Református főgimnázium, Nagykőrös, 1937

Országos középiskolai tanulmányi verseny. A magyar középiskolák ezévi versenyeiket Pintér Jenő dr. tankerü­leti főigazgató, egyetemi tanár irányításával május 13-án tartották meg. Ez évben négy tanulónk vett részt a versenyen. A magyar nyelv és iro­dalomból vitéz Győré Pál Vili. o., a történelemből Kovács Ferenc Vili. o., latinból Hegedűs Frigyes VIII. o. és földrajzból Bukta Ferenc Vili. o. tanulók. Intézetünk eddig 5 egységet vívott ki magának. V. Kiváló tanulásukért és példás magaviseletükért a tanári kartól dicsérettel kitüntetett jeles tanulók névsora. Az I. osztályban : Csuka Sándor, Kertész Dániel, Pethes Imre. A II. osztályban ; Jánossy László, Karsay István, Nagy Péter, Irházy Gyula, Kürthy Gusztáv, Olasz Lóránt, Szabó Ákos, Szalay Gyula, Virág Pál. A III. osztályban : Kenéz Magdolna, Arnóthy Tibor, Bertalan Miklós, Nemesik Pál. A IV. osztályban : Halász Ernő, Jóba Tibor, Kállai István, Kiss Katalin, Révész József, Schwarz Gizella, Szívós Katalin, Váczy Zsuzsánna, Mészáros István, Nemesik Gyula, Rosenfeld Klára, Eszéki Tibor. Az V. osztályban-. Szalay György, Török Ervin. A V/. osztályban: Bánóczy Katalin, Dósa Lili, Gyaraky Miklós, Osváth Albina, Bossányi György, Székely Andor. A VII. osztályban : Harsányi Lajos, Kiss Ferenc, Lang Pál, Lázár Erzsébet, Jánossy Zoltán, Hegedűs Alice. A Vili. osztályban: Hegedűs Frigyes, vitéz Győré Pál, Kovács Ferenc, Bárány István, Szűcs Erzsébet, Pető György. VI. Tanulók névsora és osztályzata. A számok magyarázata: Magaviselet: l=példás, 2=jó, 3=szabály- szerű, 4=kevésbbé szabályszerű. Tanulmányi előmenetel: l=jeles, 2=jó, 3=elégséges, 4=elégtelen. A testgyakorlásnál fm.=fölmentve. Akiknek a neve mellett a vallás nincs jelezve, azok reformátusok. 44

Next

/
Thumbnails
Contents