Isten fiaira van szüksége“ (pálya- választás, hivatástudat) s „A mi úri szent vacsoránk“, a második nap. \
