Református főgimnázium, Nagykőrös, 1939
10 3.) Az 1926-ban megalakult „Nagykőrösi Öreg Diákok Szövetségé *-nek életrehívója, haláláig buzgó elnöke, e céltudatos egyesület iránytszabó és anyagiakban is eredményes munkájának mozgató lelke volt. Azok közé a vezető szellemek közé tartozott, akik sokszor látatlanok, de szivük, lelkűk ott dobog, ott alkot az élet ütemében. Nem búcsúzhatunk el tőle, ha mint emberről is nem mondanánk róla néhány igaz szót. Szálfa ember volt, két méteres, tekintélyt parancsoló alak, világos szőke, egyenes, magyar óriás. Testi külsejével östezhangzatos lelki épség: családja boldogítása és a magyar sorsközösség maradéktalanul önzetlen szolgálata. Talpig férfi, kimagasló egyéniség, akire válságos időkben is jól esett föltekinteni. Már 80 éve felé járt, de a főiskolai ankét mindegyik gyűlésén aktív részt vett s alig egy éve, hogy a műegyetemen Szabó Gusztáv professzorral a középiskolai reformról egy óránál hosszabb értékes megbeszélést folytatott. Csak természetes, hogy az ilyen széles látókörű, egyetemesen átfogó elme elsőrendű könyvbarát is volt, aki az édesapjától örökölt könyvtárát ritka gonddal és szakértelemmel fejlesztette olyan „kincses házává“ a hit, a tudás és a művészet időtálló értékeinek, aminőt mennyiség és tartalom tekintetében alig találhatunk még egyet az egyre ritkuló, nemesi kúriákon. Öreg korának fő gyönyörűsége a könyvei voltak. Dédelgette, olvasgatta őket, kiváltképen kedveltjeit: Szilágyi-Magyarország történetét, Csengery-Deák Ferenc tanulmányát, Korniss Gyula-„A politikus“-át, Révész Imre püspök-Egyháztör- ténelmi munkáit De ott volt a kis, házi könyvtékán egy meséskönyv is a kis unokáknak, a „nyilasi kurucoknak“ ... — „tanulják meg azok is a könyv szeretetét“. — Utoljára használt imakönyve Muraközy Gyula budapesti ref. lelkész: „A Sionnak hegyén...“ c. műve volt, melyből bejegyzése szerint 1935. dec 23. óta mindennap imádkozott. Ezt is ott találták utoljára olvasott könyvei között a Szent Bibliával együtt a betegágy mellett. Végrendeletileg is meghagyta fiainak, hogy „az Egyházhoz mindig hűek maradjanak és a várost (Nagyköröst) szeressék“ ... Mondanunk se kell, hogy az atyai szó bőségesen termő talajba hullott a nemes fiák áldozatos szivében; gyümölcseit már is láttuk, a szegények élvezték és áldják. Öt fia beszédes bizonysága gyönyörű házaséletének nemes Budaházy Annával, immár gyászoló özvegyével, Budaházy István biharm. földbirtokos és Kenessey Amália leányával. Mi, még élő körösiek, nem feledjük el azt a szivünket megfogó látványt, mikor ezelőtt 35 évvel — harangzúgás után, református templomunkba bevonultak az ősi zsoltár dallamára . . . Elől kedves, gyengéd arcán áhitat pírjával az édesanya, utána lehajtott fővel a sudár jegenye, az édesapa és nyomukban öt, remek, délceg fiú . .. Károly (nyug. kultuszállamtitkár), Sándor, (nagykőrösi v. polgármester), Zoltán, (pénzügyminiszteri tanácsos), István (hősi halált halt 1916-ban, a bukovinai orosz áttö-