Református főgimnázium, Nagykőrös, 1938

32 mint tanár, munkálkodott mint barát, lelket formált mint nevelő. Kiváló volt minden téren, de legmaradandóbb érdemeket talán mégis mint nevelő hagyott maga után. Tanárának: Mészöly Gáspárnak sajátos erős kálvinista meggyőző­dése, nemes soviniszta felfogása ő benne hajtott ki ismét. így válik érthetővé az az apai gondosság, amivel tanítványainak külső magatartását, belső fejlő­dését állandóan figyelemmel kisérte. Ha aprólékos Volt, tanítványai érdekében volt az, ha szigorú volt, az ő javukat szolgálta, ha diákjainak barátja tudott lenni: az ö lelkűket formálta, ha nem tűrt rendetlenséget: a diáknak vált hasz­nára, ha szerette a virágot és a szépet: csak tanítványainak ízlését finomította, ha a szegény maturandusnak kölcsön adta fekete szalon kabátját: csak szív­jóságát mutatja, ha példájával mutatta meg, hogy mi a szülői szeretet: csak követésre méltó fiúi érzésének lett a megtestesítője. Mindent, amit tett, fajtája, hazája és egyháza érdekében tette. Az „én“ az ö szemében csak eszköz volt egy magasabb cél és eszme szolgálatában. Mint kartárs, mindig megértő volt. Lényegileg e téren sem tudott más lenni, mint ami tanítványainak szemében volt: a megértő barát, jóindulatú kritikus, minden szépért, nemesért lelkesedő ember. Inspirátor volt és szervező. — Irányított, tanácsolt, szervezett, de soha sem az előtéren, hanem a kulisszák mögött. A nyilvános szereplést nemcsak nemkereste, hanem kerülte. De inspirátori és szervezői munkájának az eredmé­nyét hirdetik tanítványainak az országos középiskolai tanulmányi versenyen és országos pályázatokon elért sikerei, az intézet folyosójának díszes képei, az Arany szobának felbecsülhetetlen értékei, a tanulók dolgozatainak illusztrációi s az a sok szellemi és lelki kincs, amely egy emberöltő tanító és nevelő mun­kájának eredményeként a volt tanítványok leikéből már eddig is oly sok ne­mes gyümölcsöt termett az iskola, egyház és haza javára. Odaadó, önzetlen, eredményes munkássága elismerésének betetőzése volt az az 1938. decemberében tartott ünnepély, melyen Imre Sándor egye­temi tanár, egyh. kér. tanügyi előadó a főtiszteletü püspök űr nevében, átadta a dunamelléki ref. egyh. kerület legnagyobb kitüntetését: az igazgatói címmel való felruházásról szóló leiratot. Ezt kiegészítette egykori márama- rosi tanítványának : Padányi Gulyás Jenő építészmérnöknek volt tanárja iránt érzett s a hála szavát tolmácsoló felszólalása. — Őszintén sajnáljuk elmenetelét, de hisszük, hogy a kiválás nem je­lenti az elválást. S amidőn fájó szívvel ezúton is búcsúzunk Tőle, ígérjük, hogy Mészöly Gáspár—Győré János szelleme és lelke tovább is élni fog közöttünk. b) Szülői értekezlet. Ebben az évben két szülői értekezletet tartottunk mindkettőt bemutató tanítással kapcsoltuk össze. Az első nov. 28.-án volt. Ezen Olasz Imre tanár tartott bemutató tanítást az I. osztállyal a geometriából. Utána Bánóczy Endre igazgató ismertette a szülőkkel a rendtartás őket érdeklő

Next

/
Thumbnails
Contents