Református főgimnázium, Nagykőrös, 1940
27 nem talált. A gyengébb szervezetű tanulókat Röntgen-vizsgálatnak vetette alá az iskolaorvos, sőt a kvarc-kezelést is több növendéknél alkalmazta a helybeli Tüdőbeteggondozó Intézet szíves előzékenységéből. Dr. Toiday Béla m. kir. tisztiorvos úrnak, a Vöröskereszt főorvosának az intézkedése folytán a tanulók közül azok, akiknél a tuberkulin bedörzsölés pozitív hatást váltott ki, mindnyájan Röntgen-vizsgálaton estek át és a fertőzésre gyanúsak kvarc-kezelésben részesültek. (29 tanuló) A hajlamosoknak a száma aránylag nagy, de kevesebb, mint az elmúlt évben. Csak hálával adózhatunk mind a tiszti főorvos úrnak, mind az iskolaorvos úrnak, hogy ifjúságunk egészsége fölött ilyen éber gondossággal örködnek. d) Haláleset intézetünkben nem fordult elő. B) Az iskola munkája. a) A tantárgybeosztás és az órarend megállapítása a tanév elején négy-, majd a II. félévben két kartárs katonai szolgálata miatt kisebb nehézségekkel járt. E nehézségeket Scheider Mátyás ny. gimn. és Osváth Ferenc ny. tan. képezdei c. igazgatók munkavállalása, egy internátusi felügyelőtanár szolgálatba állítása folytán, valamint az órák egy részének a gimn. tanárok között való szétosztásával sikerült kiküszöbölni. A 10 heti katonai kiképzésre márc. 1-én behívott Rácz József tanár, parancsnokságának előzékenysége következtében, óráinak nagy részét — bár órarend változtatással, — megtartotta, a többit a kartársak látták el. Ebben a tanévben is 50 perces órákon tanítottunk, ügyelve arra. hogy az utolsó, a 6. óra ne legyen elméleti tárgy. Egyébként hat óra osztályonként és hetenként csak 1—4 volt és az utolsónak tartama 45 perc. b) Intézetünk államsegélyes lévén, a gimnáziumok számára előírt állami tantervet követtük s az új tantervet az idén a VI. osztályba is bevezettük. c) A magyar írásbeli dolgozatok címei a kővetkezők voltak: A IV. osztályban: 1. Miklós a mezőn. (Az I. ének alapján). 2- Miklós küzdelme a farkasokkal. (Az V. ének alapján). 3. Miklós búcsúzik édesanyjától. (A VI. ének alapján). 4. Téli tájkép. (Önálló fogalmazás). 5. „Toldi felmutatja a fejet a kardon“. (A XI. ének alapján). 6. Gyöngyösi Murányi Vénusából. (A „Reggel“ átalakítása mai nyelvre). 7. A mi házunk. (Leírás). 8 Bácska visszatért! (Jelentések alapján). Az V. osztályban: 1. Erdély visszatért. (Elbeszélés, isk.) 2. a) A fiatal és az öreg Toldi. (Párhuzam), b) Szüretben. (Élmény alapján). 3. a) Anker- schmidt lovag és Garanvölgyi Ádám. (Párhuzamos jellemzés), b) Karácsonyfa alatt. (Élmény alapján). 4. Vörösmarty Szép Ilonkájának jellemei. (Iskolai). 5. a) Március Idusa. (Ünnepi peszéd). b) Iskolánk hősi halottainak emléktáblája előtt. (Emlékbeszéd). 6. Ballag már a vén diák. . . (Iskolai).