Református főgimnázium, Nagykőrös, 1938
43 az avatást követő műsorhoz. Április közepén a három csapat közös cserkészjátékot játszott a Pálfájában lévő Cserkészparkban és közös forgószinpadi kiképzésben részesítette a három csapat cserkészeit. Pünkösdkor a Nagyerdőben 57-es létszámmal diákok és iparostanoncok együtt töltöttek el 3 tábornapot, mint egy tábor három raja a három csapat. S a gimnázium csapata meghívta nyári balatoni táborába a másik két csapat cserkészeit is, mivel ők nem tudnak önálló tábort rendezni ezen a nyáron a maguk számára. Ez az együttműködés az 1938/39. év legnagyobb eredménye a csapat munkájában. Ezt az együttműködést a szeptemberre tervezett csapatközi megbeszélés fogja teljesen kialakítani, hogy a három csapat attól kezdve egyforma évi munka- program alapján kezdje el a munkát és minden kifelé való megmozdulásában kifejezze az összetartozást, a közös eszmei cél életalakitó erejét. Husvétkor a csapat négy tagja vett részt a hárshegyi országos őrsvezetői táboron, amelyen újra két őrsvezető lett HŐK őrsvezető, ezzel a csapatban most már három HŐK őrsvezető dolgozik: Ármay Lajos, Czintos István és Gajdos Károly. 1938 nyarán a csapat nem volt táborban a parancsnok külföldi tanulmányútja miatt. Távollétében, nem lévén helyettese, nem volt megrendezhető a tábor. Idei nyári táborát június 26-án kezdi meg Révfülöp Kővágóőrsön 32 jelentkező részvételével. A kéthetes táborba a csapattal eljönnek a testvércsapatok tagjai is, bár előreláthatólag a szabadságolási nehézségek miatt csak kevesen, s a csapat tagjainak rimaszombati cserkésztestvérei közül négyen, akiket a csapat meghívott vendégül táborába, hogy ismerjék meg a földet, amelyhez visszatértek, s a balatoni vízi-cserkészéletet. Táborhely a fenntartó ref. egyház birtokában levő 660 négyszögöles telek, amely a cserkészcsapat kezdeményezéséből és az anyagi eszközöket előteremtő szorgalmazásából került iskolai célokra a ref. egyház birtokába, közvetlenül a Balaton-parton. A tábor vízitábor- jellegü lesz a csapat vitorlásával. Itt mondunk köszönetét a nagykörösi Hangya Szövetkezetnek, mely alig felbecsülhető támogatásával anyagilag lehetővé tette a csapatnak, hogy a csekély táborozási költségből két hetet tölthessen a Balaton partján. S köszönetét mondunk a nagykőrösi Gschwindt gyárnak is bőkezű adományáért és a számunkra nyújtott vásárlási kedvezményért. Melles Ferenc úrnak, a gyár tisztviselőjének, ajándékáért. A cserkészcsapaté tanévi pénztáregyenlege a táborbaindulásig 129 P 64 f. a csapat javára. Kiadások voltak ebben a tanévben: a húsvéti hárshegyi őrsvezetői táboron résztvevők segélyezésére 10 P, Czintos Istvm és Jánossy László cserkészek pünkösdi felvidéki iskolai kirándulására segély 15—15 P, a két őrsi sátor javíttatásának költségét kitevő 16 P 70 f. A készpénzvagyont csaknem teljes egészében a táborozás költségeihez való hozzájárulásra fordítja a csapat. A csapatmunka lendületének és színvonalának elengedh jtetlen feltétele